Tolnavármegye és a Közérdek, 1917 (27./13. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-04 / 1. szám
XXVII. (XIII.) évfolyam. 1. szám. Szekszárd, 1917. január 4. MÁMÉ ÉJ A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: s* évre .............16 korona év re.............. S > Ke gyed ír** .... 4 » Egy se*» ára ... . 16 fülét Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig t kor., tovébfci sor 30 f. — Nyüt- ftr: gannond soronként 40 fiitér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. a. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkinl egyszer: csütörtökön. Tefofoa szám 2 r&szerkeirtó : 18. — Fetetös szerkesztő : 24 — Kiadóhivatal: 11. Stvkejtlficéf: Bezerédj litván-utca 5. szám. U« kttézodük a lapot érdaki« »szzm kűidemávyak. Kíadóktvatal: Béri Balos Ádim-utca 42. axám. Az előfizetés péazck is kiréotésok Wa küldendők. Néptanítók« te az előfliaté t ejtesz évre előre beküldik, 8 korona. Pőszerkeszt«: Or. LEOPOLD KORNÉL Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főm unka társ : FOLDVABI MIHÁLY. Laptülajdoaosok s szerkesztők. A „munkapárt - lelkiismerete" Az uj esztendő nagy ökölmutogatással kezdődik. Fenekedés itt is, ott is. Az ántánt hetekig rázta a rongyot, amig a békeajánlatra a választ megadta. A lapok előzetes komen- tárjaiból azt hittük, hogy tigrisekkel, oroszlánokkal lesz dolgunk. — Wilson béke-javaslata azonban, mint az állatszeliditő csattogó ostora szétütött az üvöltöző fenevadak között. Ordítozni ordítoznak ugyan még most is a dühös ellenfelek, de ez a hang kmár tompított, mintha csak fonográf adná le a díszes állatÍ lehlet müüvöltését. Uni szonó alt harsogja a tiz, angol pöröly- lyel békóba kalapált szövetséges, hogy igy — meg úgy nem lesz béke, amig a régi status- kvó helyre nem áll s a kárpótlás, a reparáció el nem következik. Ezen felül még külön területeket is igényelnek, e! felelj ve, hogy birtokon kivid apellálgat- nak még a régi elvesztett országrészekért is. Ezt a fenekedő hangot mintha idehaza mi is hallanánk. Az uralomról levitézlett ellepzék is visszaigényli régi kormanybuk- tató hatalmát. Ha az ember végig olvassa az újévi politikai nyilatkozatokat, úgy érzi, hogy ujabbi politikai harcok forgó szelével vemhes a megifjult vén Idő. De a mai nagy idők, nagy önmegtartóztatást kívánó kötelességéhez képest mily szegényes argumentálásnak tűnik .fel a függetlenségi szónok érvelése, hogy két csapás nehezedik erre az országra: Tisza István, ki akadálya a politikai és szellemi erők tömörülésének és a jelenlegi többség, mely lelkiismeretét nem tudja megtalálni, mert azt születése napján — elvesztette. Bizony-bizony az e fajta szellemeskedés meg nem menti a hazát. Esküt teszek reá, hogy szónok maga sem hiszi, hogy Tisza bukásával megszűnnék minden baj s megtörténnék ama bizonyos nemzeti tömörülés. — Mert ne tessék elfelejteni a koalíció nagy abroncsát, amelyről azt hitte mindenki: no most körül van övezve általa az egész nemzet s mint a gönci hordóban, ott erjed a tehetségek, a nemzeti aspirációk, a biztos sikerek kvintesszenciája . . . Lőre volt biz abban a nagy hordóban, tehát nem a benne levő szellemi szesz feszitette, de a torzsalkodás rozsdája marta szét az összetartó abroncsot. A magyar nemzetnek nem Tisza István az átka, de az, hogy még a mai nagy idők sem tanítják meg az embereket — emberi ambíciójuk, n agyravágyásu k, gyűlöletük mérséklésére, a falu tornyán túl való látásra s az uj idők uj szellemének megértésére, a kívánatos egyetértésre . . . Milyen fényes ellentét ezzel szemben Tisza megnyilatkozása. Mily nemes megbocsátással siklik át a nádorhelyettes választáskor lefolyt személyi inzultuson, amellyel szemben csakugyan nem volt más vértje, mint a — közügy palástja. Átadja az egészet a — jól megérdemelt feledésnek . . . Hát, amit Ausztriáról, a végzetes, esztelen, botor régi cen- tralisztikus szellemről mond ? Merészelt ilyet felelős állásában az egykori koalíció hangoztatni ? És az oláh betörés? Mintha keresztbe font karokkal, a meg- kövezésre szánt martirt látnánk, homlokán a meggyőződés, a lelkiismereti tisztaság glóriájával. „Felemelt fővel vállaljuk a felelősséget, mert Erdély idő előtti kiürítése csorbát ütött volna prezs- tizsünkön s egyenesen felhívás lett volna a románok számára...“ Elfogulatlan ember tud-e ezzel szemben elitélő argumentumot felhozni, kivált most, amikor győzelmeink hosszú sorozata igazolta ezt a felfogást ? S nem indokolt-e hát, az a méltatlan megbántástól remegő és reszkető hang, amely a munkapárt elnöke szive és lelke közepéből előtört: „ Önérzetünk rovására ökölbe szorított kézzel kellett akárhányszor elnyelni, a mit reánk mértek.“ S ki tagadhatná annak a harsogó éljenriadalnak spontán őszinteségét, amelyre ama szent fogadásnak^ menydörgése adott visszhangot, hogy a munkapárt megunva a kicsinyes csipkedést, egy szívvel, egy lélekkel áll ki a küzdő porondra s testével fedezi azt a férfiút, akit, az ünnepi szónok szerint: „hazaáruló, aki most cserben hagy Tisztelt ellenzéki urak, a nemzet vérzivataros idején, a legválságosabb napokban, a béke késleltetése, sőt meghiúsítására még ezután is harcot hirdetnek ? Nem jól teszik! Most legalább nem, amikor ellenségeink kezéből jóformán már kivertük a gyilkos tőrt. Csak nem akarják ezt újra a kezükbe adni? 1 Vigyázzanak tehát a köny- Jól van, legyen magas szin- | nyelmü szellemidézéssel! — A vonalon álló parlamenti vita. De munkapárt elveszett, meghalt ez az idő nem alkalmas a régi lelkiismeretére hivatkoztak. Úgy aprólékos számadások lebonyo- látszik, az a lelkiismeret él, vagy litására, sőt a politikai vendettára ha meghalt, az uj esztendő reg- se. Megjön majd annak is a gélén fel is — támadott! maga ideje. j B* A szeretet nemzetközisége. — Dr. Krömölin Gyula Szilveszter-esti beszéde..— Katonák, kedves betegeink ! Mélyen tisztelt közönség, hölgyek és urak! * Az egyre halmozódé háborús munka folytonos erőfeszítése közben nincs ugyan idő felesleges beszédre, de mégis kötelességemnek érzem, hogy érdeklődő szives megjelenésüket megköszönjem és — mielőtt a Sylvester-eati hangulat kedélyes derűjének átengedném a teret — nagyon röviden néhány komolyabb szét is mondjak ! Mélyen lisztéit közönség! Tavaly ilyenkor, ugyanezen a helyen, ügyünk igazságosságába vetett hittel, a békére irányúié reménységgel pillantottunk a jövőbe. Csalódás lett a részünk : a lefolyt esztendő nem hozta meg a bókét, tovább kell tehát küzdenünk. A háború éjszakájában letűnt, lehanyatlott égboltunkról a hosszu- pályáju, erősfényü sarkcsillag is, de csüggedetien előretörésünk útja mégsem maradt sötét, mert uj hajnali csillag kelt fel helyette, a virradatot hirdetve! Tudjuk, hogy nincs oly hosszú, nincs oly sötét, nincs oly viharos éj, melyet nappal ne kö vessen. A háború éjszakájából élő rablók, az éjszaka ragadozói, a dip lomácia denevéreinek is el kell egyszer pihenniük és odúikba visszavonulva, kénytelenek lesznek a Dap világot kereső becsületes békés munkának engedni át a teret 1 Hiába minden uszító gyűlölködés, minden nagyképü fogadkozás : a béke jönni fog, mert jönnie kell! Ez a világrend és az emberi lélek örök törvénye 1 Nem is kételkedik ebben talán senki; még a csüggedteket, a kis- hitüeket is inkább csak az a kérdés izgatja: mikor jön már egyszer s hogy — ha elérkezett — milyen lesz és meddig fog tartani V Elérhető-e egyáltalábau a békebarátok és pacifisták álma az örök békéről ? Egy megkapó, symbolicus képet láttam egyszer valahol: a primitiv ősembert ábrázolta, amint gziklaoduja előtt, félig guggoló helyzetben, egyik kezével gyökeret t p a földből, másik öklét pedig védekezve emeli a bokorból előbujó leselkedő társára, aki szerény zsákmányát akarja elorozni tőle. Mélyen tisztelt közönség ! Ez a kép ma is talál, lényegében nem változott! Az emberiség sok évezredes kultúrája legfeljebb csak a formákon változtatott: az anarchikus elszigeteltségben élő, primitiv emberi egyedek helyére az emberiség nemzetekké fejlődött, államokká szerveződött, sok millió I főnyi tagozatai léptek ; a földből té. pett gyökereket a magas fejlettségű emberi művelődés gazdag kincsei helyettesítik. A sziklaodu a „haza“ szent fogalmává magasztosult; az ősember védekezőén lesújtó, szörö* öklét pedig a gépfegyverek s a harminc és felesek képviselik ; ámde a sóvár és kapzsi indulat, meiy a másét irigyli, a máséra tör, ma is él, a ha szelídítő kulturhatások néha bosszú időkre el is fojtják, a nemzetek létért való küzdelmének legnagyobb feszültség? pillanataiban ko- ronkint kitör és élni fog — valószínűleg és sajnos — mindig! Vagy legalább is élni fog mindaddig, míg az emberi lélekben ugyancsak ottélő, egy másik ösztön véglegesen fölébe nem kerekedik. S váljon mi ez ? Melyik az a nemesebb ösztön, amely a kölcsönös megértésre és- a béke áldásainak — fokozatosan — egyre hosszabb tartamú biztosítására lehet alkalmas ? Sokat halljuk, szinte divatba jött emlegetni, igen tisztelt közönség, hogy ez a világháború a „nemzetköziség“, az „internacionalizmus“ csődjét jelenti!? Nem ezen -helyre tartozik fejtegetni, helytáll e és minő viszonylatokban ű vélemény és nem a látszat felületes megítélésén, nem tévedésen alapul-e ? Egy azomban máris bizonyos: a „szeretet inter- nacionáiizmusa“ él ma is, sőt talán diadalmasabban, mint valaha ! Mindjobban előtérbe lépő, nemzetközi jótékony intézmények egész sora hirdeti ezt. A szeretet nemzetközisége nem fulladt bele a világháború vér- özönébe ! A kinek Röntgen-szemei keresztüllátDak a gyűlölködés mesterségesen kovácsolt acélburkain és páncélsisakján, az megláthatja, észreveheti még e véres napokban is, hogyan csírázik ezen eltemetett ma- gocska — nem talán a vezető diplomaták és bőrüket féltő államférfiak, de — a nemzetek és szélesebb néprétegek lelkének mélyén és ezen magból fog kisarjadzani a beke zöld oíajága ! Talán előbb, tán sokkal előbb, mint hisszük : talán csak egy lágy tavaszi fuvalom kell még, egy enyhe tavaszi eső is elég már, hogy kibontsa zseDge levele: ! ? Hiába a diplomácia minden vergődő mesterkedése, mert az igazi erő, az igazi hatalom a nép millióinak szivéből fakad. A népels consensusa, melyet a vallás oly magasan értékel, a béke életrevalóságának is záloga lesz ! Hazánkat bátor kitartással védő, diadalmas harcaink csatazaja között se legyünk tehát süketek a szeretet nemzetköziségének halk zaendülésé- vel szemben, az ébredező megértés
