Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-06-12 / 24. szám
1892. junius 12. TOLNAVÁRMEGYE. 3. tétemónyóben, mert az u. n. gombos-erdődi dunai .átkelést biztosnak alig tekinthetjük, amennyiben az abban az időben, midőn jégzajlás van, teljesen szünetel és különben is igen primitiv és nem gyakorlati átkelési eszköz. Még egyet vagyok bátor a t. ház figyelmébe ajánlani; azt a körülményt ugyanis, hogy ott a Közép-Duna táján öt vasút végződik, amint mondani szokás, zsák-utcában. Ott van a szabadka-bajai, a pest-kalocsai, a pócs mohácsi és a duna-drávai, illetve dombovár-báttaszéki, valamint a budapest- szegzárdi vasút, amelyek alig néhány kilométer területen, minden további folytatás nélkül, mintegy megszűnnek. Ez az egy körülmény egymagában kívánatossá tenné és régeD felhangzott az érdekeltségnek óhaja is. hogy itt valamit tenni kellene. De mi mindnyájan osztozt .nk azon forgalom-politikai indokokban, amelyek e kérdésnek idő előtt való előtérbe hozatalát megakadályozták. Mindnyájan azon voltunk, hogy az ország fővárosát minél hamarább lássuk fel virágozva és kiemelkedve, de midőn e téren is konstatálhatjuk, hogy Budapest a kontinensen alig megszokott mérvben és stílben 25 év alatt világvárossá emelkedett, akkor igen természetes, hogy most már mesterséges eszközökkel a főváros előmenetelét fentartani nem akarjuk. Annál inkább, mert más kérdések is vannak, amelyek igen érezhetően lépnek előtérbe s amelyek épen ezen tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával fogják hatásukat éreztetni Itt van pl. a baranya-tolnai kőhíd, amely természetes, hogy ezen hosszú körúton át alig fog az alföld, főleg az érdekelt alsó Pest és Bácsmegyén átvitetni; mig ha itt egy alkalmas ponton a hid megépíttetik, kétségtelen, hogy az a forgalom biztonságának hathatós tényezőjévé válnék. De egy más körülményt sem szabad figyelmen kívül hagyni és ez az, hogy a Duna balpartján meglehetős hosszban elterjedő és jelenleg úgy az egyeseknek mint az államnak — ez utóbbinak az adóalap szempontjából — igen csekély jövedelmet nyújtó területek, harmad és negyedrendű homok legelő területeknek a dunántúli lakosságát, mely megszokta a szőlőművelést s amely a fillokszera pusztításai miatt ‘ezen a téren már alig talál foglalkozást, igen könnyen át lehetne telepíteni, ami által e területek értéke rendkívül növekednék és államnak egy újabb adóalap teremtetnék (Helyeslés jobbfelől.) Nem kívánom kérelmemet hosszasabban in- doko'ni, csak igen röviden vagyok bátor azt ineg- szivelós és tanulmányozás végett, a t. kormány figyelmébe ajánlani, meg lóvén róla győződve, hogy ezt az országnak száz meg százezer lakója által I osztott kérelmet a t. kormány kellő méltánylásban fogja rószesiteni. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) A tételt különben elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelöl.)“ E beszédre Wekerle Sándor miniszter a következőket válaszolta : Már most t, barátom Percei Dezső, a hidakról leven szó, igen természetesnek /találom, hogy azt mondja : a fővárosban annyi hidat lótesitünk, nem Ehetne-e egyet egy kissé lejebb tolni? Ez a báttaszéki hídnak létesítése régi tanulmányoknak a tárgyát képezi. Nem tagadhatom t. ház, hogy tisztán vasúti forgalmi szempontból a kérdésnek sürgőssége nem hogy akutabbá lett volna, hanem annyiban lett az mindkevósbbé sürgőssé, amennyi- J ben mindinkább vannak összeköttetéseink a fővároson át a déli részekkel. Kétségtelen azonban, hogy ez oly fontos forgalmi szempontot képvisel, melyet előbb-utóbb valósítani kell. Foglalkozunk is j ezzel és a vasúti beruházások sürgősségének egymásutánját megállapítva, nem kétlem, hogy erre a hidra is rá fog kerülni a sor, hogy létesittessék. Ami a hidak kérdését illeti, létesittetett a pozsonyi hid, a komáromi hid, nézetem szerint a legközelebb létesítendő hidak egyikót képezendi már az esztergomi hid, még pedig az esztergomi hid azé t mert ez meglevő városrészeket köt össze egymással, és azután jövünk lejebb, azt hiszem, mihamarabb azután következnék, a báttaszéki hídnak építése, melyre nézve azonban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy az igen nagy költséggel jár; először maga a hid, miután nagyobb árterületen vezet keresztül, hat-hót millió forintba kerülne, és még további költségeket involválna magában, azért, mert maga után vonná a dombóvári vonalrósznek elsőrendű vonallá átalakítását. De dacára annak, hogy ez igen nehéz kérdés, miután megoldása vasúti szempontból is, közforgalmi szempontból is kívánatos, ezt a felállított elvet, hogy hidakat létesítsünk következetesen az alsó részeken is, azt hiszem, hogy a jövőben sikerülni fog valósítani s én részemről mindent el fogok követni a tekintetben, hogy e kérdések megoldása lehetőleg siettessék. (Helyeslés jobbfelől.) Hírek. — Személyi hir. Fördős Vilmos vármegyei tiszti ügyész négy hétre Karlsbadba utazott. — Az udvari estélyen megyénkből a következők jelentek meg: gróf Széchenyi Sándor és családja, gróf Apponyi Sándor és neje, Bonyhádi P e r c z e 1 Gyula, S á n t h a Károly, Csapó Vilmos, P e r c z e 1 Dezső, B u s b a c h Péter és Ragályi Lajos. A báttaszéki hid tárgyalása a képviselöházban. A kereskedelmi tárca költségvetésének tárgya- ! lásánál a báttaszéki dunai hid érdekében a kópviselőház pénteki gyűlésében Perezel Dezső, a bonyhádi kerület képviselője a következő beszédet mondotta: „T. ház 1 Megvallom, hogy nem e helyen kívántam e költségvetés tárgyalásánál felszólalni, de minthogy több képviselőtársam a dunai hidak kór- | désóről e tételnél szólott, legyen szabad per asso- ciationem idearum, a tárgy rokonságánál fogva itt felszólalnom. (Halljuk!) Addig, mig államháztartásunk rendezetlen volt és minden tevékenységünket annak egyensúlyba hozatalára kellett szentelnünk, természetes volt, hogy minden nyilvánuló óhaj sokkal inkább platonikus, • akadémikus természetű volt. Most azonban, midőn nemcsak a legszükségesebb, de a szükséges és hasznos beruházásokról is szólhatunk, örvendetes haladásnak kell tekintenünk, hogy a fővárosban, hol három hid létezik, két, sőt mint most hallottam, egy harmadik uj hídról is beszélünk már, valamint azt is, hogy a Pozsonyban a múlt évben készült el egy vas-szerkezetü állandó hid és a Komárom es Ó-Szőny között építendő hid is szerződés tárgyát képezi és ez óv augusztus hó végével el kell, hogy készüljön a komáromi uj hid. Én itt a Közép-Duna két partján levő vidék érdekében kívánok felszólalni és követve az ellőttem felszólalókat, egy őszinte kérést kívánok iniézni a t. kormányhoz és azt nagybecsű figyelmébe ajánlom. (Halljuk! Halljuk!) Tekintettel a tanácskozás és az idő előrehaladott voltára, azt hiszem, nem szükséges, hogy ennek indokolásába részletesen belemenjek- (Halljuk!) Egy tekintetet a térképre és a fennálló viszonyok teljesen indokoltnak fogják feltüntetni kérelmemet. Ha végigtekintünk a térképen, látjuk, hogy az úgynevezett vasúti összekötő-hidtól fogva odáig, hol a budapest-belgrádi vasnt hídja vezet át a Dunán, tehát 420 kmeter hosszú vonalon egyetlenegy, minden időben teljes biztonságot nyújtó átkelési eszköz sem áll a közönség és a forgalom rendelkezésére. Azt hiszem, hogy most, midőn hála istennek örömmel konstatálhatjuk azt a haladást, melyet a közgazdaság minden terén tapasztalhatunk, amint az a legutóbbi napokban minden oldalról konstatáltatott, ez mégis nem egészen megfelelő a jelenlegi viszonyoknak és nagyon érthető, ha e jelentékeny számú lakosságot számláló vidék a maga részéről táplál egy óhajt, hogy ő is részesüljön a könnyebb átkelés és a forgalom biztonságának jós ha csak nem kérdezik tőlem, nem beszélek felőle. Pedig milyen egy áldott fiú ! Milyen egy finom, müveit ember! De hát nem is csoda lelkem, nem is csoda. Egy doktor nem lehet akármilyen ember. Csak egy a baj. Egyet nem szeretek benne. Mindég olyan szomorú. 0 ugyan titkolná a mennyire tudja, de engem nem csal meg. Valami féreg rágódik szivén. Tudom én, az édes anya szemét nem lehet megcsalni. Mikor azt a gyönyörű kis fiát megcsókolja, olyan fájdalmas szeretettel néz reá, hogy a szivem elfaesarodik, mikor látom ! De hát nem tudom ón, olyan furcsa az, hogy bár felesége halála szomoritja, még sem beszól felőle soha. Ha én előhozom is. olyan szemeket vet reám, hogy azonnal elhallgatok. En sohasem láttam az ő feleségét, s nem is tudom, hogy nézhetett ki, mert még azt sem mondta el sohasem. De fázik maga kedves asszonyság! Teszek egy darab fát a tűzre. így ni ! Csak három évig éltek együtt, valami nagyúri kisasszony volt a felesége, de lehetett volna néki akár egy herceg kisasszony is. Olyan deli, olyan szép ember volt. Mostanában megváltozott, a bánat nagyon gonosz vendég, ha befészkeli magát az ember leikébe. Mikor ott lakott még messze, a Bánságban, mindég irta, hogy most jönnek, ekkor, akkor jönnek minket meglátogatni; mig egyszer csakugyan eljött két esztendős kis fiával. A felesége meghalt, azt mondta s itt telepedett le a szülővárosában. Szegény fiam! Szegény jó fiam ! milyen korán özvegygyó lett. Csak legalább egyszer láttam volna az én szegény menyemet. Vájjon kedves asszonyság nem ösmerte ? Nem jut eszébe ? Az ilyen úri nők sokfelé járnak, sok helyen megfordulnak. Ne tessék különösnek találni ezt a kérdésemet ; de már egész szokásommá vált, hogy ha valami idegennel találkozom, azonnal megkérdezem tőle : hogy nem ismerte-e Molnár Sándor doktornőt abban a bánsági vávosban ? A fiatal gyászruhás nő úgy ült ott az öreg asszony mellett, mint egy haldokló ; hol halál-sápadtság futá be arcát, hol meg lázas pir boritá be, s az öreg asszony kérdésére úgy tett, mintha gondolkozott volna, pedig összeszoritott ajkai, kidülledt szemei egy kétségbeesett, fájdalmas kiáltást törekedtek elfojtani, a mi szive mélyéből akart erőszakkal ajkára tolulni; mint a medrébe szorított víztömeg, mikor ki akar csapni. S mikor ez sikerült, reszkető, de határozott hangon felelte : — De igen, ón ösmertem őt. Jól ösmertem. Barátnéja voltam. Az öreg asszony örömmel ragadta meg a nő kezét. — Oh! kérem, beszéljen nékem felőle, kiáltá örvendezve. De azután hirtelen elhallgatott s gondolkodva, kevesebb hévvel folytatá: Nem! Ne beszéljen. Csak azt mondja meg, milyen asszony volt ? Jó'? vagy^— én nem tudom, hogy miért gondolok mindég erre. — Vagy rósz volt-e? Hisz az ón fiam csak jó becsületes asszonyt szerethetett; de mégis, kérem, mondja meg nekem őszintén. A kérdezett karmantyúba bujtatott kis kezeit szivéhez szoritá, megfékezni azt a kínos, nyillaló fájdalmat, a mi széthasadással fenyegette azt a kis hustömeget. Onnan meg halántékához kapott, a hol az erek megtelve lázasan lüktető vérrel kicsattanni | akartak. De mindezt nem vette észre az öreg asszony, csak a feleletet leste a nő ajkáról. Nem volt kitérés. Felelni kellett. És megmondta az igazságot: — Nem volt jó asszony, megfeledkezett kötelességéről. Könnyelmű volt! Az öreg asszony kipirult arccal hallgatta ezeket a szavakat s hirtelen felállva a nő mellől, sebes léptekkel kezdett járkálni a szobában. Azután megint leült.
