Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-07 / 6. szám
II. évfolyam. 6. szám. Szegzárd, 1892. február 7. TOLNAVARMEGYE Előfizetési ár : Egy évre . . 6 írt — kr. Fél évre . . Negyedévre Egy szám . 3 „ - I . 50 . . 12 POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kivül elfogad Krammer Yil- J mos könyvkereskedése SzegzárdoD. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁE ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer-1 kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szermt számittí ‘-A. mérleg. —lk. A választások a tegnapi nappal lezajlottak, — uj törvényhozási ciklus elé tekint Magyarország. A pártok a helyett, hogy az uj ország- gyűlés feladatainak és munkakörének körülírásával és megállapításával foglalkoznának, a helyett, hogy a lefolyt öt évben többször megbénított törvényhozói tevékenységnek uj erővel irányt adni törekednének, meddő vitára kelnek egymás ellen, hogy melyiknek győzelme nagyobb, melyik hódított több kerületet, s az ellenzéknek némelyik túlbuzgó közlönye e közben még azzal sem törődik, ha a számfejtés nagy munkájában az alapműveletek, az összeadás és kivonásnak, szerény törvényei ellen vét. Kétségtelen tény az, hogy a képviselő- ház feloszlásakor a szabadelvű párthoz kétszáznegyven képviselő tartozott. Kétségtelen tény, hogy a megválasztott képviselők közül ugyancsak kétszáznegyvenen vallják magukat a szabadelvű párthoz tartozóknak. Es végül kétségtelen az is, hogy a mi képviselőházunkban 240 képviselőből álló párt olyan hatalmas többséget képez az ösz- szes többi pártok fölött, hogy még ennél is nagyobb többség, sem magának a többségnek, sem pedig a kormánynak érdekében nem áll. Világos tehát, hogy -a szabadelvű párt teljesen meg lehet elégedve a választások eredményével, hogy ellenében a nemzet bizalma, akár erkölcsileg, akár számszerűleg véve, semmivel sem csökkent, hogy a csatából a régi erővel s többséggel került ki. Igaz, liogy a csatározás közben a szabadelvű párt némelyik kiváló alakját elvesztette. Ez azonban nemcsak, hogy kétségessé nem teszi győzelmét, de azt még csak nem is gyengíti. Mert nincs az a nagyszerű diadal, nincs az a hódítás, melynél a győztes fél részéről néhányan a vezérkarból is a csatamezőn el ne vesznének. Az igazság rovására cselekszik tehát az ellenzék akkor, a midőn újból meg újból halotti torát zengi a szabadelvű pártnak és dicsőítő hymnussal s tömjénnel árasztja el önmagát. És milyen sajátságos, hogy egyik ellenzéki párt a másik elől igyekszik elragadni a győzelem babérját. A fegyverszövetségesek nem tanúsítanak egymás iránt lovagiad magatartást, mert mig a háborúban egymással karöltve jártak, addig, mihelyt a csatazaj elhangzott, mindegyik magának követeli a‘ hadi érmet. A nemzeti párt diadal mámorban úszik — megesküszik rá, hogy egyedül övé a dicsőség, a függetlenségi és 48-as párt megáit váltig azt bizonyítja, hogy a választási küzdelemből ezen párt került ki győztesként, hogy a függetlenségi párt, miként a Montblanc hegye, emelkedik ki az összes pártok között. Az ellenzéknek ezen öndicsérete és ön- imádása kihozta a szabadelvüpártot is nyugalmából, úgy hogy a „Nemzet“ — a mit szintúgy nem helyeselhetünk — a nemzeti pártot következetesen „jezsuita“ pártnak nevezi. Vajha az uj országgyűlés véget vetne ennek a versengésnek, a melyen se áldás, se haszon, se köszönet, vajha az uj ország- gyűlés ne ismerné a hpmousion féle harcokat, a személyes támadásokat és botrányokat, vajha az a közjó buzgó és önzetlen ‘szolgálatában, a szabadelvű eszmék és nemzeti érdekek napfényt árasztó aegise mellett, az áldásos munka szent hajlékává, a haza templomává válnék. Bankett Perczel Dezső tiszteletére. A bonyhádi intelligencia újból megválasztott képviselője, Perczel Dezső tiszteletére az elmúlt szerdán az „Arany Oroszlán“ nagytermében bankettet rendezett, a mely minden ízében fényesen sikerült. Lelkesült, ünnepi hangulat uralkodott mindvégig az összes jelenvoltakon, kik szivvel-lélekkel örültek a szabadelvű pártnak és kitűnő jelöltjének impozáns győzelmén. Öröm sugárzott az arcokból, öröm lakott a szivekben, a lelkesedés gyújtó szavai törtek ki az- ajkakról és a szeretet meleg hangja mellett, mellyel a bonyhádiak képviselőjüket ünnepelték, e bankett a szabadelvű 'pártnak is valóságos ünnepe volt. Nemcsak a bonyhádi intelligencia volt teljes számban képviselve e banketten, hanem a kerület összes választó községei, számszerűit 32-en, elküldöt- ték képviselőiket, legnagyobb részt a községi és körjegyző urak személyében, hogy a kerület örömünnepén részt vegyenek. De megjelentek a megye székhelyéről és a vármegye, többi részeiből is, igen TÁRCZA. Utoljára. Megtudják, hogy én is éltem, A mikor majd meghalok, S végutamon felhangzanak, A szomorú gyászdalok. Eljön a pap búcsúztatni, Gyászbeszédet mondani, Eájdalomtól vagy szokástól, Reszketnek majd ajkai. Ifjan halt meg — az életnek: Napsugaras hajnalán, Alig hogy élt — s ifjú szive, Alig szeretett talán. S a tömeg közt halvány lányka Szemeiből könny fakad, Hisz ő tudja — legjobban, hogy : Nem szólt a pap igazat ! Vessze! Károly. Hogy volt! (Farsangi emlékek.) Merő fény, csupa derű . . . A mesebeli tiindórkertben sem lehet annyi a káprázat, a milyen tömérdek egyetlen éjszakára ebben a teremben összezsúfolódott. Ám ón nem kérdem: honnan került, meddig tart; mi van a káprázat mögött s mi marad, ha szerte foszlott, utána? Nem kutatom: az arcokon a mosoly, az ékszerekben a fény, formás toilette alatt az idom, ha vájjon hamisítatlan munkája-e a természetnek, vagy pedig ez is mind csak rövid lélekzetü, az éjszaka sötétjével, az izzó, karcsú gázlángok világával elhaló káprázat . . . ? Nem, nem és újra nem ! Ma csak örülni, élvezni fogok. Az „én“ hidegebb fele, mely balga fontolgatásával, szívtelen logikájával a kínálkozó pillanatnyi élvezetnek, örömnek immár annyiszor volt megrontója, hiába tér vissza minduntalan, hiába botlom bele minden fordulónál, hiába minden kísértése: megtagadom, elhajítom magamtól mindannyiszor, mert én ma csak örülni, mert én ma csupán élvezni akarok! Lesz hozzá erőm, érezem. Erőt ad hozzá ez a dévaj, kacagó kedv, melytől rózsát fakasztanak még ezek a csenevész. senyvedő penószvirágok is. Ez a kábító, illatos meleg, melytől, — mint tavasz laogyos fuvallatára a fagyos göröngy, — fölengednek, megszelídülnek még a legmerevebb szigoruságu vonások is. Ez a szilaj szenvedélyű zene, melynek egymásra szakadó ütemei őrült rohanásukban ellenállhatatlanul sodornak magukkal mindenkit. Es erőt ad mindenek fölött, a ki ide hozott. Nézzétek azt a szelíd tekintetű, boldogságot sugárzó teremtést: — ő ! Nézzétek és érezni fogjátok ti is, bogy a kinek „ő“ a forrása, én el nem lankadhatok. — Hogy volt! . . . Nem csüggeszt, féltő nyugtalanság nem bánt, hogy körülrajongják, hogy léha vágyakozással meredeznek rá a kialvó fényű, téveteg tekintetek. Mi különös volna benne, hogy a minek ón rabja vagyok, meghódolnak, alávetik magukat annak mások is! Napnak hivatása, hogy csodálattal legyünk titkos hatalma iránt. — Hogy csodáljuk, ha reggelenként kibontakozik a hajnal biborpalástjából s fényes uljára kél és hogy csodáljuk, ha estenden magára ölti azt a másikat, ,az alkonyat biborpalást- ját, belebnrkolózik s aztán pihenőre tér. Csak rajta! Csak repess, csak epekedjél körülte léha fejű, kiaszott szivü had és boldogítson az a hit, hogy mert közel vagy hozzá, te üdvözülsz.
