Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-12-04 / 49. szám

— Jegyzői választmányi ülés. A Tolnavár­megye jegyzői nyugdíj alapjára felügyelő választ­mány e hó 3-án Simontsits Béla alispán elnöklete alatt ülést tartott.— Több újonnan választott jegy­zőt felvettek a jegyzői nyugdíj-egyletbe. —Mészáros János volt báttaszéki és Balasatick Kálmán volt miszlai jegyző özvegyét nyugdíjazták. — A törvényhatósági választott bizottsági tagok sorából 1886-ban nyert megbízatásuk letelte következtében megürült bizottsági tagok helyébe folyó hó 12-én lesz az uj választás. Szegzárdi fő­kerületben kilépnek: Borzsák Endre, Főglein Já­nos, Hirling Ádám és Adler N. János. Az alkerü- letben: Ujfalusy Imre, dr. Steiner Lajos és Török Béla. — Wahrmann Mór halála az egész ország­ban mély és igaz részvétet keltett, mert Wahrmann a közéletnek egyik legkiválóbb féríia, hitfelekeze- tének'egyik legékesebb büszkesége volt. A szeg­zárdi izr. hitközség is érezvén ezt a nagy csapást, úgy annak, mint a X. izr. községkerületnek nevé­ben Leopold Sándor elnök a következő sürgönyt menesztó a fővárosi hitközséghez: „Wahrmann Mór elhunytéról szóló gyászhir mélyen megrendí­tett 1 Együtt érezzük önökkel a fájdalmat, az önök bánata a mi bánatunk is. A dicsőültben az ország legnagyobb hitközsége elnökét veszitó ugyan, de a hitfelekezet díszét, büszkeségét, jogainak kipróbált bajnokát siratja, ki bokros hazafiui teendői mellett híven szolgálta hitfelei érdekét. Tekintélyes állásá­ban mindenkor „népe javának előmozdítója“ volt. A jámbor emléke áldássá legyen !“ A hitközség Wahrmann lelkiüd véért gyászistentiszteletet is rendez. — A szegzárdi korcsolya-egylet folyó hó 1-én tartotta 12-ik évi alakuló közgyűlését. Elnök: dr. Szigeth Gábor. Alelnök : Pap Gyula. Ügyész : dr. Haidekker Béla. Pénztárnok : Iíácz József. Jegyző: Matzon Kálmán. Választmányi tagok: Simontsits Béla, Kurcz Vilmos, Módly László, Török Béla, Perlaky József, Nagy István, Simontsits Elemér, Bokross Ádám, Borsódy Lajos, Módly Béla. Igaz­gatók : Perlaky József, Módly Béla, Bokross Ádám. A közgyűlés elhatározta, hogy a farsangban bált nem fog tartani, esetleg a jövő évben a csarnokot felépiti. — Egyúttal tisztelettel felhívja a t. közön­séget, miszerint szíveskedjenek az egylet tagjai közé beiratkozni és pedig az egylet pénztárnokánál. Az egylet vagyona az 1000 frtot meghaladja. — Pénztárvizsgáló bizottság. Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlése három tagból álló bizottságot küldött ki a vármegyei pénztár törvény értelmében leendő megvizsgálására. A bizottság tagjai: Steinekker Ferenc, Fejős Imre és Török Béla. A kiküldött bizottság a legköze­lebbi közgyűlésnek terjeszti elő tapasztalatait. — Az uj kávéház. Tóth Gyula december 1-ón nyitotta meg modern berendezésű remek ká­véházát, melyet a közönség nagy serege látogat. Minthogy Tóth Gyulának az a törekvése, hogy ká- vóháza csak az intelligensebb elemek összejöveteli helye legyen, örömmel üdvözölheti bárki, hogy Tóth azt a más városokban divó szokást be akarja hozni, hogy a kávéházba családok is eljárjanak. — Érdekes mechanikai készítményt láttunk Franek János szegzárdi ékszerész üzletében, melylyel sokoldalú tehetségének újabb jelét adta Az egész egy tájkép : hatalmas sziklacsoport, melyből foly­ton bugyog a forrásvíz, hajó, viz felett vashid, me­lyen átrobog a vasparipa, szóval e mozgó kép egy pompásan kontemplált egész, melynek bizonyára nagyon sek bámulója akad ! — Franek büszke le­het művére. — Méhészeti gyűlés. A méhészegylet választ­mánya múlt hó 30-án gyűlést tartott, melyen az alapszabályok némely pontját megváltoztatták, és több folyó ügyet elintéztek. Etána közgyűlésnek kellett volna következni, de a tagok nem lévén ha­tározatképes számban jelen, a gyűlés nem volt megtartható. — Kolera a katonaság közt. Abay József cs. és kir. ezredorvost Zágrábból Pécsváradra ren­delték ki. Pécsváradon ugyanis a legénység közt kiütött a kolera. Az első nap 21-en betegedtek jneg, a kik közül 16-an meghaltak. 4. _______________________________________ — Korbonich Elek nyugalmazott árvaszóki ülnököt.e hó 1-én kisebb mérvű szélütés érte. A köztiszteletben álló öreg ur az ez napi főispáni ebéden még dikció’ott is, de jövet elszédült és elesett, úgy hogy erős zuzódást is szenvedett. Ko­csin vitték haza. Hisszük azonban, hogy a gondos ápolás s orvosi gyógykezelés mihamarabb vissza- ! állítja egészségét. — Közgyűlés. A tolnamegyei gazdasági egylet e hó 17-én Kölesden közgyűlést tart. — A szegzárdi polg. fiúiskola tanulóinak halottja van. Hoffmann János I. oszt. tanuló, egy paári földmives fia e hó 1-jén difteritiszben meg­halt. A szegény fiú magyar szóra jött Szegzárdra. Az iskola igazgatója és tantestülete szigorúan meg­hagyták az összes tanulóknak, hogy a temetéstől távol tartsák' magokat. — Uj oszlopos útjelző táblát állíttatott fel a városi hatóság az úgynevezett Libapromenád sarkán. De a mennyivel az uj szebb, mint a régi volt, annyival célszerűtlenebb is. mert a betűk rajta oly aprók, hogy az ut közepéről csak igen jó szemű ember olvashatja el (pedig az a célja, hogy onnan lehessen könnyen elolvasni.) A tábla egyik oldalán Tolna és Várdomb, a másikon Keselyűs gőzhajó­állomás útirányát mutatja. — A kaszinói szellőzőkészülék csak január vége felé lesz felállítható, mert a gyáros csak akkor ér rá eljönni. Minthogy azonban a készülék felállítása égetően szükséges, a kaszinó elnöksége sehogy sem akar a halasztásba belenyugodni s ezért újó­lag felszólította a gyárost, hogy ha, a készüléket legkésőbb január első napjaira be nem vezeti, akkor az, legalább ez évre egészen el is maradhat. — Szt. Hallifax. A milyen . lanyhának mu­tatkozott a november, azt hittük, hogy az idén nem is lesz tél. De utolsó 2 napján hirtelen meggon­dolta magát s oly kemény fagygyal vett búcsút tő­lünk, hogy még a december sem tud különbet pro dukálni. De nem is kell különb, csak legalább egy kis hó is esnék hozzá, hogy a mezők szükséges hó­takarójukat megkapnák. Legjobban örülnek ennek természetesen a szón és a fa kereskedők. De nem ! még jobban örülnek a korcsolyázók. A jégpálya nov. 30-án megnyílt és azóta ott vig élet járja. Te­gye is, a ki teheti s menjen naponkint, többet ér* az egészségnek egy egész gyógyszertárnái. Csak leg­alább sokáig tartson s mindig jókarban legyen tartva. Mint halljuk, az idén sokkal több a tagok száma mint tavaly. Helyes is. — Katonaszökevény kóbor cigány. Ajtai László furócsináló cigány nov 23-án a felsőnyéki vendéglőben feltűnt az által, hogy magánosán kó­borol és sántít. Az ottani elöljáróság tehát felszólí­totta, hogy igazolja magát és adja okát sántaságá­nak Gyanúsnak pedig különösen azért tűnt fel, , mert előző napon egy hajmáskéri (Veszprém m.) molnár ott járván, azt beszélte, hogy a napokban házába kóbor cigányok betörtek és lovait ellopták ; a csendőrök üldözték is a tetteseket s közülök 3-at megsebesítettek, de elfogni közülök egyet sem bír­tak. — A letartoztatott cigány az éppen ott szem­lét tartó Buday Gyula csendőrhadnagy, szakaszpa rancsnok által kikérdeztetvén, előadta, hogy Dégh község (Veszprém m.) közelében tanyáztak s csend ! őröket vettek észre. Ezek elől menekülni akarván, ő a többitől elszakadt és egy nádasba vetette ma­gát, a hol lábait a tors annyira megrongálta, hogy most menésre is alig képes Társaival pedig azóta nem birt találkozni, ezért kóborol egymagában ; de semmi rosszat el nem követett. Erre a ézakaszpa- rancsnok, táviratilag kérdést intézett a veszprémi szakaszparancsnoksághoz, a honnan az a válasz ér­kezett, hogy ilyen nevű cigány ott nem köröztetik. Most vissza nyerhette volna szabadságát, ha beszéd közben el nem szólja magát, hogy még sorozáson nem volt. így megint csak kelepcébe jutott s mint katonaszökevény s úgy is mint igazolvány nélküli csavargó a tamásii szolgabirói hivatalnak átadatott. — Uj üzlet. Kraramer Vilmos szegzárdi jó- : hírnévnek örvendő könyvkereskedő jövő héten Pakson a Mádi Kovács János féle házban fiók üz’etet nyit. Hisszük, hogy a vásárló] közönség, miként itt, úgy ott is a legnagyobb mértékben í meglesz vele elégedve s pártolására méltatja. ____^TÖLNAVÁRMEGYE. _ — Szerencsétlen kimenetelű vadászat. Bencze Péter szegzárdi birtokos, ki szenvedélyes, de kezdő vadász lóvén, múlt hó vége felé a kétyi határban egy társával vadászott. E közben fegyverén egy sróf meglazult, melyet késével vissza csavarni akar­ván, fegyverének ravasza a nyakán levő nyulhálóba bele akadt s oly szerencsétlenül sült el, hogy bal­lábát keresztül lőtte. A sebesültet barátja rögtön bevitte Zombára, hol az első segélyt dr. Láng Fri­gyes zombai orvos nyujtot’a, innét másnap reggel hozták Szegzárdra, hol dr. Komáromy Gyula egy lábujját amputálta, a seb szépen gyógyult is. Ti­zed napra azonban minden különös előzmény nél­kül, a betegen a derme-görcs tünetei mutatkoztak s dacára a leggondosabb kezelés és ápolásnak kedden este 5 Yj órakor az erőteljes férfiú élete 38 ik évé­ben meghalt. — Bánatos özvegye és négy kiskorú árvája siratja. — Temetése nagy részvét mellett csütörtökön délu'án három órakor ment végbe. — A család a következő gyászjelentést adta ki: „Alul­írottak fájdalmas szívvel jelentik a maguk és nagy­számú rokonság nevében Bencze Péter földbirtokosnak folyó évi november hó 29-én dél­után 5 '/a órakor életének 38-ik, bo'dog házasságának 7-ik évében, rövid szenvedés után történt gyászos elhunytét. A boldogultnak hült tetemei december hó 1-én délután 3 órakor fognak a felső-sirkertben levő családi sírboltba örök nyugalomra helyeztetni; — az engeszte'ő szentmise-áldozat ugyanaznap reggel 9 órakor fog a belvárosi rom. kath. temp­lomban az Egek urának bemuta'tatni. Szegzárd, 1892. évi november 30-án. Áldás és béke lengjen a drága halott hamvai felett ! Özv. Bencze Péternó szül. Guszter Erzsébet mint neje. Bencze István miüt atya. Bencze Istvánná szül. Fuchs Rozália mint anya. Bencze Pista, Bencze Katica, Bencze Ilonka, Bencze Frzsike mint gyermekei. Özv. Mé­száros Józsefné szül. Bencze Rozáia, Szőnyi Györgyné, szül. Bencze Juliánná mint testvérek. Szőnyi György mint sógor.“ — Helyreigazítás. Vettük a következő sorokat: „Ozora község elöljáróságától. A „Tolnavármegye“ tekintetes szerkesztőségének Szegzárdon. Becses lapja 48-ik számában a hirek rovata alatt fog’altatik, hogy „Ozorán e hó 21-én hárman betegedtük meg kolerában.“ Minthogy efcen hir a Tolnavármegye Ozora községre épen nem vonatkozhatik. a mennyi­ben községünkben kolera eset egyátalán nem fordult elő, — tisztelettel felkérjük, miszerint kiigazitáskép szíveskedjék a jövő számban közölni azt, hogy ezen hir nem Tolnavármegye Ozora községére,— hanem egy másik — tán Torontálvármegye Ozora közsé­gére vonatkozik. Hazafiui tisztelettel: Vinkovics József biró, Cholnoky Lajos.“ — A népbanki sorsjegycsoport. Háry Ede elnöklete alatt lévő sorsjegycsoport feloszlását köz- gyülésileg kimondotta, és a kifizetéseket, melyek a népbank helyiségében már múlt hó 30-án meg­kezdődtek, közetkezőleg eszközli : Befizetés egy könyvre 76 frt, veszteség 5 frt 39 kr, kifizettetik | 70 frt 61 kr. — Kedvezmény a tanítók és tanárok gyer­mekeinek. A vallás s közokt itásügyi m. kir, mi­niszter 1892. november 10-én 43.072. sz. alatt el­rendelte, hogy jövőben az állami elemi, felső nép, polgári és középkereskedelmi iskolákban a tanügyi pályán működő szülők (tanítók, tanítónők és taná­rok) gyermekei, ha jó előmenetelt, szorgalmat és magaviseletét tanúsítanak, a t a n d i j fizetése alól szegénységi bizonyítvány be- mutatásanólkül felmentessenek. -- (Mert eddig Írásban kellett bizonyítania a tanítónak a szegénységét; de az általános fizetésemelések óta már elhiszik neki puszta szavára is !) — Kóborcigányok. A péli malomnál isme­retlen kóbor cigányok mindenféle ruhanemüeket I árulgattak. A csendőrsóg ennek neszét vetle s a cigányokat ü'dözőbe fogta, de azok kézrekerithetők I nem voltak. Hanem a szabatoui puszta erdejében nyomukra akadtak. Ott tudniillik a cigányok tüzet raktak volt s egy bizonyára lopott birkát leöltek s megsütötték. A birka bőrét a csendőrök azon nyersen ott lelték a tűzhely mellett. Ezt a pusztára beszállították, a cigányokat pedig továbbra is ül­dözik. 1892. december 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom