Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-21 / 8. szám

1892. február 21. TOLNA VÁRMEGYE. 3. Ezen összehasonlítás és a zárszámadás többi tételei igazolják azt, hogy az intézet minden üzlet­ága egészséges alapon áll és következetesen erős- bödik és fejlődik tovább. Ha ezen számadatokat azon szempontok sze­rint méltatjuk, a melyekhez képest egy pénzintézet tevékenységét és működésének irányát helyesen megítélni lehet, úgy első sorban a kezelés alatt álló vagyon és forgalom másrészről a tiszta nyere­ség közötti arány kelt figyelmet. Ha 1.400,000 frtnyi vagyon és 6.700,000 frtnyi forgalom mellett csak 21,374 frt 81 kr mutatkozik, mint tiszta nye­reség, úgy ez nem igazol mást mint azt, hogy az intézet igazgatósága hiven az alapítók intentióihoz és figyelemmel a részvényesek méltányos igényeire, nem tévesztette szem elől azon tekintetet sem, hogy intézetünk nem kizárólagosan nyerészkedési válla­lat, hanem a megyei közgazdasági életnek egy oly tényezője, a melynek hivatása a vármegyei köz- gazdasági érdekeket előnyösen szolgálni. Egy másik a fenti szempontokból érdekes körülmény az intézet kezelése alatt álló vagyon el­helyezése tekintetében a lekötött tőkék, illetve a jelzálog kölcsönök és a mozgó tőkék, illetve á sze- mólyhiteli kölcsönök közö ti arány. — Ha az inté­zetnek rövid lejáratú könnyen eífectuálliató követe­léseit, u. m. váltók, hitelszövetkezeti, kezességi köt­vénybeli és folyó számlái követeléseit és az idegen pénzintézeteknél elhelyezett tőkéket, a melyek együtt­véve 938,834 frt 64 krnyi összeget képviselnek, a 299,154 frt 34 krnyi jelzálogos követelésekkel összehasonlítjuk, úgy találjuk, hogy az előbbiek az utóbbinak háromszorosát képezik. A nagy közön­ségnek intézetünk iránt mindinkább fokozódó bi­zalma, mely a lefolyt évben is a betéteknek fen­tebb már kitüntetett szaporodásában nyilvánul, vi­szont arra kötelezi az intézetet, hogy mindinkább erősítse a garantiákat, a melyek arra szolgálnak, hogy ezen bizalom által reá rótt kötelezettségeknek bármely nehéz körülmények között is minden ne­hézség nélkül megfelelhessen a mely tekintetben a feutebb kitüntetett arány bizonyára még a leg­szigorúbb kövele’ményeknek is megfelel. Intézetünk működésének iránya tekintetében érdekes szempont végre az évi tiszta nyereségből osztalókkóp kiosztott és a tartalékalaphoz csatolt összegek egymás közötti aránya: 1890-ik évben osztalékk'p kiadatott 7000 frt; a tartalékalaphoz csatoltatott 5400 frt; 189L-ik évre osztalékkép 8000 frtot javasolunk kiadatni, a tartalékalapot pe­dig 6000 írttal javasoljuk szaporittatni, a mi által a mig egyrészről a nagyközönséggel szemben nö­veljük azon garantiákat, melyekről fentebb szülöt­tünk, addig másrészről a tisztelt részvényesek ér­dekeit kielégítjük a jelenben és biztosítjuk a jövőre nézve. A mi az üzlet menetét a lefolyt'évben álta­lában illeti, az az óv első felében normális volt, az év második felében azonban a pénzszükség a közönség részéről mind fokozottabb mértékben nyilvánult és ennek megfelelőleg a kereslet is mindinkább intensivvó vált, a mely körülmény — ha okozatát keressük — nemcsak a fővárosi pénz- piacz szorult helyzetére, hanem még inkább a múlt évi rossz termésre, az elemi csapások által megye- szerte okozott károkra vezethető vissza. — Intéze­tünk azon kedvező helyzetben volt, hogy eme fo­kozottabb igényeknek is minden nehézség nélkül megfelelhetett és sem visszleszámitolási hitelt igénybe venni, sem a kamatlábat egész az év utolsó hónap­jáig emelni nem volt kénytelen. Felem litendőnek tartjuk még, hogy érték­papír készletünket, a mely a megelőző évi mérleg­ben 80,000 írttal szerepelt, 600 frt nyereséggel értékesítettük, minthogy a nagy kereslet folytán alkalmunk nyílt ezen értéket előnyösebb módon elhelyezni. Nem hagyhatjuk említés nélkül azon sajnála­tos körülményt, hogy intézetünk ügyvédje dr. Braun Bernát ur már huzamosabb ideje gyengélkedő és múlt évi deczember hótól fogva a délvidéken keres gyógyulást, honnan csak a tavasz nyiltával fog és pedig remélhetőleg megjavult egészségben vissza­térni. Megjegyezzük, hogy az ügyészi teendők el­látásában a helyettesítésről gondoskodva lévén, fenn­akadás nem állott be. Évi jelentésünket ez idén sem zárhatjuk be fájdalmas visszaemlékezés nélkül. Intézetünket rö­vid fennállása ideje alatt Feriig Sándor és Mártin Ferenc, igazgatósági tagok, br. Jeszenszky János felügyelő bizottsági elnök és Georgevieh Pál igaz­gató tanácsos elhunytéval már négy gyászeset érte, a melyhez a lefolyt évben dr. Sass István igazgató- sági tagtársunk elköltözésével az ötödik járult. — Az ilykép sajnálatosan megritkult sorok időközön­ként az alapszabályok intézkedéséhez képest ki­egészíttettek, az élet szüksége mindig megtalálta a maga emberét úgy, hogy az fennakadás nélkül és kívülről észlelve szinte változatlanul folyhatott to­vább ; mi nehányan azonban, a kik még itt va­gyunk azok közül, a kik a tisztelt közgyűlés bizal­mából nyolc évvel ezelőtt ezen intézet vezetését a kezdet nagy nehézségei között átvettük, a midőn körültekintünk és keressük, de fájlalva sem találjuk azokat, a kik akkor kedves és hű munkatársaink valának, megdöbbenéssel állunk meg a sors ilyetén kegyetlen végzése láttára. azt hiszem, annyi udvarlója volt, hogy kénytelen volt rajtok túladni. — Meglehet, hogy úgy van, de egykor, em­lékezem, magam is félni kezdtem tőle. Itt-ott ta­lálkoztunk az estélyeken, ő zongozázott, s mindig ép1 n engemet szólitott fel, hogy hangjegyeit meg­fordítsam, s közben kecsesebben viselte magát, mint ezt fiatal hö gyektől megszoktam. Remélem, e miatt nem leszesz féltékeny. Egyébiránt mit ir, drága Adé­lom ? — Semmi titokfelót, épen azért levelét fel­olvashatom : „Kedves, egyetlen, drága Adélom ! Majdnem két hét óta Mezeiéknét vagyok, Hosszufalun s a közelebbi héten szándékozom innen eltávozni. Mielőtt azonben kedves Pestemre visszatérnék, szeretnék egy pillantást vetni házi életedbe, mert több, mint kiváncsi vagyok tégedet uj helyzetedben látni. Előre elgondolom, mily nagyvilági nő vagy. Nem úgy van-e? Kérlek, irj azonnal, ha időd lesz; úgy tet­szik, mintha már 100 esztendeje nem láttalak volna. A frissebb híreket összegyűjtöm számodra, s bol­dog férjed, Hegyi ur iránti mély tiszteletem kife­jezése mellett maradok szeretni soha meg nem szűnő barátnőd Jolán.“ — Tehát írjak neki s meghívjam ? — kérdé kis szünet múlva Adél. — Természetesen, kincsem. írd meg neki, hogy tisztelem, meg a mit jónak látsz, s hogy a kocsi a vasúti állomásnál várni fogja, amikorra ren­deli. így jött meg Jolán, egy époly megveszteget­hetetlen jókedvű lány, mint jó magam. Meglehetős szép volt, életüde areszinuel s tüzes fekete szemek­kel. A legújabb divatlap utasításai szerint öltözkö­dött s büszke, öntudatos tartásu volt, s a főváros­ban mint büszke szépséget ünnepelték. Vilmosnak azonban még se igen tetszett. Igen kiszámitottnak tartotta föllépését. • Nem tudom, miként történt, de nemsokára hozzánk érkezése után még kevésbbó voltam csen­des életünkkel megelégedve, s különösnek találtam, hogy Vilmos engemet itt, a hol semmi érdekes nincs, s véleményem szerint nem is lehet, mintegy fogva tart. — Azt hiszem Adél — mondá Jolán egy este — nálatok gyakrabban szokott nagyobb tár­saság összegyűlni. Vilmos ránézett s helyettem válaszolt: — Nem igen ! Mi csendes, otthonos, életet élünk, s megelégszünk vele, ha olykor-olykor vala­melyik kedves szomszédunk ül egyszerű asztalunknál. Joláu szép szemöldökét összehúzta. —- Ez kétségkívül csak az ön véleménye le­het, Hegyi ur, — mondá. Be ön nem akarhatja Adélt az élet minden örömeitől, az előkelő világ minden szórakozásától elvonni. Ezelőtt ön is más nézetben volt, legalább egyszer az athleta bálban úgy nyilatkozott, hogy még akkor is táncolni fog, ha a haja már szürkülni kezd. '— Minden nappal okosabb lesz az ember, — mondá Vilmos, miközben barátságosan nevetve né­zett reám. Nemde Adél, ma te is úgy gondolkozol, mint ón, hogy az életet nem a mulatozásra, hanem annál nemesebb célra adta nekünk a gondviselés. Nem lehet feladatunk e helyütt, hogy elhunyt igazgatósági tagtársunknak a közéletben kifejtett tevékenységét és érdemeit méltassuk; azt azonban nem hagyhatjuk emlités nélkül, hogy benne egy mindig hű és megbízható munkatársat és oly egyént vesztettünk, a ki az ő kellemes modorával egyik éltető eleme .volt azon, lehet mondani, barát­ságos összhangnak, mely az igazgatóság tevékeny­ségét, bizonyára az intézet legnagyobb előnyére, kezdettől fogva kiválólag jellemezte. Éppen azért azt hisszük, hogy a tisztelt közgyűlés intentióihoz képest cselekedtünk, a midőn az intézet nevében egy díszes koszorút helyeztünk a megboldogult ravatalára és a midőn egyúttal indítványozzuk, hogy a megboldogult emlékezete ezen közgyűlés jegyző­könyvében megörökittessék. A midőn eme évi jelentésünket bezárva an­nak tudomásul vételét és a felügyelő-bizottság je­lentésének meghallgatása után felmentvényünk meg­adását kérnénk, vagyunk a tisztelt közgyűléshez teljes tisztelettel a „To'nagyei takarók- és hitelbank“ igazgatósága : Dr. Szigeth Gábor. Leopold Sándor. Steineker Ferencz. Ujfalusy Imre. VÁRMEGYE. — Szakosztály ülések. A közigazgatási szak­osztály a husvágásra, az állattenyésztés érdekében teendő intézkedésekre s a körállatorvosi állások szervezésére vonatkozólag készített szabályrendelet javaslatok tárgyalása céljából e hó 25-én délután 3 órakor ülést tart. A pénzügyi szakosztály a házi pénztári számadás tárgyalása végett szintén ez nap, délelőtt 11 órakor ülésezik. — A vármegyei tisztviselői nyugdíj választ­mány e hó 25-ón délelőtt 9 órakor ülést tart. — A vármegyei fillokszera bizottság e hó 18.-án délelőtt ülést tartott. — Nits István helyettes fillokszera biztos évi működéséről nagyszabású je­lentést terjesztett elő. A gazda közönséget nagyon érdeklő jelentést, — mivel most a helyszűke miatt nem tehetjük, jövő számunkban egész terjedelmé­ben közöljük. — A kegyelet adója. Tolnavármcgye közön­sége a legnagyobb magyar, Széchényi István gr. emlékére Oenken felállítandó emlékszoborra 100 s a Zilahon létesítendő Wesselényi szoborra tudvale- vő'eg szintén 100 frtot szavazott meg. A belügy­miniszter tekintve a kegyel etes célt, ez intézkedést jóváhagyta s vármegyénk alispánja által a 100—100 trtnyi összeget a Széchényi, illetve Wesselényi szo­borbizottságnak tegnap már el is küldötte. — Nem, Vilmos, — mondám ón székemről fölemelkedve s férjem székének góthalaku támlá­jára támaszkodva — sőt attól tartok, hogy még jobban vágyom a mulatság után, mint valaha s épen most egész lelkemmel azon vagyok, hogy egy nagy bált adjunk s komor kastélyunkat vidám és kellemes vendégekkel töltsük meg. Mondom, csak egyszer! Jolánnal együtt olyan gyönyörűen kiter­veltük már. Lehet? Kérlek, mondjad, hogy: igen? — Azt hittem, a báluk ideje elmúlt már ránk nézve. Adél! E szavainál olvashatta a csalódást arcomou, mert barátságosan, habár komolyan folytatta : „Hát csakugyan annyira óhajtod, szivem ?“ — Hogy óhajtom-e Vilmos? A meddig csak élek, mindent fogok szeretni, a mi engemet fölvl- dit! —• Ezt egész elragadtatással mondám. Jolán hangosan fölnevetett, — férjem azon­ban komolyan nézett maga elé. ■— Dicsekvés ez Adél, vagy igazság? — kiáltá az előbbi. — A legteljesebb igazság! — viszonzám én mindkettőjüknek, azután férjemnek folytatám : — • Nos Vilmos, adhatok bált, kérlek, csak ezt az egyet! ? — Miután annyira óhajtod, nem állhatok ellen, igen! Emlékszem, mily kedélyesen nevetett azon, csaknem gyermekes izgatottságomon, a mely ezen­túl rajtam uralkodott, mert a következő három hót alatt Jolánnal együtt miuden gondolatunkat csak a bál foglalta el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom