Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)

1916-02-17 / 14. szám

1c) 16. február 17. TOLNAVARMEGYE és a K.OZEHDFK 3 igen sok áldozata lenne. Ezúttal azonban a musz­kák maguktól jöttek. Katonáink intettek nekik, hogy jöjjenek. — A muszkák már tudják, hogy addig nem tanácsos árkainkhoz közeledni, amig a honvéd erre az engedélyt meg nem adja, ha aztán megkapta, akkor bátran jöhet, semmi bán- tódása nem esik. A két orosz néhány ugrással ott termett árkainknál, kisérve néhány muszka­golyótól, mert szökésüket észrevették. — Kérték, hogy a parancsnokhoz vezessék őket. Ott a kö­vetkező érdekes kijelentést tették: — „Két nap előtt érkeztünk ide. Előzőleg otthon voltunk kór­házban, mert a rettenetes fáradalmak, amelyek a sok meneteléstől elcsigázzák az orosz hadsereget, ágyba döntöttek minket is. Tisztjeink parancsban tudatták velünk, hogy ma este 7 órakor nagy támadás lesz. Nekünk azonban nincs kedvünk ebben a támadásban résztvenni, azért átjöttünk ide.“ A támadás aztán megtörtént, tiz órai ké­séssel ugyan, de annál kiadósakban. — A nagy harcokat követő napok egyikén éppen az ezred- parancsnokságnál voltam, a mikor a következő sürgöny érkezett a főhadiszállásról: „A m. kir. 19. és 306. számú honvédgyalogezredek az el-, keseredett januári harcokban a besszarábiai fron­ton hősiesen harcoltak. — Január 19-én sikerült nekik, mindig a végsőig kitartva, számos ellen séges tömegtámadást, amelyek ismételten kézi­tusára vezettek, az ellenségre nézve nagy vesz­teséggel visszaverni. Ezeknek a derék ezredek- cek hősies és sikeres magatartásukért a leg­nagyobb elismerésemet és köszönetemet fejezem ki. Ez a dicsérő elismerés általánosan kihirde­tendő. Frigyes főherceg, tábornagy.“ — Már a sötétség ráborította leplét a kopár magaslatokra, a tigyelőőrszeraek jellövései már sorra ropogtak, amikor fentről, a 298. magaslatról háromszoros éljen kiáltás zúgott az éjszakába. A honvédek tudomásul vették a főparancsnok dicsérő el­ismerését. — Szűnő járványok. Bonyhádon és Kis- mányokon a járványos betegségek szűnő félben lévén, Pcrczel Béla főszolgabíró előterjesztésére az említett községekben huzamosabb idő óta be zárt iskolák megnyittattak. — Királyunk imája. A világtörténelmi ese menyek ama forgatagában, amelyek között élünk, az Országos Hadsegélyző Bizottság jelvényosz tálya azt a feladatot, szolgálja, hogy enyhitse a hadbavonultak hozzátartozóinak megélhetési gond­ját és könnyítsen sorsukon a jelenben és a jövő­ben. E sok ágazatu tevékenység egyik most meg­indult akciója a „Királyunk Imája“ elnevezés flatt fordul a hazafias társadalom áldozatkészéé géhez. Ezen elnevezéssel művészi kivitelű dom- bornyomásu ezüst gyűrűket hozott forgalomba, megörökítve azt a megkapó képet, mely szeretett uralkodónkat imádkozás közben ábrázolja. E szép kivitelű és a történelmi évszámokkal ellátott gyű­rűk örök emlékei maradnak a most dúló népek csatáinak és felette alkalmasok arra, hogy azo­kat — mint a mai nagy időknek a jövőben egyre értékesebbé váló történeti emlékét — mind­nyájan megszerezzük és viseljük. Olyan akció ez, mely az egyénnek legnemesebb és legtisztább emberi érzéseihez fordul: a hazaszeretet s a jóté­konyság szelleméhez; azokhoz a lelki érzések­hez, melyek a hadi teltek világhíres dicsősége mellett a szeretet ezernyi áldozatkészségének leg­fenségesebb emlékeivel gazdagítják hazánk törté­netét. Ebben az akcióban tehát bizalommal szá­míthat a bizottság a magyar társadalom és köz­élet minden tagjának készséges támogatására. A gyűrűk ára 2 korona és minden nagyságban kap­hatók. A pénz előzetes beküldése mellett a gyű rüket bérmentve küldi a bizottság, testületek stb. utólagos elszámolásra is átvehetnek bármely meny nyiséget. Rendelésnél, vagy pénzküldésnél ügyelni kell a következő pontos cimre: Országos Had­segélyző Bizottság Jelvényosztálya Budapest, Kép­viselőház. — A* adófclszólamlási bizottság elnö­kévé a belügyminiszter Tolnavármegyébe gróf Széchenyi Domonkust nevezte ki. •PATKÁNY-EGER HÖRCSÖGésÜRGE IRTÓ e Prospektus iNavi* R ATI N LABORATORIUM OU CAP EST. VII R:!TT£NB!LLER-UTCA 50 — Uyászhir. Mély gyász érte Erdei Lajos m. kir. áÜami végrehajtó, újságíró kollégánk nejét bátyjának, Pataki Elemér háiiipari felügye­lői jogkörrel felruházott főldmivelésügyi minisz­tériumi munkácsi hegyvidéki kirendeltségi igaz- gatótanitónak február 12 én 43 éves korában bekövetkezett elhnnytáv&l. A főldmivelésügyi m. kir. minisztérium elhunyt kiváló tisztviselője iránti kegyeletből dr. Hegedűs Aladár osztályvezető miniszteri titkár utján a kirendeltség nevében koszorút helyezett az elhunyt ravatalára. Buda­pesten az uj köztemetőben február 14 én helyez­ték örök nyugalomra. — Az utasok figyelmét)*. A belügymi­nisztérium rendelete figyelmezteti a külföldre utazó közönséget, hogy saját jól felfogott érde­kében csak a legszükségesebb s a személyazo nosság, illetőleg az utazási igazolására szolgáló iratokat vigye magával, mert a nagyobb számú és terjedelmű (könyvek) átvizsgálása esetleg hosz- szabb időt vesz igénybe s igy ezen iratok tulaj­donosai — amennyiben azok megvizsgálását be­várni óhajtják — huzamosabb ideig való feltar- tóstatásuknak maguk lesznek okai, mig hátra­hagyott könyveik vagy irataik helyes kézbesíté­séért a hatóság felelősséget nem vállalhat. — Államsegély. A szekszárdi kereskedő­tanonciskolának 300 korona államsegély utal­ványoztatok — 57,789 korona. Ez a csinos számsor felel meg annak az összegnek, mely Tolnavár­megyéből eddig a Kárpát vidéki elpusztított fal vak újraépítésére begyült és az országos bizott­ságnak beszolgáltattatok E szép eredményért Khuen-Héderuáry Károly gróf bizottsági elnök hálás köszönetét fejezte ki Foriler Zoltán al­ispánnak, kérve, hogy a gyűjtési akció még ne zárassák le, hanem folytattassék, mert az ujra- ópitéB céljaira eddig 4 5 millió korona gyűlt be, holott a szükséglet 7—8 millió. A gyűjtés vár­megyénk területén tovább folyik. — Leszerződött aratómuukások szabad­ságolása. Megbízható forrásból vett értesülésünk szerint mindazon 42—50 , éves besorozott mező- gazdasági munkások, akik aratási munkára már leszerződtek, avagy még leszerződni óhajtanak — az aratás idejére legalább egy hónapi sza­badságot fognak kapni. — Az assionyi hűség. A minap az egyik ssolgabirói hivatalba 1 napi elzárásra beidéztetett egy vidéki bácsi, aki az idézett napon pontosan meg is jelent, de megjelent vele együtt egyetlen hitves felesége is, aki egész tiszteletteljesen elő­adta azon kérelmét, hogy férje büntetését ő is segíthetné letölteni, mondván igy legalább előbb megszabadul, de meg egyúttlétünk alatt szerezte az uram, jogosan fele úgyis engem illet. Mikor látta, hogy ez igy nem lehetséges és bogy a büntetés meg nem osztható, azért csak az kell, hogy szenvedjen, akire kiróva lett, akkor pedig csak annyit kért, hogy legalább ha nem számit is, de a férjével lehessen együtt, illetve neki ne kelljen előbb eltávoznia, mint annak, mert az ura örömeiben éz szomorúságaiban is megszokott mindig osztozkodni. — A mezőgazdasági munkák biztosítása. A kormány rendeletet bocsátott ki a törvényha­tósági gazdasági munkabizottságnak megalakítá­sáról és a hadifoglyok igénybevételének újabb módozatairól, E szerint az ország jelenlegi gazda­sági viszonyai között a leguagyobb jelentősége van annak, hogy az amúgy is csekély számban rendelkezésre álló munkaerő a leggazdaságosab­ban használtassék ki és ott foglalkoztassék, ahol a munkából az ország közgazdaságára a legtöbb haszon hárul. Minthogy a törvényhatóságoknak leginkább áll módjában odahatni és azt ellen­őrizni, hogy a munkaerők mindenkor azokon a helyeken foglalkoztassanak, ahol a munka el­végzése közérdekből a legszükségesebb, minden vármegyében és oly törvény hatósági városban, amely a mezőgazdasági termelés szempontjából nagyobb jelentőséggel bír, törvényhatósági gaz­dasági munkabizottság alakítandó. Ennek a bi­zottságnak feladata, a munkaerők kellő kihasz­nálása érdekében a) a hadifoglyok munkájának a polgári hatóságok hatáskörébe eső ügyeit in­tézni ; b) a katonai munkásosztagok és a kato­nai lovak kiadásánál a később kiadandó rende­let szerint közreműködni ; a katonai munlcásosz- tagok és a katonai lovak kiadását központilag a honvédelmi miniszter fogja intézni. A törvény- hatósági gazdasági munkabizottság megállapítja hogy a m. kir. főldmivelésügyi miniszternek ren­delkezésére bocsátott és az általa az egyes tör­vényhatóságok részére meghatározott hadifogoly kontingensből a törvényhatóság területén kinek és hány hadifogoly adassék ki. A foldmivelés- Ugyi miniszter külön rendeletben fogja közölni, hogy az egyes törvényhatóságoknak mily kon tingens fog rendelkezésére bocsáttatni; a tör­vényhatóság területén feleslegessé vált hadifog­lyokat a főldmivelésügyi miniszternek és a po zsonyi cs. és kir. katonai parancsnokságnak be­jelenti. Utóbbi a m. kir. főldmivelésügyi minisz­terrel egyetértőleg intézkedik az elirányítás iránt. A bizottság elnöke a törvényhatóság első tiszt­viselője. A katonai igazgatás a katonai és fe­gyelmi ügyek ellátására a bizottsághoz egy ka tonatisztet vezényel ki, aki kizárólag a katonai hatóságoknak van alárendelve. A bizottság tagjait a helyi viszonyok mérlegelésével a főispán hozzá­járulásával a törvényhatóság első tisztviselője ne­vezi ki. Mindenesetre szükséges azonban, hogy mezőgazdasági szakértőként a vármegyei gazda­sági felügyelő, illetve erdőgazdasági ügyekben az illetékes királyi erdőfelügyelő, netán előforduló ipari ügyekben az iparfelügyelő véleménye is meghallgattassék. A hadifoglyok átengedése vé­gett ezen rendelet kiadásának napjától az illeté­kes bizottsághoz kell fordulni. E bizottság hatá­rozza meg, hogy a megállapított kontingensen belül hova és kinek adandók -ki a hadifoglyok. A bizottság gondoskodik, hogy a hadifoglyok mindenkor oly munkahelyeken alkalmaztassanak, ahol munkájukra közérdekből a legtöbb szűk ség van. Pallas nagy lekszikona. Révay-féle ki­adás, teljes 18 kötete, igen szép matt szek­rénynyel, üvegajtóval jutányos áron eladó. Érdeklődök forduljanak Széchenyi-utca 164. szám alá. — Hidegvérű teuyészinéneknek az állam részére való megvásárlása. A nagykanizsai m. kir. keretméntelep osztály parancsnokságtól vett értesülés szerint hidegvérű, lehetőleg belga szár­mazású, hibátlan 3—5 éves tenyészméneknek az állam részére való megvásárlása van tervbe véve, akiknek tehát ilyen eladó méneik vannak, közöl­jék címüket a parancsnoksággal. — Iskolák figyelmébe. A Budapesti Napló az összes iskoláknak meg fogja küldeni a „Ma­gyar kir. felelős minisztérium“ a világháború évei­ben arcképcsarnokának emlékladját. Felkérem, hogy ezen történelmi és örökbecsű emléket elfo­gadni szíveskedjék. E kiváló müvet ajánlom. — Szekszárd, 1916 február 15. Nagy Béla hív. ve«, kir. s. tanfelügyelő. — Mezei egerek irtása a „Ratin“-tenyészet A patkányok, hörcsögök, ürgék és egerek irtására már régebben ió sikerrel használják a „Ratin“-t. liaebireg dr. újabban megkísérelte a mezei ege­rek irtását „Ratin“-nal, melyre a mezőn elszapo­rodott egerek kedvező alkalmat nyújtottak. Az említett területen már a „Ratin“ kihelyezését kővető harmadik napon több ezer hullát találtak a földeken, mig a vadállomány vagy más szaba­don élő állatok között elhullás nem fordult elő. A m. kir. államvasutaknál már régebb idő óta jó sikerrel használják a „Ratin“-t. Bővebb felvilá­gosítással szolgál a „Ratin“ Vezérképviselőség Budapest, Rottenbiller-utca 30. — Szenvedő katonák segélyezése. A fő­városi Kath. Sajtóegyesület Hölgybizottságának kezelésében levő „Csak egy tűszúráat szenvedő katonáink segélyezésére“ Tűszúró lapjain a hely­beli kath. sajtó Hölgybizottság működése folytán következő adományok érkeztek be: Dr. Éri Mártonné 3 drb 6 K, Triebler Ilma 2 drb 4 K, Flettner Bözsi 5 drb 10 K, Flettner Henrikné 2 drb 4 K, özv. Spuller Ietvánné 3 drb 6 K, Dőry Janka 3 drb 6 K, Kálmán Károlyné 2 drb 4 K, Jártas Róza 2 drb 4 K, Klíegl Lajosné 6 drb. 12 K, Székely Ferencné 3 drb 6 K, özvegy Bulyáki Józsefné 1 drb 2 K, Hoffmann Erzsik* 2 drb 4 K 58 f, Borsányi István 1 drb 2 K, Dörnyei Ferencné 1 drb 2 K, Untermüller Ist­ván 2 drb 4 K, Horváth Margit 1 drb 2 korona. Összesen 78 K 58 fillér. Isten fizesse meg ! — Kéretnek azok a hölgyek, akik még nem adták be, minél előbb beadni, hogy rendeltetése helyére jusson, özv. Spuller Isloánné, S. H. B. elnök- nője. Jó házból való fiú tanulóul felvétetik Mayer János vas- és füszerkereskedésében Szek- szárdon. — Állatbetegség. Pincehelyen az ebzárlat megszűnt. Kiirtatott egy kutya. — Nagykónyiban a juh-rühkór fellépett. — Faddon a sertésorbánc fellépett. Steckenpferd liliomtejszappan elérhetetlen hatású szeplők eltávolítására és nélkü­lözhetetlen szer arc és bőrápolásra, mit számtalan elismerőlevéllel bizonyíthatunk. Oyógytárakban, dro­gériákban, illatszer és fodrász üzletekben 1 koronáért kapható. Szintúgy páratlan hatású női kézápolásra Bergmann „Manera“ Hliomkrémje, mely tubusok­ban 80 fillérért mindenütt kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom