Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)
1916-08-03 / 58. szám
2 T0LNAVÁB1E6YE és a KÖZÉRDEK / 1916. augusztus 3. egységesen eljárnunk nemcsak a harctereken, hanem a háborúval összefüggésben levő élelmezési ügyekben is. El kell látnunk nemcsak harcos katonáinkat, hanem az itthon maradt népelemeket is és első sorban gondoskodnunk kell a gabonával el nem látottak szükségletének fedezéséről és beszerzéséről. Ismerteti a termés lefoglalására és felhasználására vonatkozó kormány intézkedéseket főbb irányokban. Felhivja e rendelkezésekre a közönség figyelmét, mert a háborút csak úgy tudjuk győzelmesen befejezni, ha a kormányrendeleteknek feltétlenül, minden hátsó gondolat nélkül, becsületesen eleget teszünk. A gazdaközönség jogosítva , van terméséből az élelmezésére, valamint gazdasági céljaira szükséges mennyiségeket visz- szatartani, a nem termelők pedig hatósági igazolvánnyal fedezhetik szükségletüket, figyelmezteti ezeket, hogy ne egyetlen igazolványt váltsanak, hanem többet, és hogy az élelmezésre szükséges igazolványt a község adja, a gazdasági célokra valót a járási főszolgabíró. Hiszi, hogy a vármegye közönsége e téren is meg fog felelni hazafias kötelességének. Mindenkit, aki a nagy közönséggel érintkezik, kér, hogy apostolként hirdessék az élelmezés biztosítására vonatkozó tudnivalókat. Szeretné, ha Tolnavármegye, mint sok más tekintetben, úgy ebben is példaadó lenne. Szeretünk hivatkozni vármegyénk nagy fiára, Be- zerédj Istvánra,' aki az önzetlenség és kötelességteljesités megtestesülése volt. Mutassuk magunkat méltónak e nagy emberünkhöz. (Lelkes éljenzés és tetszés.) Kegyelete» megemlékezések. A főispán az ülést megnyitottnak nyilvánítva, kegyeletes szavakkal emlékezett meg Szevald Móric, a tamási járás nyugalmazott főszolga- , birájának elhunytéról, méltatva buzgó működése keretében a vármegye szolgálatában szerzett érdemeit, valamint az élők sorából oly váratla nul elköltözött Kunffy Károly közéleti tevékenységét, akiben a törvényhatóság egyik igen* hasznos tagját veszítette el. Emlékük jegyzőkönyvbe igtattatik és Szévald Mór családjához részvétirat intéztetik. A szomszédos jó viszony Baranyához. Végül különös meghatottsággal emlékezett meg a főispán a szomszéd Baranya megyében elhunyt Kardoss Kálmán vbt. tanácsos Ba- ranyavármegye és Pécs sz. kir. város nyugalmazott főispánja, a képviselőház volt alelnöke haláláról, aki Tolnamegyében is birtokos volt ugyan, de törvényhatósági bizottsági tagsági jogait Baranyamegyében gyakorolta, azonban mindenkor a legigazabb érdeklődést tanúsította vármegyénk ügyei iránt. A szó legnemeseb értelmében megtestesitője volt annak a szomszédos jó viszonynak, barátságnak és atyafiságnak, mely Tolnát és Baranyát a múltban mindig ősz- szekapcsolta. Ha valaha: most van az ideje ápolni és erősíteni a barátság és összetartás meleg érzését. Meggyőződése hogy a magyar közélet ez aranytiszta jellemű kitűnőségének elvesztését gyászoló két szomszédos törvényhatóság erős, elszakíthatatlan ize lesz annak a láncnak, mely az ország minden törvényhatóságát és polgárát összekapcsolja, amely kapcsolatnak a mai háborús idők fejleményei alapján a jövőben erösböduie és általánosulnia kell. (Nagy tetszés.) Indítványozza a főispán, hogy Kardoss Kálmán elhunyta fölött a gyászoló családnak a vármegye közgyűlése részvétét fejezze ki. Egyúttal — úgymond — Írjunk át a gyászeset által sújtott Baranyavármegye és Pécs sz. kir. törvényhatósághoz. Meggyőződésem, hogy ott jóleső megértésre fogunk találni. (Általános élénk éíjeűzés és tetszés.) Kurz Vilmos jubileuma. A halottak mellett, folytatta a főispán nagy tetszéssel fogadott beszédét, nem szabad elfeledkeznünk az élőkről sem. Fölhivja a közgyűlés figyelmét arra, hogy a tisztviselői kar egy tagja a legközelebbi napokban tölti be 40 éves szolgálatát. Kurz Vilmos árvaszéki elnök kir. tanácsosról szól, (lelkes /éljenzés) aki iránt szavakban is meg kell nyilvánulnia a megye közönsége elismerésének. Kurz Vilmos oly lelkiismeretességgel, általánosan elismert ügyszeretettel tölti be nehéz hivatalát, annyira féltő gondossággal lelkén viseli az árvák ügyét, hogy példaképe lehet a tisztviselőknek. Adjon Isten neki erőt, egésszéget, hogy hivatása betöltésében még igen sok érdemet szerezhessen. (Lelkes éljenzés.) Az aposztrofált árvaszéki elnök az őt váratlanul, meglepetésszerűen ért ovátióért meghatva fejezte ki hálás köszönetét. Azt, hogy ő a főispán által jelzett működését kifejthette, a törvényhatóság bizalmának, tiszttársai jó akaratának, elöljárói mindenkor tapasztalt támogatásának köszönheti, amiért háláját nyilvánítva, igyekezni fog hivatalát a jövőben is legjobb tudása szerint vezetni. (Lelkes éljenzés.) A tárgysorozat. Ezek után következett a tárgysorozat egyes pontjainak elintézése, melynek során felemlítjük a következőket : A tartalmas alispáui jelentés, mely mint már jeleztük nyomtatásban is megjelent, tudomásul vétetett; úgyszintén a számonkérŐ8zékről felvett jelentés, mely a tisztikar működéséről örvendetes adatokat tartalmaz ; a jelentés különös elismeréssel szó! Bajó Pál központi járási főszolgabi- r róról, és Török Béla helyettes tiszti főügyészről, kik felszaporodott ügykörük teendőit hosszú időn át egyedül látták el. A hátaszék—pólmonostori vasút segélyezési ügye, minthogy a vasút a kikötött időre üzembe nem vétetett, tárgytalanná vált. A szarvasmarha, sertés és juhtenyésztésről alkotott szabályrendelet módosítása elfogadtatott azzal, hogy az apaállatok beszerzése ezentúl a gazdasági felügyelőség közbenjöttóvel eszközölhető. E módosítás ellen felszólalt Molnár József gazdasági előadó gazdasági egyesületi titkár, aki ezzel a községek autonómiáját látja veszélyeztetve és kéri, hogy az adassák ki a mezőgazdasági bizottságnak. Molnár József felszólalása rövid, de érdekes vitát keltett. Éri Márton dr. főjegyző mellőzni kérte Molnár indítványát, hangsúlyozva, hogy az atyáskodás e kérdésben nagyon is kívánatos állattenyésztésünk és a községek érdekében és a módosítás érett megfontolás gyümölcse. Puly Iván kir. gazdasági felügyelő a módosítással nem látja megsértve a községek autonómiáját. E rendelkezés nélkül teljesen lehetetlenné válik a szarvasmarha tenyésztés célirányos vezetése, ó a községekre nem akar pressziót gyakorolni. Forster Zoltán alispán tiltakozik azon feltevés ellen, mintha valaki a községek autonómiáját sérteni akarta volna. A módosítás nemcsak nem sérti a községek érdekeit, hanem egyenesen előmozdítja azokat. Molnár József részletes adatokkal igyekezett erősíteni fentartott álláspontját, mely ellen Éri Márton dr. főjegyző ismételten felszólalt, nyomósán hangsúlyozva, hogy e kérdés nem érinti a községek autonom jogát. Végül Várkonyi Imre gyönki főjegyző, bizottsági tag az eddigi tapasztalatok alapján elismeréssel említi fel, hogy mióta, a gazdasági felügyelőség beavatkozásával történik a tenyészállatok beszerzése, azóta elmondhatni, hogy valóban címeres állataik vannak a községeknek (általános helyeslés). Ha pedig a felügyelőség esetleg hibát követne el, a felettes hatóságoknak módjuk ban van a segités, mire a módosít- vány elfogadtatott, a már már kritikussí váló vita nagy szerencséjére. A tárgysorozat többi pontjai az állandó választmány javaslata értelmében letárgyaltattak. Megemlítjük mégis, hogy Szecsey Lajos utmester hivatalból nyugdijaztatott, úgyszintén nyugalomba vonult Lemle János vármegyei dijnok is, aki 86 éves koráig hűséggel és szorgalommal szolgálta a vármegyét a legutolsó időkig. A jegyzők kassai fiuinternátusában megüresedett megyei alapítványi hely Keszler Károly jegyző István nevű fiának adományoztatott. Adakozzunk a harctéren elhunyt szegény- sorsú katonák árvái és hozzátartozói részére. A báró Schell Józsefné úrnő kezdeményezésére megindított gyűjtés folytán, újabban a következő adományok folytak be a Tolnamegyei Takarék és Hitelbankhoz : Kovács Sebes tény Endre 200-— Eddigi gyűjtésűnk: 26427'96 Összesen : K 26627 96 HÍREK. — Személyi hir. Kurz Vilmos kir. tanácsos, vármegyei árvaszeki elnök tegnap kezdte meg 4 heti szabadságát, amelyet Bölcskén fog tölteni. Távollétében Steinfeld Béla h. árvaszéki elnök helyettesíti. — Széchenyi Bertalan gróf — belső titkos tanácsos. A király Széchenyi Bertalan gróf főrendiházi alelnököt, felsősegesdi földbirtokost belső titkos tanácsossá nevezte ki. — kitüntetések, ő cs. és kir. Fensége Ferenc Salvator Főherceg ur Szállás Jánosné úrnőnek, Szallós János dombóvári gyógyszerész nejének, a katonai betegápolás terén szerzett különös érdemei elismeréséül, a hadiékitményes Vöröskereszt ezüst diszérmet díjmentesen adományozni méltóztatott. Kovács János máv. bátaszéki főellenőrnek, a katonai közegészségügy körül szerzett érdemei elismeréséül, a Vöröskereszt 2. oszt. díszjelvénye adományoztatott. — Kinevezés. P. Börzsönyi Balázs ferencrendi áldozópapot, kollégiumi prefektust, Borzsányi István nyug. csendőrtörzsőrmester fiát, rendjének kormánytanácsa Kaplonyba nevezte ki házfőnökheiyettesnek. — Szabó Károly lemondása. Amint értesülünk, Szabó Károly volt alsónyóki ref. pap, orsz. képviselő, nagyharsányi lelkész, baranyamegyei ref. egyházmegyei főjegyző lemondott ezen állásáról. — Az egyházmegyei közgyűlés ezt a lemondást minden valószínűség szerint nem fogja elfogadni, mert főjegyzőjét kiváló szeretettel és becsüléssel veszi körül, így remény van arra, hogy az egyházmegyének ez a kitűnő munkása tovább is tisztségében marad. — Hivatal elfoglalás. Dr. Dőry Jenő dombóvári szolgabiró, szabadságából visszatérve, hivatalát elfoglalta. — Postamesteri kinevezés. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter a gróf Benyovszky Rezső tengelici birtokán lévő m. kir. posta- és távírda hivatalhoz Müller Teruska posta és távirda kiadót pályázaton kívül, postamesterré nevezte ki. — A sellyei Takarék uj igazgatója. A Baranyasellyei Takarék- pénztár igazgatósága a dunafölávári származású Pápé László ügyvezetőt, cégjegyzői jogosultsággal ügyvezető- igazgatóvá léptette elő. — Yálasztás. Tevelen a segéd- jegyzői állásra Ladzg Sándor volt kovászi (aradmegyei) segédjegyző választatott meg. — 30 éves szolgálati jubileum. Gotlieb Ármin a Fácánkerti Gazdaság számtartója, folyó évi augusztus hó 1 én ünnepelte meg csendes családi körben Fáczánkerten való működésének 30 éves évfordulóját Ez alkalommal a gazdaság tiszti kara s egyéb alkalmazottjai meleg szeretettel üdvözölték őt s egy csinos ezüst szivardobozzal lepték meg. Gotlieb Ármin, ki mint a hajdani Tolnai Uradalom fácánkerti gazdaságában működő szeszgyárak üzletvezetője kezdte meg működését, megnyerő modorával, kiváló szakkép- zettséggével s ritka becsületességével sok tisztelőt szerzett magának vármegyénk határain kívül is s a nemrég elhunyt Kunffy Károly fáczánkerti gazdálkodásának már kezdetén gazdaságának számtartójává léptette elő. — Ebédmegváltás. Kovács Se- bestény Endre főispán a szokásos közgyűlési ebédet folyó évi julius hó 29-én is 400 korona jótékonycélu adománnyal váltotta meg; ezen ösz- szegből 200 koronát a harctéren elhunyt szegénysorsu katonák árvái és hozzátartozói részére, a báró Schell Józsefné úrnő kezdeményezésére megindított gyűjtésnek, 200 koronát pedig a szekszárdi Vöröskereszt kisegítő kórháznak juttatván. — Személyváltozások a ferenc- rendiek körében. A ferencrendiek körében beálott személyi változások a következők : Simontornyára rendeltettek: P, Baranyay Demeter házf. P. Durkóth Kr.-János. Dunaföld- várra: P. Szencsár Péter házf., plébános, P. Szujót Timót, P. Dobay Pius, P. Keresztes Kreszcenc. — Gödé Lajos itthon. Gödé Lajos, a szekszárdi reformátusok érdé me8 papja, egyháza kérelmére ideig lenesen felmentetett a tábori lelkészt szolgálattól, amelyet a háború kezdete óta oly lelkiismeretesen teljesített. — Működésben a haditermény szekszárdi kirendeltsége. Mint ismeretes, a polgári lakosság lisztszükségletének biztosításáról a törvényhatóságoknak kell gondoskodni a haditermény részvénytársaság utján. A haditermény egyes törvényhatóságok lisztszükségletét úgy kívánja biztosítani, hogy a kis- és középmalmokat bevonja működési körébe és ezeknek őrlési megbízást ad. Ilyen értelemben kezdi meg működését a haditermóny szekszárdi kirendeltsége is, melynek helyisége ideiglenesen a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank helyiségében van, de legközelebb külön bérházban lesz elhelyezve. A szekszárdi kirendeltség vezetője Horváth Márton főtisztviselo, helyettese pedig Berták Róbert főtiszt. A kirendeltségnek az a célja, hogy a közönséggel és a közigazgatási hatóságokkal való közvetlen érintkezés folytán zavartalan legyen a lisztellátás. — Tenyészbikák eladása. A f. é. augusztus hó 22-én reggel 9 órakor kezdődő szóbeli árverésen Mezőhegyesen eladásra kerül a mező- hegyesi m. kir. állami ménesbirtok tenyészetéből származó 62 drb saját tenyésztésű tuberkulinra nem reagált 1 és fél éves simmenthali tenyészbika ; 98 drb saját tenyésztésű tuberkulinra nem reagált különböző korú hasas, borjas tehén és 3 éves hasas üsző; 22 drb bonyhád-vidéki, részben hasas, részben borjas tehén és 3 éves üsző. Érdeklődőknek közelebbi felvilágosítást ad a tolnamegyei m. kir. gazdasági felügyelőség. — Hova jutunk t A szekszárdi piacon egy titer zab ára 40 fillér, egy liter korpa ára 50 fillér, egy liter kukorica (titokban adva) 80 fillér. És a közönség — veszekedve veszi. Pedig az árak maximálva vannak. Hát nincs Szekszárdon senki, aki a maximált árak betartásával törődnék ? Ez már még sem járja. A fogyasztó közönségnek szervezkednie kell, mert ezek az állapotok tűrhetetlenek! — Hősi halál. Mayer Andor önkéntes, hadapródjelőlt, Mayer János, bátaszéki nagykereskedő fia, az olasz harctéren hősi Katáit halt.