Tolnavármegye és a Közérdek, 1917 (27./13. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-08 / 23. szám
EM fizetési bz érre .... évre red Megyéd évre , Égy tzia tm , 16 k< 8 » 4 » 16 MMr Hirdetési árak: árverési hirdetések: 35 petit sorig • kor., további sor 30 f. — Nyilt- dr: gamood sesoakétit 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lap}«* Megjelenik heienkini egyszer : csütörtökön. Telefon szám : Főszerkesztő : 18. — Petetö* szerkesztő : 24 — Kiadóhivatal: 11. Siarkesztőtég: BezerédJ litván-utca 5. izitn Iá« küldendők a lapot érdeklő ömxm küldemények. Kiadóhivatal: Béli Balog Ádám-utca 42. tzáai.- Az előfizetési pénzek és hirdetések Ma küldendők. Néptanítók, ka az algfizetébt egész évre előre haklt- dlk, t koroaa. rfawtmitf: Br. LEOPOLD KORNÉL r«M6s szerkeszti: BODNÁR ISTVÁN. F6munkaiárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A Kenyér üdborujo. Irta: dr. Magyarász Ferenc. Valamikor, a háború első félévében, igen kedves kérdés volt, hogy mi fogja eldönteni a háborút: A legtöbb ember-e, a legbővebb pénzforrás-e, a legjobb munició-e, a legkiválóbb kiképzés-e, a leglángolóbb lelkesedés-e, a legerősebb idegrendszer-e és ki tudná megmondani, minő más tényezőket nem állítottak csatasorba avvégett, hogy a háború gyors befejezését siettessék. Csak egyre nem gondoltunk: a kenyérre. Ki hitte volna, hogy valaha is ezen forduljon meg a fegyveresek sorsa ? Ki hitte volna, hogy a mindennapi kenyérkérdés is, a szónak legszorosabb értelmében aktuásissá váljék ? Valamikor, kétezer boldog esztendővel ezelőtt, Krisztus Urunk igy tanította imádkozni az embereket: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. S ahányszor ezt modo- gattuk, magunkban mindig hozzátettük : Persze, igen, a mindennapi kenyér összefoglalja a mi összes életszükségleteinket. És ki gondolta ‘volna, hogy valaha magát » kenyeret értsük, midőn érte imádkozunk. A világpusztulás harmadik évének végén tehát eljutottunk odáig. Nagy és véres ut van mögöttünk ; de mi, kik legföljebb verejtékeztünk, de sohasem véreztünk, mi, ha igazán őszinték akarunk lenni (js igazság szerint tesszük mérlegre a mi szenvedéseinket akár a hősökével, akár a menekültekével: Mi kénytelenek vagyunk bevallani, hogy a mi szenvedésünk voltaképpen csak most kezdődik,. És mindjárt a legelején el is csüggedjünk ? Szabad-e az első okért jajszóval töltenünk be az amúgy is forró levegőt ? Szabad-e elveszítenünk hitünket Istenben és sajátmagunkban ? Szabadé kislelküségünkel másokat is megtántoritanunk ? Legyünk nyugodtak, Legyünk erősek. Legyünk nyugodtak! Hisz nincs arról szó, hogy elveszik az éhező gyermekek szájából a falatot. — £isz van még kenyér, csak nem annyi amennyi békeidőben’volt. Hisz van még kenyér, de kell, nogy mindenkinek jusson. Nekünk is szö- szövetségeseinknek is ; nekünk falusiaknak is, de a milliós lakosságú városoknak is, meg a terméketlen hegyvidék szerencsétlen szülötteinek is. Van még kenyér, csak be kell osztani. Tegyünk le arról az Isten káromló fölfogásról, hogy nekünk egy dekával se t legyen kevesebb, mint máskor, de a felebarátunk gondoskodjék magáról, ahogy tad. Takarékoskodjunk minden falattal, mert most, midőn milliókra ráborul a holnap bizonytalanságának gondja, most vendégeskedni kész vétek Isten és az emberiség ellen. Legyünk erős lélekkel, akkor ez a megpróbáltatás simán fog elmnlni a fejünk fölött. Meg fogjuk ugyan érezni, meg is fogjuk, sinyleni, de ha méltányosan, egyformán iparkodunk megosztani e súlyos terhet, könyebben fogjuk elviselni. Bátorság kell a kenyér háborújához is, de ha mibennünk csak egy része marad meg annak a bátorságnak, amelyet hőseinktől tanuí- hatunk^akkor a kenyér háborúját is meg fogjuk nyerni. Nyugalom és erő legyen hát jelszavunk I •eTüdőbetegek szanatóriuma Szekszárdon. HHin ' TTWffTTH\\T~~ AKáMTV A háború egész világot sújtó csapása, a rettenetes lövőárki élet, foglyaink messze oszágokban való sa- nyargása, az itthon maradt szegényebb s főleg nagyobb városi lakosság sok-sok nélkülözése lerontotta azt a kis percentuális javulást is, a melyet a leggyilkosabb betegség, a tüdőgümőkór leküzdésében évek liosz- szn során át tartó, de gyér anyagi eszközök hiányában amúgy is csak minimális eredménnyel járt gyógyitó és védekező munkánkkal — elértünk. Más államokkal szemben Magyar- országon még a béke időben is kevés történt e rettenetes baj leküzdésére. Egy, vagy két tüdőbeteg szanatórium legfeljebb, amit — állam- pénztárunk üres volta mellett, a kimerült társadalom áldozatkészsége lótesitbetett.' S micsoda rettenetes perspektíva tárul elénk a háború befejezése idejére, amikor hazajrfn a sok csontig leaszott szánalmas alak, bénán, betegen s követeli az élethez való jogát. a családi élet ittbagyott boldogságát, az elfojtott, félbe maradt gyer- nlekkacaj örömét ? Rettenetes lesz majd az „egészséges falu“ külső képe is, hát még a városoké, pláne nagyobb városoké ? Az utcák megtelnek réveteg, alig vánszorgó sápadt alakokkal, kik a gyilkos kór csiráit hordják magukban s megfertőztetik a járdát, -az utca porát, de ami legszomorubb, az otthonnak boldogságot sugárzani hivatott levegőjét . . . Mily rettenetes lesz a halál utólagos sarjukaszálása a lövőárkok- | ban vágott hatalmas rendek Után ? Hány ezer, meg ezer ember pusztul el idehaza a harctérről hazahozott betegségében s mennyivel nagyobb lesz Uz amúgy is óriási gyermek- halandóság ? S milyen lcétségbeejtően csenevész a jövendő nemzedék.. , ? ! Pedig-a hazáérkezőknek még jó része megmenthető volna a munkástársa- dalomnak. Csak anyagi eszköz kell hozzá. Ezt az utóbbi nemes hivatást értette és érezte meg Wolf Henrik fácánkerti nagybirtokos, amikor pár évvel ezelőtt szekszárdi szőlejét, az azon levő épületekkel együtt felajánlotta egy a harctérről visszatért, még gyógyítható tüdőbeteg katonák szanatóriumja céljára, amelyre maga s boldog emlékű veje, Kunffy Károly és családja többi tagjai részéről is értékben körülbelől 120 ezer koronát adományozott. Akkoriban érdeméhez képest mél- táttuk ezt a nemes emberbaráti cselekedetet, de azóta úgy látszott, hogy a mindent megakasztó, elseprő, elsorvasztó háború ezt a szép hazafias ideát is eltemette . . . Hála Isten nem igy történt. Amikor e sorokat Írjak, biztos helyről azt az értesülést szereztük, bogy a szekszárdi tüdőbetegszanatórium nemsokára a megvalósulás stádiumába lép. Dr. Szentkirályi Mihály polgár- mester hgyanis nem hagyta elaludni az ügyet. Kérvényt adott be az Országos Hadsegélyzö Bizottsághoz, a melynek tudvalévőén Simo'itsils Elemér vbt. tanácsos, képviselőházi al- elnök, Tolnavármegye egykori nagyérdemű főispánja az alelnöke. TÁRCA. Harctéri naplómból. — Irta: H. J. zászlós, — Tavaszi hangulat. Román front, 1917 május. Már én csak olyan naplóiró természet , vagyok, ha utazom, ha ott hon vagyok, most pedig itt kint is, mindig és mindenhol bejegyzőm naplómba a körülöttem,, vagy velem történteket. Néha jó ez — néha nem. Ha látogatok benne és mondjuk, kellemetlen, tmég mindig fájdalmat okozó részleteket olvasok —Akkor nem jó, akkor szeretném, ha nem írtam volna le... Hát — igen, itt a harctéren is irom naplómat az első naptól kezdve. Egy kötet már megtelt — sok 'érdekes dolog ! Folyta-, tom most ebben a szép kis, piros kötésű, leszakítható lapokkal ellátott könyvecskében, — még ceruzának is van benne hdy, bizony .,, Az Ur 1917. esztendejében .... hó első napján, itt a széditőn magas" hegy legtetején, szemben egy másik sziklaször^yeteggel, melyen már ellenség ül — itt, ahol egymással hetek, hosszú hónapok óta nézünk már farkasszemet — a tavaszt várom. Hogy élvezhessem én is a gyönyörű természet sokszor — csodás pompáját. A fenyvest, a völgyet, hol sárga lovak legelésznek; a nagy hegyiket, hófedte csúcsaikat, zöldelő, széles hátukat; a kis patakot, mely most megdagadva, lármásan-zúgva rohan tova egyre szélesbedő medrében. Lassan eltakarodik a rengeteg tömeg hó a hegyoldalakról, csak a nagyon-nagyon magas sziklákon fehérlenek még a napsütésben csillogó foltocskák, meg az erdőben, ahova nem tűz úgy a napsugár. . . Találtam múltkor már virágot is 1 Sok kicsi hóvirág fehérlett egy helyen a kibujkáló, halványzöld fü között. ... sok kis virág ... kicsi fehér folt a nagy zöld mezőben, mint zöldbársonyon ottfelejtett illatos, csipkés, fehér dőí zsebkendő. . . .Micsoda öröm ............itt a tavasz mé gis ! — Felszedtem a térképtáskát, van már sok virágom. . . nini ott halványkék is látszik, olyan, mint az ibolya; alig vettem észre, oly szerényen húzódik meg szegényke a dombhajlás mögött. Sok fehér és kék virág ... meg rózsaszínű ... Majd küldök azoknak, kik szeretik ezt az ajándékot, harctéri virágot, itt a halál piros-zöld mezején virulót, mely nem bújhat el, ha jön a halál .... ha jön gránát . . . ssssss . . . felszántva az avart, lekaszálva a füvet és — Istenkém — a sok kicsi, ártatlan, fehér, reszkető virágot, mely eddig a hó alatt rejtőzött, rozsda- piros foltos, fehér hó alatt . . . talán szegény, szomorú, szőke bakagyerek borult föléje, szerelmesen, vércsókos- szájjal; talán már alatta pihen; kö- nyörgőn-esdeklő kék szeme örökre lezárva. .. Vagy, ami még csúnyább virághalál — súlyos, szöges bakancsok tiporják le kíméletlen nemtörődéssel a gyenge szirmokat. . . . Küldök haza belőlük, hogy lássák: nekünk is van ám ; ha nem is szép szegfű vagy diszesen-szines rózsa, avagy tarka tulipán, de — van; és ennek nagyobb, százszor nagyobb'az értéke; harcmezőn nyílt, hős virág. Kedves emlék . . . ha, most még ifjú lányok, majd egyszer, mint fehérhaju nénikék előveszik régi-régi, kedves emlékeik közt szerénykedő, (epreseit, száraz, harctéri virágaikat, melyeket még akkor .. . valamikor réges régen küldött fiatal, szerelmes fin ... talán könnyet is ejtenek . .. Hiába .... szép volt az mégis, akkor ... az ifjnság idején, mikor a rózsaszínű lapokat hozta a posta, s rajtuk rózsaszínű álmokról szóló írás. . . # . .. Szitáló estszürkület. Csendben, szótlanul heverünk a tisztifedezék pokrócokkal letakart ágyain. Főhadnagy, hadnagy, zászlós. Lassan szállt le az erdő fölé a lila alkony, melybe sötéteD meredtek a zöld, su nár fenyők. Messziről langyos szellő .tánca hullámzott 'erre, csipkedve- játszva a fenyőlombokkal. Pihenés a fÖrgeteges, vas-vihar után. Hajósok a tengeren talán azt mondanák : szélcsend ; katonák harctéren azt mondják : tüz-sziinet. A vadul tomboló elemek lélekzetvétele. Pár órára. — Talán hosszabb, talán rövidebb időre. Szomorun-nóma alkony suhant be az est sötétjébe. Lélek nélküli, holt némaság. A fedezékben halotti csend. Csak a felizgatott, végsőkig feszült idegek dolgoztak. — Gondolkodtam. Talán már 8 óra is lehet. Kis vaskályhában égett a száraz fa; ki- kivillanó játékos fénye misztikus, őrült alakokat rajzolt, táncoltatott a sápadt-deszka falon, nézem mint vibrál, táncol a sok tUzescsik; jól esik ez a kis fónyrezgós a sötéthez szokott szemnek is. Meddig tart ez igy vájjon? Azt hiszem, hogy örökkévalóság, mióta itt fekszem a kemény ágyon, fáradt, kimerült, ernyedten- béna izmokkal. Ha felrázna valaki ! Nem ... ha ideülne valaki az ágy szélére, hogy hozzám ne érne.J de mégis erezném . .. csak kicsi márványkéz bársonyos simogatását érezném homlokomon ... az ... az ... Ajtócsikorgás — mily különös, csúnya zenéjü zaj ! ... Nyílik az ajtó, tiszti legény jön be; teríteni. Egy gondolattal nyúlánk zsebünkbe gyufáért. Zörög már a gyufafej. . . Két lámpa közönséges, rideg fénye űzi el a lenyűgöző, bénitó, de mégis oly kellemesen-csendes sötétséget. . . Hnnyorgatunk, lassan szokik hozzá szemünk a fényességhez .. . cipők, csizmák hangos kopogása bántóo beküldésére. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi
