Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-14 / 24. szám

1891. junius 14. TOLNAVÁRMEGYE. 5. és csak az ellenkező válaszra határozta el magát, hogy eljön. Bizon jól tette, hogy eljött, hogy bennünket művészi játékával gyönyörködtetett. Evek óta nem láttunk oly nagy és szép kö­zönségét, mint e hangversenyen. A terem szoron­gásig megtelt és képzelhető, mily hőség uralkodott benne. A vidékről is sokan sereglettek Szegzárdra Reményi meghallgatására, különösen Bony hód­ról, Tolnáról, Báttaszókröl, Zombáról, Kölesdről, Pilisről, sőt Kalocsáról és Mohácsról is. Reményi játékával elra­gadta és minden darab után megújuló viharos tapsra és éljenzésre indította a közönséget, úgy­szintén B o d ó Alajos gyönyörű, szabatos, kitűnő technikával biró zongorajátékával általános tet­szést keltett. A hangverseny után a nagy vendéglő nyári helyiségében szép társaság gyűlt össze és lelkes ovatiókban részesítette Reményit. Természetesen tosztokban sem volt hiány. Az elsőt Póchy Jó­zsef tolnai prépost mondotta nagy hatással, lelkes szavakkal üdvözölvén a világhírű művészt. Bor­zsák Endre igen szellemesen, M i k ó György sok humorral és Dr. Leopold Kornél, mindannyian Reményit éltették. Az est folyamán több Ízben felköszöntőt mondtak még ugyancsak P é c h y és Mi k ó tisztelendő urak. Maga Reményi is mon­dott kis dikciót, részben olyan causerie-félót, kö­szönetét mondva a szegzárdiaknak és megígérve, (Borzsák Endre ur hívására) hogy szeptemberben ismét eljön Szegzárdra. Másnap reggel a hét órai vonattal hagyta el Szegzárdot. Kaposvárra utazott, a hol is az nap este szintén hangvórsenyezett. VÁRMEGYE. — Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 10-én ülést tartott. Olyan tárgy, mely kiváló érdekességénél fogva lakunk olvasó közön­ségét közelebbről érdekelné, nem fordult elő. • — Báta község képviselőtestületének határo­zatát, nielyszerint egy házát eladta, a megyei köz­gyűlés helybenhagyta. — A tolnai, hőgyészi és teveli gyámpónz­tárról 1890. évre szerkesztett számadás jóváha­gyatott. ' — Befolyt könyöradomány. A faddi és paksi árvízkárosultak részére vármegyénk alispánja által elrendelt hivatalos gyűjtés eredménye az öt járás­ból 596 frt 97 krt tett ki. Ezen összegből 476 frt 96 kr a segélyezésre leginkább rászorult s arra legmóltóbb Padd községi árvízkárosultak közt lendő szétosztás végett Orosz Endre főszolgabírónak kül­detett ki. S mivel a paksi károsultak a befolyt többi kegyadományokból' már kellő segélyt nyertek, a fenmaradó 120 frt Gerenday Lajos főszolgabírónak lett kiadva, hogy azt 3 tolnai lakos közt ossza ki. — Községi közkövetelések leirása. Szakcs községben behajthatatlanná vált 423 frt 43 krnyi követelés behajtását a közs. képviselő testület hatá­rozatára a megyei közgyűlés elengedte, minél fogva ezen összeg leíratott. TÖRVÉNYKEZÉS. — A papi illetmények nem mindenkor és feltétlenül képeznek oly költséget, mely kizárólag az illető hitfelekezetet terheli, hanem azok külön­féle körülmények és események folytán a politikai község terhe vé' válhatnak. Ez esetben a község minden tagját egyenlően érdeklő közigazgatási költ­ség jellegét veszik fel, s mint ilyenek az 1886. évi XXII. t.-cz. 130. §-a értelmében közadók sze­rint hajtandók be. (A belügyminiszternek 1890. évi 55,963. sz. a. hozott határozata. „M. Közig.“) — Kihágási ügyekben való bíráskodásra a főszolgabíró helyett a szolgabiró csak akkor van jogosítva, ha az 1881. évi évi 1567. kih. sz. bel­ügyminiszteri körrendelet értelmében a törvényha­tóság által azzal megbizatik. A belügyminiszternek 1891. évi április 28-án 786. kih. sz. alatt kelt rendelete.) Végtárgyalások a szegzárdi kir. törvény­széknél. 1891. junius hó 16-án. 1. Posta György ellen okirathamisitás miatt. 2. Kecskés Márton ellen lopás miatt. 3. Schneider Jánosné ellen sikkasztás miatt. 4. Szabó Márton, ellen lopás miatt. 1891. június hó 18-án. 1. Sárközi János és társa ellen lopás. 2. Aschberger Henrik ellen lopás. 3. Uj János Péter ellen súlyos testi sértés. Hírek. — A fürdő évszak beálltával értesít­jük t. előfizetőinket, hogy kiadóhivatalunk a lapot kívánatra bárhova pontosan el­küldi, ha a lakásváltoztatásról idejekorán értesítve lesz. — A király Pécsett. Ő Felsége pécsi tartóz­kodásának program raja már hivatalosan is még van állapítva. 0 Felsége folyó hó 21-én, vasárnap, reg­gel hét ó r a k o r érkezik Pécsre. S z a p á r y gr. miniszterelnök is elkíséri Ő Felségét Pécsre. — A vártemplom előtti téren Ő Felségét az összes klé­rus fogadja; azonkívül rósztvesznek a papnövendó- kek, az iskolás gyermekek és az egyesületek s tes­tületek zászlóikkal. A bevonulás ideje alatt, reggel 7-től 8 óráig, az összes harangok szólnak. Ezután 0 Felsége a püspöki házi kápolnában csöndes mi­sét hallgat, 10 órakor megkezdődik a különböző küldöttségek fogadtatása. 12 óra után Ő Felsége körutat tesz a városban és számos nyilvános inté­zetet meglátogat, ez alkalommal tekinti meg az uj székesegyházat is. Délután hat órakor udvari ebéd lesz. 22-én reggel Ő Felsége szemlét tart a hely­őrség fölött es megtekinti a honvéd sátortábort. 12 órakor a Felség az addigra felszentelt székes- egyházban megtartandó Te Deum-hoz megy. Dél­után ismét néhány nyilvános intézetet tekint meg és este a miniszterelnök kíséretében folytatja uiját Fiúméba, a hova 23-án reggel érkezik. — Kitüntetés. Ő Felsége R e i 11 e r József dunaföldvári bírónak az idei dunai árvíz a’ka’má­val a mentesítés és védekezés körül szerzett -érde­mei elismeréséül a koronás arany érdem- keresztet adományozta. Örömmel üdvözöljük a derék biró urat a megérdemelt kitüntetés alkal­mából. — Madarász Elemér vármegyénk főjegyzője egészségi okokból 6 heti szabadságra ment. Sza­badságidejét, a mint értesülünk, Kaltenleutgeben- ben tölti. — Halálozás. Döry Dénesi, megyénk egyik kiváló vezérférfíát és nejét súlyos csapás érte, 9 éves kis leányuknak elhunytával. A kis gyermek a most uralgó difteritisznek lett áldozata. Haszta­lan volt a szülők önfeláldozó ápolása, az orvosi kezelés — a halál elragadta a szeretett gyermeket, a szülők örömét és büszkeségét. A mélyen lesúj­tott szülők gyászához mi is őszinte részvéttel csat­lakozunk. A kibocsátott gyászjelentés a követke­zőleg szól: „Jobaházi Döry Dénes, kir. tanácsos és neje szül. Jáhcs Irma maguk, valamint gyer­mekeik : Frigyes, Ferencz és Alice nevében is faj­dalomtól megtörve mélyen szomorodott szívvel tu­datják angyali jóságu felejthetlenül szeretett kis leányuknak, illetőleg a legjobb testvérnek I r- m ácskának folyó évi junius hó 9-én esti 10 órakor rövid, de^úlyos betegség után életének 9-ik évében bekövetkezett gyors elhunytét. — A ked­ves kis halott tetemei folyó hó 11-ón reggeli 8 órakor rövid beszentelés. után Zombára vitetvén, az ottani családi sírboltban ugyanaz nap reggeli 9 órakor fognak örök nyugalomra tétetni, az engesz­telő szentmise-áldozat pedig utána nyomban az Egek urához bemutatta1 üi. — Paradicsom, 1891. junius hó 10-én. Béke poraira!“ — Az első nyári kaszinó-estély múlt szom­baton folyt le a kaszinó nyári helyiségeiben. Mint rendesen, úgy az idén is az első alkalommal csak kevesen jöttek össze, különösen a nők. Fiatalság még csak lett volna elegendő számban, különösen a tolnai tisztikar és önkéntesek tekintélyes kontin­genst képeztek, de annál gyérebben volt képviselve, a tánczolni vágyó tánczosok kétségbeesésére, a hölgy­világ. Módly Flóra és Sz e n d r ő d y Sarolta kisasszonyok, továbbá Abaffy Gyulánó, Dőry Lászlóné, Laky Józsefné és Módly Lászlóné ur- hölgyek voltak jelen az estélyen. A tánczosnőknek a tánczból természetesen bőven kijutott és. az ott­hon maradottak bizon fájlalhatják, hogy el nem jöttek. A fiatalság kora reggelig mulatott együtt. — Kinevezés, A pénzügyminiszter Nagy József, Mihálydi (Szabolcsmegye) segédjegyzőt a szegzárdi m. kir. pénzügyigazgatósági számvevő­osztályhoz segélydijas szám gyakornokká nevezte ki. — A múlt heti borzasztó jégverés által okozott kár és veszteség nagysága csak most lát­szik egész valóságában. Ez alkalommal ugyanis megyénk 31 virágzó községének szőlő- és búzater­mését tette tönkre a borzasztó vihar. A tönkretett községek nevei a következők. A központi járásban: Szegzárd, Őcsóny, Decs, Alsó-Nyék, Alsó-Nána, Pilis, Várdomb ésBáttaszék; a völgysógi járásban: Szálka, Grábócz, Bonyhád, Börzsöny, Kis-Dorogh, Varasd, Tabód, Tevel, Kovácsi, Zomba, Döri-Pat- lan, Apar, Nagy-Vejke, Váralja, Majos, Kokasd, Belaca, Ladomány és Kis-Vejke ; a simontornyai- ban : Felső-Nána; a dombóváriban : Felső-Iregh és Szemcse-Csehi. Jeget még most is sok helyen találni. — Ily borzasztó jégverés megyénkben em­beremlékezet óta nem volt, s még fokozza a ve­szedelmet az, hogy a mit a jég megkímélt azt meg a hegyekről lerohanó zápor teljesen beiszapolta, úgy, hogy némely helyen méter magas iszap van,' igy a tönkre tett vetést még takarmánynak sem használhatják. S különösen a szegény napszámos nép helyzete kétségbeejtő, — mert sok helyen nem aratnak, sem nem szüretelnek az idén, igy nem lesz reájuk szükség, mi által pedig a napi kenyér­től esnek el s a szó legvalódibb értelmében ki vannak téve az éhínség veszedelmének. Nagyon he­lyén való lenne, ha a szegény nép érdekében ha­tósági, esetleg társadalmi utón már most tétetnék valami. Érintkezésbe kellene lépnie a csapás által nem sújtott vidékek nagyobb birtokosai s gazdái­val, hogy a nyári munkákra ezeket a szerencsét­lenül járt embereket alkalmazzák amennyire lehet. A mi népünk általán véve józan életű s rendkívüli szorgalmas és használható, — igy a gazdaközön- sóg csak nyerne velük s a mi fő, legalább ideig- óráig rajtuk is segítve lenne. — Juniálís. A szegzárdi róm. kath. kisdedóvó és gyermekmenhelyet lá­togató kisdedek juniálisa ma délután lesz a séta­téren. A juniális czéljaira özv. br. Augusz Antalné ő méltósága 20 frtot adományozott, mely nemes- lelkű adományért ez utón mond köszönetét a ren­dezőség. — Megjegyezzük e helyen, hogy az intézeti gyermekek száma 306. — Nagylelkű adomány. B ezeré dj Pál se-, lyemtenyésztési miniszteri meghatalmazott nemes emberbaráti érzületének ismét fényes jelét adta. 5 métermázsa igen korán érő kukoriezát küldött vá­rosunk bírójához, hogy azt a jég katasztrófa által leginkább sújtott családok között ossza szót. E nemes példát mások is követhetnék. Járvány. Szegzárdon a gyermekek között még mindig uralkodik a vörheny, szamárhurut és difteritisz és napról-napra szedi áldozatát. — A szülők figyelmébe ajánljuk, hogy kis gyermekeiket lehetőleg otthon tartsák. — Ismeretlen hulla. Agárdon a Sióból egy ismeretlen hullát fogtak ki. Minthogy az a jelentés érkezett Szegzárdra, hogy a hullán külső erőszak nyomai láthatók, a vizsgálat megejtésére a hely­színén azonnal megjelentek : B a r á t h Zoltán kir. alügyész, Oláh András kir. törv. biró, mint köz­központi vizsgáló biró, továbbá dr. H a n gél Ig- nácz törvényszéki orvos és Schubert János se­bész urak. A hulla, mint az orvosok hiszik, való­színűleg öngyilkosság utján múlt ki. A hulla magas termetű, középkorú férfié. — Esküvő, Golds eh mid Dénes dom­bóvári földbirtokos folyó hó 15-én esküszik örök hűséget szép menyasszonyának, Strasser Ida kisasszonynak, Strasser Henrik Nosztán-pusztai nagybérlő leányának. — Interpelláczió. Petrich Ferencz megyénk egyik orsz. képviselője junius 10-én interpellácziót intézett a pénzügyminiszterhez, a Pálfa község ter­hére ezen évben igazságtalanul kirótt fogyasztási adók miatt s egyúttal kérte az elkövetett hibák és visszaélések orvoslását. Az interpelláczió közöltetett a miniszterrel, a kinek válaszát szintén közölni fogjuk. — Alapítvány. A Szegzárdon fennálló vin- czellér-képző tanfolyamnál egy ötödik alapítványi helynek a fillokszera-alap terhére történt létesítését a megyei közgyűlés engedólyezendőnek mondotta ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom