Tolnavármegye, 1892. december 21. (Mutatványszám)
1890-12-21 / Mutatványszám
TOLNA VÁRMEGYE. 1890. deczember 21. meseszót. Érzi, hogy neki is lesz része a csodavilágban, hogy lesz egy ember, aki megszerzi valamikor ezt a részét. A syringa illata, a szive dobogása, az idegei izgatottsága mind arról beszélnek, hogy lesz egy ember... .niVolt egy ember ... A kályha mellett puha karosszékben a nagymama ül, a salon többi székein összevisszaságban asszonyok, férfiak, leányok ülnek. Az egész szoba csupa jókedv. Mindenki fecseg, nevet, s a fiatal mátkapárral évelődik. Az eljegyzés hire bent állt a lapokban, megkezdődhetik a hivatalos gratulátió. Eokon és ismerős is egymásután jönnek, hogy Ellát és szüleit üdvözöljék. A nagymamának is kijut a boldogságból. Ott ül karosszókén és hallgatja a fiatalság tréfáit és elmosolyog mókáin. Ha mógegyszer részt vehetne bennük! De nincs második ifjúkor. Csak a gyermekkornak van másodvirágzása, az ifjúkor eltűnik visszajöhellenül. Öröm és szerelem és boldogság elmúlnak a barna fürtökkel, az öregségnek csak az emlékezés marad. Felébrednek a régi kedv s a képek és feléled a régi érzés, de szól a holló; sohamár 6oha.... soha .. . sohamár! Az unoka elnevette magát valamin s a nagymama felébredt álmadozásából. A szép leány kipirult arczal szabadkozott a vőlegénye ellen, a ki át akarta karolni. A nagymama mosolyogva nézte. Valamikor ő is igy hancutozott. Hatvan évvel ezelőtt mikor az ő haja is barna, az ő arcza is sima s az ő lelke is fiatal voltak ! Tudja az Isten, hová lett, mivé lett az a legény, a ki rmgfanitá szeretni, hogy azután gyűlölni is tuljoa ? A szerelemnek vége s a gyűlölet is elhalt s az id k is elmúltak. Nevessetek leányok, szeressetek gyermekek. Valamikor a nagymama is fiatal volt s a nagymama is szeretett. Volt valamikor egy ember — nem a nagyapa volt— a ki betöltötte a szivét s aztán megsebezte kegyetlenül. Igen, volt egyszeregy ember — áldja meg az Isten a halóporában is 1 Közgazdaság. Melyik tejelő szarvasmarha felel meg leginkább viszonyainknak? Hurabolt azt mondja, hogy az állam jóléte mezőgazdaságában gyökeredzik. Ránk magyarokra nézve ezen mondás különösen áll; alkothatunk mi uj ipartelepeket, gyárkémények serege hirdetheti, hogy közeledünk a müveit nyugathoz; mégis beláthatlan időkig egész létünk — mezőgazdaságunktól függ. Sajnos, épen e téren ért bennünket sok csapás. Az amerikai, indiai és orosz versenyek, melyekhez újabban az ausztráliai is járult, másrészt a vámok nyomasztó hatása szomorú viszonyokat szültek, de egyúttal megmutatták a magyar gazdának, hogy extensiv gazdálkodás mellett tönkre megy. Örömmel látjuk Tolnamegyében is, hogy mindinkább tért hódit a jobb és intensivebb gazdálkodás, a háromnyomásut felváltja a váltógazdaság, a gazdasági ipar fejlődik, az állattenyésztés sem tekintetik már szükséges rossznak, a belterjességnek épen egyik fő feladata, hogy abból minél nagyobb tisztajövedelmet állítson elő. Az állattenyésztés terén a szarvasmarhatenyósztés az újabb időben különös fontosságot nyert, midőn a közlekedési eszközök szaporultával, s belterjes viszonyok között, mindinkább terjed a tejgazdaság. Tolnamegye — mint egyátalán a Dunántúl — méltán kitűnik előrehaladott kultúrája által. — Vannak olyan gazdaságok nálunk, melyeket bátran mutathatunk a külföldnek. Szarvasmarha tenyésztésünk is magas fok-m áll. Igaz, hogy még sok tekintetben hátravagyunk; nézzük meg pld. Szegzár- don, Tolnán, Faddon stb. a községi legelőt, bizony ez elég szomorú képet nyújt. Conformitásról szó sincsen; nagy részét magyar marha és idegen fajták keresztezósi vegyüléke képezi, mely, hogy jó tejelő nem igen lehet, azt a tapasztalat leginkább bizonyítja. Újabban ismét hangoztatják, hogy jó lenne a magyar marhát beltenyésztés utján tejelővé átalakítani, Azért foglalkozom e kérdéssel ezen a helyen, mert hiszen Tolnavármegye magyar marhája nem egyszer keltett feltűnést, s a Szeniczey, Bernrieder stb. féle magyar marhate- nyószetek, melyek a r á n y I a * jó tejelők, az egész országban kitűnő hírnévnek örvendenek ; ránk nézve tehát különös, fontossága lenne ezen kérdés helyes megoldásának. De nézzük mire vezetne ezen eljárás? Nyernénk oly marhát, mely az átalakítás következtében specialitását, a páratlan igavonó képességet elvesztené, mert hiszen Darwin szerint is a kevésbbé használt testrészek elkorcsosulnak az istállóban való állápnál, a lábak e testrészek, melyeknek talán a betegségek iránti ellenállásuk sem lenne meg, de másfelől ezen ^eljárás mellett nem is nyerhetnénk, illetve nem is nyerhettek eddig olyan tejelőt, mely igényeinknek tökéletesen megfelelne. így a zsombolyai és mezőhegy esi magyar marha beltenyésztése sem vezetett sikerre, s az eddig elért legnagyobb tejelési eredmény csekély 1200 litert mutatott fel. Hogy a tej- mennyiség szaporultával annak minősége csökken, mondanom sem kell. Állana az igy nyert szarvas- marhára az, mit egy szellemes bíráló a neki bemutatott uj könyvre mondott, hogy „mi j ó benne, az nem uj, s mi benne uj, az nem jó.“ Idegen fajták megválasztása igen nagy szakértelmet és óvatosságot igényel. így pl. a világ legjobb tejelőjét, a 8000 í. évi mennyiséget szolgáltató hollandi marhát, importálni senkinek sem ajánlhatnám, mert ennek életfeltétele, a kitűnő buja legelő, nálunk nem igen van még, s a tüdővész és gümőkórra is nagy a hajlama. Az utóbbi okból mellőzzük a schwyzit és a kuhlandh. — Hogy a Lucius volt porosz földm. miniszter által eszközöltetett, másrészt a Koch által felfedezett beoltás marhán eredménnyel alkalmazható-e, arra csak a jövő fogja megadni a helyes választ, egyelőre csak az eddigi tapasztalatok után indulhatunk. A mai viszonyok között nálunk az igavonásra és hízásra is alkalmas simmenthali-berni fajta (2500— 2800 1. évi tejmennyiséggel) továbbá az allgaui (2100 1.) a pinzgaui (2000 liter) s az oberinnt.hali (2000 liter) jöhetnek figyelembe. Azonban ezek is kényesek, például a keszthelyi gazdasági tanintézet kénytelen volt simmenthali tehenészetével tuberkolózus miatt felhagyni, s arról se feledkezzünk meg, hogy a külföldi állatok t e j e 1 é s i képessége behozataluk után fokozatosan, de jelentékenyen csökken, példa rá a m.-óvári gazd. akadémia allgaui tehenészete. Nem állítom, hogy idegen fajtát épenség- gel kizárjunk gazdaságunkból, de azt hiszem, eléggé rámutattam, hogy a gazdasági intelligencia legmagasabb foka szükséges ahhoz, hogy m i n d a z esélyeket kellőleg mérlegelhessük. Azért emelem ezt ki, mert különös hibája némely magyar gazdának, hogy minden külföldi prodnktum iránt előszeretetet tanúsít, azt hiszi pl. hogy angol búzát vevőn, megtalálta az egyedüli jó buzafajt, holott tudhatná, hogy az a hazai viszonyok közé épen nem illik; azt hiszi, hogy a drága pénzen importalt külföldi marhák okvetlenül megfelelnek a körülményeknek, hiszen milyen sokba kerültek! ? Részesítsük inkább jobb sorsban egészen az újabb időkig elhanyagolt magyar tejelő tájfajtákat. így a podoliai faj legjobb tejelőjével, a riska tehénnel sikerült Erdélyben évi 2000. 1. tejet produkálni. Ott van a Tormay által ismertetett mokány-marha; s az, melynek ügye a tollat kezembe adta, a bonyhádi táj fajta* A bonyhádi tájfajta — ha szabad már annak neveznem — a mi szükebb hazánk marhája, mely megszokta a mi éghajlatunkat, s a tolnamegyei viszonyokhoz alkalmazkodott. Jó tejelő (1800 I.) elég jó igavonó és hizó, egészsé- g e s, s — mi szintén különösen szem előtt tartandó — olcsó. Mi tolnamegyeiek úgy vagyunk evvel a marhával, mint képpel a szemlélők, hogy túlságos közelről nézve a dolgot, sokan nem is lát* A bonyhádi marha k i váló tej elS képességét fölismerte a tolnám. gazdasági egyesület is, mely mint a legutóbbi ülésről szóló tudósításunk alább jelenti, elhatározta Bonyhádon és később a vidék mis nagyobb községeiben is — a székesfehérvári lóejlővezetés és vásár mintájára — díjazásokkal egybekötött tehén vásárok rendezését. Szerk. ják előnyeit, s mig uradalmak,* pld. Munkácsról küldenek ki szakembereket e marha tanulmányozására, addig minálunk még mindig nem érte el azt a jelentőséget, mely teljes joggal megilleti. Ha Bonyhád vidéke hegyes völgyes is, abból még nem következik, hogy egyebütt különben megfelelő viszonyok között nem válik be. Hiszen akkor az egészen más éghajlat alatt, s más viszonyok között fejlődött hires svájczi fajták behozatalára még gondolnunk sem szabadott volna, mert azok mind hegyi fajták? Hogy mennyivel kevesebbet kell ez esetben az elkorcsosodástól tartani, azt mindenki beláthatja. A bonyhádi marha előnyeiről nem akarok tovább szólani; leírta azt oly hivatott toll, mint Tormay Béláé „Szarvasmarha tenyésztés “-ének most sajtó alatt levő III-ik kötetében, mi próbaképen a „Gazd. Lapok“ ez évi 84. számában is megjelent, ott meg találhatja a szives olvasó. Ezek a tények is eléggé jellemzik e tájfajta jelentőségét, de még jobban az a körülmény, hogy a Perczel Dezső kiállította bonyhádi tehén az idei bécsi tejelőversenyen annyi régi kipróbált tejelő közt a 11-ik díjjal jutalmaztatott, s ugyancsak e tenyésztő Bécsben kiállított marháért még több Ízben nyert kitüntetést. — Ez, mig egyrészt a tenyésztő kiváló szakavatottságát dicséri, másrészt a bonyhádi marhának is szép jövőt biztosit. Vegye már most Tolnamegye intelligens gazdaközönsége kezébe az ügyet, tegyenek e marhával megyénk különböző vidékein különböző viszonyok között kísérletet, s a remélhető kedvező eredmény serkentőleg fog hatni az egész megyei gazdaközönségre. Annjira vihetjük, hogy a külföld mintájára a városi és falusi legelőn is meglátszik a conformitás, a hol speciális viszonyoknál fogva inkább a magyar fajta felel meg, ám tenyésztessék az, de tisztán, s igy lesz igavonó magyar, s tejel ő-b onyhádi marhánk. Ma ez még merész feltevés, de kitartással párosult buzgalom ezt is eléretheti. Hiszem és reményiem, hogy simmenthali tisztavérü bikák használata, s későbbi beltenyésztés által a bonyhádi tájfajtából oly fajtát nyerhetünk, melynek országos fontossága lesz, s büszkén mutathatunk egykor rá, hogy e fajta alakításának érdeme — Tolnavármegye intelligens gazdáié. Magyar-Ó vár, 1890. deczember hava. Leopold Samu. A tolnamegyei gazdasági egyesület Szegzárdon folyó évi deczember 18-án délelőtt 11 órakor tartotta meg közgyűlését. Kovács László elnök üdvözölvén a szép számban megjelent tagokat, beszámolójában meleg szavakban emlékezett meg elődének, Bernrieder József, az egylet 10 éven át volt elnökének, érdemeiről, kinek odaadó működése által vált csak lehetővé, hogy az egylet tőkéje ma már 4200 frtra emelkedett. A lefolyt óv mozzanatai közül kiemeli, hogy megyénkben a műtrágyával való kísérletek megkezdettek és két év leforgása alatt 100 waggon superfosfát és Tho- mas-salak lett megrendelve. Kísérletek tétettek arató és kaszáló gépekkel gróf Széchenyi Sándor ur nagydoroghi uradalmában, majd 1890-ben gróf Apponyi Sándor ur ráczegresi uradalmában. Áz egyesület bikavásárlási alapot létesített, melyhez a földmivelési minisztérium 1000 írttal járult. Örvendetes jelenség az egyesületnek újabban 47 taggal való szaporodása. Az egyesület részt vett a bécsi gazdasági kiállításon és ott szép sikert aratott. Titkárul az eltávozott dr. Roboz helyett Dömötör László lett megválasztva. A közgyűlés általános lelkesedéssel fogadta el Perczel Dezső azon indítványát, hngy évenkint tavasszal, és ősszel a megye egyik-másik községében díjazással összekötött tehén vásárt rendezzen. A díjakra az egylet egyelőre 140 frtot szavazott meg és remélhető, hogy a földmivelési minisztériumtól is ki lesz eszközölhető nehány díjnak kitűzése. — A számvizsgáló bizottságnak jelentése folytán a pénztárnoknak a felmentvény megadatott. A tagok örömmel győződtek meg az egyletnek az eddigiekben kifejtett üdvös működéséről és bizalommal tekintenek az egyesületnek a gazdasági élet minden ágára kiterjedő tevékenysége elé. Az ülés az elnök éltetésével déli Ya 1 órakor véget ért.
