Tolnavármegye, 1893 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-16 / 16. szám

2. 1893. április 16­A cél, melyért küzdünk, szent. S ha Tolnavármegye vezérférfiai az ügyet ke­zükbe veszik, úgy zászlónkat diadalra vi- i hetjük. * Es olvassuk el újra, mi van e zász­lóra írva : Egységes, müveit, gyarapodó, nemzeti Magyarország! És ebben egy boldog Tolna­vármegye ! Akarjunk. Idöfecsérlés. —lk. A képviselőház gyűlései napról- napra ezrekbe kerülnek az országnak. Azelőtt 5 frt 25 kros napidij és 800 frt lakbér, most a lakbéren kivül évi 2400 forint tiszteletdij jár a képviselő uraknak. Nem sokaljuk ez összeget, sót ha ál­lamháztartásunk engedné, magasabb tiszte­letdij volna megszabandó. De a képviselői állás és tekintély nem a tiszteletdij nagyságától, hanem attól függ, hogy a képviselő hivatását mikép gyako­rolja, milyen mértékben teljesiti. Ha figyelemmel kisérjük a mi képvi- selÓházunk dolgait, ha látjuk napról-napra a hiába való vitákat, a színjáték számba menő jeleneteket, akkor elcsodálkozunk a fölött, hogy mikép teljesitik nálunk az or- szággyülési képviselők törvényhozói hivatá­sukat. Bizon komoly gondolatokat és szomorú tapasztalatokat fakasztanak bennünk e meg­figyelések. Nem kell egyéb, mint egy kis elnöki jóhiszemű tévedés avagy egy közös hadse­regbeli tisztecskénok nyelvbotlása és ele­mentáris erővel rögtön lángban áll a kép­viselőhöz ülésterme, a padok a teremben megtelnek, napokig tart a szenvedélyes szó­harc és áldatlan vita, gyanúsítások és bot­rányok követik egymást és olyan erővel, kitartással és szenvedélyességgel folynak a tárgyalások, mintha a legfontosabb állam­érdekek megmentéséről volna szó. Nem akarhatja senki, hogy a ház el­nöke hibázzon, hogy ne álljon hivatása ma- : gaslatán, hogy a nemzeti érzület és aspi­rációk nyilvánulása elnyomassák, hogy bár­mely tárgynak megvitatása az alaposság rovására történjék, a mennyire szükséges mindez, ép anyira elítélendők azok a tiíl- hajtások, a melyek a mi parlamentünk ujabbi életében napirenden vannak. A törvényhozói tevékenység nálunk már évek óta a legminimálisabbra szorítko­zik, az utolsó évek eredménye meddőnek mondható. Elég, ha példaképen a most folyó bud- getvitára utalunk. Már négy hónap óta folyik a b Vt tárgyalása és még mindig nincs vége. . ,>■ zonyos kérdések minden évben csakiu ugyanazon szavakkal és ugyanazon szó nokok részéről pertraktáltatnak, a nélkül, hogy a dolgot legkevésbbó előre vinnék. Érdemleges vitatkozás csak a legritkább esetekben hallható. A beszédek legalább is fele részben személyes jelleggel bírnak, vagy a miniszter, vagy az előadó személye és mondásai képezik a többó-kevésbbé szelle­mes, maliciózus vagy élceskedó fejtegetések tárgyát. Azonkívül a pártok belső ügyei szintén gyakorta hangoztatott és nem ke- vésbbé hálás théma gyanánt szoktak szolgálni. Ehhez aztán a véletlen is mindig hoz valami újat felszínre. Mindig akad valami alkalom zajos kitérésekre. Egyszer a házsza­bályok szolgálnak okul, máskor valamilyen interpellációra adott és napirendre kitűzni kért miniszteri válasz hozza oknélkül for­rongásba a kedélyeket. Ez az oka, hogy a törvényhozás nem jut előre, hogy a legsür­gősebb törvényjavaslatok sem kerülhetnek napirendre, hogy minden évben két-három indemnityre szorul a kormány. Pedig a választók nem azért küldik fel az országgyűlésre a képviselőket, hogy ott szellemi viaskodást rendezzenek, hogy üres szószátyárkodással töltsék az időt, a minek senki sem veszi hasznát. Az állami élet minden ágában javításra, orvoslásra, előrehaladásra volna sürgősen szükség. TOLNA VÁBMEGYE. Különösen közgazdasági téren nagyon sok fontos teendő vár megoldásra. A kormány nemcsak, hogy nem akar kitérni a megoldásra várakozó kérdések megfejtése elöl, hanem mindenre kiterjedő, határozottan körvonalzott, szabatos munka- programmal állott elő, a melyet minden irányban csak helyeselni lehet. Az ellenzékre, ha eddigi parlamenti ma­gatartását folytatja, fog hárulni a fele­lősség, hogy a kormányt üdvös prog- rammja megvalósításában megakadályozza, övé lesz ország-világ előtt a felelősség, hogy az elveket a személyekért feláldozta, hogy a legszebb tervek megvalósulását meghiú­sította. Már a legközelebbi jövő hivatva lesz beigazolni azt, hogy a magyar országgyű­lési ellenzék miért tud jobban lelkesülni a közérdekért, vagy a pártérdekért f! Fogyasztási adók kezelése. Ez azon tér, melyen a nagy közönség érde­kei kellé jogvédelem hiányában leginkább szenved­hetnek és szenvednek rövidséget; a mennyiben a fogyasztási adók leginkább magán személyeknek adatván bérbe, ezek által üzletszerűen annyira ki­aknáztalak, hogy ezek kezelése és e körüli eljá­rása akár lelkiismeretlenség, akár a törvény nem is­mereten alapulva valóságos zsarolássá válik. Köztudomású, hogy a törvényhozás a borter­melőknek más fogyasztókkal szemben megadta azon kedvezményt, hogy magán fogyasztásra szánt sa­ját termésű boraik után csak 1 frt 35 kr adót tar­toznak fizetni, mig a nem termelt borok után bár­mely fogyasztó által is 4 frt 35 kr adó fizetendő. Az e részben alkotott törvények és miniszteri rendeletek — bárha elég világosak — a bérlők ré­széről rendszerint akként vétetnek magyarázat alá, hogy azok alkalmazása üzletükre nézve mind jöve­delmezőbbé váljék. Ezen körülmény szüli, hogy a bérlők és az egyébként békés s kötelezettségeinek mindig meg­felelni kész fogyasztó közönség között ellenséges­kedések, viszályok támadnak, melyek az utóbbit folytonos izgalomban s lázongásban tartják. Legyen szabad egy ilyen törvényeket magya- rázgató és érdekeket sértő bérlő ellen hosszú hóna­pokon át folytatott küzdelem eredményét a nagy- méltóságu m. kir. péuzügyminister urnák folyó évi 15111. szám alatt hozott határozatában bemutatni: ablak mellett ült egy szőke kis lány, Laci unoka­testvére, a ki itt nevelődött a bácsiék házánál. Mikor Laci itthon volt még, rá se hederitett a szép lánykára ; ha szólt is hozzá, abból kiérzett a megvetés az ilyen asszonynóp iránt, a kik még algebrát, fizikát se tanulnak és összes tudományuk a konyhára terjed ki, a helyett, hogy Kantot és Fichtet olvasnák, ügy elmerült a gyerek a köny­vekbe, hogy észre se vette, milyen szép lánynyá fejlődött mellette Margit, az ő kis cousineja. Épen azért, akárhogy lesték az öregek, meg a plébános ur Lacit, a ház büszkeségét, Margit né­mán maradt. 0 bizony nem várja szívesen azt a durva, udvariatlan Lacit. Bár haza se jönne. És nyilik az ajtó, belép a várva várt vendég. Ujdonat uj cilinder, monokli, divatos ruha, hegyesre pödört kis bajusz . . . Alig ismernek rá. Az öreg Káldy meg a mama össze-vissza öle­lik, csókolják a fiút; a plébános ur magyarosan megrázta a kezét. Margit hallgatna, hiszen az a csúf Laci észre se veszi majd. Hanem bizony alig szabadult meg az öregek öleléseitől, mindjárt odaugrott az ablakhoz, s két olyan csókkal üdvözölte kis unokahugát, hogy Mar­git egész este pirult bele. Nem szokta ő meg az ilyesmit. Később aztán megeredt a kérdezősködós mindenfelől. — Lelkem Lacikám, szoktál e még temp­lomba járni ? Ezt bizonyosan a mama kérdezte. — Eh, templomba járni, az csak ostoba fa­lusi szokás. Különben se érek rá, mert vasárnap délelőtt rendes karambol-parthiem van a központiban. A mama sóhajtott egyet, de nem mert szólni. — Hát gyerek, lássuk, milyen az indexed ? Van-e benne sok kitűnő ? Ez alkalmasint az öreg Káldy kérdése volt. — Az indexem ? Azt bizony, öregem, ott fenn felejtettem. Különben úgy sincs rajta mit nézni; be van Írva a professzorok neve aztán punk­tum. Nem szokás oda kitűnőket írni be. A papa megcsóválta a fejét. Hiszen ő is volt pesti jogász, vagy mi! Hanem a viszontlátás örö­meit nem akarta megrontani; elhallgatott. A plébános ur is akart kérdezni valamit, de Laci megelőzte. Odament hozzá, nagy büszkén megveregette a vállait. — Na, plébános ur. hát hogy vagyunk ? Jár-e sok szép lány a prédikációjára ? A tisztelendő ur összecsapta a kezét bámu­latában : — Jézus Mária, ilyet kérdezni! Szerencse, hogy a Juci bejött jelenteni, hogy kész a vacsora, s az öregek siettek a terített asz­talhoz; különben még nagyobb skandalum is lett volna az ilyen kérdések miatt. Laci hátramaradt, Margit is ; ők nem voltak olyan éhesek. Legföljebb csókra s az csattant kettő-három is, és a jogász ur elragadtatva mondogatta kis unokahugának: — De megszépültél, édes Margit, de meg­szépültél ! * Mikor a karácsony elmúlt, s Laci visszament Pestre, a bucsuzás után megint együtt ült az egész- familia. Margit és a plébános ur természetesen a famíliába számítódnak. De megváltozott az a gyerek, mennyire megváltozott, dörraögi kedvetlenül az öreg Káldy. Lump, éhenkórász lett belőle ! Bizony nagyon megváltozott, sopánkodik a mama. Milyen tiszteletlenül beszélt a plébános úrról 1 Rettenetes! — És milyen vallástalan lett ; ez a flu bizo­nyosan ekárhozik! Megváltozott az a Lacigyerek, nagyon megváltozott, tóditotta hozzá a plébános ur. Most Margit se hallgat; a nagy sopánkodásba az ő hangja is belecsendült: — Bizony, nagyon megváltozott a Laci! Hanem ó nem mondta meg, hogy miért gon­dolja ezt. Elvégre is nem kell bácsiéknak mindent megtudni . . . Indigó pinty.

Next

/
Oldalképek
Tartalom