Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-11 / 41. szám
1891. október 11. TOLNA VÁRMEGYE. 8. tosabban siklott át a hatalmas elme a szédítő számorok légiója felett, könyv nélkül mondta el egész expozéját. —- Néhol, mint az orvos, kutasszal nyulkált az égető bajok elmérgesedett sebjébe, — kíméletlenül feltárta a valót s másutt, mint a gyorsan szálló fecske a tó vizét, — csak érintette az eseményeket,. — nagyobb hullámokat nem kavart. Egyébként jobban meg nem dicsérhetjük, mintha azt mondjuk róla, hogy sokszor még az ellenzék is megéljenezte. Tűzrendészetünk. Egy rövid hét leforgása alatt három Ízben is megkondult a vészharang tejünk felett, megremegtetve mindenkit, a kinek csak szive, lelke, vagy egy gombostűnyi vagyonkája is van. Tűzoltóink, s a múlt szerdai tűznél a selyemgyár munkás lányai buzkolkodásának köszönhetni, Isten után, hogy a fél város porrá nem égett. Ha szél fuj, menthetetlenül egész utczák lesznek a tűz martalékává s talán százan meg százan vehetik kezükbe a koldus botot. Egy- egy nagyobb tűzfészek fél Magyarországon sincs Szegzárdnál. A mellék utczák házai — az építkezési anyagok drágaságánál fogva — még mindég náddal vannak befedve s a házak összezsufolt- ságára nézve bátran vetekedhetünk egy-egy török- országi várossal, a gyúlékony anyagok összehalmo- zása tekintetében pedig fölül haladjuk valamennyit. Hát hol a tüzrendószeti .szabály r e n d e 1 e t ? kérdezhetik a laikusok. A papíron! felelhetnék azok, kik állapotainkat ismerik. Igén, a ^vármegye csak meghozzaa szabályrendeletet, de ki gondol annak végrehajtásával ? Ki tartja meg például azt minálunk, hogy a takarmány, szalma, egyátalán minden tüzveszélyés termesztmény a beépített belterületén kivül, a beépített belterületen pedig fedett csűrökben, vagy az épületéktől 40 méter távolságra helyezendő el. Senki. Kénye kedve szerint hányja fel szénáját, szalmáját, rőzséjét, nyereségre össze vásárolt fáját, a szegzárdi ember oda, a hova neki tetszik; igen. mert senki sem magyarázza meg néki, hogy az nem szabad, s hogy ezért meg is lehet büntetni, ha akarják. És vájjon ki tud arra példát, hogy a községi biró, vagy az elöljáróságnak e végből kirendelt tagja, a tűzoltó parancsnokság közbejöttével évenként legalább is kétszer, szárazság idején (például most !) többször is általános tüzvizsgálatot tartott s ez alkalommal házról Aiázra járva, megvizsgálta volna az összes épületeket, meggyőződést szerzett volna a kötelezett oltó szerek és viz készlet meglétéről s jo karban tartásáról, ellenőrizte volna a kémények, tűzhelyek, kürtök tisztán tartás.t, meggyőződést szerzett volna a betakarodás és könnyen gyuló készhogy ón sem tilos, sem engedélyezett időb.n, e helyen nem vadászom, hanem azért Károly bátyánk nyuszkáját sem vitetem ám az ispotályba. Sajátságos jellemvonása a szarvasoknak, hogy az egykoruak rendesen külön csapatban tanyáznak. Ily csapat élén rendesen egy nőstény áll, melyet a esapat vakon követ. A bíms/.arvas ötödik, hatodik évében külön vál a csapattól s az óv legnagyobb részét — a párzás idejét kivéve r— magányba vonulva tölti, télen a völgyekben, szakadásokban, mig nyáron fenn a hegyeken. Napközben rendes körülmények kö ött elrejtőznek! Nem ritkán azonban felkeresik a gabna- földekét. Nappal el-el heverésznek benne,'éjjel aztán oly pompás hadgyakorlatot rendeznek a gab- nában, hogy akár Albrecht főherczeg is tanulhatna tőlük. Ily látvány után sóhajtott föl a „Baranyai nóták“ szerzője, ki tudvalevőleg Yaszaron nyaral télen-nyáron, akarata ellenére is>-r- „Könnyű az Úristennek szarvast teremteni, ha én tartom jól zabbal.“ Teljes erejében julius s augusztusban ’van a szarvas. Ekkor viseli a hímszarvas egész teljében fejdíszét, melyet minden tavaszszal elvet. Minden elvetés után nagyobb lesz az agancs,, tökéletesebb s egy ággal gazdagabb. Az agancs megújulása csodás módon megy végbe. Kezdetben egészen puha, szőrös gombához letek elhelyezésére nézve megállapított rendszabályok pontos betartása felől, szóval szigorú ellenőrködést gyakorolt volna mindarra nézve, a mi a tűzvész elleni óvintézkedések körébe tartozik ? Nem, minálunk minderről szó sincs. Sőt a régiek szabályrendelettel szentesített s megbecsül- hetlen fontosságú üdvös szokása, hogy mindrn oly háznál, hol kút nincs, állandóan viz tartassák készletben, mióta tűzoltóságunk van, teljesen kiment a divatból. Ma mindenki csak tőlük vár mindent, de nem tesz értük semmit, még a lakosság oltási kedve is megcsappant s összetett kézzel bámulják e derék, fáradhatlan, önfeláldozó férfiak emberfeletti munkáját. Hát ezeknek a visszás állapotoknak egyszer már véget kell szakítani. Ha van törvény, kötelező szabályrendelet, azt bizonyára nem azért hozzák, hogy legyen, de hogy megtartsák. Első sorban városumk körültekintő birájá.tól várjuk a régi slendrián állapotok megszüntetését, shaez nem vezetne sikerre, a járási főszolgabírói hivatal erélyes vezetőjének gyors intézkedését kérjük; mert ezt-a példátlan könnyelműséget tovább nézni nem lehet, vagyonunk egy-egy hosszú élet keserves keresménye, sőt több, ily körülmények között az élet- biztonság is veszélyeztetve van. Felhívjuk még a község figyelmét a tűzrendészet! szabályrendelet 36. paragrafusára is, mely kimondja, hogy „minden község köteles, akár önkéntes tűzoltó-egylettel, akár kötelezett tűzoltósággal bírjon, a tűzvésznél magukat rendkívüli módon kitüntetett egyének jutalmazása, továbbá működés közben önhibájukon kivül károsait, vagy szerencsétlenül járt egyéneknek a kár és munka- képtelenség mérvéhez képest leendő segélyben részesítése czéljából, anyagi erejükhöz mérten tűzoltósági segély-alapot létesíteni.“ Nekünk, legalább tudtunkkal van egy tüzi- pónztárunk, de, hogy valamelyik tüzo'tónk abból egy árva garas ára kitüntetést is kapott volna, még nem hallottunk reá esetet. Pedig a szabályrendelet fenti intézkedése különösen nagy veszély idején végtelenül fontos lehet; mert bár bő jutalmat talál a lélek- abban a boldogító öntudatban, hogy kötelességünket tisztességgel megtettük, a külső dekórum és kitüntetés a tettvágy felébresztésére, elhatározására, szóval a cselekvésre mindenkor hatalmas tápláló erő lesz, mig csak az ember ember marad. Most pedig nem tehetjük le toliunkat a nélkül, hogy a közelismerés és dicséret szavát* ne tolmácsoljuk ama derék, fáradhatlan férfiakkal szemben, kik csupán humanitási nemes érzelemtől vezéreltetve, mindenkor oly dicséretre méltó önfeláldozással .állják meg helyüket. Derék tűzoltóinkat áldja meg az loten ! hasonló, azután lassankint szőrrel és bőrrel benőtt rendes agancscsá válik s a felvett, elágazott alakban megkeményszik. Ilyenkor több és jobb táplálókra van szükségük, mintán a hiányos avagy rósz táplálók s esetleges megsérülés az agancsot gátolja a növésben. Amint a véredényekkel telt puha agancs ismét megkeményszik, a szarvas< lesöpri róla a lehámló bőrt s ezen czélra többnyire valamely fiatal fát választ ki. Ezen „verés“ által ember magasságnyira valósággal megkoppasztja a fát, mi által tetemes kárt okoz az erdőben. Vadász műnyelven az egy éves hímbornyut nyársasnak, a két éveset villásnak — s igy tovább nevezik. A vadász büszkeségét csak egy tizes, vagy ezen felüli elégíti ki. No lám! Táreza rovatban egész értekezést irok a szarvasról. De talán ezt is szívesen veszi a kedves olvasó. A szarvast bátran tekinthetjük az állatok arisztokratájának ; megvannak nemes passiói, akár csak a mi „nagyjaink“-nak (?), meg, többek közt a párbaj vívás is, melyre mindig készek, mindfcn ok és sértés nélkül, puszta közeledésére azon vakmerőnek, ki őt szerelmi szóptevésóben, turbékólásában háborgatni .merészelné. Nagyon természetes! *— mondaná rá az én kedves Gyula barátom, ha ugyan jelen csevegéseV Á R M E G Y E. } — A tisztviselői nyugdíj-alap választmány tegnap délelőtt 10 órakor ülést tartott. Döry Ádám állásáról lemondott utraesternek nyugdíj-alaphoz befizetett 180 írtját végkielégítésül visszautalták, Búzás József hivatalszolga 19 év 10 hó beszámítással nyugdíjaztatok. S ezen kivül az uj nyugdíj- szabályzat értelmében több, állását odahagyott tiszti legénynek is visszautalták az általuk befizetett hozzájárulást — A vármegyei fillokszera-bizottság folyó hó 9-ón ülést tartott. Vita tárgyát képezte, hogy a fillokszera adó kivetése jövőre is fentartassók-e, vagy sem. A fillokszera bizottság ugyanis már az idei kivetéskor elhatározta, hogy ezt beható megvitatás tárgyává teszi. — Most az lett az egyhangú határozat, hogy a kivetés 100 □ ölenkénti 1 krral jövőre is megmarad. S egy telep lótesittetik a szőlészeti tanfolyamé mellett 20000 □ ölnyi területen. Hírek. — A permetezett szőlők gyümölcse és bora. Múlt számunkban néhány fővárosi lap révén mi is közöltük, hogy a rézgáliczczal permetezett szőlőt élvezhetetlennek, sőt mérgezést előidézhetőnek tartják. Örömmel jelentjük, hogy a „Borászati Lap ok,“ mely mint szaklap erre nézve illetékes, a legerólyesebben deraentálja ezen állításokat, sőt vaklármának nevezi e hirt. A „B. L.“ ugyanis a következőkép ir a dologról. „Mi hiszszük azt, hogy az egész hajsza a permetezett szőlő ellen légből kapott hir, — nyomát sem találjuk sehol a külföld szakirodaimában, a hol már évtizedekre szóló adatok vannak a permetezett szőlőket illetőleg, hogy mérges hatásuk konstatáltatott volna, családokat tudunk megnevezni termelőink közül, a kiknek apraja nagyja élt 3—4-szer permetezett területek gyümölcsével, a legcsekélyebb baj nélkül. A híresztelések tehát csak ezélzatosak lehetnék, az áralakulásokat befolyásolandók. A dolog azonban fontos első sorban a termelés szempontjából, nemesak azért, mert az idei szüret értékesítését nehezíti meg, de kiváltkép azért, mert a jövő évbeni védekezéshez is elveszi a szőlőbirtokosok kedvét. — Fontos közegészség szempontjából is és okvetlenül alapos és gyors vizsgálatot igényel. Sajnos, hogy mi ilyenről, — daczára, hogy a kérdés már 8—10 napja felmerült, még nem hallottunk. Pedig itt gyorsan kellene intézkedni, és vagy hivatalból teljes erély- lyel dementálni a híreket,vagy komoly lépéseket tenni az irányban, hogy betegségeket okozó élelmi czikkek élvezeté'ől a nagy közönség megóvassók. Azt követelheti a nagy publikum, de első sorban | mi szőlőtermelők is mindama szakközegektől, a kikmet olvasná. — Kinek mi köze a más feleségéhez ? ! Ebben meg én adok igazat Gyula barátomnak. Hm ! Szeptember elején rendkívül ingerült; megfeledkezik mindenről, meg az óvatosságról, mely pedig egyik főtulajdona; meg az evésről is. Az esti órákban vad bömböléssel veri fel az erdő néma csendjét, s ha vetélytársat lát közeledni, iszonyú dühvei tör rá, haláltusára kél, mely gyakranmind- két fél elhulltával végződik. Messze hallatszik agancsuk bősz csattogása. Ezerszer-ezerszer visszhangozza azt az erdő. Néha megtörténik, hogy agancsaik annyira összegomó- lyódnak, miként elvérzósök után is, semmi emberi erő és ügyesség nem képes' azokat törés nélkül elválasztani. Gyakran órákig eltart a küzdelem. Ha a győztes még élve, ámbár teljesen kimerülve hagyja el a harcztért, a nőstény szarvasok, melyek eddig néma bámulattal nézték a küzdelmet, most, nem ép vonzódásból, mint inkább félelemből, elhalmozzák a győzőt kegyök minden jelével. Nagyszerű látvány, a hímek szerelemfóltésbőli élet-halálharcza. Feledhetlen látványt nyújt ily kettős viadal úgy a vadásznak, mint a laikusnak. Szemtanúja voltam egykor ily ádáz párbajnak. De nem] kívánok többet látni.' Nem, — sohasem.
