Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-12-11 / 50. szám
/ II. évfolyam. 50. szám. Szegzárd, 1892. december II. TOLNAVARMEGYE Előfizetési ár : Egy érre . . 6 frt — kr.| Fél évre. . . 3 „ — , Negyedévre . I „ 50 Egy szám .... 12 Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadd- 1 hivatalon kívül elfogad Krammer Vil- I mos könyvkereskedése Siegiárdon. 1 POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon. Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. A tél és jótékony egyesületeink. A négy évszak között a legzordonabb. Az enyészet, a fagy és vihar időszaka, mely metsző leheljeiével a mezők virágait és a fák lombjait sorvasztja. Nincs menekülés előle és a mit megcsap, azt a halálba kergeti kegyetlenül. A szegény emberek félnek tőle és borzadálylyal gondolnak a bo- rongós napokra, melyeken napsugár nem melegíti a földet és áthatlan felhő borítja a kilátást. A levegő nyirkos méhe ezer betegséget rejt magában és a ki nincsen eléggé védve, az menthetetlenül pusztul. A gazdagok nem ijednek meg a téltől. Nekik az kellemes változatosságot hoz; de annál súlyosabb gondokat okoz a szegényeknek, kik télviz idején kétszer annyi nélkülözést kénytelenek elviselni. Az élet nagyobb szükségletekkel jár : a fűtés és világítás költségei fölemésztik a kenyérre való keresetet és marad nyomor és kétségbeesés. Magyarországban a kereseti viszonyok nagyon mostohák. Vannak sokan, a lakosságnak nagy többsége, mely kevesebbet keres, mint a mennyiből polgáriasa» meg tudna élni és a polgári osztályból csak kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy több a jövedelmük, mint a menynyit el tudnának költeni. Egészséges középosztály nálunk még nincs és a ki ehez tartozónak akar látszani, az csak abban különbözik a proletártól, | hogy ügyesebben tudja takargatni szegénységét. A tél küszöbén azonban leesik az álca, mely oly soká leplezte az eltitkolt nyomort. A fővárosban ekkor van a legtöbb bukás és a legtöbb öngyilkosság. A kik a nyarat még ki tudták huzni reménynyel, a tél küszöbén kimerülve rogynak össze a létért való küzdelemben és a kik megállanak, mások segítségére szorulnak, mert vagy nem elég erősek a munkára, vagy nem jövedelmez a munkájuk annyit, hogy a téli idő fokozott szükségleteit fedezhessék. Hogy ilyen körülmények között a szocializmus még mindig nem öltött nagyobb mérveket Magyarországban, azt egyedül a magyar társadalom jótékonysági hajlamainak köszönhetjük. A vendégszeretet [lazájában nem halhatnak éhen az emberek és gvülölség és irigység helyett a prolotárság hálát érez kebelében amaz emberbaráti tényékért, melyeknek célja a valódi nyomor enyhítése. Ma már majdnem minden községben vannak segélyegyletek és társaságok, melyek a szükölködók sorsát elvisel..etövó tenni igyekszenek. Táncvigalmakat rendeznek, felolvasásokat, előadásokat és társas összejöveteleket tartanak a szegények segélyezésére és ezzel nagy szolgálatot tesznek a közérdeknek, mert az áldozatkészség a legjobb eszköz a társadalmi betegségek terjesztésének megakadályozására. Büszkén tekinthetünk szét egész Európában, mert sehol sem találunk oly talajt, hol a mai társadalmi és állami rend olyan szilárdan állana, mint nálunk. Pedig máshol sokkal erősebb az a középosztály, melyet általán a mai rend oszlopának tartanak. De ha nálunk még nincsen is izmos középosztály, viszonyaink mégis összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek, mert a magyar proletár nincs kitaszítva, hanem gondoskodik róla a társadalom jótékonysága, hogy no essék kétségbe a megpróbáltatás napjaiban. Az ipar és kereskedelem fejlődésével azt hisszük — a középosztály sokat fog nyerni erőben és szaporodásban és vele arányban fogyni fog a proletárok száma, mely ma csak azért olyan nagy, mert a középosztály foglalkozása oly szűk keretben mozog, hogy ott minden munka után kinyújtott kar helyet nem találhat. Addig azonban, inig a középosztály az őt megillető" helyet a társadalmi és állami tényezők között elfoglalja, a jótékonyság és áldozatkészség fogja nyújtani az eszközöket a nyomor elfajulásának meggátlására és a szocializmus réme, mely olyan fenyegetően lépett fel máshol, minálunk csak mint tlieo- ria fogja átjárni az elméket veszedelem nélkül. Most a tél küszöbén el kellett ezt mondanunk, főleg azok megnyugtatására, kik a jótékonysági táncvigalmak és mulatságok TÁRCZA. A heztyü. Schiller. Az állatok királya Viadalra vára. Ferencz király, A hon minden előkelője, És udvarának bájos hölgye, Az erkélyen szép körben áll. A mint kezét intésre tárja: Fólnyilik a kálit závárja S komoly, kimért léptekkel im Kilép a him Némán keríti Körül; Ásítva néz szét, Megrázza sörényéi S lomhán kinyúlva A földre nyula. De a király int újra, S egy uj kálit ajtó Sietve kinyil S belőle Egy vérszemü tigris Rohan ki, miként a nyíl. A mint a hímhez fordul : Felmordul. Mit farka tőr, Felporzik a kör, Királya körül Remegve kerül: Dühébe morogva Es fog csikorogva Mellé települ. De a király intésitiil lm, két kinyitott kalitka ajtaja tárt Nyilasain előtör két leopárd. Bennük csata-vágyi fogannak A tigrisre rohannak Ez marcona karmaival leragadja. Fölkér ordítva im S csöndet parancsol a him. Es körbe terelve Vérszomjra tüzelve Táborzik a négy fene macska. Im, fent az erkély széliről, Finom fehér kacsók megül, Hol a vérszomjas falka ül: Keztyü repül. S Delorges lovag felé gunyorosan Fordul Kunigunda kisasszony : „Nos szép lovagom, ha szerelmid olyan, Mint eskiidéd azt, nosza, akkor Hoznád fel a kesztyűt nekem /“ És a lovag megy sebesen, Lábát a vérengzők közé teszi Büszkén, keményen ; S újával könnyedén, kévéi yen Szomjas körméből a keztyüt veszi. Borzadva s iszonytéli nézik azok: A hölgy koszorú s a nemes lovagok. FA hozza a keztyüt a hős hanyagul, Száz ajk dicse hangzik eléje; Be boldog előhite karján — Mig arcza szerelmesen kipirul — Siet Kunigunda elébe. S keztyüt az arcza havára Dobván, mond : „nem kell a hála“ . . ./ — 5 ott hagyja tűnődni magára. Simon Pál. Emlékek. Irta : VESSZÉL KÁROLY. Akárki mit mondjon, én nem adnám oda az ősznek s a télnek borongó költészetét a napsugaras kikelet minden bűbájáért. Nem adnám cserébe ' ezeket a színtelen, alaktalan ködös felhőket, a melyek néha lelkemre is nehezednek, az illatos és derűs május ragyogó azúrkékjéért. Mert csak akkor színtelen, ha szememmel nézem, a lelkemen keresztül nézve szebb szint mutat, mint a nyári zivatar í legékesebb szivárványa. ) JL ___________
