Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-20 / 38. szám
1891. szeptember 20. TOLNA VÁRMEGYE. 3. tek tehát megyénkben a Szluhák, a megye metropolisában, hol egyik ősük, a jó S z 1 u h a Bencze egykor diadalmas napjait ünnepel e! Nyugodtan alhatik az utóbbi években már elcsöndesült öreg, mert ime utódjai milyen szép számmal jelenteje meg ismét a küzdőtéren, ott, hol hajdanta ő egymaga is eleg volt lelkesedést kelteni hatalmas alakjával! Mint a lapokból olvasom, a múlt heti függetlenségi gyűlésen a Szluha nemzetség öt tagja jelent meg, hogy elfoglalják ismét azt a teret, melyen a derék Bencze bácsi szerepelt. Szluha a p á t a belvárosi templom kriptájában elégült lehetett, midőn látta, hogy eljöttek a kései utódok és ismét meggyujtották a hazafiság hamvadó szö- vétnekét Tolnamegyóben ! A mi megyénknek úgy látszik már az a sorsa, hogy Fejérmegyéből kerüljenek ki az ellenzék ve- zérfórfiai. Szluha Bencze, B o d a Vilmos, a mostani 5 Szluha, Meszlónyi Lajos, mind fejórmegyeiek, s lehet hogy még folytatásuk is lesz; mert úgy látszik, hogy Tolnamegyóben már kihaltanak legjobbjaink dúló csaták után s nem születnek immár többé ellenzéki vezérférfiak. Más idők is voltak azok a régi szép napok, mikor még Szluha Bencze bátyánkat koszorúk, virágok özöne között hozták be ünnepelve a lelkes honfiak kuruez hirü Szegzárd városába ! Manap már az ellenzéki dicsőség sem oly zajos, a. diadalmenet is prózaibb; szükség van tehát arra, hogy egy kis szomszédmegyebeli hazafisággal élesztessék a lelkesedés tüze, mely nélkül nem is érdemes követet választani! A jövő választásnál már nem fognak előfordulni olyan harczias jelenetek, mint mikor Szeg- zárdon széltóben-hosszában hangzott a kortesnóta: „Szluha Benedek ur, papoknál szemet szúr“ s a jobbpárt érdemes jelöltje, Póchy József prépost, csak a Szent-János hidjáig volt képes előnyomulni lelkes tolnai választóival, a honnan azonban a szeg- zárdi kuruez honfiak — lelkes kofák és dühös csizmadiák — kőzáporral, éktelen gunydalokkal és válogatott szitkokkal visszariasztották a küzdőtérről s lemondás fájdalmával keblökben tértek viszsza a meg nem vívott csatatérről. Vagy lesz-e kilátásuk a szegzárdiaknak ismét olyan látványosságra, hogy a diadalkoszoruk és virágok garmadájától terhes koc-iban egy leik es honleány oldalán vonuljon be a győztes az öreg utczán végesvégig, mint ahogy Szluha Bencze bátyánk diszbevonulását akkortájt megcsinálták a mi lelkes eleink! Ez a bevonulás reám nézve örökké emlékezetes marad s lelkesedésemnek jelét síromig a homlokomon hordozom. Valahol Tolna mellett volt a választó tábor, kinn a szabad ég alatt sátrakban, mintha Árpád- kori fejedelemválasztás lett volna. Az egész Budai- utczán végig tolongott, ácsorgóit a rengeteg sok egyetlen emberi lény sem látható ... sejtelmes érzelme — álma mindig jobban nyugtalanítja ... már sötétedik ... Benő még sem tér vissza, elmaradásán mindenki aggódik az ispáni lakban. Este rohanva jön a Benő vizslája, ura vadásztáskáját hozva szájában ... ezt ledobva ura szobájának küszöbére ... szaglál, vonit... mindnyájan ijedten néznek össze .. • és az ispán rögtön küldi a cselédséget a gyakornok keresésére. * Már hónapok múltak el... a természet kialudta téli álmát... a^ üde tavasz meghozta ismét az erdőnek lombját... a lombnak madárdalt... a rétnek illatos virágokat... s minden kis fűszálnak verőfényes sugarat. Árvácskának a természet újra ébredése, viru- lása még fokozza szenvedését, bo'dogtalanságát. A nyomtalanul eltűnt ifjú, mintha magával vitte volna a lányka szivét, lelkét, mint alvajáró jár-kel, átszellemült arczczal magába zárva fájdalmát. És midőn az ispáulakban álomra hajtják fejeiket, Árvácska észrevétlenül hagyja el a lakot... s mint árny bolyong az éj misztikus csendjében, a réteken, az erdőben ... keresve elvesztett életét... nem fél a setétségtől... kibomlott lenszin selymes haja aranypalástkónt úszik utána ... fedetlen lábait megvérzi a tövis ... haját megtépik a cserjék, bokrok ... a szellő széthordja a kitépett hajszálakat, nem szavazó, de annál jobban lelkesülő, kiabáló him- és nőnerabeli ha?afi, gyermek sokasággal tarkítva, A bandérium lovai toporzékolva vágtattak a porban akkor is duslakodó országúton s egyik vad paripa nem méltányolta hazafiságom ártatlan bámulatát, hanem demokratikusan földre taposott és emléket hagyott á homlokomon egy meglehetős folytonossági hiány kíséretében; igy váltam én Szluha Bencze bátyánk egyik mártírjává s az akkori lelkesedés egyik ma is élő példányává. — Az agyongázolástól egy szintén lelkesülő újvárosi honleány mentett meg, s igy alkalmat adott arra, hogy most már édes-keservesen emlékezem vissza a diadalittas szép napokra. S milyen hálátlanságot kellett tapasztalnom boldogult Bencze bátyám részéről eme vér- tauuságom daczára! A hetvenes évek elején szintén valami gyülekezetfóle dolgot miveitek az öregek s egyik már szintén megboldogult vezér asztalánál csillapították le hazafiui bánatukat. Ebéd utáu felszólított a házigazda, hogy olvassam fel nekik Kossuth Lajos akkor érkezett legújabb levelét a „Magyar Újságból,“ mely utóbb mai: „Egyetértós“-sé. változott, — mert még Bencze bátyánk sem olvasta. Én, mint afféle lelkes nebuló, egész átszellemülve és hazafiui tűzzel deklamáltam a hosszú levelet, melyet Bencze bátyánk egy ka- rosszókben hátradőlve Ár látszólag áhítattal hallgatott. Hazafias erőlködésemben! már a betűk czik- káztak szemeim előtt s teljesen belerekedtem a deklamálásb:i, midőn a jelenlevők elragadtatása mellett végre szerencsésen befejeztem a gyujtóha- tásu levél felolvasását. A hatás varázsa alól fellélegezve rátekintünk ünnepelt Bencze bátyánkra, s akkor vesszük észre, hogy biz ő Kossuth levelének hatása alatt — mélyen elszundikált! gyerek ószszel is resteltem a dolgot és szörnyen bántott, hogy az én hazafias felbuzdulásom most is kárba veszett. A társaság tagjai is furcsa ábrázatot vágtak az elszendernlt tableaux-hoz, de hát nem volt más mit tenni, mint felkölteni a jó Bencze bácsit! Izgalmas napokat csináltak abban az időben a balpárti vezérek! Nem is lehet csodálni, ha meggondoljuk, hogy milyen hatást csinálhatott az a jól kieszelt jelenet, midőn az áldott lelkű L i p- p i c h Pista bátyánk kufsteini rablánczát mutogatták a választóknak s elkeseredett, izgató beszédek kísérete melleit csörgették a szomorú emlékű lánczokat. Különösen Y i z s o 1 y i Gusztávval szemben fejtettek ki nagy küzdelmet, mert akkor féltek a veszedelemtől és szégyentől, hogy e 1- v é s z a szűz kerület! A szegzárdi városházán két hosszú zászló lengedezett, egyiken óriási „1848“ díszelgett, a másik pedig Vizsoly i Gusztávot éltette! De ez utóbbi zászló reggelre mindig elszokott tűnni a városházáról és soha sem tudtak rájönni az eltüntetőjére. Annyira fel volt izgulva a melyek megfogamzanak a földben és bánatosan lengenek a virányos réteken a szellő legkisebb fu- valmára Árvácska lenszin hajszálai... A lányka megy tovább .... az erdő patakjához érve leül partjára és figyelve hallgatja a viz lassú moraját, mintha ez beszélne Benő eltűnéséről... hol lehet sírja ... hogy virágot hintene reá, melyeknek illata lehatna leikéig és álma édesebb lenne ... Kezére támasztva fejét’csak úgy ömlenek kö- nyei és csak akkor ocsúdik fel fájdalmaiból, midőn a felkelő nap sugarai átszürődnek a lombokon... ekkor sietve tér vissza a lakhoz, hogy következő éjjel ismét folytassa a keresést... * Sötét felhők imbolyognak az égen ... de ez nem riasztja vissza Árvácskát éji utjától, alig hogy az erdőbe ér, kitör a vihar... czikkáznak a villámok borzalmas dörgéstől kísérve... de a lány mintha észre se venné, hogy szakad az eső... leül, mint szokott, a patak partjára és merően, révetegen bámul maga elé... mintha jól esnék lelkének a természet háborgása... a megáradt patak zuho- gása ... azonban a mint a természet lecsillapul — és csend uralg a mindensógen — mintegy álomból eszmélve, egykedvűségét határtalan keserűség váltja fel, csüggetegen hajtja le fejét... tenyereibe temetve arczát, sir, zokog, könyeinek árja ujjai közt pereg le a patak vizébe vegyülve ... zokogása minköznép és főleg a Sárköz, — hogy az úgynevezett „nyújtások“ gyakoriak voltak. Akkor még a távirda oszlop és sodrony újság volt a vidékünkön s az elkeseredett, feldühödött honfiaknak alkalmas eszközül kínálkozott a nyújtások czélszerü keresztülvitelére! Formaliter felhúzták a jobbpárti— hazaáruló — atyafiakat a távirda sodronyra s kissé megroppantották őket úgy, hogy nem volt többé kedvük részt venni az alkotmányos küzdelemben. Valóságos terrorizmus, lázongás és oly fokú elkeseredés uralkodott, hogy egy század cserepár katonát hoztak a szegzárdiak nyakára, kiket poloskáknak nevezett el a nóphumor. — Jámbor és gyámoltalan nép volt szegény; a zsírt kanálszámra ették a piaczon, a bort pedig kancsó számra itták a balpárti hazafiaknál — úgy, hogy jó részük nagyobbrészt a kóterben sinlődött a helyett, hogy rendet csinált volna. Nehéz dolga is volt az akkori főszolgabírónak, de azért egypár szurkálás, agyba-főbe verés s egyéb hasonló ba- rátkozásokat kivéve nem lett nagyobb ribilió ! Hanem Szluha Bencze bátyánk azért megint győzött s csináltak a számára olyan diszbevonulást, hogy az újvárosi vénasszonyok annyira el voltak ragadtatva a győzelmes sereg láttára, hogy egy vén anyóka nagy sóhajtozások közt igy fakadt ki a hátam mögött: „Édes Istenem, ilyen lehetett akkor is, mikor Krisztus urunk bevonult Jeruzsálembe I“ Ez csak eléggé megmagyarázza a helyzetet és az akkori hangulatot! Hálás is volt Bencze bátyánk lelkes választói iránt; különösen kedvelte a sárközieket, kiknek körében szeretett tartózkodni vezérkarával együtt s nem fukarkodott a hon-apai csókok -és ölelések osztogatásában kedvelt hívei közt, amire ugyan még mai nap is akad példa a tántoríthatatlan Sárközben. Elmúltak ezek a zajos, szép idők s most már nem hiszem, hogy viszszavarázsolják az uj Szluhák azokat az emlékezetes napokat Tolnamegyóben, mikor a boldogult br. Wimmersperg, — a balpártiak német szónoka — még a bátaszékieket is dühös balpártiakká tudta átvarázsolni, kik ép úgy éltették a b a 1 i p á r to t, akár a sárköziek ! De, hogy a jövő évben megint megélénkülnek a választási jelenetek, arra elég jó jel a fejér- megyei invázió ! Megjöttek Bencze bátyánk utódai s tőlük függ, hogy nyomába lépjenek a hadverő Botondnak, kinek emléke nem vész el egyhamar a központi járásban ! Meglátjuk, hogy tudják- e utána csinálni az ő emlékezetes választásait, terem-e újra oly hírneves vezérkar, mint hajdanában, s lesznek-e oly izgalmas jelenetek, mint az ón vértanuságom idejében ? Én legalább kötve hiszem-. No de ami késik, az nem múlik, s még az is megeshetik! Legalább a fiatalabb generátiónak is kijut az élvezetes választásokból! —do. dig elhalóbb lesz, inig végre' hallgatagon mozdulatlan marad hosszú ideig. Midőn leveszi arczárói tenyereit, tekintetét a patak vizébe mélyeszti, melyben a kitisztult égbolton ragyogó hold tükröződik vissza és a sugár nyárfák árnyai, mint sötét magas alakok mozognak benne... sőt suttognak is édes jóleső hangon: „jöjj, jöjj le közénk ... itt örök néma boldogságunk... itt nem rernegteti a szivet szenvedés ... jöjj, jöjj“ .. . Egy csobbanás .... és egy földi lénynyel kevesebb lett! Néhány levél hullott a nyárfákról utána... az égbolton egy meteor fény vonala csillámlott... azután maradt minden a hogy volt. * * H: A következő napon őcsónyi leányok és legények haladtak el az erdő mellett, hová betérve csodálkozással látták a megáradt patakot — melynek felszínén egy szép fehér vizirózsa rengett... Az egyik barna piros lány ingerkedve szólt egy gön- dörhaju legényhez: „No Andris, mutassa meg ki- gyelmed, ki a legény a gáton, — hozza ki a vízből azt a szép virágot. A legény ügyes úszó lóvén, habozás nélkül bele ugrott a vízbe... de többé sohasem látták .. . Soká'g babonás félelemmel kerülték az erdő patakját, mivel a néphit szerint minden éjjel egy tündér zokog partján, kinek könyei- ből képződött a Csörgető k.
