Tolnavármegye és a Közérdek, 1917 (27./13. évfolyam, 1-52. szám)

1917-11-22 / 47. szám

V * 2. __________________________________________________ igyenletesen gyáván és haza ellene­sen viselkedő cseh nemzeti képvise­lőknek őseink drága vérén szerzett e*er éves magyar hazánk egysége ellen elkövetett szemtelen és hitvány támadásai miatt 'és sajnálattal látja, hogy a testvér állam vezető tényezői­nek niDcs egy komoly, erélyes tilta ■kocásuk, mellyel ennek a parazita nemzetiségnek idegen tulajdon után sóvárgó kikiáltóit leinteni, megfé­kezni s őket példásan megfenyíteni tudná, akarná. , És mert dicső őseink vérén meg­szerzett, egy ezred éven át megtar­tott édes hazánk megszentelt földjé­nek minden talpalatnyi része az or­szág testével összeforrt, mélyért a történelem tanúsága szerint őseink mindenkor nemcsak készek voltak, de fel is áldozták életüket s a jelen nemzedék, mely rettenetes világégés ben az egész világ bámulatára-oly fenségesen adja tanujelét honszefel mének, a cseh árulókkal szemben is megfogja tudui védeni, oltalmazni az édes.haza területének integritását ; és a mldŐD a cseheknek ezen nem felen, szégyenletes viselkedése fölött törvényhatósági b zottságunk meg­botránkozásának adva kifejtzést, azt * leghatározottabban visszautasítja, egyben teljes tisztelettel felkéri az országgyűlés képviselőházát, hogy a cseheknek országunk területi épsége ellen elkövetett nemtelea merénylete miatt emelje fel egy emberként meg- féJemlitően ható tiltakozó szavát, uta- aitsa azt vissza oly' módon, hogy ilyen alávalo'ságok többé ne történ­hessenek; mert e nemzet, amikor el fenségének* összezuzásáról van szó, nem csak akar, de tud is egységes, hatalmas és félelmet keltő lenni; to­vábbá felkéri törvényhatósági bizott ■ságunk a m. kir, kormányt is, hogy ezen >i két testvér állam együttélé­sénél nagyon is kívánatos jóviszony megóvását veszélyeztető támadások jövőben való lehetetlenné tételére szükséges erélyes törvényhozási in­tézkedések sürgős foganatosítása ér­dekében az osztrák kormánynál mi- telőbb járjon közbe. A közgyűlés a javaslatot, mely <sU’., .Éri Márton főjegyző erős tollára ■dali, egyhangúlag, nagy lelkesedés­sel elfogadta. A közgyűlés további részleteiről íke újdonságok rovatában adunk ér­tesítést. Jl Imtükölcsön jcsszések. Gyönyörű lendülettel indult irieg a VII. — győzelmi — hadikölcsön jegyzés. A Tolnamegyei Takarék és Hitelbanknál az első néhány nap alatt a jegyzések összege elérte a négy millió koronát. Elsők között van dr. Apponyi Rezső gróf főispán 1G0.000 ko­ronás jegyzése, aki ily módon nemcsak szóval és Írásban jár elől a propagandában, hanem tettleg is, saját jegyzésével maga jár a jó példával elől. A legnagyobb tisztelettel és elismeréssel kell foglalkoznunk a következő két hatalmas jegy- « zéssel. Az illusztris jegyzők ed­dig is minden alkalommal igen tekintélyes összegeket jegyeztek. Ezúttal különösképpen fényesen domborodik ki az ő jegyzésűk és pedig Apponyi Géza gróf vbtt. egy millió és 100.000 ko­ronát, Széchenyi Domonkos gróf pedig egy millió koronát jegy­zett. Mind a két jegyzés ragyogó példája annak, hogy a születés, név, és vagyon mire kötelez. A Tolnamegyei Takarék és Hitelbank saját tárcájára jegy­zett 500.000 koronát. Ugyancsak nagyon tekintélyes * 8 TOLNA VÁRMEGYE ég a KÖZÉRDEK 1917. november 22. összegeket jegyeztek és a leg­nagyobb elismerésre méltó báró Schell Józsefnek 200.000 kor. és Ferenczy Sándor gerjeni föld- birtokosnak ugyancsak 200.000 koronás jegyzése. Kalapot, eme­lünk Horváth József Ocsény község érdemes bírája előtt, aki eddig is községében lelkes szószólója volt a jegyzéseknek,1 ‘saját személyében is igen szépen jegyzett, ezúttal pedig 110.000 koronát jegyzett, gyönyörű pél­dáját adta annak, hogy a kis- és középgazdák milyen mértékkel vegyenek részt a jegyzésben. Ugyancsak tekintélyes^ össze­geket jegyeztek és pedig egyen­ként 50.000 koronát id. Bern- rieder József, Leopold Lajos Szil­famajor, Rosenberg Mátyás, báró Rudnyánszky Rezső és ' Kovács Benő (Ocsény) urak. Végül Bod­nár István, dr. Martin József, Szeghy Sándor és Wolf Henrik hitelbanki igazgatók,-»úgyszintén dr. Leopold Kornél vezérigazgató ugyancsak égyenként 50 000 ko­ronát jegyeztek. Ezen nagy ösz- ^zegü jegyzések mellett igen sok a kis tétel is, amely jegyzések nem kevésbbé értékesek, mert az a fő, hogy mindenki — ki- rétet nélkül — a maga erejéhez képest vegyen részt a hadiköl- csön jegyzésben. (Folytatás a jövő számban.) HÍREK. — Katonai kitüntetés. A király Dunaföldvar község szülöttjét, Szabó Miklós 5 ik honvéd gyalogezredbe!! f hadnagyot a harmadosztályú katonai érdemkereszt, a Signum Laudis és Károly kereszt tulajdonosát az ezüst Signum Lautlissal tüntette ki. Äldor György, a cs, és kit- 44. gyalogezred zászlósa, Áldor Ödön, szekszárdi törvényszéki tanácselnök fia, a bukovinai harctéren, a leg­utóbbi véres összeütközés alkalmá­val tanúsított vitéz és bátor maga­tartása jutalmául az I. osztályú nagy ezüst vitézségi érmet kapta. — Az uj sajtófőnök. Dr. Wekerle Sándóf miniszterelnök a miniszter- elnökségi sajtóiroda főnökévé: dr. Gonda Henrik ismert újságírót ne­vezte ki. Dr. Gonda Henrik igen rokonszenves, agilis és tehetséges tagja a magyar újságírói karnak és aki előzékeny egyéniségével, még abból az alkalomból, hogy egy na­gyobb pert folytatott az itteni bíró­ságok előtt, — dr. Gonda Henrik ugyanis egyúttal gyakorló ügyvéd is volt — nálunk is számos jó ba rátot és tisztelőt szerzett magának. Dr. Gonda Henriknek Tonamegyé- ben közel álló rokonsága van és pe­dig Strasser Henrik inámpusztai nagybérlő az apósa, Honig Albert bonyhádi földbirtokos pedig a sógora. — Hadikölcsön jegyzés. Szlanko- vánszky Janos cs. es kir. kamarás úgy mint az előző hadikölcsön kötvények jegyzésében a jelenleg kibocsátás alá kerülő VII ik magyar hadikölcsön jegyzésben is résztvett s ez alkalommal a Magyar Földhitel­intézetnél 100.000 korona névértó- két jegyzett. — Sass Istvánná ünneplése. A Tolnamegyei Egyesült .Nőegylet vá lasztmánya f. hó 20-ikán ülést tar­tott, ezen alkalmat megragadta, hogy az egyesület diszelnöke, társadalmi életünk egyik köztiszteletben és nagyabecsülésben , álló tagja : ÖZl). Sass Istvánná iránt kifejezze az egyesület tagjainak oszlatlanul érzett őszinte bizalmát és lelkes szeretetét. Sass Istvánné ugyanis a legközelebbi napokban tölti be áldásos éledének 80-ik évfordulóját. Ennek jelentősé­gét méltatta gyönyörű beszédben Kovácsáé Nagy Lujza a nőegylet elnöke, aki hűségesen festette meg Sass Istvánné életrajzát és ékesen tolmácsolta az egyesület háláját és tiszteletét Sass Istvánné iránt. Az ünnepelt matroua, akit ez alkalom­ból a vármegyre minden részéből elhalmoztplj szerencsekivánatokkal, meghatva mondott köszöaetet a nem várt ünneplésért — A pécsi püspök a hadikölcsijnért. Zichy Gyula gróf pécsi megyés püspök, aki maga 200,000 koronát jegyzett, híveihez pásztorlevelet inté­zett, a melyben közli a hetedik hadikölcsön tervezetét és lelkes hangon buzdítja papjait és hiveit a jegyzésre. A magyar nemzet, úgymond a többi között, a meg­próbáltatás ama rettenetes éveiben mindig hü maradt önmagához s az áldozatkészségnek, ragyogó példáját adta úgy a harctereken fiifhk vitézi tettei, mint a hazánkban as itthon- maradottak megfeszített munkája s áldozata által. Fenyegetett nemzeti létünk most újabb anyagi áldozatot kíván tőlünk. JH°zzuk meg azt most is azzal a fölemelő tudattal, hogy a mit vitéz hadseregünknek adunk, azt tulajdonképpen ' önmagunknak adjuk és az anyagi áldozattal saját javunkat munkáljuk. — Adófelszólamlási bizottság. Az 1917. évi jövedelem-, vagyon- és hadinyereségadó felszólamlást bizott ságok folyó hó 26-án kezdik meg működésűket Szekszárdon. Az I. számú bizottság Schell József báró elnöklésével, a Szekszárdi Kaszinó olvasó termében, a II. számú pedig Széchenyi Domokos gróf elnöklété vei a vármegyeház kistermében fog működni. A tárgyalások, mintegy 8 hétig tartanak. — Eljegyzés. Lustig Elvira úri leányt Észekről eljegyezte Berényi Zsigmond takarékpénztári főköny­velő (Minden külön értesítés helyett.) \ Rácz Jenő puszta-Fácánkertből eljegyezte., Gottlieb Ármin leányát, Görgi] Margitot Szekszárdról. (Min­den külön értesítés helyett ) — Esküdtbirősági ein itf'ós helyet­tesének kijelölése A pécsi kir uelő tábla elnöke, a szekszárdi kir. tör■ törvényszéknél szervezett osküdtbiró- ság elnökévé dr. Pestiig Pál kir. törvényszéki elnököt, helyettesévé pe­dig Salamon Iván kir. ítélőtáblái bírói címmel és jelleggel felruházott kir. törvényszéki birót jelölte ki. — Jegyzők ülése. A tolnamegyei községi- és körjegyzők egyesülete múlt szombaton d e. Szekszárdon Pariit Adolf főjegyző, egyesületi eb nők elnöklésével közgyűlést tartott, amelyen a tárgysorozat pontjait lé­nyeges észrevétel nélkül letárgyal­ták. A közgyűlésen jelen volt dr. Eri Márton vármegyei főjegyző is, aki az egyesület diszelnöke és akit lelkes óvációkban részesítettek. A közgyűlés befejezése után a jegyzők teljes számban tisztelegtek dr. Ap ponvi Rezső gróf főispánnál, aki a tisztelgőket igen szivesen fogadta és velők hosszabb ideig beható eszme­cserét folytatott. — Esküvő. Gero Simon tartalékos zászlós, áll. isk. tanító, e hó 7-éu házasságot kötött Binéth Fridával Pakson — A vak katonákért. A Hadi Termény-Reszvénytarsaság — mint országunkban ma már kétségtelenül a legnagyobb rpparátusaal dolgozó intézmény — alábbi intézkedésével is igazolta önzetlen, a jótékonycél támogatására irányuló működését. Az összes, vármegyénkben lefolyó malomfeljeíentésekkel stb kapcsolatos és a kibágási eljárások folytán az illetékes -hatóságok által elkobzott és a vonatkozó kormányrendelet értelmé­ben mint feljelentőt — a Hadi- termény szekszárdi kirendeltségét illető — gabona ellenértékének V5 részéről minden esetben a vak katonák alapja javára lemond. Mag kell jegyeznünk, hogy e cimen már eddig is szép összeg fordittatott a fentnevezett célra. A Hidi Termény- Részvénytársaság szekszárdi ki- rendeltsége ezen újabb cselekedeté­vel ismét bebizonyította, hogy min­den tekintetben komoly hivatásához képest kizárólag a közcélt szóig Úja. — Egyhizmsgyai választásait. A tolnai református egyházmegye leg­utóbbi közgyűlésén elrendelte több egyházmegyei tisztség betöltésére a pre'shyteriumok szavazását. Ezen szavazatok folyó hó 15 én bonttatta k föl Duuaszentgyörgyön Kátai Endre esperes, Takács Gyula-vil. aljegyző és Gilicze S indor kajdics» lelkész bizottsági tagok jelenlétében. M»g- választattak Gide S indor pácsvárad i lelkész, lelkészi tanácsbirává, Bithory Géza dunföldvári vezető-járásbiró kir. táblai bíró, világi tanácsbirává , világi jegyzővé dr. Szilassy Bála losonci földbirtokos, eddigi aljegyző ésv a következő 3 évre tanító kép­viselőké Dely Gyula bJicskai kántor- tanitó, tanító egyleti elnök és Vida Ferenc gerjeni kántor-tanító.­— A 19. hinvédgyalogezred parancs­noksága kérelemmel fordult Ssste- szard város közönségéhez, hogy a város érdemes polgársága •egyen segítségére abban a törekvésében, hogy immár a negyedik telet a harc­téren töltő tolnai, somogyi és baranyai hős fiuknak az idei szil­veszter alkalmából némi örömet szerezhessen és részükre az otthontól való hosszas távollétet elviselhetőbbé tegye. Az ezred harctéri újságja, a „Fokosu, az idei szilveszternapján a harctéren tombola-játékot szándéko­zik rendezni és Szekszárdi Pécs és Kaposvár áldozatkész polgáraihoz fordul azzal a kéréssel, hogy e tombola játékhoz, közadakozás ál­tal bocsássunk rendelkezésére oly tárgyakat, amelyekkel a bős honve­deknek némi örömet szerezhetünk. Tekintettel arra, hogy az idei bor­termés várakozáson felül bőségesek fizetett: elsősorban hosszabb szállí­tásra alkalmas palackozott borokat kérünk a katonák részére. Hiszem, hogy minden termelő lefogja róni a hősök iránti tiszteletének adóját. El­fogadunk ezenkívül bármily ciesély összegű pénzt is. A kereskedő és iparos közönségtől árucikkekből kérünk oly tárgyakat, amelyeknek a lövószárkok h kói hasznát vehetik, így : konyak, likőr, konzerv, cukorka, pipa, doh íny, dohány- és cigaretta- tárca, szivar- és cigaretta szopósa, zseblámpa, szappan, íogkefe, fogpor, levélpapír, ceruza, notesz, kés, borotva, öngyújtó, olvasnivaló stb. stb. A polgármester ur engem bízott meg a gyűjtés vezetésével es az ado­mányok átvételével, amiért is kérem a város áldozatkész közönségét, hogy a hősöknek szánt adományaikat, naponként a hivatalos órák alatt legkésőbb dec. 10-éig hozzám el­juttatni szíveskedjenek. Szekazárd, 1917. november 15. Rácz s. k. rendőrkapitány. — Köszönet az adakozóknak. A háborúban feldúlt tűzhelyek ujra- felépitésére Tolnavármigyébeo a gyűjtés 15886 K 14 fillért ered­ményezett. Erre vonatkozólag az újraépítő országos bizottság elnöke : gróf Khuen Hédervári Károly a következő levelet intézte , Forster Zoltán alispánhoz : Méltóztassék meg­engedni, hogy a Toínavármegyóban gyűjtött' hozzánk átutalt 15886 K 14 fillérért Nagyságodnak és általa mindazoknak, akik a gyűjtés ered­ményéhez adományukkal hozzájárul­ták, a háborúban feldúlt vidékek rekonstrukcióját célzó országos bi­zottságnak hálás köszönetét nyilvá­nítsam. Fogadja igen tisztelt alispán ur kiváló nagyrabecsülésem nyilvá­nítását. Budapest, 1917 november 16. Gróf Khuen-Héderváry Károly. A helybeli „Központi Szesz­főzde“ felkéri a szekszárdi szőlőbirtokosokat, hegy törkölyü­ket lehetőleg november végéig beszállítani szíveskedjenek. N

Next

/
Oldalképek
Tartalom