Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)
1916-09-07 / 63. szám
TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK zésére és támogatására. AzonkivUl felkérettek a gimnáziumi, polgári iskola tanárai és a népiskolák tanítói, hogy Írják össze a városban mindazoknak a neveit, akik lakást bocsájthatnak a menekülők rendelkezésére. Ezen összeírás foganatosíttatván, másnap újból összeült a bizottság, melynek ülésén a polgár- mester távollétében Zsigmond Ferenc dr. elnökölt, a jegyzői tisztet pedig Bartal Kornél dr. tanár viselte. Az összeirás szerint magánházakban 350 menekült lesz elhelyezhető, mig a rendelkezésre álló középületekben körülbelül 250 egyén. Köszönettel fogadta a bizottság Zsigmond Ferenc dr. bejelentését, melyszerint Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott a gubóbeváltási helyiséget 40 ággyal felszerelve bo- csájtja a menekültek rendelkezésére. Fent Ferencz dr. apát bejelentette, hogy a szent Antal persely gyűjtéséből 200 koronát bocsájt rendelkezésre, ő maga pedig mig a menekülők itt tartózkodnak, napi 1 koronát. A menekülők ellátására szükséges több vaggon burgonya és bab beszerzésére a Hitelbankot kérték fel. ____2.__________________________ Me nekülök Tolnamesyében. A román hadüzenet óta sűrűn érkeznek a bátaszéki vasúti állomásra 50—60 kocsiból álló vonatok, melyek mindegyike 1200—1300 egyént szállít. Megható látványt nyújtanak a kocsiban szorongó menekülők, idősebb emberek, anyák gyermekeikkel. Értesülésünk szerint vasárnap éjjel is két vonat s hétfőn délután szintén egy érkezett Bátaszékre. Purt Adolf főjegyző, amint értesült ^róla, hogy menekülők jönnek, azonnal felhívta a lakosságot azok felsegélyezésére s indítványára nagy tömegben szállítottak az állomásra kenyeret, tejet, vajat, tésztát, gyümölcsöt s üdítő italokat és ételeket, melyekkel a lakosság megvendégelte menekülőket. Purt főjegyző is minden vonatnál megjelent. — Általában mindenütt igaz magyaros vendégszeretettel és rokonszenvvel fogadják a szerencsétlen erdélyieket. Bajó Pál főszolgabíró kezdeményezésére egy bizottság alakult, mely a menekülőknek a községben való elhelyezéséről gondoskodik és a vasútnál üdítő állomást tart fenn. Városunkba is már több erdélyi család érkezett Brassóból, Segesvárról és Szászrégenből, leginkább Sachsenheim Edgár nyug. szásados, selyemtenyésztési főfelügyelő rokonságából és ismerősei köréből. Megemlítjük még, hogy Sachsen- heim Manna kisasszony, ki mint tanítónő Höltövényen (Brassómegye) működött, állását elfoglalandó, múlt hó 27-én Höltövényre érkezett, ahonnan 28-án már menekülni volt kénytelen 8 4 napig tartó — részben kocsin, részben vasúttal megtett viszontagságos utazás után — szerencsésen hazajutott Szekszárdra. fi nöeiylel az erdélyi menekültekért. Alig terjedt el annak hire, hogy az otthonukból kizavart erdélyi véreinket Tolnamegyében s igy Szek- szárdon is elhelyezik, az Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nőegylet tb. elnöke, özv. Sass Istvánná, az egyesület tagjait választmányi ülésre hívta össze, melyet szeptember hó 4-én nagy részvét mellett meg is tartottak. Kovács Dávidné egyleti alelnök az összejövetel célját, az erdélyi menekültek ellátása körüli segédkezést ismertette. Utána dr. Leopold Kornélné részletes tervet terjesztett elő, mely kiterjedt a menekültek fogadtatása, elszállásolása és ellátása körüli teendőkre. Ezt a tervet a jelenlevő hölgyek nagy lelkesedéssel elfogadták és közreműködésüket készségesen felajánlották. Az elnök ezt határozati- lag kimondta és felhívta a hölgyeket, hogy testületileg vonuljanak fel a városházára, ahol ezen ügyben a városi hatóságok tanácskoznak és ajánlják fel ott is szolgálatkészségüket. A távollevő polgármester helyettese, dr. Zsigmond Ferenc h. főjegyző örömmel üdvözölte a megjelent hölgyeket s közös tanácskozásban, dr. Leopold Kornélné javas lata és terve szerint, megállapodtak azon módozatokra vonatkozólag, melyekkel a szegény menekültek súlyos helyzetét, annyira mennyire türhe- tőbbé tegyék. Több bizottság alakult, melyek a teendőket felosztva, egyöntetű működéssel a kitűzött célt gyorsabban elérhetik. — így egyik része a hölgyeknek a menekülteket a kaszinó nyári helyiségében várja és az adományozott frissítőket kiosztja. Ezután a másik csoport az elszállásolásnál, esetleges orvosi segélynyújtásnál segédkezik, a harmadik bizottság pedig az ellátás körüli teendőknél felügyel és végül a negyedik bizottság az adományozott ételnemüek takarékos felhasználásáról gondoskodik. Eddig körülbelül 360 menekült ingyenes elszállásolását vállalták városunk polgárai s remélhetőleg még lesznek jelentkezők, kik egy-egy szegény menekült befogadására lakásuk ajtaját szívesen nyitva tartják. A teendők ellátására kiküldött bizottság elnökévé Kovács Sebestény Endrénót, főispánunk nejét, ki szintén részt vett az ülésen, választották meg. Táviratok. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviaratai. Höfer mai jelentése. Keleti hadszíntér. Budapest, szeptember 6Romániai harcvonal: Előretolt bir; szerző osztagok csatározásaitól eltekintve semmi küiönös esemény. Károly főherceg lovassági tábornok hadseregarcvonala: A kárpáti harcvonalon az ellenség megújította heves támadásait. Nehezen kiküzdött kis előnyöktől eltekintve, az ellenség minden térnyerési kisórlete meghiúsult. Halicstól keletre is elkeseredett küzdelem folyt. Többszöri eredménytelen támadás után az ellenségnek vógresi került ezt a harcvonalrészün- ket visszanyomni. Lipót bajor herceg vezér tábornagy hadseregarcvonala : Zolcovtól keletre a leghevesebb tüzérségi előkészítés után véghezvitt ellenséges támodások részben akadályainknál, [részben zárótüzünkben omlottak össze. A többi arcvonalon, mérsékelt tüzérségi tevékenységtől és aknavető tüztől eltekintve, semmi különös esemény. Olasz és délkeleti hadszíntér. Budapest, szeptember 6. Semmi különös. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Események a tengeren. Budapest, szeptember 6. Szeptember 4-én este egyik repülőgéprajunk Velence és Gradó katonai telepeit sikerrel bombázta. Egy tengeri repülőgép nem tért visza. Flottaparancsnokság. A német nagy főhadiszállás jelentése. Nyugati hadszíntér. Berlin, szeptember 6. A Somme mindkét oldalán nem csökkenő hevességgel tart a csata. 28 angol és francia hadosztály támad. A Sommetől északra véresen visszavertük uj támadásaikat. Az ellenség egyes szűk terepen tért nyert. Fleury az övé. A folyótól délre az ide-oda hullámzó gyalogsági harcban a franciáknak a Barleuxtől egész a Chillytől délre fekvő területig terjedő harc vonalon megújított rohamával szemben első állásunkat megtartottak. Csak ott Uritettük ki az első árkokat, ahol a földdel egyenlővé tétettek. Későbbi támadásokat az ellenség igen súlyos veszteségei mellett kivétel nélkül visszavertünk. — Mecklenburgi, holsteini és szász ez- redek különösen kitüntették magukat. Estig a Sommetől délre folyó kétnapos harcban foglyokban tiz francia hadosztályhoz tartozó 31 tisztet és 1437 főnyi legénységet szállítottunk be és 23 gépfegyvert zsákmányoltunk. Légi harcban vódötüzünk- kel lelőttünk 3 repülőgépet. Keleti hadszíntér. Berlin, szeptember 6. Lipót bajor herceg vezértábornagy harcvonala: A zlocov—tarnopoli vasúttól északra tüzelésünkkel meghiúsítottunk orosz támadásokat. Károly főherceg lovassági tábornok harcvonala : A Zlota-Lipa és a Dnyeszter közt az oroszok újra megkezdték támadásaikat. Sikertelen rohamok után végül visszanyomták a harcvonal közepét. A Kárpátokban a Zabiétől és Sipochtól délnyugatra jelentett harcokban az ellenség kis előnyöket ért el. A tegnapi nap folyamán számos más helyen hiába támadott. Balkáni hadszíntér. Berlin, szeptember 6. Tutrakan hét erődjét — köztük páncélos ütegeket — rohammal elfoglaltuk. Dobricstól északra derék bolgár bajtársaink visszavetettek nagyobb román erőket. Ludendorf, első főszállásmester. Pénzküldés foälyninkntik. A Keresztyén Ifjúsági Egyesület hadifogoly-gyámolitó munkájának egyik igen fontos ága a hadifoglyoknak küldött pénz közvetítése. Ennek módja a következő : A feladó elküldi a pénzt a hadifogoly pontos cimével a szövetség irodájába .(Budapest Főherceg-Sándor utca 28.) Itt a legalacsonyabb árfolyamon átszámítják rubelre és a stockholmi, illetőleg petrogradi iroda utján elküldik annak a 25 Keresztyén Ifjúsági Egyesületi titkárnak a címére, akik oroszországi hadifoglyaink között végeznek kimonhatatlan áldásos munkát. Számtalan köszönő- és hálairat bizonyítja, hogy a hadifoglyok a sok küldemény közül leginkább csak azt kapták meg, a mit a szövetség küldött nekik. A hadifogoly csak akkor kapta meg a más utón elküldött pénzt, a mikor a Világszövetség titkára megsürgette. El is terjedt a Szövetség hire úgy idehaza, mint Oroszországban hadifoglyaink között. Naponta átlag 600 koronát küld el Oroszországba s ennek az összegnek tetemes része olyan pénz, a mit hadifoglyaink úgy kértek hozzátartozóiktól, hogy a Szövetség által küldjék számukra. Sok szülő hadifogságban levő fia utján értesült először a Szövetség munkájáról. A Szövetség természetesen nem vállal felelősséget semmiféle irányban sem az általa küldött pénzért, dacára ezen szép és kézzelfogható eredményeknek. Naponta átlag 120—150 tudakozódás érkezik a Szövetség irodájába; ezeket a legrövidebb idő alatt továbbítják. Úgy Olasz-, mint Oroszországból igen szép és érdekes feleleteket kap a Szövetség, a mik azt bizonyítják, hogy a Világszövetség titkárai igen alaposan é3 lelkiismeretesen dolgoznak. Nagyon értékes a Világszövetség titkárainak az a szolgálata, hogy a körzetükbe tartozó fogolytáborokban érdeklődnek azon foglyok iránt, a kik hazulról még semmit sem kaptak. Ezeknek neveit felírják és közük a budapesti irodával. Eddig igy több mint 12,000 hadifogoly nyert összeköttetést szülőivel vagy hozzátartozóival. A kiewi titkár, amennyiben alkalma engedi, felírja a Kiewen átvitt magyar hadifoglyoknak és hozzátartozóinak neveit s a hosszú névsorokat megküldi a Szövetség irodájának. Nagyon sok szülő nyert megnyugvást e gyors szolgálat utján és szerzett tudomást arról, hogy gyermeke egészségesen, vagy sebesülten került-e orosz fogságba. Kölcsönöket is adnak a Világ- szövetség titkárai hadifoglyainknak. E kölcsönökről az eredeti nyugtákat megküldik. A pesti iroda felszólítja a hozzátartozókat fizetésre és fizetés után kézbesiti nekik a nyugtát. Érdemes megnézni a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetségének hadifogoly-gyámolitó irodáját. Egyszerű, szűk kis szobában, szinte zsúfoltan dolgozik a személyzet, amely az elismerést lelkes, odaadó és teljesen ingyen munkájával a legteljesebb mértékben megérdemli. Az irodát Megyercsy Béla országos titkár vezeti. A pénzátutalásokat, az átszámításokat az iroda működésének megkezdése óta fáradhatatlan és önzetlen buzgalommal Magyary Kossá Ferenc intézi. Szentgálg Antal mérnök, aki 12 évig élt Oross- országban, a bizonytalan címeket állapítja meg. Rajtuk kívül még 3 hivatása magaslatán álló hivatalnok buzgólkodik és dolgozik, sok esetben még a hivatalos órán is túl. _________1916. szeptember 7. HÍ REK. — Uj hadosztály-vezérkari főnök. A 80. (pécsi) honvéd dandár eddigi parancsnoka, Háber János vezérőrnagy átvette a 37. honvéd hadosztály parancsnokságát és föl- dink, Módly Zoltán vezérkari őrnagy lett ezen hadosztály vezérkari főnöke. — Yaskorona-rend egy főhadnagynak. Dr. Moldoványi István főhadnagyot, kir. törvényszéki bírót, Ujfalusy Lajos unokáját, a király az ellenséggel szemben tanúsított vitéz és eredményes magatartása elismeréséül a III. osztályú vaskoronarenddel tüntette ki. — Uj tanácsbiró. A dunántúli ref. egyházkerületben Szilassy Béla lo- sonczi főgondnokot, Szilassy Aladár vbt. tanácsos fiát, tanácsbiróvá választották meg. — A földmivclésügyi minisztériumból. A földmivelósügyi miniszter földinket, Steineker Ferenc dr. miniszteri titkári címmel és jelleggel felruházott miniszteri segéd- titkárt miniszteri titkárrá nevezte ki. — Kitüntetett őrmester. Vicze József első népfolkelő huszárezredbeli címzetes őrmestert, polgári életében döbröközi birtokost, — amint velünk Fördős Mihály főhadnagy a harctérről tudatja — a junius, julius és augusztus hónapok nehéz gyalogharcaiban tanúsított vitéz magatartásáért a nagy ezüst vitózségi éremmel tüntették ki és valóságos őrmesterré léptették elő. — Uj nőegyleti tag. IQ. Kovács Sebestény Endréné 100 koronával a „Szekszárd—Tolnamegyei Nőegylet“ alapitó tagjai sorába belépett. — Egyházmegyei hírek. Zichy Gyula gróf megyéspüspök Plank Kamii németbólyi, volt cikói plébánost, esperessé nevezte ki. Kelemen Andor dr. Koppányszántóról Paksra, Sebő Pál a betegállományból Köp- pányszántóra, Bán Lajos ujmisés Kajdacsra küldettek. — Signum laudis. A király megparancsolta, hogy Weber Dénes 69. gyalogezredbeli tartalékos hadnagynak az ellenséggel szemben való kitűnő szolgálataiért a legfelsőbb dicsérő elismerés tudtul adassák. — Lelkészválasztás. A gyomai ref. gyülekezet nagy szótöbbséggel Répás Pál faddi lelkészt választotta lelkipásztorává, aki uj állását 1917 áprilisában foglalja el. — Orosz fogságban. Kayos Károly, Babits István és Szuller Károly 44-ik gyalogezredbeli önkéntesek orosz fogságba estek.