Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-07-10 / 28. szám
TOLNAVÁRMEGYE. 3. holtart'zkodásáról, bármikor1 visszamenőleg is képes volna biztos adatot nyújtani s a cseléd személyi viszonyait, illetőségi hitóságát s álta'ában a személyére vonatkozó adatokat pontosan közölhetné, mely körülmény — figyelembe véve a cselédek gyakori hely- változtatását— rendőri szempontból úgyszólván el- kerülhetlenül szükséges.“ Itt adtuk közre főbb vonásokban a jelzett füzetben szerző által aján’ott kétféle módot, melyek közül mi a magunk részéről határozottan az előbbit ajánljuk az illetékes hatóság figyelmébe s hisz- szük, hogy a lelkiismeretes vezetés mellett csakhamar megváltoztatná a jelenleg uralkodó ázsiainak nevezhető cselédviszonyokat s hogy a cselódügy rendezése egy olyan városban mint Szegzárd — fontos dolog, azt — reméljük — elismeri mindenki. „A cselédügy-osztály fMlálitásánek s a fentebb említett büntetések a'kalmazásának hatása rövid idő alatt szembeszökő lenne, a mennyiben az bizonyos, hogy a cselédek, ha tisztában vannak a gyakori helyváltoztatás és henyélés következményeivel, óvatosabbak lesznek oly dolgot elkövetni, mely megbüntetésüket vonhatná maga után. Ugyanígy befolyásolná a cselédszerzőket is, kik végtére is belátnák hogy célszerűbb tartózkodni a hatóság megtorló kezétől, — mint csekély anyagi haszonért — kockára tenni megélhetésüket.“ Ez utóbbiak — elhisszük — nem szívesen veszik e felszólalásunkat, ám mint a nyilvánosság egyik orgánuma csak kötelességet teljesítettünk agyon sanyargatott cselédtartóink érdekében is, midőn a cselédügyet újból előhoztuk s fájjon ez — ami itt igazságként elmondatott — bárkinek; addig, mig ezen a bajon az illető hatóságok orvosolni nem fognak, mi mindenkor teljes szigorral rá fogunk mutatni arra, a mit e dologban tapasztalni fogunk, mert egy oly városban, mint a mienk, kell, hogy a cselódügy — első sorban és mielőbb — rendezve legyen. Ny. V. SZEMLE. —lk. Az elkeresztelési kérdés került ismét szőnyegre. Alkalmul szolgált erre a főrendiháznak az 1892. évi állami költségvetésről szóló általános tárgyalása. Kétségkívül érdekes volt és igen magas színvonalon állott a két napi tárgyalás. A költség- vetési vita nem terjeszkedett ki az állami élet különböző ágaira — egyedül az egyházpolitikai nagy kérdések mezején maradt. Minden esetre üdvösnek tekinthető a főrendiháznak eme vitája mert az eszmék és elvek tisztázásának tért nyitott és mert újból bebizonyította, hogy az egyházpolitikai kérdések ma Magyarországon rendkívüli jelen'őséggel bírnak, hogy reájuk irányul az ország közfigyelme és hogy a megoldatlan kérdé1892. julius 10. _______ | sek sokáig függőben nem hagyhatók. Magyarország hercegprímása, kit magas polcán lelkesült 1 örömmel és méltó bizodaloramal üdvözölt az ország 1 közvéleménye és kinek általánosan rokonszenves i egyénisége iránt minden újabb fellépése és nyilatkozata által csak fokozódott a tisztelet és bizalom, nyilatkozo't elsőnek az elkeresztelések ügyében, előterjesztvén azt a modus v i v e n d i t, melyet ó a kormánynak ajánlott ez azonban el nem fogadott. Az egész főrendiházi vitának inkább elvi és etikai jelentősége van, mert konkrét indítványok nem merültek fel, csupán állásfoglalás a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kilátásba helyezett, a vegyes házasságokra kiterjedő állami anyakönyvvezetésre vonatkozó törvényjavaslat mellett vagy ellen. És ha a főrendiházban a hangulat olyannak is mutatkozott, mely szerint a főrendek többsége a miniszteri javaslattal szemben foglalt állást, ez legkevésbbó sein árthat azon kormány poziciójának. és még kevésbbé lehet ez okból kormányválságról szó, a mely kormány a két alkotmányos tényezőnek — a képviselőház többségének és a kormánynak bizalmát bírja és jelesen abban a kérdésben, a melyben a kép viselőház ösz- szes pártjai, elenyésző kivétellel, a miniszteri javaslat mellett állottak sorompóba. Meggyőződésünk szériát az 1868. évi 58. törvénycikknek egész terjedelemben hatályban kell maradnia. Az állam tekintélye, mely mindenekkel szemben föltétlenül megóvandó, kívánja ezt első sorban és a melynek, különösen akkor kell a maga nagyságában és érinthetetlenségében feumaradnia és érvényesülnie, a mikor ezzel szemben mozgalom indul meg, a midőn még annak látszata is felmerülhet, hogy nyomásnak engedett. De másrészről a törvénynek épségben maradását a s z a- badelvüség is megköveteli. E törvény nem sért semmiféle köz- vagy magánérdeket, a lelkiismereti szabadságot a maga tisztaságában megóvja, a szülők jogát, hogy saját vallásuk szálljon az utódokra is át. nem engedi elkobozni. A hitelv, a dogma föltét len tiszteletet érdemel és parancsol a hitéletben, valláserkölcsi és egyházi ügyekben. Távol álljon mindenkitől a szándék a katholikus vagy más vallásnak hitelveit kétségbe vonni. Ez azon szentély, a melyhez nyúlni csak egy esetben volna szabad és megengedhető, ha az a közjóval, ha állami érdekekkel jönne összeütközésbe. Az állam a maga törvényeit a közszükséglet szerint szabja meg és ha azokat megalkotta, annak hatályt szerezni, a meddig a törvény törvény, kötelessége és a ki vét ellene, az nem maradhat büntet'enül. Ezt kívánja a jogrend, ez a föltétele minden jogállam létezhetósónek. A katholikus főpapság kipróbált hazafUága legbiztosabb záloga annak, hogy nem engedi majd e kérdést elmérgesedni, hogy nem fog kultuszharcot provokálni, hogy a közbéke érdekében még mindig fog módot találni arra, hogy egyháza hitelveinek tiszteletben tartása mellett az állami tekintély ’és akarat érvényesülésének útját ne állja. A hazafiui belátás és bölcseség nem fogja egymással szembe állítani az államot és az egyházat, nem fogja a bemohosodott múltak szomorú emlékeit, rég eltemetett romok kísérteiét felidézni. E szellemidózós mindkét félnek csak kárára válnék. Egyesülni fognak a haza oltára körül a mint arra Magyarország hercegprímása magasztos, az örök igazságtól ragyogó, fenkölt szellemű szavakkal hivatkozott és a mint arra lelkes szavakban megadta Papp Gábor dunántúli református püspök is hazafiui válaszát, egyesülni fognak a hazaszeretetében, a magyar állam előbbrevitelében ! VÁRMEGYE. — Koronázási jubileumi emlékérem. A koronázás 25 éves évfordulója alkalmából veretett ezüst éremnek egy példányát átvétel és megőrzés végett — a m. kir. belügyminiszter vármegyénknek is megküldte. — Nyugdíjazás. Ágoston Károly vármegyénk köztiszteletben álló főszámvevője tekintettel egészségi állapotára nyugdíjazás iránt folyamodott. — Népies tenyésztési lóverseny Dombová- rott. Dombovárott folyó évi augusztus 14-én lóverseny lesz. — A törvényhatóság ez évre is 500 frtot szavazott meg az ebadó alapból a verseny céljaira. — Óvintézkedések a kolera ellen. A külföldről jövő kolerás hírekre Szapáry Gyula mint belügyminiszter körrendeletileg utasította a vármegyéket. hogy a köztisztaság megőrzésére célzó szabályokat és rendeleteket szigorúan foganatosítsák. A körrendelet többek közt ezeket mondja: „Felhívom tehát a törvényhatóságot, hogy a levegőnek és talajnak minden fertőzéstől való megóvása, a jó és kellő mennyiségű ívóviz nyerése, a kutak kitisztit- tatása. a táp- és élelmiszerek, élvezeti cikkek felett az egészség-rendőri felügyelet szigorú gyakoroltatása, a vágóhidak, vendéglők, korcsmák, középületek s azok udvarainak állandó tisztán tartása, a szemétnek és hulladékoknak gondos kihordatása és a bomlasztó anyagokkal befertőzött helyeknek naponta kielégítő fertőtlenítése iránt erélyesen intézkedjék és intézkedésének hatályos foganatosít tatását a legnagyobb pontossággal ellenőrizze. Egyszersmind, miután az egészség megőrzésének egyik legfőbb feltételét a jó üde levegő képezi, szorgosan hasson a törvényhatóság oda, hogy a lakószobák minden zsúfolástól menten, lehetőleg gyakran szellőztessenek s állandóan tisztán tartassanak. Különösen pedig gondoskodjék a törvényhatóság arról, hogy — a mint azt már 1891. évi 84,983. szám alatt kelt körrendeletéin ben is meghagytam — a falusi lakosság, lakószobájának falait gyakrabban alaposan bemeszelje, a szoba földjét pedig időnkint felássa és a felásott helyet ne az udvarról, a mely igen' gyakran szintén szennyezve van, hanem inkább távolabbi helyről, főleg a mezőről hozott tiszta földdel, homokkal, vagy agyaggal kitöltse. Kelt Budapesten, 1892. évi julius hó 1-én. Szapáry gróf s. k.“ Minden kapun, ablakon, minden üres telken, minden szegleten e szavakat olvasom, s annyiszor láttam már, hogy midőn a falu végére értem, még a tyúkólakon és istállón is e szavakat véltem olvashatni. Mily boldogan lépkedtem, hogyne, hiszen a ki a gőztől és portól lepett fővárosból kijön a szabadba : felüdül, megfrissül szive, lelke és gyönyörködve legelteti szemeit a természet szingazdag, csodás alkotásu tágas műhelyén. Majd minden ház előtt virágos kert állott, a házak oly vakító fehérre voltak meszelve hogy a piszokhoz szokott fővárosi I ember szemét vörösre marták. Ha hónapokig tapossuk a gráoit-kövezetet, kétszeresen örvendünk, ! midőn a föld természetes felületén járhatunk, mely csak itt-ott kap kavics- vagy tégla-burkolatot. A mint tehát a lakáshajszát folytattam, a fő- utról egy mellékutcába tértem be, mellnek végén alacsony, csinos házacska vonta magára figyelmemet. Természetesen ez is bérbeadó volt „kerttel és árnyas lugassal“ együtt — mint a kapun fityegő j cédula hirdette. Nem vagyok dicsekvő ember, de azt mondhatom, hogy igen sok falusi lakást láttam már, de annyi gyöngyvirágot, reketyebokrot, csalánt és bogáncsot egy csomóban a föld beültetett részein soha se láttam. Flóra gyermekeinek e természetes szépsége közepében állott egy csinos házacska sárgára meszelve, rántottaszinü cifrázattal homlokán. Az ablakok előtt hatalmas sárga viola „száraz ágai meredtek az égnek“, mig a másik ablaknál jól táplált metélő-hagyma zöldéit. A feleségem pedig nagyon szereti a metéló-hagymát! A lakást meg kellett szereznem. Ily előnyök rendkívül ajánlták. Beléptem a hátsó kertajtón egy kisded udvarra, mely nem volt nagyobb egy sötét, életunt mosolynál, itt fogadtatásomra csakhamar egy malac, kis parasztleány és egy komondor jelentek meg. A lány és a malac azonban ijedten futottak el, a kutya pedig a mellemre ugrott és barátságosan üdvözölt. Talán megérezte a szagomról, hogy nyári lakást keresek. Megsimogattam. Nagyon kedves állat, csakhogy egy kicsit sáros volt! A jobbra eső tehénistállóból ekkor egy öreg paraszt jött elő és engem tetőtől-talpig végignézve, bizalmatlan hangon kérdó, hogy mit akarok. Az öreg tetszett nekem. Megvallom, az őszinte embereket szeretem, a parasztok pedig, kik természetüknél fogva nincsenek a tettetéshez, színleléshez szokva: az őszinteség nyilvánulásának legbiztosabb fokmérői. Végre megmondtam mi járatban vagyok és megkérdeztem a lakás árát. Borzasztó sokat kért! Ellenvetéseimre az öreg elkezdte házát dicsérni, annak egészséges fekvését, közelségét a vasúthoz, továbbá megemlitó, hogy az „árnyas“ palotai erdőbe és „park“-ba — hol pedig a kivágott fák odvai rémesen tátongnak az érkező elé — nem egészen öt percnyi ut vezet. — Ha tetszik a nagyságos urnák, a szomszédos telken levő kertet is használhatja, ez is ide tartozik. — Melyik az a kert ? — kérdéra. Ezzel az istálló háta mögé vezetett. Most, mint az öreg mondá, veteményes kertnek használják, mert a múlt évi nyárilakó „egészen tönkretette“, de ha én akarnám e „kertet“ rendbehozni, ő nem szól semmit ellene. Meg vagyok szokva ahhoz, hogy a nyárilakókat — néha igazságtalanul — korholják, szapul- ják, de akkor az ón „elődeim“ megérdemlik a feddést, mert azok valóságos vandalok lehettek, mert a „kert“-ben egy száraz cseresznyefán és temérdek gazon kívül nem hagytak egyebet. — Ez a gyümölcsfa a nagyságos űré! — mondá a paraszt bárgyú arckifejezéssel. — Es a lugas ? Hát az merre van ? Nem válaszolt, hanem kivezetett az udvarra és lécekből összetákolt négyszögre mutatott, mely körül a pocsolyákban a malac bizonyára tengeri
