Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-08-21 / 34. szám
1892. augusztus 21. italadó, a mi vármegyénket illetőleg, hektoliteren kint következő lesz: 10—20 ezer lakosú 10,000 1. aluli községekben forint forint Bor és mesterséges bor 569 435 Bormust és szőlőcefre 427 3-26 Borseprő — — Gyümölcsbor 1-80 1-60 Sör 5 — 5-Az uj törvény az 1838. évi XXXV. t. e. és az 1890. évi XXXVI. t. cz.-nek a kimérésre és kismértékben való elárusitásra, valamint a szeszes italok nagyban való eladására vonatkozó batározmá- nyait nem érintvén, a most említett törvénycikkeknek a kimérésre, a kismértékben való elárusitásra és a szeszes italok nagyban való eladására vonatkozó minden határozmánya érvényben marad, azzal az egy különbséggel, hogy a bornál a kis- és nagyban való forgalom határa jövőben nem 100, hanem 56 litert tesz. A szőlősgazdákat a törvény abban a kedvezményben részesíti, hogy nyílt községben azok a szőlősgazdák, a kik szeszes italok kimérésével, vagy kismértékben való elárusitásával (1888. XXXV. t. c. 2. § a s az ezen törvénycikk végrehajtása iránti utasítás 2. és 3. §-ai) nem foglalkoznak, abban a kedvezményben részesülnek, hogy saját termésű boraiktól a házi szükségletre szánt bormennyisóg után italadó fejében ezentúl is csak a jelenleg fennálló fogyasztási adónak megfelelő részt fizetik. Ehhez képest a kiméréssel, vagy kismértékben való elárusitássa! nem foglalkozó szőlősgazdák bor-italadó fejében hektoliterenként: I. osztályutközségek- ben bor után 3 frt 35 krt, bormust és szőlőcefre után 2 frt 52 krt, II. osztályú községekben bor után 2 frr 69 krt, bormust és szőlőcefre után 2 frt 51 krt, III. osztályú községekben bor után 1 frt 35 krt, bormust és szőlőcefre után 1 frt 1 krt fizetnek. Azok a szőlősgazdák, a kik a fentebb jelzett kedvezményekre igényt tartanak, kötelesek szeptember hó 15-ig, legkésőbb azonban a szüret megkezdéséig ebbeli igényüket a községi elöljáróságnál bejelenteni. E bejelentésbe foglalandó egyszersmind a bejelentő lakhelye, házszáma, a családtagok száma a szőlőbirtok terjedelme holdakban, a házi fogyasztásban felhasznált bor évi átlagos mennyisége hektoliterekben, a folyó évi remélhe'ő termés hektoliterekben, a házi fogyasz'ásra és nagyban, vagy 56 litert tevő mennyiségben való eladásra szánt bor mennyisége hektoliterekben. Ha a kedvezményes adózásra igényt tartó szőlősgazda egész bortermését házi fogyasztásra akarja felhasználni, köteles abban az esetben, ha termése 5 hektolitert meg nem halad, az egész termés után a kedvezményes adót azonnal lefizetni. Az a sző- J lösgazda ellenben, a kinek termése 5 hektolitert I ° 1 Kinos, pillanatokig tartó csend lett a teremben, meglepetten néztek össze a kaszinói tagok ; látiák, hogy kréta-fehérségűvé válik Kerekes arca, a mint felugrik székéről s fölemeli ökölbe szorított, reszkető kezét Kálmánra. — Ne érints ! — te piszkos ! — kiáltott ez s hatalmas öklével rácsapott Kerekes fölemelt karjára . .. A kis feleség sokáig várt, mig megjött férje ! Mikor átölelte a drága nőt, nyugodt volt már egészen. Erezte, hogy az élet minden boldogságát ennek az imádott teremtésnek köszönheti, a kiért j gyönyör lesz neki még meghalni is .. . Harmadnapon a szilvási berekben szemközt állott a két férfi. Kerekes jól célozott: Kálmán kiömlő vérét felitta a frissen esett hó . . . Mikor Darvayné meglátta férje véres tetemét, kezeit görcsösen összekulcsolva emelte föl: — Verje meg az isten! — kiáltott kétségbeesetten, s aztán élettelenül terült el a földön. Az ég annyi jóindulatot mutatott iránta, hogy elvette lelkének világát e retteuetes pillanatban — s egy fel esztendő múlva közös nyughelyüket egy kő jelölte a szilvási temetőben . . . A bünpör lejárt. Kerekest elitéltók öt esztendőre. Egy évet ki is töltött Szögeden, a gavallérok TOLNAVÁRMEGYE. 3. meghalad, valamint az is, a ki termésének egy részét nagyban, vagyis legalább 56 litert tevő meny- nyiségben óhajtja elárusitani, szemleivet nyer, s az adót, a mennyiben adómentes leszámításnak nem volna helye, két havonkint tartandó rendes leszámolások alapján fizeti. Adómentes leszámításnak akkor van helye, ha az illető szőlősgazda legalább 56 liternyi meny- nyiséget más, szintén szemleivvel bíró adófizetőnek ugyanabban a beszedési körben, átenged, vagy pedig egy másik beszedési körbe kivisz. Ezenkívül adómentes leszámításnak van helye nemcsak a borseprő, hanem azután a hiányzó meny- nyiség után is, melyet a forrás, a párolgás és az apadás idéz elő. Az elpárolgásra és apadásra éven- kint 2 %, forrásra és seprőre összesen és pedig fehér bornál 10%, vörösnél 6%. A házi fogyasztást megillető kedvevmónyes adótétel rendesen csak oly mennyiségű borra terjed ki, a mennyit e céira az illető fél bejelentett. Ha azonban e mennyiséget az illető szőlősgazda utóbb akár felemelni, akár leszállítani óhajtja, tartozik azt az adószedésre jogosultnál még a leszámolás ideje előtt bejelenteni. Ha az a szőlősgazda, ki egész bortermését házi fogyasztásra jelentelte be s ez okból a kedvezményes adót egész bortermése után azonnal befizette, utóbb borának nagy részét (nagyban) elárusítani óhajtja, minthogy a fogyasztási adótörvények és szabályok hivatalos összeállításának 85. §-a szerint, a szabályszerint befizetett fogyasztási adó semmi esetben sem téríttetik vissza, az ily bor után az adószedésre jogosulttól adóvisszatéritós nem követelhető ; de viszont az italadónak fizetetlen részét (italmérési adót) az eladó szőlősgazda csak abban az esetben tartozik lefizetni, ha az adómentes leszámítás fennebb jelölt esetei alkalmazásba nem vehetők, pl. ha az uj bort a saját beszedési körében nem szemleivvel biró félnek engedi át. . Minden más esetben, jövedéki kihágás esetét kivéve, a vevőre hárul az adófizetési kötelezettség. Kihágások esetében, ha t. i. eladott bor házi használatban elfogyasztottunk jelentetik be, vagy házi fogyasztásra bejelentett bor bejelentés nélkül adatik el, a házi fogyasztásra bejelentett egész bormennyisóg után befizetendő a teljes italadó, ezen- kivül a bor és hús fogyasztási adótörvények és szabályok hivatalos összeállításának 153. §-a értelmében a megrövidített adó 1—8 szorosáig, a menynyiben pedig az adó nem tudatik, 1—500 írtig terjedhető pénzbírság szabandó ki s a kihágást elkövetett szőlősgazda a törvény 3. §-ában foglalt ked-ezinény élvezetéből arra az évre pónziigyigaz- gatósági határozattal kirekeszthetőA törvény szerint a mesterséges bor is a természetes borral, egyenlő italadó alá esik. fogházában, — aztán kegyelmet kapott. És börtönében mintha megfiatalodott volna ; mikor kikerült, egész más szemmel kezdték nézni ; megnyíltak előtte a legelőkelőbb társaságok, szívesen látták mindenütt. Fiatal leányok, ha látták, összesúgtak: „érdekes egy ember!“ — Fonyadt alakját egész nimbus kezdte körülvenni; — — s alig pár hó elteltével megkapta a bájos fiatal Talabór Elizt feleségnek . . . Ez hát az isten verése? * Egy jó barátom, a kivel sürü levelezésben állok, sokat ir nekem Kerekesékről. Már egy féléves házasok. N így házat visznek, estélyeket adnak. A régi udvarlók körül rajongják a szép assszonyt, mindenkihez van egy biztató szava, mosolya. Mikor a tánc hevében olyanokat súgnak fülébe az imádók, minővel egykor férje szegény Darvayék földi menyországát elpusztította, bátorítólag mosolyog, csábitó kacérsággal .simul olvadó táncosához, — — és nem megy panaszra férjéhez, a ki őszülő gyér haját borzolgatva, vágyó tekintettel kiséri nejének minden, számára idegen mozdulatát. ... Az isten nem ver bottal!.. . Fekete Ördög. KÖZSÉGI ELET. Szegzárd 1893. évi költségelőirányzata. A községi elöljáróság — a korábbi évektől eltérően — szokatlanul korán állította össze a község 1893. évi költségelőirányzatát. Augusztus 16-án a képviselő-testület már le is tárgyalta s most már csak a felsőbb jóváhagyás van hátra. Helyesen cselekedett az elöljáróság, kétségtelenül, hogy már összeállította az előirányzatot; mert a nagyközség lakosságának érdekében áll tudnia, mit kíván az ó háztartása, mennyi a bevétele és mennyi a kiadása; mekkora tehát a pótadó utján fedezendő hiány. Sajnos, hogy a költségvetés évről- évre nagy deficitet mutat s talán épen ez az oka, hogy oly kevesen érdeklődnek iránta, sót sokan bizonyos félelemmel fordulnak el tőle. E körülmény nem akadályoz minket abban, hogy — félretéve minden bírálatot — a mi a mi viszonyaink között úgy is hiába való volna — legalább nagyjában meg ne ismertessük. Azzal kezdjük, hogy a bevételek összege 33318 frt 86 krral. a kiadás pedig 55140 frt 34 krral s igy a pótadóval fedezendő hiány 21821 frt 48 krral volt előirányozva. A képviselő-testület a fű- és sarjueladásból remélhető bevételből (4000 frt) 1000 irtot törölt, mert nem látta indokoltnak azon vérmes reményeket, melyek ily nagy összeget biztosnak deklarálhatnának, minthogy tudvalevőleg a község ingatlan vagyona kaszálókban nem gyarapodott, sem olyan nagy értéke nincs a fűnek és sarjunak, a mely ezt indokolttá tenné. A vendéglő nagy termének remélhető jövedelméből (400 írtból^ is törölt 100 irtot, mivel a terméketlen esztendők nyomása alatt a mulatságok inkább kevesbednek, mint szaporodnak, a mi e terem jövedelmét is csökkenti. A halottas kocsi után befolyó összeget (600 irtot) 100 frital szintén kisebbítette s igy a bevétel a már említett előirányzattal szemben 32118 frt 86 krban állapíttatott meg. A kiadásban következő változtatásokat tette : A kereskedő iskola segélyezésére megszavazott 100 (ltot, az alapnevelési egyesület által fentartott óvoda segélyezésére 50 frtot. A községi épületek fentar- tására 1000 frt helyett előirányzott 1200 frtot, ut- csinálás és kövezésre 1500 frt helyett 2000 frtot. A palánki sziget töltéseinek fentartására 500 frt helyett 800 frtot. A veodóglő vételára és átalakítására felvett kölcsön törlesztésére 2664 frt 48 krt, vagyis 100 írttal kevesebbet, mint előirányozva volt, minthogy a terem jövedelmét is ennyivel kevesebbre vette fel. Ilyformán a kiadást a szintén említett összeggel szemben 56190 frt 34 krban állapította meg. A pótadó utján fedezendő hiány tehát 24071 frt 48 kr. Örvendetes tétel a végrehajtási költség címén befolyó összegre vonatkozó, mert itt az előző évi 1500 írttal szemben csak 800 frtot vettek fel, a mi akár azt mutatja, hogy a lakosság fizetési hajlama javult, akár az elöljáróság lett engedékenyebb s nem alkalmazza azonnal a raega'ázó végrehajtást, mindenesetre kedvező. A nagyvendéglő évi bérlete 4950 írttal szerepel, a mi 1800 frt többletet mutat a múlt évivel szemben. Valóban kívánatos volna, hogy ezen vendéglő állandóan nagyobb meg nagyobb jövedelmét képezze a községnek s az ellene felhangzó panaszok megszűnjenek, mert tagadhatatlan, hogy megvétele sok s építése is nagy ellen- j szenvvel találkozott épen a tapasztalható szegénység és terméketlen esztendők miatt. 1000 frt van előirányozva a Sótpatak tisztítására. Mi ezt az ösz- szeget nagynak tartjuk, mert azt tapasztaltuk, hogy akár tisztítják e patakot, akár nem, felhősza- j kadások alkalmával mindig elönti az alantabb fekvő | utcákat és házakat. Azt tapasztaljuk továbbá, hogy a patak a város között mindig telve van piszokkal hulladékokkal, a melyeket csak az esőzések alkalmával felszaporodó ár visz magával. Az a néha látható medermélyitós és csinositás pedig talán nem i igényel 1000 frtot. Uj tétel a községi óvoda fentartására előirányzott 500 frtnyi összeg. Ez olyan tétel, a melynek részleteit megismertetni nemcsak hasznos, hanem szükséges is volna, annyival inkább, mert köztudomású, hogy az óvodai intézmény iránt községünkben igen nagy az érdeklődés. Utcák világítására 1400 frt van megállapítva, vagyis 100 írttal több, mint eddig volt. Ez is haladás, habár alig számbavehető. Azt kívánjuk különben, hogy a jövő évi költségelőirányzat már semmi deficitet ne mutasson. H i r e k. — Személyi hir. Dr. T a n á r k y Árpád Ferenc-közkórházi főorvost szerdán táviratilag hívták meg Lukács György belügyminiszteri államtitkárhoz Salzerbadba. a hol utóbbi tudvalevőleg már napok óta sú'yos betegen fekszik. — Kinevezés. Ö felsége N á m e s y János sárbogárdi kir. aljárásbirót a szegzárdi kir. ügyészséghez alügyészszé nevezte ki,