Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-10-30 / 44. szám
2. TOLNAVÁRMEGYE. 1892. október 80. táncolni, irigy szemmel nézi a gazdag duslakodását, dőzsölését: hintáit, palotáit, toilettjeit. A reformáció azt kívánná, hogy a társadalmi rend alapuljon erkölcsös valláson; szűnjék meg a gazdagok önzése, mely a szegény munkásban csak árut lát, melynek árát a szükséglet s kínálat szabja meg. A keresztény felebaráti szeretet tanítsa könyörülehe, ujhodjék és ifjodjék meg, keresztényiig, erkölcsösen s a gazdagnak, felebarátaihoz való viszonya javulni fog: szabad elhatározásából eredő szeretete gyógyítani fogja a sors által a szegényen ejtett sebeket. A felebaráti szeretet képezi az áthidalást, a kiegyenlítő hatalmat a legmagasabb s legalsóbb rang közt, a szerencsés s szerencsétlen közt. A gazdag szeretettel adakozik a szegény számára, a meztelent ruházza, a beteget meglátogatja, az éhező 8 szomjazó éhségét, szomját csillapítja: szóval visz- szatérnek a patriarchális idők. A revolució, a sociáldemokracia egy cseppet sem törődik az ember belsejével, nincs Isten, nincs keresztényi felebaráti szeretet, — csak az önfen- tartás ösztöne regulázza az emberi világot, a létért való küzdelemnek nyomában jár a szükségszerű fejlődés, melyet természeti törvények szabnak elénk, — szabad akaratunknak semmi beleszólása. A házasság, a birtok szálka, sőt gerenda az ő szemükben, gyűlölik a modern állami s társadálmi rend ez osztályait, sarkköveit Külső hatalmat akarnak igénybe venni, hogy az embereket birtok- s befolyásra nézve egyenlősitsók, nivellirozzik, mechanice kívülről a belső emberre hassanak. A reformáció a felebaráti szeretetre, a revolució a birtok megfosztás s az egyén elnyomása alapján rekonstruálná a társadalmat. Mi mindazt, a mi eddig az emberiségnek szent volt, nemcsak kiküszöbölni, kiirtani nem akarjuk, hanem minden lehető uton-módon erősbiteni, szilárdítani szándékozzuk. Az ember benső növelésére, vagy a benső ember képzésére már gyermekeinknél az iskolában is súlyt fektetünk. Az emberi lót nem kizárólagosan gyomorkérdés, e kérdés miatt nem érdemes vesződni s élni, mert ekkor csak azért élnénk, hogy éljünk. Magasabb cél lebeg az emberiség előtt, kiki Isten mintaképét tartja szeme előtt s az egész társadalom iparkodjék Isten birodalmát a földön megvalósítani, tettleMi okozza ezt ? Flammarion Camille, a hires csillagász, azt mondja földünkről, hogy egy „kis elhajlás“ miatt hűlni kezd és közeledik az örökhó világa ! Nem féltem ón a földet, tudós franciám ! Jókedvűn, fütyörészve megy ő vándorutján, kincse, az örökifjuság! Másban van az elhajlás, másutt közeledik az örökhó világa: az emberi szivekben ! Nem kell a dal, nem kell a lant szülötte ! Legszebb költemény: a kenyér. Ez ma a jelszó 1 De hát, mi egy poétának a világ! ? Veszik a verseit, olvassák-e, dalolják-e ? Megírja, mert az neki gyönyört ad, meghozza, mint virágját az erdei vadrózsa. Azért ne búsitson, költő barátom, ha költeményeid esetleg a könyvespolcon rekednek is. Ne feledd, hogy örök nap a költészet és egy- egy sugara a poéta. Fényt és meleget hord szerte és visszatér, ha elvégezte küldetését! Áldás a napsugár is, — névtelenül is ! Mennyi érzés van dalaidban! Szinte látom sorsodat belőlük. Itt-ott felcsillámlik a humor, a pajzán jókedv, majd meg a . .. De nem! Nem mondom tovább! Legjobb lesz tisztelt közönség elolvasni őket 1 Én fogadást ajánlok, hogy mindenkinek fognak tetszeni e költemények! Tessék megvenni a könyvet: vájjon igazam volt-e ?! gesiteni. A keresztyéni felebaráti szeretetet tartjuk Henry Drummonddal — a hires természettudóssal a föld legfőbb javának; sem ezt, sem más eszményeinket nem akarnék a gyomor érdekében nélkülözni. Ezen ideálok zászlóinkra való tüzesével a gyomor kérdés is szebb s jobb megoldást nyerne, mint avval, hogy miután mindenki nem lehet gazdag, senkinek se legyen többje, mint ennivalója. Segítsék fel a gazdagok a szegényt, a beteget az egészséges, lengje át a miveit világot a vallásos, erkölcsös emberi szeretet: reformációnak ez elég. Minél jobban lelkesülnek a gazdagok a felebaráti szeretetért, annál jobban gondoskodnak a szegényekről s magukról is! T—d. B. Felhívás Tolnamegye hazafias érzületű és művelt közönségéhez ! Hogy a jövendőt meghódíthassuk, tiszteletben kell tartanunk a múlt idők dicsőséggel kidomborodó emlékeit. Épp ez okból kétes értékű jelenünk borús látóköréből érzelmének tápot meríteni, a magyar szív ösztönszerüleg visszahajlik a múltba, hogy annak dicsőségétől ragyogó ivezete alatt megszen- telődvén, kitartást nyerjen a jelenre és reményt a jövőre. De midőn a honfiúi erényekben gazdag magyar szív vesztalángja kétfelé mélyen benyulik az emlékezet és remény országába, hol találja fel a nemzeti emlékek Cyprus lombjaitól beárnyalt ama szentélyét, hol találja fel ama Memnon szobrokat, melyek honfiúi tiszta kezek érintésére, zengő harmóniával enyhítik a jelen keserveit ? Ott, hol a hazafias közszellem — mint Kárpát csúcsain a napnak tiizarca kigyulván, emelkedett lé lekkel szobrot emel a lezajzlott múlt dicsőségének emlékezetére. Minden művelt ember, kinek magasabb stylű jelleme van, minden nemzet, mely a polgári szabadság értékének tudatára emelkedett: tiszteletben tartja mindazok emlékét, kik önzetlenül — gyakran életük felajánlásával szolgálták a haza közjavát. A kegyelet, a lelki fenség, az érzelem ezen örök törvénye, mindenkoronáltal érvényesül az emberiség történetében. A régi Hellas fiai az ellenség igáját széttört Philopőmenre tekintettek, Nagy Sándor lerontja Theba városát, de a nagy nemzeti lantos Pindar házát nem pusztítja el, a nagy római hadvezér Fabius elkeseredett védelem után elfoglalja Taren- tuinot, egyenlővé teszi a földdel, de a haragvó istenek szobrait nem rontja le, Themistocles sirt a Egy elmaradt óra. A lámpa sercegve pislogott s erős petróleumszaggal töltötte be a szobát. Eloltotta. Aztán kitárta az ablakokat. A téli hajnal szegényes fénye szűrődött be rajtuk. Az első kocsi döcögősét tompán viszhangozták az alvó házak. A járdán végig kocogott valaki nagy sietve. Belenézett a sürü ködbe. Szürke . . . szürke . .. Hagyjuk a hasonlatot. Az emléken átfutva, a jelent érezve, eszébe jutott neki egy pillanatban a jövő. Csoda-e, ha sötétnek, üresnek látta ? Zsibbadást érzett, körülvánszorgott a szobában. Tekintete véletlenül a tükörbe esett. A haja össze-vissza, —, a szemei, arca beestek. A fájdalom az embert elbutitja. Milyen szánalmas alak. Pedig de büszke volt annak a lánynak szerelmére . . . Érezte, hogy valami van lelkében, a mit szeretni lehet... és nem jár-kél sehonnai módjára e világban, mert minden lépéséért imádkoznak, minden szive dobbanására vissza dobban egy másik szív. És most ? Vége ... semmi. . . senki. .. Az asztalon könyvek hevertek szerte. Emlékezetébe hozták, hogy még ma előadást is kell tartani. Ilyen fejjel és ilyen szívvel ... Halott-virrasztó éj után ? . . . És elgondolta, hogy azután még sok, sok órát kell adnia, mindennap bejárni az iskolába és mindennap hazajönni ebbe a magános lyukba. Minő élet lesz az ... Istenem, milyen robot ! Csak egy év előtt, dehogy, csak egy hónap előtt is menynyi ambícióval tekintett pályájára... mennyi terv... eszme . . . szin ... légvárak voltak — nincsenek. A szomszédos toronyban harangozni kezdték a hetet. Télen mindennap ez a harangszó kelti fel. Ismerősen hangzott. Az is megtörtént, mint most, hogy utána összekonditották mind a három harangot egyszerre. marathoni győző emlékoszlopánál, Caesar könnyekkel öntözé Herakles szirtjeit, a mai görög a régi Hellas romjain járdáivá álmodozik az ősök szebb napjairól, a helv'ét lángoló szívvel lép ki Teli káp tinójából s még az önző angol hideg kebelét is átfutja a haza forró szeretete, midőn jeleseinek oszlopcsarnokából kijőve így kiált: Blest Isle ! with matchlehs beauty erownd ! Es mi magyarok? Úgy látszik mi is ébredezünk. Állanak már emlékoszlopok szép honuuk azon terein, hol a lezajlott szabadságharc alatt a honfiak drága vére folyt, naponként emelkednek hazánk különböző pontjain a jelkövek, melyeknek fénylő gránitjairól a szabadság napja szórja szót ragyogó sugarait, csak azon fensik áll még pusztán és gyászosan, molynek mezején Tolna vitéz népe a 12 ezer ellenség elé dobbanva, — Popilius Laenas- ként egy hatalmas „Megállj“-t kiáltott, csak az ozorai fensik áll még jeltelen, melynek mezejéről a dicsőség oroszlán része éppen reánk Tolna szülötteire esik. Még élünk öreg testben honfitüztől gerjedezve néhány ezren, kik ott ama fensikon 1848 őszén nemzetünk háromszinii zászlaját az ellenség ágyúinak torka előtt bátran kibontottuk, még mintha hallanám Tolna bátor népének győzelmi kiálltását, melynek riadása alatt porba hullottak az ellen egykor büszke zászlói. Ezen riadó hang keltse fel ezer visszhangját a múltak dicsőségének a ti honfierényekben gazdag szivetekben, ti megyénk művelt fiai és nemes érzelmű leányai, 'ne engedjétek, oh ne engedjétek velünk együtt sírba szállani szabadságharcunk eme legnagyobb vívmányának fényes emlékezetét, állítsatok szobrot Ozora fensikján — hadd hirdesse az még egy másik évezreden által a magyar kar erejét. Szabadjon ezen eszmét különösen és elsősorban beajánlani a ti nagybecsű figyelmetekbe megyei lapjaink hazafias irányzatú és kitűnő képzettségű szerkesztői. Karoljátok fel ezen szent ügyet és hálás tárgyat, értekezzetek a lapok hasábjain, indítsatok mozgalmat, hívjatok össze értekezletet, alapítsatok fő és albizottságokat, mozduljon meg Tolnamegye egész művelt társadalma, ez esetben a cél elérve, a diadalszobor létesül. Es há majd állani fog ama mezőségen és mi már ott leszünk az örök béke honában, mi kik ama diadal szobor lótjogát kivívtuk, mi — a mi láthatatlan szellemeink fel fognak knlni hamvadozó poraikból s ama diadalszobor gránit falába be fogják vésni a hazája szabadságáért hős halált halt Wallace eme szavait. Nunquam ser vili, sub nexuvivitofilií, M. Tamás, régi honvéd. Meghalt valaki — gondolta olyankor. S hallgatja most, hogy búgnak, sírnak ... valaki meghalt. Csak azon vette magát észre, hogy kin botorkál a nyirkos aszfalton. Boltajtók csattogása, fecsegő kofák, cselédek körülötte. Nagy elvétve suhan egy- egy intelligensebb alak, hivatalszolga, vagy üzletbe siető segéd .., Köszönnek neki. Gépiesen viszonozza. Egy volt iskolatársa, valami kis hivatalnok, kivel minden félévben, ha találkozik az utcán, belebotlott. — Jó reggelt! Ilyen korán ! — Jó reggelt! — Szerencsés ember vagy pajtás. Nemrég olvastam eljegyzésedet. .. hadd gratuláljak ... Fél év előtt szép állás, most feleség ... persze unsereiner ... nyomorult fizetés . .. barom munka . .. Szerencsés ember vagy pajtás . .. — Nagyon szerencsés. Hogyne ! Puha selymes kis fészek ... Ide látszik már a ház. Az az öt ablak az utcára. Két hét előtt voltak ott megnézni kibérelni. Volt öröm. — Az az egy ablakos .lesz a maga dolgó szobája, ott lesz a könyvtára, íróasztala, szépet rendeljen ! Mellette a szalon a háló meg az ebédlő szoba germán stylben, faragott, matt bútorok, galériás díván ... a kis tornácot befuttatjuk vadszőlővel, a kertben a diófa alá padot, asztalt veszünk, egy kis lúgost is lehet valahová. . . Hogy szalad föl a lépcsőn, le a lépcsőn. Csacsogásával fölverte az üres szobák csendjét, alakja bearanyozta minden zugát a háznak. Máris . . . hát még... * Nem, Dem válhatott valóra . .. nagyon szép lett volna. Befordult a kertészhez. Az üveg szekrényekből aranyozott virágtartók, halványkék, rózsaszínű
