Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-05-24 / 21. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. arról mindaddig beszélni, amíg csak a hazai iparnak pártolása vérünkbe át nem szivárog, amig az velünk egygjé ne hí forr, úgy szólván nemzeti természetünkké, sajátságunkká nem válik. A sajtó egyik igen szép hivatása az, hogy folytonosan buzdítson arra, hogy a haza minden egyes lakója a hazai ipar pártolásának gondolata által legyen áthatva; mert csak akkor érhetjük el a magunk elé tűzött nagy czélt, ha a honi ipart azon polczra emeltük, amelyen az diadalmasan versenyezhet a művelt külföld iparával. Legyen a jelszó: P á r t o 1 j uk a h a-^ z a i ipart! Medor. KÖZSÉGI ELET. Szegzárd nagyközség* képviselő-testülete május 21-én délután ülést tartott, melynek közérdekű tárgyai közül kiemeljük a következőket: Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére kiküldettek: Zsigmond Ferencz, Tóth Károly és Nagy ,N. János. A községi iskolaszék tagjainak mandátuma lejárván, a képviselő-testület az iskolaszék tagjaivá uj 3 évre a következőket választotta meg: Ágoston István, dr. Dragits Imre, Föglein János, Geiger Gyula, Goldberger Mór, dr. Haidekker Béla, dr. Hangéi Ignácz, Hirling Ádára, Katzenbach Vincze, Kramolin Emil, László János, Tóth Károly, dr. Lévay Ignácz, idb. Mayer János, Módly László, Nyéki. István Steiner, Örffy Lajos, Schneiderbauer Jakab, Sipos Márton, Boda Vilmos, dr. Szigeth Gábor, Takler József, Totth Ödön, Török Béla, Töttös Sándor, dr. Sass István. Hivatalból tagjai: Hanny Gábor, Borzsák Endre, Mikó György, Kram- mer János, Kovács Dávidné és a tantestület • által választandó képviselő. Ez közelebbről megválasztatván, az uj tagok a hivatalos eskü letétele és megalakulás végett össze fognak hivatni. Az alap. urad. tisztségnek átirata folytán a képviselő-testület elhatározta, hogy a község határában levő Sármedret (32 hold) 1419 írtért a község az uradalomtól megveszi. A Remetétől a Szarvas-szurdikig terjedő ut fentartási ügyében kiküldött bizottság jelentése alapján kimondatott, hogy az ut helyreállítása és fenntartása a birtok osságot terheli. Az utczai járdák és vízlevezetők tárgyában kiküldött bizottság részletes és nagy terjedelmű javaslata élénk diseussiót idézett elő, mely után a község külső csinosodása tekintetében kimondotta a képviselő-testület, hogy az utczajárók magasságának és szélességének rendezése és szabályozása mindazon helyeken, a hol magánjogokat nem sért, elrendeltetik. Az uj temetőnek kijelölt hely jelenlegi birtokosainak ajánlata olvastatván, a képviselő-testület elhatározta, hogy a terület □ ölét 1 frt 50 krért megveszi, ha pedig ezen összegért adni nem hajlandók, a község ki fogja sajátíttatni. Végül soron kívül elfogadtatott Boda Vilmos azon indítványa, hogy száraz és szeles időben a városházánál a város 2 lova mindig felszerelve készen álljon, hogy tűz esetében azonnal vizet szállíthasson a tűz helyére. SZÍNHÁZ. Mai referádánk utolsó Veszprémi Jenő színtársulatának szegzárdi működéséről, minthogy a társulat szerdán játszott utoljára és csütörtökön elhagyta városunkat. Az utolsó héten az előadások szintén jól sikerültek. Vasárnap Rákosi Jenőnek paraszt tragédiája „Magdolna“ került sziure. Veszpréminé a nehéz czimszerepet nagy ügyességgel és melegséggel játszotta. Összes alakításai közül, melyeket tőle Szegzárdon láttunk, Magdolnát mondhatjuk a legsikerültebbnek. Hangjával és játékával megindított és rokonszenvet kelteti, híven mutatván be azt a mindennapi életből merített alakot, a melyet Rákosi a színpadra vinni kiváut. A darabnak néhány sikamlósabb helyét nagyon diskréten játszotta; a legsikerültebb jelenetei az utojsó felvonásban voltak. Mellette L u x Matild, és a többi szereplők is mind dicséretet érdemelnek. Hétfőn Relle Iván hírlapíró kollegánknak „Fityfir'ity“ czimü népszínműve adatott elő, jó előadásban. Kedden Újvári Teréz jutalomjátékául az „Ideges nők“-et adták. Sajnáljuk, hogy a tehetséges fiatal színésznő e jutalomjátéka nem úgy sikerült, mint valóban megérdemelte volna. Újvári Teréz minden fellépte alkalmával tehetségének félreismerhetetlen szép jeleit adta. Az „Ideges nők“-ben is igen jól eltalálta az ideges menyecske szerepét; Lux Matild pedig egy ideges anyát mutatott be jellemző vonásokkal. Veszp réminé, Szidónia divatárusnő szerepében és S z i n a i Chaplelou czukrász szerepében kitűnőek voltak és a közönséget gyakran zajos tetszésre ragadták. Szerdán utolsó előadásul, V eszpréminó Ágh Ilona jutalomjátékául Sophokles mostanában nálunk nagy hírnévre szert tett tragédiája, „E1 e k t r a“ került színre. A darab, visszagondolva a kétezer óv előtti keletkezésére, kétségkívül szép és értékes mű, daczára kezdetleges színpadi technikájának és egyéb gyengeségeinek, melyeket a mai fejlett irodalml és szinpadi ízlés kirívó színekben tár elénk. A darabnak különösen érdeket és népszerűséget egyedül ama körülmény kölcsönöz, hogy a czim- szerepből Jászai Marinak hatalmas művészété oly epochalis szerepet teremtett, .a mely ot korunk legnagyobb tragikájává avatta. Érdeklődéssel néztünk tehát mi is a szegzárdi „Elektra“ elé és valljuk be, hogy az igényeinknek es várakozásunknak jól megfelelt. „Elektra“ a legnehezebb szerep, a mely csak képzelhető. Elejétől végig a színpadon van, folyton kesereg és jajgat, majd a fájdalom, majd a bosszú kitörései váltakoznak nála. Amellett „Elektra“ rokonszenves szerepnek sem mondható. Mert bármennyire jogosult is a gyermek fájdalma atyjának elvesztése felett, bármennyire természetesnek látszik is, hogy Elektra boszut forral anyja ellen, ki tulajdon férjét, Elektra apját, Agamem- nont megölte, mégis nőiességéből vészit, midőn látjuk, hogy hidegvérrel, minden lelki rázkódtatás nélkül leöleti anyját, Klitemnestrát. Veszpróminó játszta a czimszerepet és habár orgánuma ily nehéz tragikai szerepre nem alkalmas, Elektrája mégis igen szép alakítás volt, a mely nagy szorgalomra és tehetségre vall. A fájdalom kifejezése, apjának ihegöletése és midőn fivérét holtnak hiszi, kesergése a hamvak felett, igen jól sikerült és sok bensőséggel volt játszva. A boszu és hevesebb indulatok kitörésére azonban — a mi ezen óriási tragikai szerepnél fogva természetes is — Y e s z p r é ra i n é nem rendelkezett elegendő hangerővel. Dicsérettel szólhatunk továbbá az Elektra személyesitőjének külső megjelenéséről is, a mely híven tükröztette vissza a kesergő és szenvedő Elektra lelki állapotát. A közönség, mely ez alkalommal telj esen megtöltötte a termet, az egész előadás alatt folytonos tapssal és kihívással jutalmazta Veszpréminél; ki a színpadra léptekor hatalmas babérkoszorút gyönyörű szalaggal és egy* csokrot kapott. A koszorút a szinpártoló-egylet adta, a szalagon a következő felírással: „Veszprémmé Honának* — — a szegzárdi szinpártoló-egylet 1891. május 20.“ Veszpróminó mellett a többi szereplők, — valamint a darab ügyes rendezője is elismerést érdemének. A nők közül Újvári Teréz és Lux Matild szabatosan és szépen játszottak. Ezzel az előadással véget ért nálunk a színházi szezon és Veszprémi társulatával csütörtökön elhagyta városunkat, a hol maga és társulata iránt rokonszenvet és jóindulatot ébresztett. Kívánjuk, hogy az eltávozott színészeket tövises pályájukon elismerés és siker kisérje és hogy hű s becsületes lelkes apostolai legyenek mindenkor annak a nemes ügynek, melynek szolgálatában állanak. On-dit. 1891. május 24. maga egy itcze borát egyszerűen beleönti a Dunába a viz nem lesz tőle erősebb, de a bor teljesen odavész. Egyes emberek mondom, mindig akadtak, de kettős emberek nem. Egy fejben megteremhet valami ábrándos idea, valami vakmerő lehetetlen terv. De ebben az esetben egészen meghökkentő volt a „Regénytár“ megindítása. Mert ha Singer akarja, hiszen arra való Wolfner, hogy lebeszélje, ha pedig Wolfner akarja, Singernek kell őt megakadályozni. De nem az történt. Ritka egyértelműséggel láttak hozzá a vállalathoz s megjelentek a szebbnél szebb füzetek. Egy könyv ötven krajezárért! Szépen bekötve! Hát lehetséges ez? Mi van ebből vájjon ingyen:, a könyv-e vagy a kötése? Hát még mikor azt hallottuk, hogy tiz-husz- ezer példányban nyomatják. Lett Dagy találgatás, hogy mit akarhatnak ezek az urak ? Miben bizakodnak, miben reménykednek? Csupán egyetlen számításuk látszott volna indokoltnak, ha megtörtént, a miben hiába fáradozott Körösi Csorna Sándor s előtte mások, hogy t. i. még egy pár milliónyi magyart találtak valahol az Ural körül. S hogy azok nem nagyon hasonlítanak az idevalókhoz. De nem az történt; Nem találták meg az ázsiai őstestvóreket, hanem megtalálták a közönség rokons-zenvéhez az utat, a mely pedig be volt már nagyon gyepesedve s anélkül se veszélytelen. Mert megvan az a tulajdonsága, ami a mesebeli utaknak, hogy az utasnak, ha egyszer elindult rajta, soha se szabad hátra tekintenie, (mert megijed és szörnyet hal), hanem mindég csak előre; meg kell viaskodni útközben egy sárkánynyal, á közönynyel, a kinek nem hót feje van, hanem hetvenhét- ezer feje. Mind e bajokon túl van immár a Wolfner és Singer ezég, a „Regénytár“ tetszetős alakja, olcsósága, a terjesztés páratlan ügyes módja, a tartalom és a szerzők változatossága kedveltté tette a vállalatot, ma már ott lehet azt találni majd minden magyar családnál sáskaszerü szaporodásban. E kötet, melyhez e nehány szót fűztem, (mint egy megünneplésére a ritka alkalomnak), a századik. Száz kötet! Könnyű kimondani, nehéz kiadni, még nehezebb eladni. De a „Regénytár“ alapítóinak mindez sikerült, anélkül, hogy aranybánya és petroleurn-forrá- sok jövedelmét vesztegették volna el, de viszont anélkül, hogy aranybányát találtak volna. A „Regénytár“ nem fényes üz’et, de nem is rossz üzlet. Közönség és a kiadó megvannak elégedve. E kölcsönös megelégedéshez még csak az íróknak kell hozzájárulni, hogy a diadal teljes legyen. Mi pedig hozzájárulunk szívesen, mert a „Regénytár“ kettős kulturális feladatot végzett. Az egyik, hogy Írókat laneeirozott, a másik az, hogy Írókat leguillotinerozott. E mosolygó, vidám piros könyvtárakra bízvást rá lehetne nyomatni az örvendetes gyász- jelentést : „Ponson du Ter ail és Xawer Mon- tepin nincsenek többé!“ ■ • Mikszáth Kálmán. Az otthon. Komor, zord idő, eső, vagy szállongó hópehely azonnal haza, otthonunk felé irányozza gondolatainkat, édes képeket, mosolygó álmokat varázsol szemeink elé, melyekhez a sustorgó thea-forraló zengi örökvidám dalát a kényelemről, nyugalomról, mig a kályha kicsillanó és gyöngéden játszó fénye kedves és bizalmas arczokkal űzi előttünk játékait. Az ev legrosszabb szakát, az úgynevezett „kutyaidő“ napjait valóban a kedélyesség időszakának lehetne tíevc-zni, mert kétszeres erővel tartja
