Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-02-14 / 7. szám

Ugyancsak egész ülésben tűzetett ki az üre­sedésben levő kántortanitó választás napja február hó. 16-ára, — miután már erre előzetesen 2-szer pályázat hirdettetett és az iskolaszék egyh. elnöke által a „Tolnainegyei Közlönyében a pályázás ideje ismételten január hó 20-ig bezárólag megujittatott. A választást, — mely először alaki hibák miatt megsemmisittetett, másodszor pedig egy­néhány tag visszavonulása miatt fenmaradt, — .ifj. I) e n e z e IstvTin ur ö nagysága, dunafoldvári apát- plébános, mint püspöki .megbízott fogja vezetni, il­letőleg befejezni. Hisszük és reméljük, hogy ezút­tal a választás a legnagyobb rendben és a hivő nép általános megelégedésére és forró óhajának megfelelőleg fog végbe menni, erről kezeskedik úgy a választást vezető püspöki megbízottnak a törvényekhez való szigorú alkalmazkodása és igaz- ságszeretete, nemkülönben a választási jogot gya­korló iskolaszéki tagoknak méltányos gondolkozása és higgadt megfontolása. Pályázó van három: Lengyel Ferenez, tolnai osztálytanító, P e r 1 e r Mátyás, tolnai he­lyettes kántor és Rótt József, paksi segéd-kántor. Gajdossik Győző, fajszi kántor-tanitó, látván, hogy az iskolaszék tagjainak választásakor, pártja mino­ritásban maradt és kibukott, folyamodványát visz- szakérte. ügylátszik, hogy mégis csak igaz, ha •még oly nehezére esik is egyikünknek vagy mási­kunknak, a szt. irás mondása: „4 nép szava Isten szava!“ .• Veritas. — Polgári iskola Pakson. Pakson a képvi­selő-testület folyó évi február 6-án megtartott gyű­lésén elhatározta egy négy osztályú polgári fiúis­kolának felállítását olykép, hogy a legközelebbi tanévben, tehát ez évi szeptember hóban az I. osz­tályba tanulók már felvétetnek; egyben azt is ha­tározta a képviselő-testület, hogy az iskola részére épületet1 emeltet s inig ez teljesen lelkészül, addig valamely alkalmas Jbérházban fog az iskola elhe­lyeztetni. FARSANG. — A szegzárdi iparos ifjak önművélődési egylete 1892. évi február hó 20 án Szegzárdon az egylet helyiségeiben saját pénztára javára, nem­zetközi vilagpostaforgalommal egybekötött zártkörű táncvigalmat rendez. — A Tolnai csolnakázó Egylet. Tolnán, 1892. február hó 20-án A „Fehér ló„-hoz címzett ven­déglő nagytermében zártkörű álaróos-estélyt tart. A rendező bizottság tagjai; Br. Eliá- tshek Ede, elnök. Matejka' Károly alelnök. Koboz János, titkár. Dobrovits Sándor, pénztárnok. Bunn Lajos, Fekete Ágoston, Gebhardt Ferenc, Korék János, Littke Ernő, Lucic Miklós, Roboz László, Rosmayer Ferenc Smerál Fábián. Schmidt F. Ká­roly, Vermes Béla. dr. Varga Pál. Kik álarc nél­kül jelennek meg, a pénztárnál 50 krért jelvényt kapnak, melylyel a terembe léphetnek. Az estélyen' bohózatos fellépések tartatnak. Kéretnek a t. höl­gyek az estélyen minél egyázerübb tréfás öltözetbeu megjelenni és a mennyiben lehetséges — álarc alatt. — A hőgyószi izr. ifjúság által folyó hó-7 <jn megtartott műkedvelői előadás, úgy anyagilag mint erkölcsileg fényesen sikerült. A szorongásig megtelt termek csak úgy harsogtak a tetszés nyil­vánítástól, mit a szives működők v.dóban a leg­nagyobb mértékben kiérdemeltek. Különösen ki kell pmelnüuk Krausz Hanna k. a -t mint a legsze- reletreméltóbb naivat; Engelmann Jenő urat, mint szerelmes hőst, Kraüsz Leontin k. k. fiatal leány létére pompás zsémbes, pörlekedő asszonyt adott; Hónig Mór ur pedig felülmúlhatatlan papucshős volt. Ezek mellett, ha a kis Benedek Ida kitűnő alakítását felemlítjük, úgy bátran állíthatjuk, hogy Murai „ Virágfakadása“ a vidéken még jobban nem adatott. — Rendkívüli szellemi ólveze'et nyújtott Rauschburg Aranka kisasszony, ki Széesi „Bál után“ cimü monológját műkedvelőtől meglepő virtuozitással adta elő. — Az előadást tánc követte és kivilágos kivirradtig maradt együtt a nagyszámú közönség. Az első négyest 40 párt táncolta: — Felülfizettek: Móltósásms gróf Apponyi Géza 5 frt, Márkus Zsig- raond 1 frt, Kolbach Johanna, Réh Adolf, HÍrsch- feld ( Dombóvár), Kell (Szabaton) 50—50 kr. Szék­iéi- Vilmos Klemencsics József 1—1 frt. Rausch­burg Dávidné 50 kr, Krausz Herman 1 frt, Ensel- mann Gyula (Gyönk) 20 kr, Fleischmann Adolf 1 frt, Deutsch Gábor 50 kr, dr. Kohn Armipné. Krausz Dávid. <fr. Rothmser (Gyönk) 1 — 1 ' frt, Fischer Feri, Honig (Szak,ílv) Baumgartner Vince, Beck N. 50 — 50 kr. Erdődy József. Öllé István 1—1 frt, Klimes Antal 1 frt 50 kr. Zeller N. 30 kr, — mely szives adományokért hálás köszönetét mond a nőegylet nevében: Sebőn Riza, rendező. 6. ______________________________ — A zombai bál. Néhány évi szünetelés után a vállalkozó fiatalság Millinger Márton gyógysze­rész ur elnöklete alatt megtörte a jeget s a casino neve alatt bált rendezett mely a rendezőség dicsé­retére válik a mennyiben a várakozáson felül igen fényesen sikerült. A gróf Pejaesevich kastély 5 tá­gas terme Zomba s környékének legválogatottabb közönségével megtelt s az első négyest 34 pár táncolta; a III-ik négyes utáni csárdás fél 7 óráig tartott, mely mán néhány hölgy, a fiatalság leg­nagyobb része a czigánytól kísérve Willinger Már­ton ur lakására ment s a' házi gazda s kedves anyának szives vendégszeretete mellett esti fél 5 óráig folytatta a tánczot! Megemlítem, hogy a rendezőség a hölgyeket, vidéken csakugyan ritkán látható csinos táncrenddel lepte meg. — A tamásii izr. nőegylet által folyó hó 7-ón rendezett táncestély minden tekintetben jól sikerült. A kaszinó helyiségeit a nagyszámban megjelent előkelő vendégek annyira megtöltötték, hogy töb­ben már el se fértek volna. Á négyeseket 40-nél több pár táncolta. A jeleuvolt hölgyek névsora : Asszonyok: Abeles Adolfné, Abeles Henrikné, Barna Józsefnó, Bobics Antalné, Braun Dávidné, Deutsch Sándornó (F Irogh), özv. Deutschné (Adorján), Eis­ner Salamonná (Tab), Fischer Lipótnó (Lápafő), Fischér Mérné, dr. Gaál Béláné, dr. Gottlieb Sa­lamonná, Hesz Pálné, Heimann Dávidné, Heimann Ignácné, Hirsch Ignácnó, Hirsch Pálné, Hónig Mérné (Fornád), Kiss Adolfné, Klein Károlynó, Lahner Lajosné, Lőwensohn Gáspárnó, Mautner Ignácné, ifj. Mautner Ignácnó (Buda), özv. Schmidt Józsefné,[Schwartz Dávidné, Spitzer Józsefnó, Strausz Anta'nó, Taubuer Farkasné, Vargha Béláné (Med- gyes), Woltmann Simonné (Kónyi), Winkler Ja­kabbá és Wurm Lipótnó (Ság). — Leányok: Bar- bacsy Blanka, Barna Berta, Barna Erna, Blutnen- steiu Sarolta, Braun Szidike, Elsper Aufélia (Tab), Fischer Frida (Lápafő), Fischer Írón, Grätzer Janka, Gruber Szeréna, Gruber Flóra, Gilnsberger Sze­réna (Pákok), Hirsch Sarolta Honig Irma és Szi­dike (Fornád), Kálmáudy Vilma. Káhnándy Gi­zella, Kiss Elvira, Mautner Mariska. Márkus Ma­riska, Spindlbauer Jolán, Szvoboda Mariska, Wpisz Sárika (Adorján) és Wurm Rozina' (Ság). — Az estély jövedelme 220 frt. Fölülfizettek: Deutsch Sándor ur 8 frtot, Günsberger Samu ■ ur 4 frtot, dr. Gaál Bélji, Hirsch Ignác Klein Károly és Welt­mann Simon urak 3—3 frtot, Fekete Imre, Hoch Städter Lajos, dr. Kiss Ernő, Lőwensohn Gáspár, dr. Lőwy Mór, Strasser Arnold és Weisz Márton urak 2—2 frtot, Abelesz Ado'f, Abelesz Henrik, Bajó Pál, Dániel Lipót, Deutsch Arnold, Eisner Salamon, Fischer Lipót, Flaschner Jenő, Flasch­ner Fülöp, Freund Lajos, Graf Samu. dr. Gottlieb Salamon, Heimann Ignác, Hirsch Mór, Jünker Vic­tor, Kaufmann Mór, Kiss Adolf Kiss János, KUin Lipót, Koppstein Vilmos, Morvái Miksa. Merbl Mór, dr. Ney Géza Parragh Róla, Schwartz Dá­vid, Száváid Móric, Steiner Vilmos, Strausz Antal, Tusák Izidor, Winkler'Jakab és Wurm Ignác urak 1—1 frtot, Abeles Simon, Grätzer Fülöp Heimann Simon és Weisz Kálmán urak 50—50 krt. Jegyei­ket megváltották: Goldschmied József Hirsch Hen­rik, Hirschfeld Vilmos, Kohn Adolf, Neumann ZGg- mond, Prager Lajos és Strausz Salamon urak 2 —2 írttal, Gerstner Miksa és Horn Bem,át urak pedig 1 — 1 írttal ; amiért az illetőknek lapunk utján mond köszönetét a rendezőség. TOLNA VÁRMEGYE. _____ EG YLETEK. INTÉZETEK. — Az „Egyesült Szegzárd-Tolnamegyei Nő­egylet“ pénztárának 1891. évi zárszámadása és vagyon-kimutatásából közöljük a következőket: Be­vétel volt az elmúlt évben 1138 frt 87 kr. Kiadás 1042 frt 28 kr, pénztári maradvány: 96 frt 59 kr. Az egylet vagyona következő: A szegzárdi pénz­intézeteknél elhelyezett tőkében 10287 frt 42 kr. A szegzárdi róm. kath kisdedóvó és gyermekmen- hely egyesületnek adott betáblázott kölcsön -3600 frt. Tagdíj hátralékban 84 frt. Ingóságokban 60 frt. Készpénz maradvány 96 frt 59 kr. Összesen 14128 frt 01 kr. — A szegzárdi népbank folyó évi február hó 28 ód tartja a városháza nagy termében közgyű­lését. — A simontornyai takarékpénztár folyó évi fe.bruárhó 18-án délután 2 órakor tartja XIII. ren­des közgyűlését, — A tolnai csolnakázó egylet múlt vasár­nap tartotta évi rendes közgyűlését. A számadások szerint 501 frt volt a kidása és ezzel szemben 556 frt a bevétel s maradt az 1892. évi költség­vetésben 55 frt múlt évi pénztári maradvány. Az idei költségvetés 345 írtban állapíttatott meg. Az egylet egy csolnakház épitósót (500--600 írtért) is elhatározta, mely még az idén volna fölépítendő. Ja no sits Károly ur volt pénztárosnak fölállással szavazott a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét, ki eltávozván Tolnáról, helyébe Dobrovits Sán­dor ur lett megválasztva. A választmányba Dr. Varga Pál ur rendes és Rosmayer Ferenc ur, mint póttag lett beválasztva. Elhatározta továbbá a közgyűlés a „Bajai pandurszigeti gurigázó tár­saság“ meghívását a junius hó végén tartandó verseny csónakázásra és az ugyanakkor tartandó majálisra. Uj tagokul fölvétettek Kienle József ur, Fugerth Károly ur özv. K u r b o sz Györgyné úrnő és Dr. Schramek József ur, főorvos. Az egyletnek jelenleg 38 tagja van, Elnök: br. E 1 i a t s c h e k Ede, igazgató : M a t e j k a Ká­roly, titkár: Roboz János, pénztárnok: Dobro­vits Sándor, vá'asztmányi tagok még: Dr. Varga Pál és Rosmayer Ferenc. A gyűlést az ovoda helyiségében tartották, melyet ez alkalomra a nő­egylet alelnöknője Tenczlinger Lajosné volt szives átengedni. — Veterán. — Pénzintézeti tisztviselők segély egylete. Érdekes eszmét pendit meg legutóbbi számiban a „Magyar Pénzügy“ cimü közgazdasági és pénz­intézeti szaklap. Felhívja ugyanis a hazai pénzinté­zetek és részvénytársaságok tisztviselőit, hogy ala­kítsanak „országos segély-egyletet“. Alig van vala­mire való város, ahol nem ta'álunk már eddig is két—három részvénytársaságot 10—15 hivatalnok­kal, még pedig a társadalom müveit osztályából sorakozó hivatalnokkal. Az a néhány ezer pénzinté­zeti és részvénytársasági tisztviselő, mely az or­szágban elszórtan él, ináig mint külön társadalmi osztály abszolúte nem számit — sem társadalmi, sem szakkérdésekben, mert a jelen pillanatig meg sem kísérelték a tömörülést, az egyesülést. Az egyesülésben pedig óriási erő rejlik, ne keressük az okát, hogy miért, hanem okuljunk a minden­napi tapasztalatokon és ne utasítsunk vissza minden közügyet rideg( közönynyel, különösen mikor ez a közügy — a saját ügyünk. Az alakítandó „pénz­intézeti tisztviselők országos nyug­díj egyesülete“ a tervezet szerint, betegsegé­lyezési és temetkezési segélyt, végre állandó segélyt nyújtana tagjainak; ha a tag betegsegélyt nem vett igénybe, örököseinek legalább is azon összeg fizetendő, melyet befizetett, tehát a legrosszabb esetben csakis a befizetett tagsági illetmény kama­tai vesznének el. A tervet alapjában és elvben he- lveslő érdekelt felek ez utón is felkértének, szíves­kedjenek ebbeli nézetüket a „Magyar Pénzügy“ szerkesztőségével (Budapest, Erzsébet-körut) mi­előbb tudatni. KÖZGAZDASÁG. — A vetések állásáról. Mindenfelől kedvezőt­len hírek érkeznek. A száraz fagyok — irja a „Magyar Kereskedők Lapja“ — sok helyen nagyon ártanak, most meg különösen a Tisza vidékén a vizáradások okoznak károkat. Ivülfö'dről szintén vószhirek érkeznek. Oroszországban az őszi vetések j nagy része elpusz'ult a fagy miatt, a földek jelen­tékeny része pedig veietlen maradt. Romániában is aggódnak a gazdák, mert a vetések silányak és egyes határokban teljesen megsemmisültek. Ter­ménytőzsdénkre ezen kedvezőtlen jelentések már is lényeges befolyást gyakoroltak és habára búza­árakban eddig csak 15-—20 kr emelkedés kon­statálható, alig lehet kétkednünk a felől, hogy rö­vid idő múlva jelentékenyebb áremelkedés fog be­következni. Vidéki állomásokon a reális üzérkedés, mely nem spekulációra vásárol, jelenleg is igen tisztességes árakat fizet- Rozsban a kereset folyton élénk marad. Uj tengeri minden irány­ban jó vételkedvvel találkozik és a vételek nagyobb­részt külföldi számlára eszközöltetnek. G- atoonsL árak a legújabb tőzsdei jegyzés, szerint. Búza tavaszra 10 25 , 10.27, Tengeri 1892. máj.—jun. »'45., 5'47. Zab tavaszra 6'02., 6'04. SZERKESZTŐI POSTA. B. 8. úrnak helyben. Térsziike miatt jövő számunkra maradt. 1892. február 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom