Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)

1916-01-31 / 9. szám

2 TüLNAVaRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1319 január 31 — Babits Mihály budapesti főgimnáziumi tanárt és ismert költőt, városunk szülöttét, aki évek óta a tóvárosi tisztviselőtelepi gimnázium ban tanított és akit az utóbbi időben irodalmi működése miatt a Budapesti HirlapAy&n több éles támadással illettek, mint azt ő maga tanít­ványainak bejelentette, nem folytatja tovább tanári tevékenységét, miután a budapesti tan­kerületi főigazgatósághoz nevezték ki. — Névnapi megváltás. Antal Pál köz­alapítványi főfelügyelő, névnapi megváltás cimén 15 koronát küldött be hozzánk a tolnamegyei szegénvsorsu katonák özvegyei és árvái javára. Az összeget rendeltetési helyére juttattuk. Hnrmadszor sebfiiilt főhadnagy. Őszinte részvéttel értesülünk, hogy Marosi Dezső főhad nagyj" Marosi Lipót szekszárdi adótárnok fia, a bukovinai harctéren, vállán súlyosabb sebet ka pott s most Czernoviczban ápolják Mivel szállí­tani nem lehet, szülei a távirati értesítés vétele után azonnal elutaztak beteg fiuk látogatására. A derék főhadnagy végig küzdte Szerbiát, az orosz harcteret s most már a harmadik súlyos sebet kapja. — Református egyházkerület nj tanács­birái. A dunamelléki református egyházkerület tegnap bontotta fül Petri Elek elnökségével az egyházkerület leik eszi főjegyzői és három tanácsbirói állásra az egyházkerületből beérkezett szavazatokat. A Petri illek püspökké választa tásával megüresedett főjegyzői állásra Takács József ceglédi lelkészt, a három tanácsbirói állásra pedig Bilkei Papp István ’heológiai tanárt, volt mórágyi lelkész Kontra Jinos csuzai lelkészt és Simon Ferenc jászberényi lelkészt választották meg. Mivel szómban Simon Ferenc a választás folyamán meghalt, uj választást rendeltek el. — Változások a megyei tisztikarban. A Bécsi Kupió egyik utóbbi számában élénken foglalkozik a vármegyénk dombóvári, tamási-i és gyönki járásaiban részben már megüresedett, részben pedig már legközelebb megüresedendő főszolgabiiói állások betöltésének kérdésével és mindegyik állásra már meg van a kiszemelt jelöltje. Úgy halljuk, hogy ezek a azemé'yi jelö lések egyelőre csupán kombinációk, mert illeté­kes helyen még sem a betöltés időpontja, sem pedig a jelöltek személye tekintetében elhatározó döntés még nem történt. Egyelőre tehát tűre ■ lemre kérjük pécsi laptársunkat és tisztelt hir- íudósitóját. — Hivatal elfoglalás. Dr. Haypál Sán­dor vármegyei jegyző, megválasztott 'árvaszéki ülnök a mai nappal (január 31.) jegyzői állásától felmentetett, igen meleghangú alispáni rendelettel, mely az ő követésre méltó Ugybuzgalmát, qrnye- detlen szorgalmát és szolgálatkészségét dicsérettel emelve ki, érette az alispán köszönetét fejezi ki. — Dr. Haypál Sándor árvaszéki ülnöki állását február 1-én foglalja el. Ezzel kapcsolatban Forster Zoltán alispán Schültheisz Rezső vár­megyei aljegyzőt, aki eddig mint tb. szolgabiró, Gyönkön teljesített szolgálatot, berendelte hiva tala elfoglalására és helyébe dr. Kurz István közigazgatási gyakornokot rendelte ki.-— Községi választás. Neuberger János Lengyel községi pénztáros hadbavonulván, állá­sára ideiglenesen Topp Antal, Závodon pedig az ép igy megüresedett pénztárosi állásra Schilli János választatott meg; — Steiner József teveli esküdt elhalálozván, helyébe Wéber János válasz tatolt meg, a hadbavonult Rumi Mátyás községi biró és Kóhn Jakab községi pénztáros helyébe pedig Braun János eddigi Il-od bíró és Mayer Márton választatott meg. — Dandárparaacsuoksághoz vezényelt szásados. Purth Lajos századost, Purth Adolf bátaszéki főjegyző fiát, aki már 3-ad ízben van «^harctéren, az a kitüntetés érte, hogy a 80. honvéd gyalogdandár parancsnoksághoz vezényel­ték és osztották be, ahol ő a katonatiszti ügyek referense. — Segédlelkéazek elhelyezése. Petri Elek dunamelléki református püspök elnöklete mellett a segédlelkészelhelyező-bizottság Tóth Lajos se­gédlelkészt Kiskunfélegyházáról óesénybe rendelte •egédlelkészi szolgálatra és Pécsre kisegítő segéd­lelkészül Kovácsy Józsaf IV. éves theológust küldte . ki. A nevezettek helyeiket február elsején fog­lalják el. — A szekszárdi népkonyhára adakoztak: Leopold Lajos (Szilfamajor) 20 K, mely kegyes adományért számos szegényeink nevében ez utón is hálás köszönetem fejezem ki. Bezerédj Pál. — Széua-«*Hlma. A hadsereg céljaira Harc községből 7 kisgazda önként 20 mm. szénát, 45 mm. őszi es 134 mm. t vaszi szalmát ajánlott fel; Zombán 5 kisgazda 33 mm. szénát és 5 mm. őszi szalmát; Bonyhádon 8 kisgazda 10 mm. szénát, 136 mm. őszi és 66 ram. tavaszi szalmát ajánlott fel. A bolgár Vöröskereszt Javára folytatólago­san a kővetkező adományok folytak bs a Toinamegysi Takarék és Hitelbankhoz: Bátaszék-Sárközi Takarék és Hi­telbank r.-t. 50 — K Eddigi gyűjtés 486‘— „ összesen : 536— K-— Trónörökösünk — ogy tolnamegyei hadnaggyal. Földink dr. L. budapesti ügyvéd az olasz harctéren teljesít szolgálatot, ahol soron- kívül hadnaggyá léptették elő s már azelőtt vi­tézség! éremmel tüntették ki. Nemrégiben a fiatal hadnagyot katonai sorsa a trónörökössel hozta össze, ki a legnagyobb szeretctreraéltósággal be­szélgetett el vele. Az érdekes találkozásról a következő értesülést szereztük: Díszszemle volt a trónörökös jelenlétében Fél 10-re volt jelezve érkezése Hadnagyunk, mint nem beosztott tiszt, kodakjával várta az országúton az érkezőket. A csapatok mögötte az erdőben álltak. Fél 9 kor jött József főherceg hadtestparancsnok vezérka­rával. S a főherceg vezérkari főnöke közölte a mi hadnagyunkkal, hogy ő fogadja majd a trón örökös őfenségét és érkezését József főherceg, hadtestparancsnoknak jelentse. Kapott maga mellé 2 trombitást, két csendőrt és negyed óra múlva jött a trónörökös autóval, óriási kísérettel s ki­szállt az autóból a fiatal József főherceggel. A hadnagy oda ment ho/zá. A következő szószé rinti beszélgetés folyik köztük : — Kaiser!, u. köuigl Hochlieit', Lt D. lie serve Dr. L. stellt sich geborsamst vor und meldet sich geborsamst. A trónörökös: Danke Herr Lt. — kezet fog vele és magyarul folytatja: — Hol kapta kitüntetését hadnagy ur V — Tolmeinnéi, Fenség — Miért, hadnagy ur? A hadnagy elmondta röviden. — Még merre harcolt hadnagy ur ? — Az orosz-lengyel harctéren. Hol volt nehezebb?----Itt Fenség, de a magyar ember nem go ndol a nehézségre a cél tudatában. — Ez derék válasz, hadnagy ur. Mióta katona ? — 1914. december 1. óta. — Es már hadnagy, szép karrier, szívből gratulálok és . ürvendek, hogy megismerhettem. Kérem hadnagy ur, vezessen a csapatokhoz. A két kürtös fújt. A zenekar a Gotterhaltet játszotta, a hadnagy pedig kiséíte a femséget József főherceghez. Azután 4 és fél órahosszat járt vele. Időközben odajött hozzá a fiatal főher cég. Kedvesen kezdett vele beszélni, majd olyan fssztelenül társalogtak, mint két jogász, vagy tiszt. A trónörökös nagyszerűen beszél magya­rul. A bakákat becézgeti, látszik, hogy mennyire szereti őket. Sokszor vállukat veregtte. Minden szava elragadó volt. Abszolút nem betanult, hisz legalább 90 tiszttel és 600 bakával beszélgetett. Gyönyörű volt a diszmenet, amint 4 ezred el lépett. Fölöttük a repülők kóvályogtak, a mieink, de olasz repülőket is lehetett látni. — Parlagi és Pintér Szekszárdon. Rend­kívüli szórakozásra lesz kilátása városunk szín­házba járó közönségének folyó február hó 3-án, ekkor mutatja be ugyanis moziszkecsét Pintér Imre a Világ mozgóban Parlagi Kornélia, Delli Lajosné, Garai Ilus, Szentes János és Pintér Irénke társaságában. Az.estén a „Nagy leszámo­lás“ cimü háborús énekes síinmü kerül színre, amelyet a budapesti Apolló mozgóban óriási si­ker mellett adtak elő, s amely eddig Berlin Bécs legelőkelőbb mozi színházaiban is színre került. Fokozza az est érdekességét az a körülmény is, hogy a pompás kisérő műsoron kívül úgy Par­lagi mint Pintér legújabb kabaré ssámmal is ked­veskedik a közönségnek. A helyek számozottak és előre válthatók a Molnár féle r.-t. könyvke reskedésében és csütörtökön a Világ moigókép- ssinbásban d. e. 10-től 12-ig, d. u. 2-től 3-ig. — Megsemmisített bérbeadás. A köz- igazgatási bíróság Gyulaj község vadászati jogá­nak bérbeadázát megsemmisítette. — A kárpátvidék újraépítésére Bonyhád nagyközség képviselőtestülete 800 koronát sza­vazott meg. — Az egyházmegye gyásza. Onczay Géza németkéri plébános, a dunaföldvári kerület volt alesperese meghalt 73 éves korában. Finom lelkű, nagy műveltségű pap volt, aki épen most ment nyugidjba, de mielőtt elhagyta volna plébániáját, a halál megváltotta szenvedéseitől. Született 1843 ban, több helyen, többek között Szekszárdon is volt segédlelkész, 1887 ben lett németkén plébános, 1897-ben iskolalátogató, 1898-ban keiületi esperes lett; a múlt évben az esperességről lemondott és nyugdíjba ment. Halá­láról vettük a következő gyászjelentést: „A duna­földvári rkath. espereskerület papsága mély fáj­dalommal jelenti dr. Onczay Gésa kánonjogtudor, nyug. esperes, németkéri plébánosnak hosszú. Isten szent akaratában megnyugvó példás türe­lemmel viselt betegség és a végső szentségek felvétele után, Németkéren, folyó évi január hó 26 án 72 éves korában bekövetkezett halálát. Temetése Németkéren, január hó 28-án délután fél 4 órakor lesz.* — József főherceg a 17 es hovédek kö­zött. A honvédség Rendeleti Közlönye a legutólsó számában egyszerre 194 tizenhetes honvéd ki­tüntetését közli s az érmeknek ezzel az uj sorozatával már több mint 1300 vitézségi kitünte­tés jutalmazza a székesfehérvári honvédek sok harcban megedzott hősiességét. Az ezred, mely a háború eleje óta állandóan a legexponáltabb helyeken állta az ellenséges túlerő támadásait, legutóbb az isonzói csaták után jutott pihenőhöz és ez alkalomból előbb a trónörökös meglátogatta az ezred állásait, majd József főherceggel együtt személyesen tűzte fel a vitézségi érmet, melyei a doberdói halálhegy mögött, Monte San Michele b jtőjén és San Martinó alatt érdemelt ki az ezred — Toll hiba. Lapunk egyik előző számá­ban Késmárky Dezső fiumei határrendőrségi ka­pitány kitüntetéséről irtunk, holott vármegyénk e jeles szülötte már régen határrendőrségi taná­csos, mit ezennel helyreigazítunk. A gzekssárdvidéki méhó«z-egy«siüet. va­sárnap délután tartotta választmányi ülését dr. Szentkirályi Mihály polgármester elnöklésével. A jövő évre átvitetett 580 korona készpénz. Az egyesületi méhtelepnek van 28 beteleltetett első osztályú méhcsaládja. A földmivelésügyi minisz­ter az egyesületnek 143 db mézelőfát ajándéko zott kiültetésre; az egyesület felit’ a kereske­delmi miniszterhez, hogy a mézelin-fáie szörp­gyümölcs cukprlé árusítása tiitassók be. A vá­lasztmány kimondotta, hogy a háborúra való te­kintetből közgyűlés ne tartassák, — A gyapjú maximálás! ára. A gyapjú maximális árat szabályozó 1915 évi október hó 18 iki 3461./1915. miniszterelnöki számú ren delettel megállapított gyapjú áraknak az 1916. évre való érvényessége tekintetében felmerült kételyek eloszlatása végett, a földmivelésügyi minisztériumból nyert értesülésünk alapján kö­zölhetjük, hogy az említett rendeletben a gyap júra nézve megállapított maximális árak mind­addig érvényben vannak, amig hatályon kívül nem helyeztetnek s igy kétséget kizáróan az 1916. évi gyapjútermésre is vonatkoznak. — A szekszárdi kaszinó évi közgyűlése. A szekszárdi kaszinó folyó évi január hó 30 án délelőtt 11 órakor saját helyiségében tartotta a rendes évi közgyűlését. A gyűlést dr. Eri Már­ton korelnök vezette. A tárgysorozat első pontja volt dr. Kramolin Gyula ügyvezető igazgató jelentése, amellyel lapunk jövő számában tüzete­sen foglalkozunk. A kiváló gonddal összeállított évi jelentést a közgyűlés teljes megelégedéssel vette tudomásul. A hadban hősi halált halt sze­retett tagtársak emlékét a közgyűlés jegyző­könyvben megörökítette. — Utána Rácz József, az egyesület pénztárosa terjesztette elő az 1915. évi zárszámadásokat és az 1916. évi költség- vetéseket, melyeket a közgyűlés egyhangúlag tudomásul vett. — A házipénztári zárszámadás 9013 korona 60 fillér bevétellel és 9013 korona 60 fillér kiadással zárult. Házalap pénztár zár­számadás 24,290 K 02 fillér bevétellel és 21,634 korona 96 fillér kiadással és 2655 K 06 fillér készpénz maradvány és 6000 korona kötvény maradvánnyal; Bezerédj Istváa alap 7272 K 90 fillér bevétellel az alap vagyona 36,872 K 90 f., Dr. Várady Antal alap vagyona 197 K 71 f., Haspell József óvadéka 623 K 30 f. Színház- alap 337 K 14 f. Zongora-alap 565 K 14 fillér. Építkezési alap 681 K 24 f. Házipénztár 1916. évi költségvetése 9177 K 60 fillér bevétel, 8610 korona kiadás, „Ház alap“ 1916. évi költség- vetése 22,608 K 12 fillér bevétel, 22.150 korona kiadással előirányoztatott. — Vagyon számla : 247,589 K 82 f. cselekvő, 181,812 K 36 fillér szenvedő és igy tiszta vagyon : 65.777 korona 46 fillér. A tisztujitás eredménye a következő : Intéző igazgató : dr. Kramolin Gyula. Igazgató a vidéki tagok sorából: Bezerédj Pál. Helyettes igazgató: Bodnár István. Háznagy : Bajó János. Pénztárnok: Rácz József. Ügyész: dr. Török Ottó, Könyvtárnok: Holub János. Jegyző: dr. Haypál Sándor. Választmányi tagok: Bajó Pál, dr. Éri Márton, dr. Fent Ferenc, Forster Zoltán, dr. Herczeg Gyula, Hoffmann Sándor, Kovács Sebestyén Endre, Kurz Vilmos, dr. Kiss Ernő, dr. Leopold Kornél, Leicht Lajos, Molnár József, órffy Lajos, dr. Pesthy Pál, Perlaky József, dr. Simon Rudolf (uj), Simontsits Elemér, dr. Szent- királyi Mihály, dr. Steiner Lajos, Szeghy Sándor, dr. Tanárky Árpád, Tihanyi Domokos, Tóth Károly, Tóth Henrik, Török Béla, Wigand János. Vidéki választmányi tagok: Wilcsek Sándor, Sass László, Sztankovánszky János, Rtssovszky Julián.

Next

/
Oldalképek
Tartalom