Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-06-19 / 25. szám

4. — Nyári mulatság. Igen életre való gondolat volt az alapnevelési egyesülettől, hogy mulatságot rendezett az óvodás gyermekeknek s este folytató­lag a felnőtteknek. Junius 11-én volt e mulatság a kaszinó nyári helyiségeiben. Zeneszóval vonultak fel a kicsinyek délután 5 órakor a szülők és nagy­számú kiváncsi közönségtől kisérve. Felérkezósük után kezdetét vette a kicsinyek társas játéka, dalok és egyéb mulatságok, a melyek Bati János szak­avatott nevelő vezetése mellett igazi élvezetet és örömet szereztek a szülőknek is. Később Tékus Yilmosné, Walter Károlyné úrnők rendezése mellett közös ozsonna következett. Sütemények, kalács, cseresznye stb. volt az ozsonna. S itt igazi köszönet­tel tartozik az egyesület nevezett rendező úrnőknek és Krümmer Jánosné úrnőnek is, a kik az ozsonna legnagyobb részének adományozása által ennek sikerét s a bevétel nagyságát fokozni segítettek. Este a kicsinyek és iskolás lánykák távozása után következett a nagyok mulatsága. Szerencséje volt az egyesületnek, hogy ez az első nyári mulatság volt az idén ; mert ekkora mulatni szerető közön­séget ritkán látni együtt. A siker körül legnagyobb érdemük van a házi asszonyoknak T e k u s Vil- mosné és Walter Károlyné úrnőknek, kik igazi odaadással jártak el nehéz tisztükben. Délután a kicsinyek élvezték a lót örömeit, este azután a na­gyok vették át tőlük a mulatságot, hogy kivilágos kivirradtig folytassák. Ott láttuk Arlow Mariskát, Benes Bozsenát, Boros Ilonát, Dicenty Saroltát, Dömötör nővéreket, Gőzsy Irént, Herceg Millit, Horváth Györgyikét, Jasek Etust, Martin nővéreket, Pirnitzer Ellát, Totth Idát s egy sereg kedves szép asszonyt. — Az anyagi siker is ki­elégítő, mert bevétel volt 105 frt 10 kr, kiadás 59 frt 57 kr s igy tiszta jövedelem 45 frt 53 kr. Felülfizettek : Goldberger J. Mór 1 frt 50 kr. Dr. Spányi Leó 50 kr. Linhardt Ignácné 30 kr. Sala­mon Jakabné 30 kr. N. N. 50 kr. Dr. Pirnitzer Béláné 1 frt. L. K. 50 kr. Kramolin Emil 50 kr. Mikó György 50 kr. Kram mer József 50 kr. Dr. Hoffmann János 1 frt. N. N. 50 kr. Mehrverth Fe- rencz 50 kr. Összesen 8 frt 10 kr. — Jegyeiket megváltották: dr. Braun Bernát 1 frt, Zichy Mik­lós 3 frt, Bien Árminná 50 kr, Döry József 2 frt, gróf Apponyi Géza 5 frt. Összesen 11 frt 50 kr, — kiknek lapunk utján is hálás köszönetét nyilvá­nítja az alapuevelósi egyesület igazgató választmánya. — Elhalasztott végtárgyalás. Drubjanovics Jócó ügyében, ki a véméndi borzalmas rablógyil­kosságot elkövette, a múlt héten kellett volna íté­letet hozni a szegzárdi kir. törvényszéknek. Z á- v o d y Albin kir. törvényszéki biró betegeskedése miatt azonban a végtárgyalást bizonytalan időre elhalasztották. — Halálozás. E hó 15-én délután kisérték örök nyugalomra Lengyel László nyugalmazott ár­vaszéki kiadót. Az elhunyt hosszú éveken át szor­galmas hivatalnoka volt az árvaszéknek. Beteges- kedése miatt azonban pár évvel ezelőtt nyugdíjba ment. Eavatalát a gyászoló család és rokonságon kívül sok jó barát és tiszttárs vette körül. A vár­megye különösen nagy számmal volt képviselve. A család a következő gyászjelentést adta ki : Özv. Lengyel Lászlóné szül. Éva Erzsébet mint neje, Szeréna leánya, Lengyel Vince és neje Sághi Anna mint fivér és sógornő, úgy számos rokonság ne­vében mélyen szomorodott szívvel jelentik feledhet- len férje, édes atyja, fivér és sógornak Lengyel László nyugalmazott árvaszóki kiadónak hosszas betegség s a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó évi junius hó 13-án esti 8l/2 órakor élte 45-ik, boldog házasságuk 22-ik évében történt gyászos kimultát. A boldogultuak hült tetemei folyó évi junius hó 15-én délután 5 órakor fognak a szeg­zárdi felső-sirkertben örök nyugalomra tétetni ; — az engesztelő szentmise-áldozat pedig folyó évi junius hó 15-én délelőtt 9 órakor fog a szegzárdi belvárosi róm. kath. templomban az Urnák bemu- tattatni. Szegzárd 1892. évi junius hó 14-én. Áldás és béke lebegjen hamvai fele't! — A „Magyarországi tanítók árvaháza“ ja­vára a dombóvári járási takarékpénztár 15 forintot adományozott, a mit az egylet pénztárnoka most nyugtat. TOLNA VÁRMEGYE. — A posztkisztli. Vármegyénk derék csend- őrsége, Buday Gyula hadnagygyal az élén, ismét és ismét tanujelét adja annak, hogy személy- és vagyonbiztonságunk mily jó kezekbe van letéve, így a napokban is megmutatta, hogy a mi ha­sonló körülmények közt a budapesti, újvidéki és más posztkisztlisajnos városok rendőrségének nem sikerült, az sikerült a mi csendörségünknek, mely­nek derék őrsparancsnoka, Novák An al, különös ambícióját helyezte abba hogy a folyó évi ápril 22-ón Bonyhádon történt postalopás tettesét kézre- keritse. S ha még olyan emberek támogatták, mint Díry Pál bonyhádi főszolgabíró s Frei Béla posta­főnök, az eredmény nem maradhatott el. Ezek, mint erre leginkább hivatott, ügybuzgó férfiak mind­járt az első percztől fogva a legmesszebb menő intézkedéseket tették arra nézve, hogy a dolog si­kerüljön. A jelszó természetesen az lett: „Min­denki gyanús nekem, a ki él!“ A főfigyelmet azon­ban a postánál levő és volt alkalmazottakra fordí­tották, s ennek következtében Gőz László volt pos- taszolgát, ki azáltal tette magát gyanússá, hogy a betörés után másnap hirtelen eltűnt Bonyhádról, Félegyházán elfogták és Bouyhádra hozták ; de csak ismét szabadon kellett bocsátani, mert kide­rült ártatlansága. „Hát nem ez..., újra nemez!“ S mégis helyesen tették, hogy a felvett iránytól el nem tértek, mert igy csakugyan célt is értek. A 3 kritikus szempár figyelmét semmi sem kerül­hetvén el, csakhamar észrevették, hogy Bachmeier Jakab, volt postakocsis életmódjában, bár alig ész­revehető, de mégis előnyös váltó ás állt be. Tehát gyorsan cselekedni, hátha végre őDNovák Antal csendőrőrsvezető és őrsparancsnok, a főszolgabíró és postafőnökkel folyó hó 11-ón megjelent Bach- meiernél, de nem találta otthon. Kiment utána a mezőre, a hol dolgozott s haza kísérve, megkezdte nála a házkutatást; s a kutatás szerencsés ered­ményre vezetett. A közel 8000 frtot 300 frt híjá­val megtalálták egy kis vánkosba a toll közé be­varrva. Több ruhadarabban is találtak még néhány 5 lrtos bankjegyet szintén bevarrva. Ez tehát meg volna; de miután ő találás, meg örökségről beszélt, itt csak egy bizonyítók lehetne: a posztkisztli. De ő erről mitsem akart tudni. A keresés közt azon­ban egy ládát a helyéről elvéve, feltűnt, hogy alatta a fold másforma, mint a szoba többi földje. Fel­vágták tehát a helyét és — a postaszekrényt fél méter mélységben elásva találták. Tagadás itt már felesleges lóvén, B. mindent bevallott. A vizsgá'a- tot Katzenbach József bonyhádi kir. járásbiró, mint vizsgálóbíró a legnagyobb erélylyel vezeti. — Búcsú estély. A budapesti II. kér. kir. egyet, kath főgymnázium végzett ifjúsága a Mar­gitszigeti alsóvendóglő termeiben e hó 23-án bu- csuestólyt rendez. A rendezőség elnöke Kramo'in Ernő, dr. Kramolin Emil ur fia. — Vízkár. Szeg/.árd község elöljáróságánál adóleirás céljából újabban 437 hold 1206 öl szántó | földet és rétet jelentettek be, mint hasznavehetetlent. Ennek kataszteri tiszta jövedelme 3714 frt 83 kr. Leírandó adó 947 frt 28 kr. — Az alsófoku kereskedelmi iskola felü­gyelő-bizottsága junius 13-án tartott ülésében az évi vizsgák idejét junius 26-án délután 2 órára tűzte ki, a mikor a főnökök is jelen lehetnek. Ju­talmazásokra szótöbbséggel megszavazott 10 frtot, a könyvek beszerzésére pedig felkérte Krammer János igazgatót. Pirnitzer A. biz. tag javaslatot terjesztett be a hitoktatásnak ezen iskolában leendő eszközlése érdekében. Minthogy ennek elin­tézése bővebb megfontolást és körültekintést igényel, tárgyalása egy következő biz. ülésre halasztato't. — Hiánya hajóállomásnál. Néhai Testory Káro'yról azt beszélték, hogy az általa kezelt pénz­tárnál alig száz és néhány forint hiány volt. Igaz, hogy eleinte csak annyi látszott, de aztán napról- napra újabb hiányok jöttek napfényre úgy, hojry biztos értesülésünk szerint az ezerforintot megköze­líti, sőt feljül is haladhatja a hiány. S mert ennek felfedezésétől tartott Testory, lett öngyilkossá. — Csörgetői korcsmáros. A csörgetői ven­déglőt a folyó évadra P e t r i t s Antal pintér vette ki a ki szolid és pontos kiszolgálást, jó ételeket és italokat tart a vendégek számára.-------------..------------------_ — T udorrá avatás. Éry Márton vármegyei közig izgatasí gyakornokot tegnap avatták fel Ko­lozsváron államtudományi tudorrá. — A Duna áradása. Ritka eset, hogy az óv ezen s/.akában oly áradás következzék be, mint ez a lefolyt héten tapasztalható volt. Egész Magyar- ország területén, Pozsonytól a déli részekig, min­denütt óriási kár >kat okozott e hatalmas folyam a vetésekben, réteken, szántóföldekben. Jobb és bal partján sok helyen kiöntött úgy, hogy tengerhez hasonló a Duna. — Vasárnaptól kezdve állandóan áradott és 6 méternél jóval magasabb volt a víz­állás a rendesnél. Bogyiszlón a tö téseket átmosta, a kanális is úgy feldagadt a Duna miatt, hogy több helyen kiöntött. — Öngyilkosság. Kovács Márton 52 éves szegzárdi polgár 17-ón reggel ismeret'en okból főbe lőtte magát. — Iparostanoncz munkakiállitás. Említettük már, hogy az idei kiállítás messze mögötte marad a múlt évieknek. A bíráló-bizottság a munkákat megszemlélte, megbírálta, a jutalmazásokat megál­lapította s ma délután, az elméleti vizsgák befeje­zése után, ki is osztja. — Jutalmazásra Tóth Károly ur újabban 5 frtot adott. — Új ügynök. Testory Károly helyébe a gőzhajó-állomás ágensévé Szegedről Hatsch Ede urat küldötte ki az igazgató-ág, de csak ideiglenesen. — Tornavizsga. E In 15-ón délután 4— volt a polg. leány-, 726 —7-ig pedig a polg. fiú­iskola növendékeinek a tornavizsgája a közönség nagy érdeklődése mellett. Ez a vizsga rendesen a zárünnepóly alkalmával délelőtt 11—12 ig szokott eddig tartatni. De részint, mert akkor rendszerint nagy forróság van, részint pedig azért, mivel az alsó osztályok levizsgázván, rendesen csupán a tor­nagyakorlatok miatt kénytelenek voltak az egész vizsgálati 2 hetet itt tölteni, a tantestület megvál­toztatta és mindjárt az évi záróvizsgák elejére tette a tornavizsgát. A kik eddig is érdeklődtek a tor­navizsgák iránt, s az idei vizsgálaton is jelen vol­tak, kellemes meglepetésben részesültek. Hogy a tornavizsgák mindig kellemes látványt nyújtottak, kivált mióta Kovács Dávid ur vette át annak a ta­nítását, azt mindenki tudja. De eddig csak a fiuk tornászatában gyönyörködhettünk ; s bár a leányok is tanultak óv közben tornászni, de vizsgát még sohasem tettek belőle. Ez évben azonban Benes Mila kisasszony, a polgári leányiskolához e tanév elején kinevezett tanítónő tanította a tornát, a ki egyszersmind vizsgált tornatanitónő is, s ő megmu­tatta, milyen a leánytornatanitás. Jól esett a szemnek látni a katonai fegyelmezettséggel pon­tosan összevágó sor, kéz, lábgyakorlatokat, melye­ken meglát-zott, hogy bár az izmok s idegek erő­sítésére vannak szánva, mégis megadják a lány­gyermekeknek azt az annyira szükséges könnyed­séget, mozdulataikban azt a kecsességet, melyet később, a társadalmi é etben öntudatlanul is oly nagyszerűen tudnak értékesíteni. Legnagyobb ha­tást azonban mégis a kötélugrás-gyakorlatok tettek. Abban egy valóságos kis ballettet szemlélhettünk. Ez volt Benes kisasszony első vizsgája. S ha a többi tárgyakbóMs igy fog a vizsgája sikerülni — s ugyan mért is ne sikerülne igy ? — a szegzárdi polgári leányiskolának csak gratulálhatunk ahhoz a szerencsés akvizícióhoz, melyet a kisasszonyban, mint tanítónőben nyert. — Blaháné vendégszeretete. Vámosi Már­tonná és Parrag Istvánná szegzárdi paraszt asszo­nyok felrándultak a jubileum alkalmával Budapestre s meg nem elégedve a szemkápráztató látványos­ságokkal, elhatározták, hogy Blahánót is, kiről oly sok szépet hallottak, meglátogatják. A művésznő előre értesülvén a paraszt asszonyok eme tervéről, pompás oz-'onnával várta őket, két óra hosszáig társalgóit velük s midőn búcsút vett tőlük, megaján­dékozta őket arcképével s két színházi jegygyei, —- hogy a színházba okvetetlenül elmenjenek, — mert ő is játszani fog. Atyafiaink még délután fo­lyamán elvándoroltak a népszínházhoz, hol még jó ideig várniok kellett, mig bebocsájtották, a szín­házba lépve az egész földszint kongott az üresség­től, de ők a körszékek első sorában lévő helyeiket elfoglalták s türelmesen várták, mig a függöny fel­gördült s Blaháné a színpadra lépett. 1892. junius 19. — ______

Next

/
Oldalképek
Tartalom