Tolnavármegye és a Közérdek, 1918 (28./16. évfolyam, 2-52. szám)

1918-08-15 / 33. szám

XXVIII. (XVI.) évfolyam. 33. szám. Szekszárd, 1918. augusztus 15. Előfizetési ár: Egész évre ...................20 korona Fé l évre ....... 10 > Kegyed évre .... 5 » Egyes szára ára . . . 48 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések : 35 petit sorig 10 K. további sor 50 f. — Nvilt- tér: petit soronként 50 fillér. POLITIKAI HETILAP. / Az orsz. m. kir. selyemtenvésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint egyszer: csütörtökön. Telefon szám Főszerkesztő : 18.— Felelős szerkesztő : 24. — Kiadóhivatal: 11. . Szerkesztőség: Bezerédj litván-utca 5. szám Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal: Béri Balogh Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítóknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 10 korona. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A Kenyéréi a világháború. Irta: Rubinek Gyula, az „Országos Magyar Gazdasági Egyesület“ igazgatója. Windischgiä'znek igaza volt, ami­kor a képviselőházban azt a nagy-» jelentőségű kijelentést tette,hogy nem az utolsó ezüstgolyó, de az utolsó falat kenyér fogja eldönteni a világ háború sorsát. Most, hogy az Észak­amerikai Egyesült Államok is a leg­teljesebb mértekben érzik a háborús állapotok nyomorúságait és ezzel a harmadik nagy gabonakiviteli állam sodródott bele a háború világforga­tagába, bizony hatalmas lépéssel jutot­tunk közelebb az utolsó falat ke­nyérhez. Magunkon érezzük legjobban, mit jelent az, ha a iegdolgosabb kezeket, a mezőgazdasági munkásokat, töme­gesen elvonja a hadiszolgálat és hogy hol állnánk akkor, ha ezeket az el- { vont munkáskezeket, úgy, ahogy nem , helyettesithetnök legalább részben j hadifoglyokkal. Hadifoglyok pedig j az ántánt egyetlen hadviselő állama rak sem állanak oly nagy számmal rendelkezésre, mint a központi hatal­maknak A mezőgazdasági termelés össze- ! omlása az Egyesült Államokban nem fog sokáig váratni magára. A hadi ipar után, amely eddig is sok mun- I káskezet vont el a mezőgazdaságtól, most a milliós hadsereg állandó pót lása újabb milliók elvonását fogja jelenteni. Ha ehhez hozzászámítjuk az előbb évenként bevándorolt egy millió munkáskéz teljes elestét, úgy képet alkothatunk magnnknak az Egyesült Államok jövő mezőgazda- sági helyzetéről. Már a legközelebbi évben a munkáskéz hiánya katasz­trófád jellegű lesz, de ha a háború hosszabb ideig tartana, úgy feltétlenül bizonyos, hogy az Egyesült Államok mezőgazdasági termelése az orosz mezőgazdaság sorsára jutna, ugyan teljesen más indokokból, de bizonyos, hogy ott is a farmer csak annyit ter­melne, illetve termelhetne, amennyi az ő eltartására szükséges. Oroszország, Ausztrália és az Egye­sült Államok mezőgazdasági termelé­sének megrokkanása párosulva az európai államok mezőgazdasági ter­melésének állandó csökkenésével, eb­bé k rajzolja a jövő képét,amely nem lehet más, minthogy a kenyér hiánya fog mielőbb véget vetni a világ­háborúnak. A mi helyzetünk a kenyér szem­pontjából sokkalta előnyösebb, mint az antanté, mert bár a kimeríthetetlen gazdagságú Ukránia és Románia me­zőgazdasági termelése a háború követ­keztében szintén nagyon sokat szen­vedett, mégis a központi hatalmak bőségesen meríthetnek ebből a for­rásból és a háború minden következő éve a két állam mezőgazdasági meg erősödését és kiviteliképességét emeli. A folyó gazdasági evben, sajnos, ezekre a forrásokra a aözponti ha talmak nem igen számíthatnak. Ukrá­niában a még mindig zavaros poli­tikai viszonyok, Romániában pedig a hihetetlen rossz termés miatt. Ez a . körülmény kell, hogy óvatosságra intsen az ellátás irányítása körül. Felelős tényezőinknek nem szabad magukat elragadtatniok és különösen politikai célokat nem szabad a köz- ) élelmezésbe bele viDniök. A közélel­mezés intézésének legjobb megoldása voltaképen az volna, ha minden po litikai befolyás kikapcsolásával a kor- máuytól független királyt biztos venné azt kezébe teljes felelősség mellett. Sajnos, meg kell állapítanunk, bogy a közélelmezés politikájának eddigi intézésénél a pártpolitikai irányzatok többé-kevésbé mindig befolyást, még pedig káros befolyást gyakoroltak, ami az előbbi megoldás esetén el­kerülhető lett volna. Minél inkább közeledünk azonban a háború végé­hez, annál fontosabb, hogy a köz­élelmezés politikájának int-zésénél az a szempont legyen egyedül irányadó, amelynek igen helyesen és találóan adott Windischgrátz kifejezést abban, hogy a „háború sorsát az utolsó falat kenyér fogja eldönteni“. Az osztrák gyermeksH. Irta: dr. Magyarász Ferenc. Ne nézz a távolba, szemem, zárd be fülem kapudat a Uéklő tenger mór- molása elöl, fordulj el arcom, hogy ne erezd í. messziről érkező nap nyugati szellőnek simogatását. . . Mert a szeüő ártatlan magyar gyér mekek sóhajtását és panaszát hozza, mert a tenger mormolásába egy újra megcsalt nemzet szidalma vegyül, mert szemüuket elfutja a köny, hogy ime, ez is megeshetett, gyermekeink­nek szenvedniük kellett ! Ó boldog szülő, akinek nincs szük­sége rá, hogy idegen kézre adja gyér rnekét! Ne nézzünk a távolba, maradjunk a közelben •. • Mit látunk, mit haliunk, mit ér- ztink '? Látjuk a sok száz osztrák gyer­meket, amint csüggedteu, elcsigázva, félénket), de mégis kíváncsian leszáll- nak a vonatról. Látjuk szemükben az örömöt, hogy ime, ők már helyben vannak, nem kell tovább vándorol- niok étlea-szomjan az ismeretlen cél felé. Hulljuk, amint lassan-lassan meg­nyílik gyermekdeden beszédes ajkuk. Halljnk, amint hálálkodva emlegetik az első benyomások biztató voltát. Halljuk, amint lassan lassan megélén­külnek az utcák, amint az első ma­gyar szót tördeli a német a_k. És mit érzünk ? Azt, hogy mi jobbak vagyunk, mint azok ott túl a Karszton, hol a sivár természetnél még-sokkal kopá- rabbak a szivek, hol egyszerre elnyeli a kietlen kőszikla a szeretetnek má- suonan eredt s odatévedt patakocs­káját . . . Mi jobbak vagyunk mert szivünk­ben van szeretet. Mi jobbak vagyunk, mert bár magunk is görnyedünk a saját keresztünk keserves súlya alatt; a másoknak, az ártatlanoknak szen­vedései iránt nem vagyunk érzéket lenek. Mi jobbak vagyunk, mert a szó teljes értelmében kéuyérrel do­báljuk vissza alt, ki minket kővel dobál, ahogy megszokta, megtette évszázadokon keresztül. Adakozzunk a „Vöröskereszt Egyletnek“. Klimes Antal emléke. A jegyzői Árvaház Egyesület szé- p n megtiszteli az elhunyt Klimes Autal emlékét. Legutóbbi közgyűlése alkalmából elhatározta, hogy nagy­nevű megbo'dogult igazgatójának em­lékére évenként egyszer, lehetőleg a közgyűlés napján „Klimes Antal em­lékünnepet“ ül, az egyesület központi helyiségei számára arcképét megfes­teni, sírjára a magyar jegyzői karhoz méltó emlékoszlopot állít és nevére alapítványokat létesít. Az ezekhez szükséges tökét a jegyzői karhoz intézendő felhívásban gyűjtés utján kívánja összehozni A „Jegyzői Árva- házi Közlöny“ pedig vezetőhelyén, gyászkeretben búcsúik el egykori alapitó főszerkesztőjétől 8 a lap más Helyén igy emlékezik meg az elhunyt országos érdemeiről : „Hogy ki volt Kiimes Antal, ast az ország jegyzői karának magya­rázni nem szükséges, mert nir cs olyan jegyző, ki e nevet és azLa fogalmat, mit e ^év jelent, ne ismerné. Egész életét, vagyonát és egészségét szen­telte e kar özvegyei és árvái Ügyei­nek, az ő érdekükben kifejtett ember- feletti munka, vitte időnek előtte sírba. Hasonló melegszívű apostolt csak rit kán szülnek a századok és a magyar jegyzői kar méltó büszkeséggel vall­hatja magáénak őt, aki annyi jót tett, hogy azok felsorolása nem fér­het el egy ilyen közlemény keretében, 8 ehelyütt csak annyit említhetünk meg, hogy az ő páratlan agilitása, megfeszített munjsája azt az alapot, melyet több évtizeden át annyi és annyi nehézségen és akadályon ke­resztül megteremtett, rövid uégy óv alatt, amely idő alatt nyugdíjban volt és teljes munkásságát ez ügynek szentelhette, a négyszeresére emelte fel, a 200.000 korona alapvagyoat 800 000 koronán felül szaporította, s ezenkívül özvegyeinket és árváin­kat évi 50 000 korona segélyben ré­szesítette. Hogy ki volt ő a mi sze­rencsétlen özvegyeinknek és árváink nak, annak hű tükrét akkor látjuk, ha olvassuk a szegény özvegyeink leveleit, melyeket halála alkalmából intéztek egyesületünkhöz. — A két­ségbeesés hangján siratják az ő meleg szivü atyjukat, s az ő halálával má­sodszori árvaságra jutásukat köny- nyezik.“ Végül pedig igy fejezi be az ada­kozásra felhivó szózatát: „Bármily kevés is legyen az ado­mány^« adjatok, adjon mindeu jegyző, segédjegyzö, községi alkalmazott, hisz mindanDyiunkért dolgozott és mind- aunyiuukat egyformán szeretett az ő nagy szive. Az adományokat kérjük postautal­ványon a cél megjelölésével a követ­kező címre küldeni: „Jegyzők Or­szágos Árvaház Egyeslfeíe“ Buda­pest, VII.., Damjanich-mca 38. I. 1.“ HÍREK. — A jótékonyság nevében. Lapunk múlt számában volt már szó arról a segélyről, melyben egyes szekszárdi cégek és csaladok egy hadifogságba esett katonánknak szegény, kereset- képtelen és beteg nejét és 4 kiskotn gyermekét részesítették, a szekszárdi hadigondozó iroda igazgatójának kez­deményezésére. Alkalmat veszünk magunknak, hogy újból foglalkozzunk e tárgygyal, részint, mert azóta njabb adakozások történtek e szűkölködő család javára és részint, mert lap társunk is igen nyomatékosan szóvá tette az ügyet. Szerkesztőségünk, mi­óta működik, soha se nézte azt, hogy ki, mennyit adott valamely jótékony célra. A jelen esetben azonban meg kell mondanunk, hogy a megindított gyűjtés eredménye nem felelt meg a jogos várakozásoknak. És ez sehogy sincs jól. Mert a hadigondozó iroda igazgatója az általa megindított gyűjtésről tartozik a központnak jelentést tenni és milyen színben fognak feltűnni Szekszárd érdemes kereskedőcégei, ha országszerte köz­tudomásra fog jutni, hogy egy 5 tagú, valóban ’diesen elhagyatott és se­gélyre valóban érdemes család még egy tenyérnyi foltnak valót se tudott kapui. Itt valami hibának kell lenni a dologban és ezt a hibát jóvá lehet, sőt jóvá kell tenni. Arra kérjük a hadigoudozó iroda érdemes igazgató ját, hogy ne zárja le még az ügy aktáit, hanem- indítsa meg újból a gyűjtést. Lehetetlen, hogy Szekszárd jószivü lakosaitól ki ne kerüljön né hány szükséges gyermekruhadarab. A szekszárdi rőfoskereskedőket pedig arra kérjük, hogy adjanak e szegény család számára egy-egy darab ruha nak, vagy foltnak való selejtárut, vagy maradékot. Lehetetlen, hogy szivük irgalmas érzése valamit a készletükben ne találjon. Városunk lakosságát, sőt vármegyénk egész kö zönsógét pedig arra kérjük, nemcsak ez ügyből kifolyólag, hanem általában, hogy akik elhasznált és felesleges gyermekruhadarabokkal rendelkez­nek — és az ilyen családok száma a mai szűk viszonyok között is sok — juttassák el azt Baj6 János úrhoz, a szekszárdi hadigondozóhivatal igaz­gatójához, hogy legyen egy kis kész­let, meri nagyon sok a segélyre szo­ruló és segélyre érdemes hadianya. Akadtak derék iparosok, akik vállal­ták az ily ruhák tatarozását és var­rását. Adjunk nekik alkalmat, hogy ipari munkájukkal — jótékonyságot gyakoroljanak. Aki nem adhat mást, az adjon pénzt; de aki teheti, az adjon fehérneműt, ruhafélét, cipőt, kalapot, foltnak valót, vagy más ru­házati darabot. Adjunk jótékonyság­ból, emberszeretetből, irgalomból, kö­telességtudásból, mert olyan időket élünk, hogy a badijótékouysdg oltá­rán mindenkinek kötelessége áldozni. Teljesitsük tehát kötelességünket, hogy e nagyszabású emberbaráti in tézményünk : a szekszárdi hadigon­dozó iroda nemes feladatához méltóan működhessék. És most: lássuk azokat az újból kibocsátott s<gélyt kérő iveket! F. M. — Tanári áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Szabó Kál­mán szentgotthárdi állami főgimná­ziumi rendes tanárt, a dombóvári kir. katholikus főgimnáziumhoz he­lyezte át. — Joggyakornoki kinevezés. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke Cservényi Gyula dr. szekszárdi lakost, a pécsi kir. Ítélőtábla kerületébe joggyakor­nokká nevezte ki. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom