Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-04-12 / 15. szám
Szegzárd, 1891. Vasárnap, április 12. 15. szám. TOLNAVÁRMEGYE VEGYES TARTALMÚ POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Széchenyi-utcza 1079. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. BODNÁR ISTVÁN. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető 1 öz- lemónyek, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egy évre Fél évre . Negyedévre Egy szám 6 frt — kr. 3 i), — n I „ 50 „ • • 12 ,t Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könvvkereskedése Szegzárdon. A politikai pártok. Parlamenti körökből vesszük a következő érdekes fejtegetéseket: Múlt héten kezdték meg a közigazgatási törvényjavaslat részletes tárgyalását, miután azt husvét előtti ülésében a képviselőház közigazgatási bizottságának többsége általánosságban elfogadta. . Politikai körökben feszült érdeklődéssel kisérik a tárgyalást, mert egyes mozzanataihoz egész mondakörök fűződnek és a* lapokban egymást érik amaz intrikák leleplezései, melyeket a politikai taktika fonószékén oly csodás finomsággal szőtt a szüntelen működő pártérdek. Ezek után csak természetes, ha a köz- igazgatási törvényjavaslat sorsán kívül első sorban az a kérdés érdekli a közönséget, hogy vájjon mi lesz hát azzal a sokat hány- torgatott fúzióval ? Mit szándékozik Apponyi gróf és pártja, a mérsékelt ellenzék tenni. Opponálni fognak-e ezentúl is, avagy sietnek-e Szapáry Gyula gróf háta mögé többséget szaporítani? Mind e kérdések a levegőben szállingóznak és hiába kerülné ki az ember, újra meg újra feltűnnek a láthatáron és az, a ki eleintén közönyös mosolylyal hallgatta, ma már maga is kíváncsian tekint feléjök. Pedig határozott választ aligha adhatna valaki a föntjelzett kérdésekre; mindössze két férfiú tudná megmondani, hogy mi fog történni. Szapáry Gyula miniszterelnök és Apponyi Albert, a mérsékelt ellenzék vezére. Annyi bizonyos, hogy a közigazgatási kérdésben a két államférfin között oly elvi ellentétek nem merültek fel, melyek kiegyenlíthetők nem volnának. Apponyi Albert gróf a javaslat általános tárgyalása alatt maga is bevallotta, hogy a kormány készségét a fenforgó nézeteltérések kiegyenlítésére örömmel konstatálja. Egy ellenzéki vezérről, a ki a kormány készségét öröm- m e 1 konstatálja, — viszont a kormány is bátran elmondhatja, hogy örömmel látja a tárgyilagosság keretén belül mozogni és az ily gyöngéd vallomások rendesen a közeledésnek előjelei, sokan szinte biztosra veszik, hogy a két férfi kezet fog egymással és hogy az árkot, mely eddig a szabadelvű pártot Apponyiéktöl elváiaszta, megtöltik kölcsönös engedményekkel, hogy az átjárás nehézséget többé ne okozzon. Vannak, a kik máris tudni akarják, hogy Apponyi Albert gróf a fúzió után nemsokára belügyminiszter lesz s hogy ő foganatosítaná az uj közigazgatási törvényt, melynek elfogadása a parlamentben immár biztosan remélhető. De ismételjük, hogy ez idő szerint ez csak sokaknak jámbor óhaja, anélkül, hogy akár az egyik, akár a másik oldalon a közeledés lépései tényleg megtétettek volna. Nem történt sem közeledés, sem távozás, ma minden úgy van még. mint volt eddig és bár sokat beszélnek holmi titkos kon- ventikulumokról, melyek Tisza Kálmán aegise alatt tartattak volna a fúzió tervek meghiúsítására; mindazáltal határozottan állíthatni, hogy a fúzióra való kilátások sem jobbak, sem rosszabbak, mint azelőtt. Tiszáék fúzió ellenes akcziójáról szóló hírek egyszerű kacsák, melyeknek lármája sok hallgatót csődíthet össze, de az még egy csöppet se emeli a forrás hitelességét. Vannak naiv lelkek, kik készek mindent elhinni, a mi regényes és a kik sem az életet, sem a politikát romantika nélkül elképzelni nem tudják. Az azonban kétségtelen, hogy Apponyi f Albert gróf magatartása a törvényhozási reformnak sok tekintetben előnyére fog válni és ha a dolog nem is fog fúzióval végződni, azt mégis bizton lehet állítani, hogy a két párt közötti ellentét eddigi élét el fogja veszíteni, a mi alkalmat nyújthat oly nyugodt parlamenti tárgyalásokra, minőket az ügy országos fontosságánál fogva, mindnyájan kívánatosnak tartunk. TÁRCZA. Kiét ■váLixcLorÄ széles országúton Ballag két jóbarát, Vivón kiki kezébe Batyuját, bocskorát. Az egyik földrenézve, Nagybúsan lépeget, Eajzol maga elébe Szivárvány képeket. A másik dudorászva, Jókedvűen halad, Nem bántja őt sem ábránd, Se nagyzó gondolat. S jön egy pozsgás menyecske És pajkosan kacsint, Szeme áthatja lelkűk Fullánk szúrásakint. S mig felsóhajt az első: „Szive másért dobog!“ — A másik tőle régen: Tüzes csókot lopott! Lenkei Henrik. ftird.ő-orvos_ Lottika már túlhaladta atizenkilenczedik évét; szép magas növésű, sugár lánykává fejlődött; de folyton betegeskedett, arcza halavány, a járása ingatag s mindig sóhajtozott és kedvetlen volt. Szülei bejárták vele a külföld legjelesb fürdőit, de orvosságot sehol sem tudtak s-zámára találni. Végre a papának eszébe jutott, hogy egy magyar fürdőhelyet is megpróbáljon és minek utána Singhoffer Mátyás ur temesvári polgár volt, egy évben felpakolta leányát és elment vele a közeli Buziás fürdőbe. És ime, csodák csodája! — a mit nem tudott meggyógyítani sem Aussee, sem Trouville, sem Ostende, azt meggyógyította Buziás, jobban mondva a buziási fürdő-orvos. Érdekes egy betegség is volt az, de még érdekesebb volt a gyógymódja. írok is róla rögtön egy orvos-szakértői jelentést, csak tessék meghallgatni. A mint mondtam, a kis Lottika betegségének symptomái abban nyilatkoztak, hogy folyton halavány volt, nagyokat sóhajtozott, kedvetlen volt, mintha valami titkos féreg rágódnék a testében. A mint Singhoffer ur Buziásra ért, legelső dolga volt elvezetni leányát a fürdő-orvoshoz. „Dr. Márkus Mihály rendel: 10—12 óráig, délután 4—6 óra közt.“ Ez a czim volt kifüggesztve arra a kis ajtóra, melyen Singhoffer ur halkan kopogtatott. S midőn belépett az orvos szobájába, szinte könnyes szemekkel szorította meg az orvos kezét: — Uram, segítsen a leányomon, mert már egyetlen orvos sem tud rajta segíteni. — Mi baja a kisasszonynak ? —szólott résztvevő hangon a fiatal orvos. — Nem tudom, — felelt az apa. — Sajátságos, tán a kisasszony csak tudja betegségét ? — Nem tudom én sem, — szólott a bájos Lottika és e közben fülig elpirult. Az orvos leültette betegét és aztán elkezdte vallatni, hozzáintézvén azokat a szokásos indiskrét kérdéseket, a miket már az orvosok szoktak tenni a betegekhez. Lottika minden kérdésre bátran és őszintén válaszolt; de ugylátszik, a doktor sehogy sem volt megelégedve a konzultálással, mert fejét csóválta, mintha még mindig nem volna tisztában a betegség minemüsógóvel. — Mutassa kérem a pulzusát, — szólott végre a szép patienshez. Lottika oda nyújtotta kezét az orvosnak és ez megfogta a puha kis kacsót. Az ütér verése rendes, láz most nem mutatkozik; mindenesetre huzamosabb megfigyelésre lesz szükségem, hogy a kisasszony betegségét megállapíthassam. Most egyelőre nem mondok semmit. De hiszen a kisasszony a fürdőben marad és igy alkalmam lesz naponként észlelni. — Tehát semmi orvosságot nem rendel, — kérdezte Singhoffer ur, hiszen niinden orvos rendelt az én lányomnak orvosságot? Az orvos elmosolyodott. — Hiszen, ha csak orvosságot kellene, rendelhetnék én is eleget, de olyat, a mi használna, még most nem rendelhetek és minek gyötörném a kisasszonyt hasztalanul. — Hát igazán nem ad semmiféle orvosságot, doktor ur? — kérdezte látható örömmel Lottika, —1 jaj! maga igazán kedves doktor. Dr. Márkus ur meghajtotta magát. — Köszönöm a bókot, kedves kisasszony, még meglehet, hogy én is rendelek orvosságot. De ez