Tolnavármegye és a Közérdek, 1918 (28./16. évfolyam, 2-52. szám)
1918-02-07 / 6. szám
/ 1918. február 7 TOLlfAYÍME6YE _és a K.ÖZÉBDIK 3. Tóth Henrik indítványozta, hogy a kaszinóépülethez tartozó gazdasági ház árlejtés utján eladassék. Pesthy Pál dr. pedig azt indítványozta, hogy a tisztújító közgyűlés — az alapszabályok megváltoztatásával, — mindenkor február első vasárnapján tartassák; mindkét indítvány vita nélkül elfogadtatott. . Következett a tisztujitás, melynek eredménye a következő: Intéző- igazgató : dr. Kramolin Gyula. Igazgató a vidéki tagok sorából : báró Schell József (uj.) Helyettes igazgató : Bodnár István. Háznagy : dr. Haypál Sándor. Ügyész: dr. Török Ottó. Pénztárnok: Rácz József. Könyvtárnok: Holub János. Jegyző: Morvay László (uj.) Választmányi tagok: Bajó Pál, Bajó János, dr. Éri Márton, dr. Fent Ferenc, Forster Zoltán, dr. Herczeg Gyula, Hoffmann Sándor, Kovács Sebestény Endre, Kurcz Vilmos, dr. Kiss Ernő, dr. Leopold Kornél, Leicht Lajos, Molnár József, Őrffy Lajos, dr. Pesthy Pál, Perlaky József, Simontsits Elemér, dr. Szentkirályi Mihály, dr. Steiner Lajos, Szeghy Sándor, dr. Tanárky Árpád, Tihanyi Domokos, Tóth Károly, Tóth Henrik, Török Béla, Wigand János. Vidéki választmányi tagok: Wilcsek Sándor, Sasa László, Sztankovánszky János, Rassovszky Julián, A harctéren megvakult katonák segélyalapja részére folytatólagosan a következő adományok érkeztek 4 Tolnamegyei Takarék és Hitelbankhoz : Simontornyai Izr. Jótékony Nőegylet . . . . . • 25'— Döbrököz község . . . 50’— összesen : 75-— Eddigi gyűjtésünk : 5458 32 összes gyűjtés : 5533*32 HÍREK. — Személyi hir. Dr. Apponyi Rezső gróf főispán többnapi távoliét után hétfőn este visszaérkezett Szek- szárdra. Főispánunk, aki eddig is az Apponyi-féle függetlenségi pártnak volt a tagja, követi pártját és egyidejűleg belép a Wekerle vezetése alatt álló 48 as alkotmánypárt elnevezés alatt alakuló uj pártba. A kormányváltozás alkalmával felajánlotta lemondását, de azt nem fogad ták el. Főispánunknak állásában való megmaradását, pártkülönbség nélkül, örömmel látják. — Uj járásbiró. Ő Felsége dr. Beijthy Lászlc^ kaposvári kir. törvényszéki jegyzőt, néhai Beöthy Károly volt szekszárdi ügyvéd fiát, a szekszárdi kir. járásbírósághoz járásbiróvá nevezte ki. A derék és rokonszenves uj járásbiró azonban hivatalát egyenlőre el nem fogadhatja, mert már több mint három év óta orosz fogságban, sínylődik. Beöthy László a háború kitörése után mint tart, hadnagy azonnal bevonult katonai szolgálatra és ipég 1914. év őszén egyik galíciai csatában orosz fogság*ba került, a honnét hellyel-közzel megnyugtató értesítések* érkeznek tőle. — Bezerédj Pál emlékezete. A főrendiház legutóbbi ülésén gróf Hadik-Barkőczy Endre a következő szép szavakkal emlékezett meg Bezerédj Pálról: A közügyért való áldozatkészségben és teljes odaadással végzett céltudatos munkában fáradhatatlan élet klasszikus példája tárul elénk Bezerédj Pál tagtársunk pályafutásában, melynek e hó 20-án vetett véget a halál. A hazai sélyemtenyésztés ügyének szentelte több mint három évtizeten át ^gész tevékenységét, ezen fontos iparágunkat kezdetleges állapotából ritka szaktudással, páratlan önzetlenséggel, sőt vagyona egy részének feláldozása árán, olyan magas színvonalra -emelte, amelyen nemcsak ezrek és ezrek jövedelmező keresetforrásává s ezzel közgazdasági kultúránk egyik legjelentékenyebb tényezőjévé lett, hanem a magyar életrevalóságnak, tudásnak és szorgalomnak a külföld előtt is dicsőséget szerzett. A nemzet örök hálájára méltó érdemeket koszoruzott meg a királyi kegy, mely őt 1903- ban e ház élethossziglan kinevezett tagjai sorába emelte s szigorú kötelességérzetének, közügyeink iránt mindvégig megőrzött éber érdeklő désének bizonysága, hogy e líLév alatt alig volt ülésünk, amel^ől rokonszenves alakja hiányzott volna. A méltÓ8ágos főrendek bizonyára kegyeletes érzéssel fogadják azon indítványomat, hogy elköltözött tag- társunk emlékét jegyzőkönyvünkben örökítsük meg e helyeslőleg veszik tudomásul azon intézkedésemet is, hogy ravatalára a főrendiház nevében koszorút helyeztettem. — Kinevezések. A Dombóvárról Pécsre- költözött Farkas Kamill állomásfőnök helyettes utódává Molnár Endre neveztetett ki. — Dr. gróf Apponyi Rezső főispán Szakonyi István tamásii lakost közigazgatási gyakornokká nevezte ki. — Autonómiai képviselő. A dombóvári esperesi kerület papsága Ko- csolán tartott gyűlésén titkos szavazással Vitkovics Ferenc szentszéki tanácsos szakcsi plébánost választotta meg autonómiai képviselőül. — Elmaradó tiszti értekezlet. Forster Zoltán alispán a közélelmezési ügyekben való tanácskozásra f. hó 9-re értekezletre hivta össze a vármegye főszolgajpiráit. Ezen értekezlet azonban elmarad, mert gróf Jankouich Bésán Endre közélelmezési miniszteri megbízott idejövetelét elhalasztotta. — A főispánná tombolája. Gróf Apponyi Rezső dr. főispánunk nemesszivü felesége — amint már megemlékeztünk erről — e hó 12-én a ,,Fokos-Estély“-Iyel kapcsolatban saját tombolatárgyainak szives átengedésével, tombolajátékot fog rendezni, hogy ezáltal is növelje a mai nehéz idők legnemesebb jótékony céljára szánt összeget. A tombolajáték 12-én délután k órai kezdettel, a jót fütött, vármegyeházi nagyteremben fog lezajlani, a melyen előreláthatólag meg fog jelenni Szekszárd áldozatkész közönségének szine-java. Igyekezzék mindenki már a megnyitáskor ott lenni, mert csak igy lesz alkalma a sok szép értékes tárgy kiállításában is gyönyörködni. — Eljegyzés. Weisz Blanka paksi áll. elemi iskolai tanítónőt eljegyezte Geyer József paksi rk. Janitó. (Minden külön értesítés helyett.) — A misszió-egyesület elnöke. A pécsegyházmegyei papok misszióegyesületének elnökévé, miután Wajdits Gyula kanonok, püspöki helynök e tisztségéről lemondott, a megyéspüspök 5 évi tartamra Romaisz Ferenc kanonokot nevezte ki. — Hármas esküvő. F. hó 6-ikán kötött házasságot Neiner János Takács Rozikával, néhai Takács József leányával, mig a vőlegény testvére József, Neiner József 'fia Föglein Ferenc leányát Terikét ve zette oltárhoz, néhai Takács József fia József pedig Preymayer József leányát Annuskát. Mind a négy lakodalmas család a szekszárdi polgárság legtekintélyesebbjei közé tartozik és a lakodajmi ünnepségeken nagyszámú vendégsereg vett részt, ősi szokás szerint nagy lakodalmat csapva. — Elhunyt az idegenben. Csarsch Dezső dr, kúriai biró, volt újvidéki törvényszéki elnök, Szerbia igazság ügyi főnöke, Belgrádban hirtelen meghalt 51. évében. Holttestét Pécsre szállítják és holnap pénteken temetik. A derék férfiú halála széles körökben mély részvétet kelt. — Adomány. Mutschenbacher Ödön fakereskedő a vöröskeresztegylet javára 20 koronát adott. — Befejezett adótárgyalások. A Széchenyi Domonkos gróf elnöklésével már hónapok óta működő adókivető bizottság, amely a jövedelmi, hadisegély és vagyonadó megállapításával foglalkozik, csütörtökön fejezte be üléseit. A bizottság nehéz és alapos munkát végzett, minden esetben igazságos és méltányos eljárást tartva szem előtt. Ebben a fárasztó és nagy időveszteséggel járó munkában előljárt a bizottság elnöke, gróf Széchenyi Domonkos, aki példás kötelesség, tudással és nemes ambícióval töltötte be tisztét. — Borkóstoló. Nagyszabásúnak ígérkezik az a jótékony célú borkóstoló, mely a 19 es hofivéd „Fokos“- estéllyel és egyúttal tombolajátékkal párhuzamosan f, hó 10 én, d. u. 4 órától kezdve a Szekszárdi Katholi- kus Kör helyiségeiben tartatik meg A borkóstoló 'mulatságnak gróf Apponyi Rezső dr. főispán, Fent Ferenc apátplébános és Szentkirályi Mihály dr. polgármester a védnökei, mig a tombolajátékot a főispánná Öméltósága rendezi. A szekszárdi 8zőllősgazdák bizonyára bortermésük legjavát fogják a jótékonyáéira bemutatni. A Kath. Kör tagjain és az ajándékozókon kívül csak meghívót tak jelenhetnek meg a mulatságon, mely kétségen kivül igen látogatott lesz, ami a jótékonycél érdekében kívánatos is. — Takarékoskodjunk a villannyal. A szén és olaj beszerzése mindnagyobb nehézségekkel jár, azért felhívjuk a közönség figyelmét, hogy a villany felhasználása körül saját érdekében járjon el a legnagyobb takarékossággal. A telepen ugyanis a legnagyobb beosztásra van szükség és a villany világítás zavartalan biztosítását ügy mozdíthatjuk elő, ha minél inkább takarékoskodunk a fogyasztással. — A Szekszárdi Vöröskereszt Kórház üzemét beszüntetvén, a vezetőség ezúton hozza az érdekeltek tudomására, miszerint az annak idején, használatra átengedett felszerelési tárgyak visszaadása a jövő hét folyamán kezdetét veheti. Visszakaphatják az érdekeltek (amennyiben erre reflektálnak) az ágyakat és bútor-félét, valamint (ha a használat ban tönkre nem mentek és jól felismerhetők) a párnákat, derekaljakat és takarókat. Nem adhatók ellenben vissza a fehérnemüek. Aki fennjel- zett holmiait visszaigényli, az szíveskedjék eJtbeli igényét egy cédulán, irásbelileg, legkésőbb folyó hó 12-ig a'kórház kapusánál bejelenteni. A cédulán a lakáscím is feljegyzendő. A jelzett időpontig igényöket be nem jelentők holmiai a szekszárdi Vöröskereszt-Fiókegylet részére végleg átengedett adománynak lógnak tekintetni s az egyesület- jövő céljaira lesznek felhasználva. A holmi- aikra számot tartó közönség majd külön értesítve lesz,- hogy a tárgyakat mikor vehetAát ? Megjegyezzük, hogy minden visszaadandó tárgy szakszerű és alapos fertőtlenítésen ment keresztül. — Csapolt sört és tormásvirslit fognak árusítani 12»én, a „Fokos- Estély“ napján, a mozi-büffé földszinti és emeleti helyiségeiben. Kiszolgálás d. e. 11* órától, amig a készletben tart. — A Nőegylet műsoros estélye. Igen érdekes, élvezetes és nívós estélyt rendezett február 1-én a Szekszárdi Nőegylet, melynek fénypontja volt a kis Jovanovics Milán hegedűművésznek és őt zongorán kisérő, alig 10 éves testvóröccsének bámulatos ügyességgel és technikával előadott.játéka. A kivételes tehetséggel megáldott, zseniális testvérpár fényes művészi jövő elé tekint és nagy hálára kötelezték, közönségünket, hogy művészetüket nálunk ragyogtatták és a jótékonycélra való tekintettel semmi díjazást sem fogadtak el közreműködésükért. Nagyon hatásos volt Ernőd Tamás „A két gránátos“ cimü jelenetének valóban ünnepi előadása, melyben különösen Kovács Jolán érvényesült intelligens, meleg játékával s a többi szereplők: Wolf Ella, Ujfalussy Sándo'r, Morvay László és Tutsni Pál ugyancsak igen jók voltak. A többi számok : Mirth Lászlóné úrnő éneke, Polgár Margit és Boldus Magda zongorajátéka, Ujfalussy Sándor és Polgár István szavalata igaz élvezetet nyújtottak a közönségnek, mely a termet zsúfolásig megtöltötte. — „Fokos“-e8tóly. Szoka*tlanul lázasan folynak az előkészületek erre a minden tekintetben kedvesnek és intimnek Ígérkező estélyre. Szekszárd legbájosabb 12 leánykája pá-, ratlan ambícióval készül a szympho niára, mig Poigár Manci, Wolf Nelly és a csodás hangú Ernster azzal az igyekezettel tanulják és próbálgat ják naponta kiilönszámaikat, mint mikor hajdanta a derék kézműves ifjú „remekbe“ készítette első önnálló alkotását. Ujfalussy, ez az utolérhetetlen rajongó rendező, belefáradhacatla- nul lót, fut, járkál, aggtál, kapacitál, hogy minél fényesebb és meglepőbb műsort produkáljon. Amint alkalmunk volt meggyőződni, ez az igyekezete nem is fog kudarcot vallani. Külön érdekessége lesz az estélynek, hogy | harctérről és Pécsről több 19 es tiszt is meg fog jelenni és az egész műsort Klaszek hadnagy, ez a pompás tollú humorista s a „Fokos“ társszerkesztője fogja konferálni, — Katonadiákpk. A legutóbb meg tartott szemlén á szekszárdi főgimn. következő tanulói lettek alkalmasok : Krug Márton VI. o.,Beleznay Ferenc, Götz János, Kalapos György, itj. Szabó Zoltán és Varga Ádám VII. oszt., Nemes József, Sipos Márton, Vadász Mihály és báró Schell Jót ef VIII. oszt. tanulók; legtöbben honvédséghez nyertek beosztást. — Gyógyszertár-átruházás. A l ügyminiszter ’megengedte^ hogy a nagymányoki, a „Megváltóhoz“ cim *ett személyes jogú gyógys er tál Kerbolt Dánielről Nagy Komány Zoltán oki. gyógyszerészmesterre ru- háztassék át.-— Volt pécsi Ítélőtáblái biró fiának öngyilkossága. Vassárnap éjjel egy fiatalember Budapestről a Lánchi I- ról a Dunába vetette magát. A viz ben kiabálni kezdett és kiáltó szavára csónakban szálltak halászol:, hogy az öngyilkost kimentsék. Ez azonban nem sikerült, mert amikor a csónak a tett színhelyére érkezett, az öngyilkos már nyomtalanul eltűnt a Duna árjában. A hídon egy kabátot találtak, amelyben egy vasúti igazolvány volt, Tolnai Antalné nyug. kúriai biró özvegye fiának, Miklósnak nevére.szóló. Találtak azonkívül egy borítékot a következő címzéssé, : Tolnai Miklósnak, Attila-utca 2. >. Az öngyilkos Tolnai Miklós 17 éves VII. osztályú gimnáziumi tanuló, Tolnai Antal: a pécsi kir. itélőtáb lai egykori kiváló bírójának egykori pallaz ügyvédnek fia. Tettének oka ismeretlen.' — Városi képviselők választása. F. hó 15 ikén, reggel 8 órakor lesz szekszárdon a 3 évenkénti kilépéssel megüresedő városi képviselő testületi tagok választása. Szekszárd város 5 kerületében betöltésre kerül 34 (4 kerületben 7—7, az 5 ikben 6) rendes és 20 póttag képviselői állás A szavazatok a városházán adatnak le. Reméljük, hogy a város polgár sága bizalmával olyan férfiakat fog Megajándékozni, akik a város ügyeihez nem csak értenek, hanoin azok/ kai alaposan foglalkozni is szeretnelc. — Panaszok a‘ szekszárdi telefon ellen. A kereskedelmi kormáuy ‘ a legnagyobb hidegvérrel és a leg- atyaiabb jóindulattal épen a duplájára emelte fel a telefon árát, de aki azt hitte, hogy a drágább jobb is lesz, az alaposan csalódott. Előfizetőink köréből számtalan panasz érkezik