Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-04-10 / 15. szám
2. tételeit — az ország bizalmát, közvéleményét veszik ostrom alá s akarják tőle elhódítani, a legerélyesebb intézkedésekkel és tettekkel mindenáron visszaverje. A nemzeti párt eszméinek a szabadelvű pártra végzetes hódításától, mint már fentebb is kifejeztük — ez idő szerint nem félünk ugyan, — de a szabadelvű pártnak azért résen kell állnia ! A pártot a vidéken legelőször is mihamarabb szervezni kell ! Valamennyi végrehajtó bizottságnak permanens működésben kell maradnia s felhasználni minden törvényes és megengedhető eszközt, hogy a párt tagjai csoportosíttassanak, összetartassanak, hogy a szabadelvüség eszméje és irányelvei minél szélesebb körben elterjesztessenek. Előkészíteni, mintegy nevelnie kell az egyes kerületek kevésbé értelmes polgárait politikai hitvallásunk átértésére. Megismertetni a kormány szándékával, működésével. E végből sarkalni a képviselőket, hogy kerületeiket, ne elkerüljék, de minél gyakrabban meglátogassák. Gondoskodni kell, hogy az újabb s a nép érdekeit közelebbről érintő törvények akár élőszóval, akár okos népszerű nyelven irt füzetekben ismertetve legyenek, ha ez meg lesz, a nép értelme fejlődik, látköre kitágul s nem lehet holmi macskaadó behozataláról szóló kortesfogásokkal el- ámitani. S a végrehajtó bizottságoknak résen kell államok s mint a csillagász megfigyeli az égi festek pályafutását — figyelemmel kisérnie a nép könnyen változó szeszélyét, rokon és ellenszenvének tüneteit, s ehhez mérten válogatnia kell a jelöltekben s mindenkor oly egyént szemelni ki a szabadelvüség lobogójának meghordozására, a ki az ügynek nem kárára, de határozott előnyére válik, a kinek karaktere, politikai múltja és szellemi fölénye teljes garancia, ha nem is a biztos győzelemre, de legalább annak reményére! S meg kell alkotni a választások székhelyein, vagy legalább a vármegyék nagyobb városaiban a sokszor emlegetett szabadelvű párti klubbokat, hol találkozót adjon egymásnak egy egész vármegye, egy egész környék intelligenciája, hol a közös politikai nézeten levők megvitassák a helyzetet, kicseréljék eszméiket, szóval a honnan üde levegő, pezsgő élet terjedjen szerte szét! Föl a szabadelvű párt országszerte leendő szervezésére! Ez legyen a visszhang, a csattanós felelet Apponyi Albert gróf pozsonyi kirándulására ! Ez legyen számára az „Isten hozott“ még ama vármegyék és városok részéről is, a hova hódítási vágyának súlypontja irányul! —-r. — „Emlékirat a kölesdi választó kerületnek 1892-ik év január 28-án tartott választási eseményeiről“ címmel P etr i e h Ferenc volt képviselőjelölt tollából 13 oldal terjedelmű kis füzet jelent meg, a mely a legutóbbi kölesdi képviselőválasztással foglalkozik. Érthető és méltányolható, ha egy elbukott képviselőjelölt, bukásának romjai fölött, miként Marius tette Karthago romjain, kesereg; érthető és menthető még az is, ha — lelki megkönnyebbülésére, — keserűségének és kesergésének fájdalmas hangjait nyomtatásban is megörökíteni törekszik, még ha a toliforgatás mesterségében nem is valami járatos ; jogosult, ha az okokat és rugókat bírálja és firtatja, a melyek bu- ká át e'őidézték, mindehhez nem is volna és nem is lehetne szavunk, föltéve, hogy ezen böjti elmélkedések megmaradnak az igazságnak s történeti hűségnek ama határai között, a melyeknek tiszteletben tartása, még a legtiszteletreraéltóbb fájdalmas érzületek közepette is, mindenkire nézve föltétlenül kötelező. Ámde P e t r i c h ur nem igy cselekszik, talán vür srnalmi magányának kísérteties csöndje az oka, hogy nem létezett rémeket Iát maga körül, hogy a kormánypárt és jelöltjének „ámításairól, alattomos hódításairól, vesztegetéseiről“ főispáni és főszolgabírói presszionál stb. beszél. Arról nem szólunk, hogy P e t r i c h ur az ő szavazatait szabadalmazott tántorithatlan tiszta elvhű meggyőződésű választóktól számlázottaknak mondja, mig a szabadelvüpárti jelöltre esett szavazatok csak önérdeknek, vesztegetésnek, ámításnak, pressziónak köszönhetők — ezek minden kisebbségben maradt jelöltnek általánosan hangoztatni szokott ismeretes handabandái — arról sem szólunk, hogy annak a kerületnek győzelmét, mely Petri oh urat két Ízben méltatta bizalmára, a „Klumpa“ győzelmének nevezi „a magyar érdekekkel szemben,“ ez egyszerűen a jóizlés és tapintat dolga, eltekintve attól, hogy igy — ennyire élére állitván a dolgot—a viszály magvát hinti és egyenetlenségre szítja az egymással különben jó egyetértésben élő tisztes magyar és németajkú választó- polgárokat; az is vajmi kevéssé közérdekű, hogy kiben több az elvhüség, Sehneiker Konrád gyönki avagy Yiegandt János varsádi községi bíróban; arról sem szólunk, hogy ez a kis pamflet toporzétolnavábme gye. ! kóló haragjában rút vádakkal illeti és durva hangon támadja meg a kerület megválasztott képviselőjének, Busbach Péternek köztiszteletben álló. kipróbált hazafiságu és jellemű egyéniségét, illetékes helyről megkapja majd erre az emlékirat Írója a méltó választ — de az ellen már határozottan tiltakozunk, hogy vármegyénk főispánját is bele vonja ebbe, a pártszenvedély és sértett hiúság által sugalmazott emlékiratnak nevezett jeiemiádba. Az a korrektség, mely vármegyénk főispánjának, lovagias jelleméből kifolyólag, minden egyes tényét jellemzi, az az igazán szabadelvű gondolkozás, bölcs körültekintés és méltányosságot gyakorló eljárás, melyet főispánunk a képviselőválasztások alkalmával minden irányban tanúsított, any- nyira köztudomású és annyira fölötte áll annak az époly nevetséges, mint kicsinyes vádnak, a melyet P e t r í c li ur hangoztat, hogy nem hisszük, váljon akad-e Tolnavármegye lakói közül, Petrich uron kívül, egyetlen egy is, a ki e vádat komolyan venné. Az emlékirat ugyanis főispán ur ő méltóságának azt a nyilatkozatot imputáija, hogy Petrich ur megvál sztatásához kötötte állását, hogy gróf Széchenyi Sándor főispán állítólag oda nyilatkozott „ha Petrich megválasztatása a kölesdi kerületben meg nem akadályoztatik ő az esetben állásáról lemond.“ S ennek a nyilatkozatnak — az emlékirat szerint — meg is volt a hatása. Hogy nagy súlyt tulajdonit Petrich ur az ő képviselőségének, azt elárulja a sebzett szívvel megirt emlékiratnak minden sora de hogy ő oly kiváló jelentőségűnek hiszi saját egyéniségét, illetve képviselőségét, hogy miatta vármegyénk főispánját még állásáról is lemondani késznek tartja, vagy hogy azt egyáltalán Petrich ur képviselői állásával összefüggésbe hozza, ezt már a minden emberben föltételezett természetes szerénységnél fogva sem vártuk Petrich úrtól. Legyen nyugodt Petrich ur és „pusztai visszavonultságában“ még annak a gondolatnak árnyéka se zavarja meg az ön paradicsomi nyugalmát, hogy gróf Széchenyi Sándor főispán, sem eddig, sem ezentúl, nem tulajdonit az ön kölesdi képviselőségének egy cseppel is több jelentőséget, mint annak a kerületnek akármelyik szabadelvű párti választója. Hogy ez igy van, hogy az a rém melyet Petrich ur látott, mely őt kísérti, nem létezett, kitűnik abból is, hogy vármegyénk főispánja több mint két héttel a választás előtt bejött Szegzárdra és ezen idő alatt egyetlen egyszer sem volt a kölesdi választó-kerületben és a kölesdi választó-kerületben épugy, mint a többi öt kerületben, teljesen passzív magatartást t a n u s i t ot t, minden párt fölött állott, a mi épen az ellenzék részéről csak jogos méltatásra tarthatna igényt, Dem pedig sárral va'ó dobálásra; hogy ő méltósága, bár választó a kölesdi kerületben, még csak szavazatát sem gyakorolta; a választási napot is Szeg1892. április 10. harmatcseppjei tündóri varázszsal ragyognák tojásdad szirmain?“ Vagy gyönyörű völgy ölébe vezetnének téged, a nyájas olvasót, hol egy kis patak gondtalanul csörgedez, s hars és vadgesztenyék lombjai árnyékolnak be egy kis fehérre meszelt házikót, mely a boldogság tanyájának látszik. E kis kitérő után ismét ott vagyok, a hol elkezdettem s hol folytatni akarom, felemlíteni néhány kedvenc szólásmondását a magyar hírlapirodalomnak. Itt van például mindjárt az általános kedvességnek örvendő régibb keletű „Tempora mutantur .. . .-féle elsőrangú mondás, négy ponttal a végén, a szükséges külső hatás kedvéért. Igen — ember — idő — mind változásnak, elnémulásnak vannak alávetve, csak a „Tempora mutantur“ az nem változik és nem szűnik meg soha — s fenn marad mindvégig, mig újságok jelennek meg a hármas bérc honában. Ma sem tudom elfelejteni, micsoda kolossális hatást gyakorolt reám e mondatnak olvasása gym- nasista koromban, mikor úgy szombat esténként, a következő napra teljesen lerázván magamról az iskolába menés terheit, boldogan kiteritettem magam előtt a helyi lapnak díszes (akkor indult meg a lap) sárgás papírját. Élveztem teljesen. Csak később ábrándultam ki s jöttem arra a tapasztalatra, i hogy nemcsak az ón szeretett helyi újságom nyújtja ezt az élvezetet t. c. olvasóinak, hanem ugyanazon időben még vagy két tucat DudaroD, Rátóton vagy ! Isten tudja melyik nagyközségben mind. n vasárnapon megjelenő „ismeretterjesztő, szépirodalmi s vegyes tartalmú hetilap.“ Magam is meggyőződtem róla, hogy a szóban forgó kifejezés, pompásan megállja helyét alkalmi vezércikkek elején, melyeken elegikus hangulatnak kell átvonulni. Mint minden általános igazságból, ebből is jó csomó következtetés vonható le, mely a cikknek jó nyomokon való haladását biztosítja. Különben mint finale sem megvetendő, kivált ha a befejező rész fokozatosan halad e pointeszerü vég érvényesülése felé. Utána következik, ennek közelijjrokona, talán —- testvére. Ebben is szerepel az idő — s mint hangzatos fel- jajdulás jöhet tekintetbe. Ónkénytelenül is fohászkodom vele: „0 tempóra, ó móres ! . .. — Milyen szépen olvastatja magát, s akaratlan impriinálja az embert párhuzamok vonására t. i hogy ez nagyon sivár képet nyújt, ellentétben a régi jó időkkel. Igen gyakran jön alkalmazásba, az alkohol és szeszes italok káros hatásáról irt szellemi vagdalko- zásokban, különös tekintettel a „társadalom alantas rétegeidre, továbbá politikai siránkozásokban legtöbbször az ellenzék részéről. Apellesnek a hires görög festőnek emlékezetes tanácsa sem tartozik az utolsók közé, melyet egy különben jóravaló vargának adott, midőn az festményét kritizálgatta. Azt még nyugodtan tűrte, mikor egyik alakjának lábbelijét hibásnak találta, de mikor ő kegyelme terjeszkedni akaits a ruhát, a szabok ressortjába tartozó dolgokat is birálgatni kezdő, hatalmasan ráförmedt: Me sutor ultra crepidam, maradj suszter a kap'afád mellett! S bizonnyal szerencse, hogy Ap lies megmondta ezt, mert polemikus élű, leckéztető cikkekben nagyon jól elkel. Pöffeszkedő vidéki nagyságok, hánya veti községi elöljárók, stréberkedő politikus iparosok igen gyakran provokálják maguk számára ezen rendreutasítást, melyet aztán legcélszerűbb hallgatagon szépen zsebrevágni és nem válaszolni a szintén lokális újság ama rovatában, melyért nem felelős a „Szerk.“, nehogy a dolognak esetleg komolyabb következményei is legyenek, melyek közt nem a legutolsó helyet foglalják el a „leleplezések“. Mindenesetre a latinnyelv egyike a leggazdagabb forrásoknak, me'y soha ki nem fogy s ha úgy egymásután elősorolni akarnám eme szólamokat, vége hossza nem lenne talán. Ki ne ismerné Például a gyakorlott újságolvasók közül ama bizo-