Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-11-06 / 45. szám
II. évfolyam. 45. szám. Szegzárd, 1892. november 6. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon. Széchenyi-utca 1085. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előflze-1 tések és a hirdetések is a szer-1 kesztöséghez intézendők. i Hirdetések mérsékelten megállapított | árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár : Egy évre Fél évre . . Negyedévre Egy szám . 6 frt — 3 „ - I n 50 . . 12 kr. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad Kramraer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Egy könyv. (L. S—u.) Mikor átengedjük magunkat érzelmeinknek, s háborognak kedélyünk hullámai, könnyen elmerül az a sajka, melyet az ész épített. Nem kell ez igazság kimondásához a lélektan törvényeit segítségül vennünk — minden nap, bármely óra megtaníthat erre bennünket. S ha e szabály alól a közéletben akadunk kivételre, úgy ez jelenségszámba megy, melylyel érdemes bővebben foglalkoznunk. Egy könyv fekszik előttünk. Az elmúlt hetek izgalmai közepeit, a pártszenvedély által felkavart hullámokon megjelent ez a kicsiny csónak, s a helyett, hogy észrevétlenül elmerült volna, még magasabban látszott a felcsapott hullámokon. Beksics Gusztáv könyve a dualismusról és nemzeti törekvéseinkről politikai irodai- j munkban óriási hézagot pótol. A nagy pub- | licista éles észszel, ragyogó szellemességgel, a tudásnak szinte tüneményszerü tömegével fejti ki a király és a nemzet közötti jogviszonyt, a dualizmus eredetét, a pragmatica sanctiónak, mint a közös ügyek forrásának jelentőségét, s megmagyarázván az 1848-iki közjogot, kimutatja, hogy az 1867-iki kiegyezés csak folytatása és befejezése a 48-iki törvényeknek, szerződés a király és a nemzet között. Perszonál unióban van tehát Magyar- ország Ausztriával, s csak ebből folynak azon közös ügyek, melyeknek közös mértékét a pragmatika sanctio, mint alaptörvény, szabja meg. Üdvözöljük Beksics művét lapunk első helyén. Szükség volt munkájára nagyon 1 Hiszen a parlamentnek annyiszor meddő közjogi vitái legnagyobbrészt a dualizmus értelme körül forogtak, s a kételyeket eloszlatni van hivatva ez a könyv. De égető szükség volt a politizálok nagy seregét is felvilágosítani, hogy mi is az a kiegyezés ? milyen közjogi állapotot teremtett az, hogy megrnaradt-e Magyarország államisága a kiegyezés után a maga teljes épségében, melyben fejlődhetik, nagygyá, hatalmassá válhatik ? ! Nem lehet célunk, hogy a munka részleteire kiterjeszkedjünk, csak azt a hatást akarjuk vázolni, melyet Beksicsnck objektiv hangon irt műve a tanulmányozóra gyakorol, s mely hisszük visszhangozni fog a legtöbb olvasó lelkében ! 1848 kétségtelen egyik legragyogóbb óvszám a magyar nemzet történetében. — De ha 48 az alapja, 1867 a tovább épitése és betetőzése a magyar államiság épületének. Nem lehet tehát — mint sokszor elmondottuk — 1848 egy párt monopóliuma, sokat mondani akaró jelszava, ez a nemzeté, s ha mégis elég hibásak volnánk azt pártcégérnek tenni, úgy bizonyára azok utódait illetné az meg, kik a 48-at a politikai okosság és bölcsesség minden eszközével állandósitani tudták. Ha valakinek az a bizarrnak nevezhető gondolata támadna, hogy a dualismus ideiglenes állapot, vagy békó, melytől a magyar nemzet nem mozdulhat, nézze meg a lezajlott 25 év történetét, s szivére tevén kezét, mondhatja-e nyugodt lelkiismerettel, hogy e nemzet nem haladt óriás léptekkel?! Bir a magyar állam a souverainitásnak minden attribútumával; Európában el van ismerve, mint századok óta nem ; pénzügye rendezve ; minden téren a haladás, a felvirágzás korszakát érjük ! . . . Nem mondjuk i mi sem, hogy ne lennének azért nemzeti aspirációink, melyek kielégítésre ne várnának. A magyar államiság épületét 67-ben elkészítették, biztos annak az alapja. Es ez alap elég erős arra is, hogy azon nemzeti törekvéseket, melyek természetesen a dua- i lismus szellemének felelnek meg, elvisel- | hesse! Nem is lennénk nemzet, ha nem lennének eszményeink, melyekért küzdünk. Csak vigyázzunk jól! Csalfa a remény, ha nincsen alapja, csalóka az ábránd, mely messze vezet a valóságtól ! A ki figyelemmel kisérte Beksics publicisztikai működését, olvassa vezércikkeit a TÁRCZA. Könnyű szárnyon . . . Könnyít szárnyon repültem, egykor, — Hol vagytok ti boldog napok t! — Majd a jókedv hintáján jártam, — Most biz’ lassacskán ballagok. — De, bár nem tudok égbe szállni, — Óh elkerülöm a sarat, Csalódva százszor, — lelkem mélyén Gyülölség mérge nem maradt. — Iskoládat élet, kijártam, — Tanidtam benne eleget; De a fötantárgy nem ragadt rám: Nem tudom, mi a gyűlölet. Nem tudok én gyűlölni senkit, Óh csak szeretni végtelen ! Még a méh is választ ki mérget, De szivem, lelkem sohasem. — A szeretet méze van itt benn, Meglophatjátok emberek, Megsiratom égető könnyel — De elszóltok; gyűjtögetek. Hiszen nem kell repülnöm messze! Csak tihozzátok édesim ! S szivetekből, — csorranó mézzel Megtöltöm a lelkem megin’! Az 1848—49. országos ereklyetár. _E1 ne feledd a mezőt. A hol érted a bátrak elestek.“ Ezt a verset dicső Vörösmartink fordította angolból és tette közzé az ötvenes évek elején ; és akkor mindenki tudta, hogy kinek szól és mit jelent ez ? Olyan sor ez hogy keretbe kellene foglalni, hogy minden magyar ember szobája falára függesz- sze föl örökös figyelmeztetőül. Mert leltet valaki a fönnálló törvényes alap becsületes híve, az uralkodó háznak, a monarchiának legtáutorithatlanabb védője, lelkesedhetik a királyért, hívón, hogy Ferenc József érdemesebb arra, mint Mátyás óta bármely előde ; de nincsen olyan ár, a miért szabad volna föladnunk a 48—49. küzdelem emlékét, mert viszont ez a küzdelem képezi négy század óta lefolyt életünk — sőt talán egész történelmünk legdicsteljesebb korszakát. Mert illő hála és kegyelet Bethlen Bocskay, Thököly, Bákóczy neveinek, de mindezek diadalai nem voltak teljesek. Egyedül csak a 48—49. mér- : kőzés bizonyította be, hogy erősebbek vagyunk Ausztriánál. És ha, mert ennek el kell következni valamikor, tán közelebb, egy nagy nemzetközi háború utón e monarchiában Demcsak a politikai, de a katonai vezetés is a mi kezünkbe kerül, ennek a I szerencsés, természetes fordulatnak is a 48-iki cse- i lekvós tette le az alapját. Ebből a fölfogásból j ; indulva ki, hiszem ón, hogy eme fényes korszak . emlékének művelése egyáltalán nincs ellentétben az uralkodóház iránt elvállalt kötelezettségünkkel. Biztató tünetnek tartom annálfogva, hogy az ifjabb nemzedék ez idők kultuszának mintegy állandó templomot igyekszik emelni, összegyűjtve az erre vonatkozó emléktárgyakat. Sokszor eszembe jut egy hajdani gazdasági szaklapuak remek jelszava: „Hozzunk mezőgazdaságunkba helyes arányokat'“ Helyes arányokat! Igenis, ez elvet kell szeme j előtt tartania a leggazdagabb népeknek, de annál- inkább a szegényebbeknek. Ne szórjuk ki a mi kevés pénzünk, a fölöslegekre vagy kevésbbé | sürgősre. Tartsunk helyes egymásutánt j abban, a mi leghasznosabb ? és ezt szereznők be legelőbb. Egyes városok monográfiájára, egyes szakmák leírására, a miket senki nem olvas : immár sok ezreket, tán százezreket meghaladó összegeket adtunk ki eddigeló. Hogy a juhásznak milyen a ; görbe botja hogy a halásznak milyen a varsája, pipája, dohány tartó kostőke: ez talán mégis oly ága a tudásnak, melynek mivelésével még nem vetjük meg nemzeti létünk, függetlenségünk alapját, sem pedig az európai tudományos világot mozgató nagy kérdések megoldásának dicső versenyében részt nem veszünk. A létért való küzdelem lázas versenyében muukálkodó mai és későbbi ivadéknak szüksége lesz arra, hogy a lótás-futása közben olykor meg-
