Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-05-15 / 20. szám
II. évfolyam. Szegzárd, 1892. május 15. 20. szám. Előfizetési ár: Egy évre . . 6 frt — kr. Fél évre. . . 3 „ — „ Negyedévre . I „ 50 „ Egy szám ... . 12 „ Előfizetéseket és hú detéseket a kiadó- hivatalon kivül elfc gad Krammer Vilmos könyvkeresi edése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utca 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. I A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Baross utóda.* Elsirattuk, eltemettük, áldást rebegve emlékére. 0 elment visszajöhetlenül és utolsó utján elkísérte őt a nemzet hálája. Baross Gábor, a nagy alkotó, csöndes ember lett és kortársai részére, kiket munkára és kitartásra tanított, csak emlékét hagyta hátra. Mi lesz ezután a kereskedelmi miniszteri tárcából? Ki folytatja Baross után a megkezdett művet ? Van-e Magyarországon férfiú, a ki, mint ő, meg tudjon birkózni az akadályok feltornyosuló sokaságával, van-e, ki elég bátor szembeszállani ádáz irigységgel és ellenséges indulattal és leküzdeni előítéleteket, gáncsot és a szükkeblüsóg kicsinyeskedósét. Szemünk még nedves a könnyektől, miket a nagy halott koporsójára hullattunk és a gyász elfátyolozza tekintetünket, még nem nézhetünk körül. De az érzést még sem nyomhatjuk el, hogy Baross Gábor pótolhatlan. Jobbat nálánál nem is kívánhatunk és teljes megelégedésünkre fog szolgálni, ha utóda az ő nyomdokaiban halad. Hogy kicsoda vállalkozik majd a feladatra, még most nem tudják. Beszélik, hogy Tisza István, Zichy József gróf vagy Lud- vigh Gyula veszik át örökét, hogy folytathassák megkezdett munkáját. Mind a három név előkelő és mind a három méltó a bizalomra, mely őket környezi. Tisza István fiatal ember, de képzettsége, munkakedve és erős akarata rendkívüli feladatok * Parlamenti körökből vesszük a fenti fejtegetéseket. A szerk. megoldására képesítik. Tevékenysége a magyar közgazdasági élet majdnem minden terén általános elismerést szerzett nevének. Ő egyike azoknak, kik leghivatottabbak a Baross által üresen hagyott bársonyszék betöltésére, mert meg tudja becsülni a munkát és dolgozik, hogy becsülést vivjon ki magának. Zichy József is rátermett férfiú. A kereskedelmi tárca nem volna uj szakma előtte. Erélyes férfiú hirében áll, a ki tántoritlanul halad kitűzött célja felé. Most Pozsonyme- gye főispánja, a hol elévülhetetlen érdemeket szerez magának a magyarosodás körül. Azonkívül nagy tehetség, a ki nem irtózik a nagyobb szabású koncepcióktól. Van teremtő ereje, rombolási hajlamok nélkül, szóval egész ember, a ki mindenütt becsülettel tölti be helyét. Ludvigh Gyula a harmadik miniszterjelölt. Szinte fiatal ember. Most államtitkári rangot visel a kereskedelmi minisztériumban és mint mondják „jobb keze“ volt Baross Gábornak, a ki minden kényesebb kérdésben meghallgatta. Ludvigh jó iskolában nevelkedett Baross mellett, ki őt bevezette a kereskedelmi minisztérium ügykörébe. Ismerte szakmáját és fáradhatlanul dolgozott mestere mellett, kihez a személyes barátság kötelékei is fűzték. Látni való tehát, hogy e három férfiú mindegyike kitűnő akvizíció volna. A választást csak az nehezítheti meg, hogy mind a három egyforma kvalifikációval bir és a kereskedelmi minisztérium tárcája, mely most elárvultán várja jövő főnökét, ismét jó kezekbe kerül, ha e három közül valamelyiket kineveznék. Egyébiránt még arról is van szó, hogy a szabadelvüpárt, mely Baross Gábor el- liunytával egyik oszlopát vesztette, most esetleg hajlandóságot fog tanúsítani arra, hogy Apponyi gróffal kezet fogjon, a ki a kabinetbe lépne, elfoglalván a belügyminiszteri tárcát. Ez esetben Tisza István neveztetnék ki kereskedelmi miniszternek és a fúzió, melyet eddig, főleg az Apponyi és Tisza közötti antagonizmus akadályozott meg, végre létrejöhetne a két párt közt, kiket elvi differenciák különben sem választottak el egymástól. Mindez most még csak kombináció. Néhány hét múlva a helyzet tisztulni fog és akkor látni fogjuk, hogy ki vállalkozott Baross után a kereskedelmi miniszteri tár- czára, mely már azért is nagyobb terheket fog róni az utódra, mert Baross hozzászoktatta nemzetét, hogy kereskedelmi miniszterétől sokat, emberfölötti munkát várjon. Műkedvelők egyesülete. Egy szunnyadó társulatot óhajtok felzavarni hosszú álmából. A „szegzárdi műkedvelő társulatmely már 10 év óta alussza az igazak álmát, jelenleg azt hiszem kedvező auspiciumok mellett kelthető uj életre ; mert a legutóbb sikerrel és dicső séggel lefolyt műkedvelői előadás arról tanúskodik, hogy meg van hozzá a hangulat; csak agitálni kell kissé, s a tetszhalott köny- nyen feltámadhat halottaiból! Tíz év előtt is igy kezdődött, mint manap. Néhány sikerült műkedvelői előadás után arra a meggyőződésre jutottak az érdeklődők, hogy talán jobb volna állandósítani ezt az életrevaló vállalkozást, s az eszme TÁRCZA. Álmok. ügy szeretnék hosszú útra kelni, Végtelen vizen — kék hullámon, Kísérőm ne lenne senki, senki, Csak te, borongó méla álom! Bábiznám magam játszi habokra, Szabadjára engedném lelkem, S valami édes vágyat éreznék, Hogy messze távolba kell mennem... Mit tudom, hova? Mit tudom, merre? Céltalan sajkám merre dobna, Hol tűnnék el csöndben, észrevétlen, A szeliden zsongó habokba ? Merre szállnék, halkan elsuhanva, Nem óreznóm — magam se tudnám, Csak mennék, csak szállnék önfeledten, A merre sodorna a hullám. Lenéznék a halvány víztükörre, S úgy hivna örvényt rejtő mélye, De ón csak szállnék öntudatlan, Ki a sejtelmes messzeségbe ... Nem is vágynék kikötőbe jutni S elérni a nyugalmas révet, Csak azt szeretném, hogy én fölöttem Eként suhanna át az élet — Álmok között ringatózva lágyan, Mig szelíd karja enyhén átfon, Utoljára már magam se tudnám, Kettőnk közül melyik az álom? Yesszel Károly. Májusi séták. — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárczája. — Nem sokat hittem az asszony népnek, s csak a feleségemmel szemben tettem kivételt, kiben feltétlenül megbíztam. Meg voltam győződve, hogy nálamnál jobban még a papagályát sem szereti, pedig azt ugyancsak imádta a női kebel egész melegével. Nagyon természetes, hogy családi boldogságunkon egész hosszú évekig a legkisebb felhő se mutatkozott és az uj ruhák kérdését is mindig közös egyetértéssel oldottuk meg; a nélkül, hogy egyetlen egyszer casus belli támadt volna belőle. Csak a minap állott be némi változás ebben az idylli csendéletben. A feleségem ugyanis egy napon azt a fölfedezést tette, hogy ón veszedelmesen hizora és hogy többé nem nyújtok neki kellő biztosítékot arra, bogy az emberi kor legvégső határáig vele együtt fogom a földi élet nem épen kietlen völgyét átutazni. Attól tartott szegény, hogy engem is el fog érni a kövér emberek rendes sorsa és hogy hitvesi lelkét váratlan gyászba fogom borítani. Én teljesen méltányoltam hű szivének marcangoló aggodalmait és késznek nyilatkoztam orvoshoz fordulni a lappangó veszély elhárítására. Az orvos komoly arccal hallgatta végig panaszkodásomat és tudományos vizsgálatot ejtett meg rajtam. A hosszú kopogtatásnak, nyomogatásnak vége az lett, hogy előttem teljesen érthetetlen mű- kifejezések kíséretében értésemre adta, hogy lépem balszárnyának alsó csúcsán elhájasodási tünetek mutatkoznak, melyek esetleges komplikációk beálltával korai sirba dönthetnek. Ez a diagnózis nagyon lehangolt és mikor az orvos vigasztalásomra a korán kelést és szabad levegőben mozgást ajánlotta orvosszerül, végkóp elszomorodtam. Már arra gondoltam, hogy nem volna-e jobb lópeihájasodásban meghalni, mint megzavartatni reggeli nyugalmamat és a tyúkokkal és kőművesekkel egyidejűleg kelni, még mielőtt a nap keleti rejtekéből kibújt. Hanem hát csakhamar mégis erőt vett rajtam az életkedv, a
