Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-12-18 / 51. szám

1892. december 18 TOLNA VÁRMEGYE. 3. hogy szándékos mulasztást fel tenni róluk nem le­het, — zárt levelező lapon felkérendők lesznek, hogy hátra lévő tagsági dijaikat lehetőleg mielőbb küldjék be az okozott 5 kr intési díjjal együtt. Végül kimondotta a közgyűlés, hogy az egye­sület vállvetett összmüködéssel oda fog törekedni, hogy különösen a mostaui nehéz és válságos viszo­nyok közepet! az okszerű méhészetet felvirágoztatni s a rendelkezésére álló minden eszközzel terjeszteni fogja. TÖRVÉNYKEZÉS. — 50 vádlott. Bála községben az úrbéresek közt még a 80-as években egyénileg felosztották a közlegelői és abból a Duna túlsó felén levő több, mint 60 holdnyi terület Kis Gere Péternek jutott. A közbirtokosság azonban a felosztással épen nem volt megelégedve s ezért megtették a szükséges lépéseket, a melyeknek meg is volt az az eredményük, hogy a kir. kúria még 1888-ban a felosztást megsem­misítette, illetőleg kimondta, hogy a felosztott te­rület ismét és mindaddig közlegelő lesz, mig egy másik, az érdekelteket jobban kielégítő uj felosz­tás nem lesz foganatosítva. Ezzel az Ítélettel min­denki meg volt elégedve, csak Kis Gere Péter nem, ki az ítélet dacára a felosztáskor neki jutott földeket továbbra is sajátjának tekintette. Hiába követelték a többiek, hogy az is a közösbe térjen vissza, hiába tették meg a törvényes lépéseket e törvénytelen állapotok megszüntetésére, Kis Gere Péter nyugodtan megmaradt a földek birtokában. Ezt 2 évig csak eltűrték valahogy, de midőn lát­ták, hogy ennek igy sohasem lesz vége, 1890. nya­rán többen átmentek a birtokhoz legközelebb fekvő Duna-Szekcső községbe, s ott saját felelősségük mellett felhata1 mázták a gulyást, hogy az egész csordát ereszsze rá Kis Gere Péter földjére. Ez meg is történt De ezzel sem elégedve meg, azon óv őszén vagy 50—60 bátai polgár nekiment az akkor érő kukoricának, s ki mit elvihetett belőle, azt el­vitte ; kinek pedig kukorica nem jutott, az meg­elégedett a kukoricaszárral is. De Kis G. Péter sem hagyta annyiban a dolgot s ellenök ingatlan va gyón rongálása és lopás miatt büntető feljelentést tett. A szegzirdi kir. törvényszék 2 napi tárgya­lás utón a 2 felbujtót De esi Istvánt és Berger Sámuelt ingatlan vagyon rongálásának vétsége és lopás bűntettére való felbujtás miatt 8—8 havi bör­tönre és 50—50 frt pénzbüntetésre, hatot ingatlan va­gyon rongálásáért 1 — 1 havi börtönre, 42-őt pedig lopás büntette miatt 5—5 napi elzárásra ítélte. Az összes vádlottak felebbeztek. — Busbach Péter a kölesdi kerület képvise­lője, a képviselőház pénteki ülésén a költségvetés általános tárgyalása alkalmával magas színvonalon álló nagyszabású beszédet mondott, mely a szabad­elvű párton nagy tetszést keltett. — A képviselőház közigazgatási bizottsága Perez el Dezsőt elnökké, közoktatásügyi bizott­sága pedig Kämmerer Ernőt jegyzővé válasz­totta meg. Hirek.- — Népkonyha Szegzárdon. Már az elmúlt évben, valamint lapunk utolsó számiban megpendí­tettük a Szegzárdon létesítendő népkonyha esz­méjét és mint örömmel értesülünk, a szép terv már is a kivitel stádiumába jutott. S i m o n t s i ts Béláné úrnő vette kezébe az ügyet és az ó áldó- | zatkész, lelkes buzgalmának máris sikerült az esz­mét megvalósítania. A népkonyha minden valószínűség szerint már 1893. január elsején meg fog nyílni. Simontsits Béláné e célból már érintkezésbe lépett városunk és a vármegye több irányadó férfiéval, kik szivesea ajánlották fel a nemes célra való közreműködésüket és támoga­tásukat, legközelebb pedig ez ügyben értekezlet fog tartatni, mely alkalommal az életbe léptetőhez szükséges teendők fognak elintéztetni. Mint halljuk, a rom. kath. ovoda épületében lesz a népkonyha elhelyezve, a hol e célra szükséges főző és egyéb helyiségek megvannak, a vezetés pedig az apácák felügyelete alatt történhetnék. Reméljük, hogy vá­rosunk társadalma és Szegzárd nagyközsége is, mint ilyen, a mennyire csak lehet, felfogják karolni ezen emberbaráti intézményt, a melyet nálunk a nagy nyomor az idén rendkívül sürget. Létezhetik-e na­gyobb jótétemény, mintha a nagy téli hidegben j nélkülöző és szenvedő szegényeknek alkalom nyílik majd naponként ingyen, vagy pár krajcárért meleg , ételhez, legalább is egy adag meleg leveshez jutni. I Legmelegebben ajánljuk ez ügyet az emberbarátok figyelmébe és pártfogásába. — Megyebizottsági tagok választása. Az elmúlt héten ment végbe vármegyénk területén a megyebizottsági tagok választása. Ez alkalommal a régiek közül több érdemes tagja kimaradt a tör­vényhatósági bizottságnak. így Szegzárdon U j f a- lusy Imre köztiszteletben álló ügyvéd, Tolnán pedig Póchy József prép>st, ki a vármegyeház gyűlésiemének egyik állandó kedvelt alakja, a tör­vényhatósági bizottságnak pedig régi idők óta te­vékeny és buzgó tagja volt, szintén kimaradt az idei választásoknál. Hisszük, hogy a pótválasztások alkalmából mindketten újból megválasztatnak. — Segítség. Az újvárosi szegények jótevője. Miké György plébános, ki a jótékonyság terén már az évek bosszú sora óta nagy odaadással ál­dásos tevékenységet fejt ki, az idén is felhívást intézett a közönséghez melyben szegényei részére pénz és egyéb adományokat kért. A felhívásnak már is többen tettek eleget. A karácsonyi ünnepek i közeledtével remelhetőleg minél számosabban fog- j ják adományokkal a szegény újvárosi gyermekeket j felkeresni. — Várjatok csak leányok, ezek a játékok mind olyan elavultak, de ón tegnap kaptam meg a mi kedves lapunkuak a „Képes Családi Lapoknak Nap • tárát“ abban van 34 uj játék leírva, válaszszunk és tanuljuk be s játszuk el egyiket, vagy másikat, s be sem várva a feleletet, a mellék szobába távo­zott, honnét pár perc múlva a megnevezett Nap­tárt magával hozva, tért vissza: — itt van például: a „Pandora szelenczéje“ elolvastam és már tudom is, ez szellemes játék, játszuk ezt. — Zálogos-e az, vagy sem, az a kérdés? vétó fel a megjegyzést a gyógyszerész segéd, én csak zálagos játékot ajánlanék. — Helyes, zúgott a férfi fiatalság. Á leányok lesütött szemmel állottak egymás­melled, egyik sem szólt s miután az, „a ki hallgat, beleegyezik“, a férfiak eldöntődnek tartották, hogy zálogost játszanak, és a gyógyszerész újból feltette a kérdést, hogy a „Pandora szelencéje“ zálogos já­ték-e ? Ilonka röviden felelte „igen“, aztán felolvasta a játékot és megkezdték azt. Ilonka volt az első a ki a „Pandora szelencé-“jót kereste, sorba járta a férfiakat s meg kérdezte az elsőt, ö-e a remény, mely a szelencében maradt, s midőn tagadó választ kapott, zálogot adott, igy járt a másodiknál is, a harmadiknál eltalálta. Sorba ment a játék és va'a- rnennyi hölgynek záloga lett. Következett a zálogváltós, mely a legkedélye­sebben folyt le a „Képes Családi Naptár“ megál­lapított elvei szerint. Mikor Ilonkának a zálogára került a sor, a három tagból álló bizottság a Naptár kiváltási sza­bályának 5—7-ik pontját a'kalmazta : „Fessen arc­képet“. Tudni illik az illetőnek meg kell csókolnia a bizottság által kijelölt férfi arcát, homlokát és szemét. A bizottság egyhangúlag Pusztait jelölte ki. Ilonka arca vérpiros lett, tagjai reszkettek, szive hevesen dobogott, s mikor Pusztai közeleded, alig volt képes lábain megállni .... az első csók elcsattant, a második, harmadik, és midőn a ne­gyedik csókot lehelte a szép fiatal balszemére, lel jeseu kimerültén dőlt egy karos székbe, mindkét kezét szivére szorító, hogy elnyomja annak hangos dobogását ......................... , A jelen voltak nem vették észre a változást, de Pusztai érezte a csók hevét, látta a lángoló ar­cot, látta a reszkető tagokat s hallotta a szív do­bogását ... és ez oly boldoggá tette.... hisz rég lobog szivében is az a láng, melynek égő fénye most világlott fel Ilonka szivéből is ... . A játéknak vége volt, következett a tánc. A jegyző írnok ült a zongorához és csendes csárdást játszott. A párok táucra keltek. Pusztai — Adakozás a népkonyha javára. Bern­rieder József földbirtokos ur a Szegzárdon lé­tesítendő népkonyha részére nagyobb mennyiségű burgonyát, babot szalonnát küldött Simont- sits Béláné úrnőhöz, ki is lapunk utján fejezi ki köszönetét a nemesszivü adakozónak. — Választmányi ülés. A szeg/.árdi' belvárosi rom. kath. óvoda és gyermekmenhelyet fentartó egyesület választmánya ma délelőtt 11 órakor vá­lasztmányi ülést tart. — A pécsi kereskedelmi és iparkamra e hó 11-ón tartotta Zavaros Péter elnöklete alatt alakuló közgyűlését. A gyűlésen Szegzárdról P i r n i t z e r Antal és S t a n n István, Bonyhádról Lützenberger József kültagok vettek részt. Legfontosabb tárgya a közgyűlésnek az uj elnök- választás volt, miután Ráth Mátyás eddigi elnök állásáról, melyet 8 évig viselt, lemondott. Elnökül megválasztották Litt ke József bornagykereskedöt, a ki 43 szavazat közül 26-ot nyert. A kereske­delmi szakosztály elnöke: Ullmann M. Károly, az ipari szakosztályé pedig Batkovics Ferenc lett. — Kinevezés. A m. kir. belügyminiszter a folyó évi 83108. sz. leiratával jóváhagyta a várme­gyei közgyűlés ama határozatát, a mellyel két hi­vatal szolgai állást rendszeresített. Simontsits Bála alispánunk ennek folytán Illés Péter vármegyei lo­vas küldöncöt és Szegedy István volt tiszti csatlóst 1891. január 1 tői kezdódöleg hivatalszolgává ki­nevezte. — Halálozás. Erdős Gábor, Decs község köztiszteletben álló jegyzőjét, a vármegyei jegyzó­egylet elnökét, súlyos csapás érte. A múlt héten testvórje Erdős János honvéd főhadnagy hunyt el Úszódon, a hol üdülés végett felesége szüleinél tartózkodott. Ezen a héten pedig édes anyját ra­gadta el a halál, — a ki beteg fiának látogatására a múlt hetekben Úszódra utazott. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. — Csillagda épül Pakson. Szeniczey Géza földbirtokoz házán egy csillagvizsgá- gáláshoz szükséges tornyoeskát emeltetett s azt a csillagászathoz szükséges eszközökkel felszerelve, fogja a csillagos eget vizsgálni. Különben eme tu­dományos kedvtelés nem is lehet valami olcsó, mert csak maga a teloskop 1000 írtba került. — Jótékonyság. A „Segítség!“ felhívásra eddig befolyt az újvárosi plébános és isk. igazgató kezeihez: N. N. 5 frt. Sztánkovánszky Mária ő nagyságától 25 frt, üzv. Ferdinind Antalné úrnő­iéi 3 frt. Pirnitzer cégtől több ruhanemű, — A paksi járásbíróságot folyó hó 14. és 15-én megvizsgálta a szegzárdi kir. törvényszék el­nöke s mindent a legnagyobb rendben talált. — Kanyaró járvány. Bölcskén a kanyaró járványszerüleg lépett fel. Ilonkát kérte fel. Szótlanul járták egyideig, majd Pusztai szorosabban át fogva a sugár derekat, hal­kan oda súgta : Ilonka kisasszony kegyed megtalálta a „Pandora szelencéjében“ a reményt, vájjon meg fogom-e én is találni? Ilonka elpirult, de telteté magát, mintha a kérdést nem értené, s csak annyit válaszolt; A ki keres, talál, keressen Ön is és bizonyára meg fogja találni a reményt. — Nem ily választ vártam, ón a reményt rejtő „Pandora szelenczéjét“ kegyednél keresem már azóta, mióta először legláttam. E határozott szerelmi nyilatkozatra Ilonka ösz- szerezzent s alig volt képes a táncütemét megtar­tani. bármennyire vágyott e nyilatkozat után, nem hitte, hogy oly hirtelen fog az tétetni hozzá . . . Nem volt képes felelni, csupán Pusztai érezte, hogy a leány keze gyöngéden megszorítja az ő jobbját. | E kézszoritás elég válasz volt a tett vallomásra ... Pusztai feledé gyászát, melyet anyja h dala okozott és boldogságtelt kebellel, kettőzött lelkesedéssel járta ' a gyors „sebest“, kétszer is megujrázva azt............. A hajnal első sugarai behatoltak a tisztartóék lakása ablaká l, midőn a vendégek eloszlottak. Pusztai Ilonkának kezet csókolt, jó álmokat kívánt s a szép lány gyöngéden másodszor szorító meg az ifjú jobbjár, mialatt ajkai rebegték : „szép j álmokat“. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom