Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-05-17 / 20. szám
'1891. május 17. TOLNAVÁKMEGYE. 5. — A szegzárdi izr. hitközség rabbija dr. IJngar Simon megválasztatása alkalmából a következő levelet intézte a hitközséghez; „Kedves hitrokonaim ! Szeretett testvéreim ! Midőn Izrael első főpapja, Aron, a szentelt olajjal fölkenetett, úgy beszélik el bölcseink, elszorult szive és aggódva mondá önmagában : hátha visszaéltem a szent olajjal, hátha érdemtelenül jutok e nagy tisztelethez! De ekkor egy isteni hang szólalt meg és eloszlatta aggodalmait 1 Kedves hitrokonaim ! Ha a nagy Áron, kit Isten szava eleve kijelölt Izrael papjának, ki már azelőtt elévülhetetlen érdemeket szerzett magának népe körül, kinek közmondásossá vált békeszeretete, és nemes buzgalma hivatottá tette őt szent és magasztos tisztjére, mégis aggódva és csak Isten egyenes parancsának engedve vállalta magára a fenséges hivatalt, mennyivel inkább kell, hogy az én szivem megteljék félelemmel és aggodalommal, midőn Önök egy úgy számra, mint értelmiségre nézve jelentékeny zsidó hitközség tagjai a bizalom oly megható jelével tisztelnek meg, midőn reám, ki ifjú vagyok évekre, ismeretekre és tapasztalatokra nézve, midőn reám ruházzák azon magasztos tisztet, hogy Isten szent igéjét hirdessem Önök előtt, hogy az őseinktől öröklött drága ereklyéknek őre, a vallás örök eszméinek képviselője és fennen hirdetője, Isten nyájának pásztora legyek! Félelem és aggodalom tölti el szivemet, midőn arra gondolok, mily szent az ügy, melynek védelmével megbizatom, mily nagy felelősséggel vannak összekötve a kötelességek, melyeknek teljesítésére vállalkozom és e gondolatoktól áthatva, talán vissza kellene riadnom az Önök által oly megható bizalomról tanúskodó egyetértéssel felajánlott tisztség elfogadásától. — De bennem is egy isteni hang szólal meg, mely eloszlatja szivem aggodalmait, mely buzdít, lelkesít. — Engedek e bátorító szózatnak és becses ajánlatukat, mely már magában véve is, de különösen a lélekemelő forma miatt, melyben tétetett, reám nézve végtelenül megtisztelő, a hivatalos értesítésben foglalt és körülirt föltételek mellett köszönettel elfogadom, mert a szerénységnek és visszavonultságnak csak ott van helye, hol saját földi érdekeinkről van szó, ott azonban, ahol egy szent ügy védelme szólít bennünket cselekedetre, ott áll bölcseink szava: „Gyors légy mint az őz, bátor mint az oroszlán, midőn mennybeli atyád akaratát kell teljesítened.“ Kedves hitrokonaim! Zsenge gyermekkorom óta azon szent czél lebeg szemeim előtt, hogy Isten szolgálatának szenteljem életemet, — és most, hogy a Mindenható végtelen kegyelmében életben tartott, megőrzött és elérette velejn ez időt, a hálaáldozat, melyet ezen kegyéért oltárán hozni akarok, azon szent fogadalom, miszerint minden erőmet és tehetségemet Isten szent tanának ápolására forditandom és igyekezetem mindig oda fog irányulni, hogy híveim között a szeretetet és békés egyetértést fentartsam, sziveikben pedig a haza- szeretet és a zsidó vallás szent eszméiért való lelkesedést ébreszszek és ápoljak Szivem mélyéből fohászkodom a lelkek Urához, hogy ez erős elhatározásom teljesítéséhez erőt és kitartást adjon. Fogadják szeretett testvéreim, azon bizalomért és tiszteletért, melylyel engem kitüntettek és melylyel sok küzdelemért és fáradozásért fényesen kárpótoltak, szivem mélyéből eredő köszönetemet! Teljes tisztelettel és hitrokoni üdvözlettel dr. Ungar Simon.“ ' — A „Sióvidéki ág. h. ev. tanitói kör“ évi rendes ülését május 20-án fogja tartani Pálfán, L á g 1 e r Sándor elnöklete alatt. — A Dunántúli közművelődési egyesület választmányi tagjai lettek paegyénkből gr. Széchenyi Sándor főispán, Simontsits Béla alispán. Döry Dénes kir. tanácsos és Perczel Dezső orsz. képviselő. — A Hacker-féle kávéház előtt a közönség kényelmére és szórakozására kiülésre alkalmas helyet létesíteni a közigazgatási bizottság megengedte. A képviselő-testület — úgy halljuk — e határozat ellen fellebbez. — Megkerült nagykalapu lótolvaj. A múlt számunkban említett Balázs István decsi lakos kárára egy nagykalapu ember által elkövetett lótolvaj Krizsák István paksi lakos személyében megkerült A csendőrség letartóztatta és a helybeji törvényszéknek átadta, a lovak azonban még nem kerültek meg, de már ezeknek nyomában van a csendőrség. — Névnapi ünnepély. Krammer János polg. iskolai igazgatót tegnapi névnapja alkalmával az iskola énekkara serenade-dal lepte meg. Közben egy VI. oszt. tanuló üdvözölte, a mit az igazgató az ifjúsághoz intézett szép, buzditó beszéddel köszönt meg. — Lakhelyváltoztatás. A pécsi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy Scheibner János ügyvéd lakhelyét Hidasdról a kamara területén belül Gyünkre tette át. — A kis Balog Jóska kis tarisznyával a hátán, ebben pedig csekély elemózsiával s néhány iskolakönyvvel, megjelent a napokban A1 s ó- N y ó k községben, előadván, hogy szülei elhalá- loztak; őt pedig egy bácsija Dunavecsóról eiküldötte Nyékre, mert ott rokonai vannak. Alsó- Nyékre érkezve, ott bizony nem talált rokonokra, hanem az elöljáróság vette a kis fiúcskát oltalmába s midőn tőle kérdezték, hogy most már mit fog tenni, „hát majd most elraenek a másik Nyékre“ — Felső-Nyékre — volt a válasz. Az elöljáróság aztán a fiút átkisértette a szegzárdi főszolgabiró- sághoz s egyelőre a kisdedovodába helyezték el a kis fiút, a hol igen jól érzi magát. Különben a fi'icska igen élénk és okos s találkozott már egy nemesszivü emberbarát, a ki kijelentette, hogy a kis földijét, ha rokonai holléte ki nem tudódik, magához vállalja és iskoláztatja — Bucsujárás, Gyüdre már két hét óta járnak a bucsusok városunkon keresztül. A paksiak május 3-án mentek el, a szegzárdiak e hó 14 én reggel indultak útnak, a mikor is Eazgha Lajos káplán a város végéig kísérte őkét. Ez alkalommal rendkívül kedvező időt találtak a bucsujárásra. — Uj ügyvéd. Dr. F r e u d Henrik Tolnán ügyvédi irodát nyitott. — Az agárdi búcsú tegnap tartatott meg, a hová városunkból is igen sokan mentek ki. — Távozó szintársulat. Veszprémi Jenő színigazgató társulatával még e héten, a beriet lejárta után azonnal, elhagyja városunkat, a hol bízón. épenséggeL nem részesült abban a pártfogásban, a mélyet megérdemelt volna. — Kívánjuk, hogy a derék színészeket másutt jobb szerencse kisérje, mint nálunk. — A fagyos szentek ez évben nagyon jól viselték magukat Gyönyörű májusi napok voltak mindhárom szentnek névünnepén, a mi a késő tavasz m att szerfölött kívánatos is volt. A kedvező május ez ideig még csakugyan pótolni látszik a zord áprilist és ha Orbán is igy megembereli magát, a gazdák a helyzettel valahogy csak kibékülnek. — A szegzárdi Ferencz-közkórházban a múlt évben ápolt betegekről, valamint a kórház bevételeiről és kiadásairól jelentést adott ki dr. Hangéi Ignácz igazgató főorvos és Polgár István gondnok. E kimutatásból közöljük a következőket: Az előző évről maradt a kórházban beteg: férfi 132, nő 64. A múlt évben felvétetett 827 férfi és 258 nő. Gyógyulttan elbocsáttatoit 718 férfi, 195 nő ; javultan 65. férfi, 36 nő ; gyógyulatlan 3 férfi és 3 nő. Meghalt .69 férfi és 29 nő; haldokolva vittek be 9 férfit, 2 nőt. Kórházban maradt év végén 104 férfi és 59 nő. Az ápolási napok száma a 12 hónapon át: 49291. Tolnamegyei volt összesen 351 férfi, 205 nő. Külföldi 16 férfi, o.ztrák tartományokból 217 férfi, 8 nő. A kórház bevétele volt: 28578 frt 32 kr és a szegzárdi alap urad. részéről 20 ürraéter puha fa. Kiadás: 28056 frt 93 kr, tehát pénztári maradvány: 521 frt 39 kr. — Esküvő. Hahn Ferencz szegzárdi fiatal iparos folyó hó 12-én vezette oltárhoz Eajczi Teréz kisasszonyt a szegzárdi újvárosi templomban. Az esketést a menyasszony fivére végezte és szép beszédet intézett a fiatal párhoz. — Zeneestély. A szegzárdi polgári olvasókörben folyó hó 18-án lesz az első zeneestély. — Az E. M. K. E, első hat éve, a mennyire t. i, a tagsági díj fizetése kötelező voltj letelvén, az egyesület elnöksége felhívást bocsátott ki újabb taggyüjtés végett. Megjegyzendő különben, hogy ha a tag félévvel előbb kilépését Írásban be nem jelenti, a tagsági kötelezettség tovább is tart. A polg. iskola tantestületé újabb 6 évre rendes tagul lépett be ismét az egyesületbe. — Országos vásár. Kalocsán a folyó évi u r- napi országos vásár május 24-én és 25-én fog megtartatni, a hová járványmentes területről mindenféle állat hajtható. — A fillokszera-bizottság folyó hó 14-én ülést tartott. Ez alkalommal elhatároztatott, hogy a szőlészeti és kertészeti tanfolyam felügyelő bizottsága folyó óv tavaszára létesített vinczellér képző tanfolyamra a vármegye területéről, — a fillokszera alap terhére 5 egyént vesz föl, a kik havonta 15 frt díjazásban részesülnek. — A főszolgabírók által javaslatba hozottak közül a bizottság minden járásból 1—1 egyént ki is választott. — A Dunagőzhajózási társaság személyszállító hajóinak uj menetrendje szerint Dombon (Tolna) ’ állomásra a Budapest felé menő éjjel 1 órakor érkezik A kellemetlen és . alkalmatlan érkezési idő miatt fent nevezett állomáson a személy-forgalom 60—80 százalékkal megapadt. — Az útlevél-vizsgálat megszűnése a szerb határon. Gr. Szapáry Gyula belügyminiszter körrendeletben tudatja, hogy a magyar kir. és szerb uir. kormányok között létrejött megállapodás foly- táu a határon gyakorlatban volt útlevél-vizsgálat kölcsönösen megszűnt. A Szerbiába utazók azonban helyesen teszik, ha az akadálytalan uta- . zás érdekében magukat mindig megfelelő igazoló okmánnyal látják el. — A pápa háztartása, A pápa háztartása évenkint két millió lírát meghalad. A költségve- jés nagyobb tételei azonban a bibornokok, szegény egyházmegyék segélyezése, az apostoli prefekturák, államtitkárság,' hivatalnokok, iskola és jótékonysági ügyekre fordittatnak s a pápa háztartására és oly kiadásokra, miket nem lehet más czim alatt felsorolni, csak 500,000 lira számittatik s pedig ebben vannak az uralkodóknak küldött ajándékok, rendjelek költségei, műtárgyak megvétele stb. — „Magyar kuriózumok* a múlt században“ czimen Y. S. az „Ország-Világ“ egyik múlt számában értekezik. E czikk Tolnamegyét is legalább részben érdekli. Azt mondja t. i. hogy%„a sáfrányt már ekkor sok helyütt, sőt.Tói n am egy,ó b-e.n földeken is művelték“ Az első selyéra- hernyó-tenyészetet a Muraszigeten lépett életbe s nem sok idő múlva Perlakon már nincs telek, melyen egy-kót eperfa ne állana. 1776-ban már csupán Zalában több mint százezer az eperfák száma. — „Testvériség.“ E czimen múlt évben egy iv köröztetett az egész országban, melynek czélja volt 10 kr adománynyal jótékonyságot gyakorolni. Emlékezünk rá, hogy e körözés Szegzárdon is megfordult s azért eredményét közöljük. Kibocsátója, a mint ez ki világosodott, Veres Paine, szül. Be- niczky Hermin, az orsz. nőképző egyesület elnöke volt. Ezen egyesület most (ártott közgyűlésén bejelentették, hogy a „Testvériség“ czim alatt rendezett gyűjtés 346 frt 40 krt eredményezett. O Legújabb lyoni egész selyem ruha pon- gis s foularok méterje 65 krtól kezdve, egész selyem ruha szurah, remeken mintázott, méterje 98 kr, szerb-vásznak gyönyörű szép mintákban 20 V2 kr mtrj»s cretonok (színtartó) a legszebb kivitelben 24 kr mtrje. Minták ingyen. Budapesten a Herz Mór-féle nagy partiáru üzletében, Budapest Deák-utcza 7, sz. V I DÉK. — Tolnán folyó hó 19-én, azaz pünkösd utáni kedden tartatik meg a róm. kath. népiskolába járó gyermekek majálisa, a melyre az érdeklődő helybeli és vidéki gyermekbarátok kedves családjaikkal szívesen láttatnak. — Délben társas-hal- paprikás a Duna melletti sörcsarnokban, egy teríték */2 liter borral együtt csak 1 frt. A rendezőség.' EGYLETEK. INTÉZETEK. A kaszinó választmánya május 9-én tartott ülésében, minthogy a takaréktár, mint háztulajdonos, hajlandónak mutatkozik a kaszinó bérházának a kívánalmak szerint történendő átalakítására, egy F ö r d ő s Vilmos elnök, Fejős Károly mérnök, Ágoston István, Biróy Béla és Schneider Gábor jegyzőből álló bizottságot küldött ki, a mely a takaréktár igazgatóságával egyetértőén az építésre vonatkozó teendőket végezze s a mikor szükségét o O látja, a választmánynak jelentést tegyen. Egyúttal a könyvtárnok javaslatára kimondotta a választ-