Tolnavármegye és a Közérdek, 1918 (28./16. évfolyam, 2-52. szám)

1918-05-02 / 18. szám

2. TOLRAVÁBMEGYE és a KÖZÉRDEK _____________ ________1913. május 2. — K atonai kitüntetés A király Hanzély János hoDvédhuszár főhad­nagy vöröskereszt egyleti megbizott­. nakaz arany érdemkeresztet adomá­• nyozta. , — Kormánybiztos és kir. ügyész. Gróf Széchenyi Aladár közélelmezési kormánybiztos egy a közönség meg­nyugtatására irányuló közérdekű, igen okosan megirt, legszelídebb hangú közleményt küldött be a helyi lapoknak. Laptársunk a T. K. hasáb­jain ezen cikk csak megcsonkítá­sokkal jelenhetett meg, mert a hely­beli kir. ügyészség a közleménynek elejéből, közepéből és a végéből elhagyott (ő tudja, hogy miért?) egye9 részeket, mivel pedig ilyen csonkí­tásnak a különbed szépen megirt és igen helyes elveket tartalmazó közle­ményt kitenni nem akarjuk, sajná­latunkra nem áll módunkban a kor­mánybiztos ur kívánságát teljesíteni, aki a kir. ügyészségtől kaphatna felvilágosítást, hogy milyen háborús érdek kívánta ezúttal a cenzúra al kalmazását. — Lelkészvalasztás. Az ókécskei \ rét. egyház a Kecskemétre távozó dr. Hetessy Kálmán utódává 21 pá lyázó közül egyhangú felkiáltással Okos Gyula őcsényi lelBEszt válasz­totta meg, kinek távozását Tolna­vármegyéből sajnálattal látjuk. — Lemondás. Havas Béla, az Esz- terházy hercegi uradalom főtisztje, a vármegye területéről elköltözvén, — megyebizottsági tagságáról (megvá- iasztatott Ozorán) a munkabizottsági tagságról és a hidegkút—tamási-i helyi vasút felügyelőbizottsági tag­ságáról lemondott. — A leszállított fejkvótakülönbözet beszállítása Szekszárdon április 30-án vette kezdetét és pedig e napon tar­toztak beszállítani az 1—200. ház­szám, május 1-én a 201—400, május 2 ikán a 401—600, 3-án tsrtoznak beszállítani a 601—800, 4 én a 801 — 1000, 6 án az 1001 —1200, 7-én az 1201—1400, 8 án az 1400 on felül . többi házszámok lakói, az alsó és felső paskum és Csatár lak májas hő 10 én ; mig 11-én a számozatlan kül és belterületek lakói. — A rekvirálás elleni panaszok. A rekvirálás elleni panaszok kérdé­sében Windischgrätz Lajos herceg közélelmezési miniszter körrendeletét intézett a törvényhatóságokhoz, mely­ben a most megindult szigorú rek­virálás elleni panaszok és fölebbezések elintézéséi szabályozza. Eszerint az eljáró közegek elleni minden panasz es kérelem a községi elöljáróság vagy polgármester utján az illetékes közélelmezési kormánybiztos elé ter­jesztendő. Az igénybevétel ellen való löllebbczések pedig a járási főszol­gabíróhoz, vagy polgármesterhez adandók be s a föllebbezéseket első- fokon ezek a hatóságok bírálják el s a határozatuk elleni fÖllebbezések fölött másodfokon a közélelmezési miniszter dönt az országos közélel mezési hivatni kebelében szervezett fülszólamlási bizottság véleményezése alapján, — A tizenkilencesek nagy tavaszi képtárlata Pécsett. Még élénk emlé­kezetében élnek közönségünknek Í3 a tavaly augusztusban Pécsett le­zajlott nagyarányú Honvédnapok, melyeknél nagyarányubb ünnepsége­ket vidéken még sehol sem rendez tek. A Honvédnap rendező-bizottsága és ennek keretében a 19. honvéd- pó.tzászlóalj egész tisztikara azóta sem pihen, hanem a tél folyamán is szebbnél szebb műsorokkal lepte meg a pécsi publikumot. Most aztán ismét olyan nagyarányú „Tavaszi Képtárlatot“ rendez a .Honvédnap“ rendezősége, amely méltán érdekli a vidéket is és biztosra vesszük, hogy tőlünk is sokan fogn%k ez alkalom hói Pécsre átlátogatni. A képkiálli- tás április 28 án vasárnap délelőtt nyílt meg ünn- pe'yes Veruissaggal és k ét hétig, azaz május 12-ig lesz nyitva. A tizenkilencesek egész művészgárdája felvonul ezen a ki­állításon : Gebauer Ernő, dalai Kováts Gyula, Raksányi Gyula, • Miklóssy Ödön, Szentes Béla és igy j művészi tekintetben a kiállítás a leg rhagasabb nívón áll. A kiállítás ke­retén belül, minden vasárnap délelőtt 11—1 óráig sétahangverseny lesz a Pécsi Nemzeti Casinó pompás kert­jébe», kedd és csütörtök délutáno kon pedig zenés tea délután lesz, | mig május 4 éu és 11 én este más­más műsorral a „Pannóniában“ ke- I délyes műsoros-estélyt rendeznek, melyet a pécsi jogakadémia ifjúsá­gának rendezésében . tánc követ. Művészi esemény a május 8 án este a Pécsi Nemzeti Színházban meg tartandó müvész-estély is, melyen Krampera Lónika, a hires gyermek­táncosnő, Konc Jani, a világhírű magyar hegedűművész és Hanák Árpád zongoraművész működnek közre. A Tavaszi Képtárlat iránt, mely a Pécsi Nemzeti Casinó nyári helyiségében nyilik meg, máris óriási a| érdeklődés a vidéken. Az esté­lyekre szóló jegyek Pécsett Blancz József könyv- és zenemükereskedé s'ében és dr. Vámos Arthur drogé riájában kaphatók. Érdekesnek tart­juk megemlíteni már most, hogy a Hónvéduap rendező bizottsága a ta­vasszal Kaposváron is nagyarányú ünnepségeket szándékozik rendezni, amit teljes örömmel várunk. Addig is azonban, mint tudjuk a 19-es honvédek harctéri ezrede fog itt Fokos-Ünnepet tartani és a Honvéd­nap rendező-bizottságának ország­szerte ismert tevékenysége után most kíváncsian várjuk az ezred rende zésének eredményeit. — Népfölkelő utóbemutató szemle. A kaposvári honvédkiegészitőparancs- nokságnál a népfölkelő utóbemutató­szemlék minden hónap 1., 10. és 20. napján, ha pedig>e napok vasárnapra, vagy ünnepre esnének, akk<?r a kö­vetkező napon tarolnak meg] — Vásár. A regölyi országos vá­sáron, mely f. hó 14-én lesz, a szak­értői teendőket Pelczmann Adolf m. kir. állatorvos teljesíti; a Pakson f. hó 13 ikán tartandó országos vásáron pedig Krausz Gyula dana- földvári cs Bruck M. Marcel nagy­dorogi állatorvos. .. — A bevárási engedélyek uj ren­dezése. A honvédelmi miniszter a felmentésekkel kapcsolatos bevárási engedélyek megadását újból sza­bályozta. E szerint a felmentési revízió alkalmával, valamint az azóta megadott összes bevárási engedélyek és bevonulási felfüggesztések és az azok igazolására szolgáló igazolvá­nyok folyó évi május hó elsejével érvénytelené!*!^ válnak. Mindazok, akik a folyamatba tett felmentést kérelmük elintézése kapcsán bevá­rási engedélyié jogosultak, eddig igazolványuk helyett uj egységes mintájú bovárási engedélyt kaphat nak. Május elsejétől kezdve csak ezek az uj bevárási engedélyek szolgálhatnak igazolásul. Kiállításukra elvileg az elsőfokú közigazgatási hatóságok (polgármester, főszolga­bíró), azonfelül a felmentési kóréi meket véleményező egyes külön megjelölt hatóságok jogosultak. A bevárási engedélyek jövőre legfeljebb tiz hétig érvényesek. Érvényességük olyanoknál, akik lejáró felmentésük meghosszabbítását kérték, a fel­mentés lejártának napjával, olyan egyéneknél, akik a jövőben meg­tartandó sorozásoknál (népfelkelő bemutatás szemléknél) válnak alkal masakká és igy felmentésüket első- ízben kérik —-a bev^ulásra kitűzött napon kezdődik. Ezért célszerű és ajánlatos, hogy az utóbbiak a fel­mentést ne közvetlenül a bevonu lási nap előtt, hanem alkalmassá való nyilvánításuk után azonnal, a meglevő felmentés meghosszabitását kérő pedig több fíéttel Elmentésük lejárta előtt kérelmezzék, hogy a felmentési kérelem a bevárási idő alatt elintézhető legyen annyival is inkább, mivel a bevárási időnek meghosszabbítását semmi körűimé nyék közt sem engedélyezik. — Nemesség átruházás Igmándy l Ferenc pécsi lakos nyugalmazott j vármegyei^ tisztviselő, közjegyzői 1 okirat tanúsága szerint örökbe fo- i gadta Hegyessy János, szigetvár; j járá« főszoígabiró és felesége, szül. i Igmándy Karolina, az örökbefogadó nővérének gyermekeit, Hegyessy Géea cs ^s kir. tényleges századost az 52 gyalogezredben, Hegyessy7 László honvéd századost és Hegyessy Iván nyugalmazott honvéd huszár- főhadnagyot, akik mindhárman ala­posan kivették részüket a harctéren, a világháborúból. Az örökbefogadó feljogosítja örökbefogadott fiait, hogy családi nevük fentartása mellett az Igmándy Hegyessy családnevet visel jék. Az igazságügyminiszter az örökbefogadási szerződést kormány- hatóságilag megerősített# és az most a kabinetirodában várja a k rályi hozzáj uralást. Igmándy Ferencet, aki gyermektelen, az az óhaj vezé­relte ez örökbefogadásnál, hogy régi családi nevét fentarthassa és azt vitéz, sokszorosan kitüntetett katona­tisztek és leszármazottjaik viseljék tovább. — A tolnamegyei közalkalmazottak nagygyűlése. A háború egyik leg­égetőbb szociális problémája, a köz- tisztviselők megélhetési viszonyainak lehetetlenné válása megmozdítja a megyebeli állami, vármegyei és köz­ségi alkalmazottakat is. A folyó hó 12 én délelőtt Szekszárdon a város­háza közgyűlési termében nagygyű­lést tartanak, melyet az Állami Tiszt­viselők Országos Egyesülete szek­szárdi helyi bizottsága kezdeménye­zése és meghúzása folytán dr. Padányi Andor kir. tanfelügyelő hivott össze. A nagygyűlés tárgya a közalkalma zottak megélhetési nehézségeinek és a kibírhatatlan helyzet orvoslása iránti lépéseknek megvitatása és sürgős kormányintézkedés kérése. — Visszaélés a családi szeretettül. Száraidról, megbízható helyről kapjuk a következő sorokat: Ruppert Ádám szárazdi lakós levelet kapott az el­múlt héten Sopronból, hogy veje sze­rencsésen odaérkezett az orosz fog­ságból. Mivel pedig jobb kezén ope­rálva van és Írni nem tud, egy Re gölyből való honfitársa vállalja a munkát s kér az ő nevében egy kis pénzt és csomagot, hogy éhen ne haljon. Mire nem képei a szülői éi hitvesi szeretet ? Dacára az intések­nek, felcsomagol az após Ó3 a hitves, mennek Sopronira, onnan 38 koronás bérkocsival Kohidára s a legnagyobb izgalmak között keresik a hozzájuk tartozót. Kisül rövidesen, hogy valaki, a viszonyokkal jól ismerős „hős“, szeretett volna egy7 kis tolnai kolbász­hoz ég pénzmaghoz jutni Mivel ilyen s ehez hasonló „hősök“ ezentúl még többször s tán más, még agyafúrtabb módon fognak próbálkozni, szüksé gesnek tartom a nagyközönséget fi­gyelmeztetni, hogy a „hazatérteknek“ egykönnyen fel ne üljön, mert a szá­razd! Ruppert Adumnak ez a kis „viszontlátás“ a mostani „kellemes“ utazáson kívül csekély 20Ó koroná­jába is került. — A nikkel tizfíilóresek beváltási határideje április 30-án lejárt. A be­váltás azonban elmaradt, mert a pénz­ügyminiszter megengedte, bogy a nik­kel 10 filléresek tovább is forgalom­ban maradjanak. — A jerkebárányok és fiatal anyajuhok levágásának eltiltása. A kormány rendeletileg eltiltotta továb­bi intézkedésig — kényszervágás vagy kényszerleszúrás szükségét ki­véve — jerkebárányoknak és négy­évesnél fiatalabb juhuak levágását. A kényszervágásnak szükségét. — hacsak lehetséges — előzetesen, kü­lönben pedig utó'ag haladéktalanul be kell jelenteni a községi elöljáró ságnál. — A tojás nagybani bevásárlási ára. A közélelmezési miniszter a t*jás nagybani bevásárlási árát áp rilis 23 tói május 4-ig ládánként (440 drb.) csomagolva, ládával együtt, -bevásárlási állomáson átvéve, eredeti árunál 560 K-ban, osztályo­zott és lámpázott árunál uj ládák­ban, uj f.igyapotba és friss szalmába csomagolva 600 K-bau állapította me®. — A petróleum forgalmának sza­bályozása. A kereskedelmi miniszter elrendelte a kereskedelmi vállalatok (ideértve a szövetkezeteket is) bir­tokában meglevő és utóbb hozzájövő világitó kőolajkészleteknek zár alá vételét, minek folyománya, hogy a kereskedők ^petróleumot csak azon törvényhatóság első tisztviselőjének, illetve az ez által felhatalmazott hatóságnak engedélyével szolgáltat­hatnak ki, amelynek területén a készletek vannak. Engedély csakis közérdekű célokra, továbbá mező- gazdasági, bányászati és ipari (házi­ipari) üzemek folytatásához nélkü­lözhetetlen és szükséges világitó kő­olaj kiszolgáltatására dható. — A hatóság a rendelkezésére álló kész­letek figyelembevételével megállapítja a szükségletek kielégitésónek sor­rendjét. Az üzemben lévő ásványolaj - finomitók birtokában vagy őrizetében lévő világitó kőolajra a jelen rende­let rendelkezései nem vonatkoznak. A rendelet április 19-én lépett életbe, érvénye augusztus 31-én megszűnik. — Állatbetegségek. Aparon a lép - fene megszűnt; elhullott egy darab szarvasmarha. — Tabódon és Tolnán a lépfene fálépett. — Bonyhádon a sertéspestis megállapittatott. — Re- gölyben a lépfene fellépett. — A Hadifoglyokkal visszaérkezők sorozása. A honvédelmi miniszter rendelete intézkedik a hadifoglyok­kal együtt visszaérkező polgári egyé­nek sorozása és bevonulása tárgyában. A visszaérkező hadifoglyokkal együtt számos olyan polgári egyén tér vissza hazájába, illetőleg még számos olya­nok visszatérése várható, akiket, részint az ellenség annak idején az általa elfoglalt területről magával hurcolt, részint akik annak idején előzétes sorozó vagy szemlebizottsági határozat nélkül a megfelelő törvényes rendelkezések alapján nem szorosan vett hadi, hanem azzal kapcsolatos más szolgálatok teljesítése céljából állottak a működő hadsereg szolgá­latába és mint ilyenek kerültek ellenség kezébe. Ezeket most vissza­érkezésükkor a vesztegzár után ren­des tartózkodási helyükre szállítják Ez alkalommal igazolványt kapnak, amelyen fel van tüntetve, hogy megérkezésük után 48 óra alatt városokban a katonai ügyosztálynál, községekben az elöljáróságnál jelent­kezni kötelesek. Az 1870—190U években születetteket sorozás alu vonják és az alkalmasokat 6 bét múlva katonai szolgálatra hívják be. TÖRVÉNYSZÉK. — Kisorsolt esküdtek. A szekszárdi kir. törvényszéknél 1918 évi május hó 27. napjával kezdődő esküdtszéki ülésszakra kisorolt esküdtek : Janu- sek Géza Szekszárd, Paprika Jáno3 öcsény, Mazer Alajos Bátaszék, Sütő József Báta, Löwy Mihály Bátaszék, Liptay Ádám Simontornya, Nagy Béla korházi gondnok Szek­szárd, Schuler József Bitaszék, Ra­dies Gábor Zomba, Doszpod Pál Harcz, Buday János Alsónyék, Ifi. Zsikó János Alsónyék, Tóih P. István Alsónyék, Kuuczer János bpgnár Szekszárd, Klein Lajos Nagydorog, Fauszt József Sárszent- lőrinc, Friedmann Béla Szekszárd, Szabó G. Márton Zomba, Hoffmann Sándor Szekszárd, Székelyi • Pál Székely Szekszárd, Greifenstein Já­nos Sárszentlőrinc, Bulyáki János Szekszárd, Varga János Mör?, Pét Sándor Kötesd, Lovas István Öcsény, Zsikó Mihály Alsónyék, Tóth Gyula Szekszárd, Kleiszner György Báta­szék, Hetényi József Szekszárd, Csapai Sz. Jáno3 Alsónyék. Pótes- küdtek: Posgai János, Reich József, Török Pál Majsai, Tóth Antal, Székelyi József, Kovács Pál Majsai, Mecht! József, Mihályfy Lajos, Nagy János Sseretnlei és Bitz János Szekszárd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom