Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-01-04 / 1. szám
1891. január 4. TOLNA VÁRMEGYE. a. tatja, egy lélekzet alatt azt is kijelenti, hogy ő maga is „alkalomadtával“ politikai lappá alakul át. Ha meggyőződésünk, hogy valami rossz, hogy valami kárhoztatandó és ugyanakkor ugyanazt a rosszat, ugyanazt a kárhozta- tottat megvalósitani, vagy ennek megvalósítását kilátásba helyezni; — hivatkozni egy hosz- szu múlt alatt elért áldásos eredményekre és ezzel egyszerre szakítani, a „békés munka“ helyett „ádáz haiczot“ akarni, olyasvalami, a melynek magyarázatát mi megérteni képesek nem vagyunk. Mi annyira tiszteljük az egyéni akaratelhatározás szabadságát. hogy ha „alkalomadtával“ laptársunk politikai lappá alakul is át, nem érezzük magunkat feljogosítva ezen tény felől bírálatot gyakorolni, viszont senki sem tagadhatja meg tőlünk azt a jogot, hogy mi Ítéljük meg azt, vájjon lapunk megalapítására általunk választott „alkalom“ helyes volt-e ? Mi nem kerestük a harezot eddig, ezen- tól sem keressük azt. Távol áll tőlünk az, hogy mi viszályt szítsunk. Az általunk kijelölt utón mi bátran és kövekezetesen fogunk előre haladni és reméljük s óhajtjuk, hogy békében, harag és szenvedély nélkül, hisz az a küzdelem, melyet a közjó szolgálatában a különböző elvek és eszmék mérkőzése előidéz, ugyanabból a szent forrásból fakad, mely forrás : hazaszeretet. Szegzárd 1890-ben. Felvesszük ez alkalommal a krónika iró szerepét s röviden egybefoglaljuk azon változásokat, eseményeket, mozzanatokat, melyek a már néhai- nevezett esztendőben városunkat és lakóit úgy kulturális. mint közgazdasági s általános műveltségi tekintetben foglalkoztatták. Ha nem minden változás érdekli is a lakosság £ „ ) összeségét egyformán, az általunk felsorolandók azt tanúsítják, hogy a társadalom minden osztályának érdekei nyertek legalább részben kielégítést, hol egyik, hol másik intézkedés életbeléptetésével s igy mégis csak vívmány a/., a megelőző állapotokhoz képest. Az 1890. év meglehetős rosszul kezdődött, mert az influenza városunkban s megyénkben is uralkodott és . elvitte a maga áldozatát. Az iskolákban a tanításnak is rövid ideig szünetelnie kellett. Valahára tehát tág terem nyilt szellemi képességem beigazolására! Vettem a sok visit kártyát, meg a listát s eltekintve a hivatalos óráktól, éjszakákat töltöttem a különböző változatú üdvözleteknek a gyártásában. Egyiket úgy kezdtem: „felvirradván a reményteljes uj évnek hajnala stb. A másiknak meg az volt az eleje: „Az idő végtelen kereke újra egyet fordulván“ stb. A harmadikban már még nagyobb volt a po- ezis: Múló fellegek sötét foszlányai körül kipattant az újév reményének sugara stb. A negyediknél már csak úgy nyargaltam a pegazuson ! A nőegylet elnöknőjéhez versben írtam az üdvözletét ilyenformán: „Női arczbáj múlik. Múló évben búvik De jó szivü képed Néked újra ébred Hajnalán ez évnek, Azt kívánom néked Szaporodjék bájod Angyali jóságod.“ De hát minek soroljam tovább ? Olyan gyönyörű volt az egytől egyig, hogy én már előre örültem annak a pereznek, a mikor mindezeket a gyönyörű fogalmazványokat elolvassa majd a prin- | czipálisora. Biztosra fogtam, hogy legalább is 5 .^Jfttal Szerencsére a járvány — aránylag — kedvező lefolyású volt. Tolnamegye az uj szervezés alkalmával külön p-'nzügyigazgatóságot kapott, s ennek székhelye Szegzárd lett. — Városunknak ez csak javára és örömére szolgál már azért is, mert a méltán köz- tiszteletben álló hivatalfőnök és a buzgó, képzett hivatalnokok társadalmunknak is kedvelt tagjai. Elvesztettük azonban az alap. urad. ügyészséget és számtartóságot, a mely körülményt, megint a közalapítványi ügyek országos rendezése idézte elő. Uj lakói lettek továbbá városunknak a m. k. pénzügyőrség tagjai, a mi — ha nem kedves is a polgárok egy részére nézve — fináncziáliter hasznos. A regále ügy rendezése úgy községünket, mint városunk számos lakóját közelebbről érdekelte. Városunk külső csinosodás tekintetében — különösen az előző évekhez képest — sokat haladott. Elég hivatkoznunk az Adler 2 emeletes, a Pir- nitzer-féle emeletes palotákra, a melyek a fővá rosba is beillenének. Felemlítjük továbbá a Séner- féle (most Schneiderbauer) és több kisebb ház építését s végül az épen napjainkban építeni kezdett igazságügyi palotát, a mely — habár a renovált r. k. iskola-épület mögött épül is, — egyik dísze lesz Szegzárdnak. A r. k. iskolával együtt említhető az a körülmény is, hogy a- belvárosi templomba ezután uj harangok fogják a hívőket isten-tiszteletre hívni s ezek hangjai mellett fogják a hívek buzgó imáikat elrebegni a mindenek urához, a haza, iskola s egyház felvirágzása érdekében. Örömmel említjük fel azt is, hogy az elöljáróság — habár kis mértékben — mégis folytatta az utczák kiköveztetésót s igy a leendő rendezett tanácsnak (?) annál kevesebb utcza kiköveztetése marad. A város szellemi és erkölcsi emelésére nézve némi hatással bir az iparosok testületté alakulása, a mit orsz. törvény is rendel s a mi hosszas vajúdás után végre létesült. E testület helyes vezetés mellett hivatva van az iparosok sok mindenféle ügyeinek rendezésére, igényeik kielégítésére. S ha mindig oly tapintatos és ügybuzgó vezetője lesz, mint a milyen annak megteremtője és jelenlegi elnöke, akkor üdvös eredményei el sem maradhatnak. Ugyancsak az ipartestület elnökének, Fráneknek, érdeme az iparos ifjak ön művelődési egyletének lé'rehozása is, Enuek hiánya régóta érezhető volt, a miről az iparos tanulók Értesítőjében pár évvel előbb Gál Kálmán tanár is alaposan panaszkodott: A kivitel fárasztó, nehéz érdeme Fránek Jánosé Ezen egylet azóta élénk mozgalmat tanúsított s Sylvester napján kiszólt az öreg: „amice, készen vannak-e a gratulátiók ? „Még öt darab hátra van, kérem alásan, de egy óra alatt ezekkel is készen leszek!“ „Megbomlott amice ? Még most sincsenek készen és öt darabnak a megírásához magának egy órára van szüksége ? „Kérem alássan már 8 éjszaka dolgoztam rajtuk, de reményiem nem is lesz princzipális urnák kifogása a stylus ellen ?“ „Miféle stylus ellen ?“ „Hát kérem a stylus ellen.“ Az én princzipálisomnak a képe olyan lett, mint egy nagy kérdőjel. Feltette a pápaszemet s oda lépve asztalomhoz, kezébe vett egy kártyát. A nő egyleti elnöknőhöz intézett verses gratulátió akadt a kezébe s én büszke* mosolylyal vártam a hatást. „Hallja e amicze, Kutya-Bagoson végezte maga az oskolákat?“ Nagyon meglepett ez a furcsa kérdés s nem tudtam, mit válaszoljak. Sorra vette az öreg a kártyákat s arcza fokonként vörösebb és vörösebb lett, mig végre valóságos szikrák pattogtak a szeméből s csapott olyan lármát, hogy az akták csak úgy tánczoltak az asztalon. „Hát még önre ennyit se lehet bízni ? dobja a tüzbe ezeket a butaságokat, aztán vegyen tiszta vizitkártyákat és csak ennyit Írjon rájuk „bé u é ká“ érti, bé u é ká. kulturális tekintetben nem utolsó érdeme, hogy az ifjak részére hetenkint — a téli időszakban — felolvasó estélyeket tart, a melyek az ifjak művelődésére kétségkívül hasznosaknak fognak bizonyulni. A lefolyt évben társadalmunkban nagy hullámokat kavart fel a létesített uj ovoda kérdése, a mely felekezeti kérdéssé alakult át. De az akkori ellentétek mindnyájunk örömére már szünőben vannak és kell is, hogy a békés egyetértés és jótékony egyesületeink hasznos fejlődése érdekében végkép meg szűnjenek. Az uj ovoda áll, sőt virágzik, napról napra több pártfogásban és segélyben részesül; ám virágozzék — a régivel egyetemben — kisdedeink javára sokáig, az idők végéig. A vasúti közlekedés tekintetében f. évi augusztus elsején életbe lépett azon újítás, hogy most naponként kétszer érkezik Budapestről és indul oda a vonat, a közönség kényeim éré“ és városunk forgalmi viszonyaira minden tekintetben kedvező hatással volt. Nem szabad megfelejtkeznünk e helyen a Dunántúli közművelődési Egyesületről sem. Mert nem Szegzárd érdeme ugyan ennek létesítése, talán nincs is nagy szüksége rá megyénk lakosainak, hiszen — ha nagy kontingenst képeznek is idegen ajkú polgártársaink — egytől-egyig jó hazafiak, ha nem magyarok is nyelvben, de azok szívben, érzelemben, mégis tény az, hogy az egyesület létesítésének eszméje városunkban és megyénkben, őszinte rokonszenvvel találkozott, ami az alakulásnál megjelent megyei küldöttség részvételében kifejezést is nyert. Az egyesület megalakult, sikerei idővel el nem maradhatnak. Közvetlenül érinti városunk lakosságát az a mozgalom, mely a nagy községnek rendezett tanácsú várossá átalakulását czélozza. Örömmel konstatáljuk azt a haladást, mely I városunkban a lefolyt évben sok tekintetben mutatkozott. Adja Isten, hogy jövő évi visszapillantásunkban még fokozottabb mérvű haladásról számolhassunk be. Boldog újévet 1 Hivatalok ügyforgalma 1890-ben. Vármegyénk törvényhatóságának alispáni . hivatalához 1890. év végéig beérkeztt tisztán || , alispáni ügydarab 19281, mely számadat összehasonlítva az 1889. év végéig beérkezett 15788 drbbal, — 8548 drb többletet mutat. — Az ugyanezen hivatal tevékenységét igénybe vevő közigazgatási bizottsági, alispáni elnöki, erdészeti, II. fokú kihágási, igazoló választmányi, Styrum-Lym- burg alapítványi, község-jegyzői és tisztviselői nyug„Értem kérem' alássan béuéká“ Pedig dehogy értettem. Soha életemben se hallottam ón ezt a szavat, se a görög se a latin nyelvben. Hanem hátha az a szokás, Isten neki, azt is leírhatom, bár sehogy se fért a fejembe, hogy mivel szebb ez a szó az én köszöntőimnél. Mikor készen voltara az Írással, kezébe vette a princzipális a kártyákat, de alig hogy az elsőre rápillantott, úgy az asztalhoz vágta az egész ,cso- ....... mót, hogy száz felé röpült a papiros. „Mit irt már megint?“ Hát a mit tetszett mondani: „béuéká.“ Kezébe vette az öreg a tollat s azt mondta: „nézze amicze, ón azt mondtam, hogy ezt Írja:“ b. u. é. k. tudja mit jelent ez ? „Nem ón.“ . É|| Hát ez azt jelenti, hogy boldog uj évet kívánok “ „Ühm ?!“ „Az ám. Maga pedig ezt irta bé—u—é—ká. Hát ezt tudja-e mit jelent? Hallgattam, mint a hal. „Hát az meg azt jelenti „BéfellegZ' öcsémnek én nálam, kászolódjék.“ El is kászolódtam, de megeskö ugyan ebben az életben nem irok évi gratulácziót se versben, se prózát