Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)
1916-07-02 / 53. szám
Előfizetési ár: Egész évre ...............16 korona Fé l évre.......................8 » Ne gyed évre .... 4 > Egy’ szám ára .... 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Nesielenlk hetenklnt kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztfság: Bexcrid) Utvin-atca 5. .zám. Id. küldtodík • lapot érdekli öl.« küldemények. KUdöhiretal: Béri Balog Ádám-utca 42. uáa., Az elfidzctésl pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítók, he az előfizetést egész érre eiOre beküldik, g korone. Főszerkesztő : Or. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Előfizetőinkhez. A háború áldozatot kíván nemcsak az egyestől, de az egész társadalomtól s a társadalom érdekeit képviselő sajiótól is. Minden téren le kell fokozni igényeinket s alkalmazkodni a megváltozott helyzethez és körülményekhez. Utalunk a fővárosi lapok összevont terjedelmére, amely mondhatni negyede, sót nem egy lapnál már tizedrésze sincs a réginek. A háború éta lapunk is nagy nehézségekkel küzd. Nyomdánk a régi személyzetének egy negyed részével dolgozik, igy csak a költségesebb különórák behozásával tehetett eleget lap előállítási kötelezettségének, ami viszont, hozzászámítva a fölemelt munkabéreket és a papír óriási megdrágulását s most már hiányát is, háromszorosára emelte normális lap kiadási költségeinket. További anyagi áldozatra nem vállalkozhatunk. Előfizetőinknek, a háborús-olvasókkal való szaporodása, nem pótolhatja azt a tetemes anyagi veszteséget, amely a lapok eddigi legfőbb jövedelmét nyújtó hirdetési dijak nagyobb arányú elmaradásával az egész időszaki saját sújtotta s igy minket is ért. Viszont további anyagi áldozatot nem kívánhatunk előfizetőinktől sem, bár a legtöbb lap ma az előfizetési dij emelésével segít magán. Azt a megoldási módot választottuk tehát, hogy a következő számtól kezdve lapunknak hetenként kétszer való megjelentetését, a körülmények változtáig beszüntetjük s a Tolnavármegye és a Közérdeket hetenként egyszer csütörtökön jelentetjük meg, ami által legalább megtakarítjuk az egyik lapszám postai szétküldési költségét, mert sajnos a napilapoknak már kezdettől fogva megadott teljes portómentesség nem kis kedvezménye, a sokszor talán náluk nem kisebb hivatást teljesítő hetilapokra ki nem terjesztetett. Nehéz szívvel határoztuk el magunkat erre a lépésre. Azt hisszük azonban, hogy előfizetőink teljes belátásukkal méltányolni tudjak a mai rendkívüli állapotokat s további támogatásukat tőlünk ezutánra sem vonják ei. Reméljük, hogy lapunk uj alakjával és bővülő tartalmasságával, kárpótolni fogjuk mindnyájukat azért a jé formán csak időbeli veszteségért, amellyel későbben jutnak majd hozzá évek során át megszokott lapjukhoz. Kérve eddigi szives támogatásukat s az előfizetési pénzek mielőbbi beküldeset, amely nélkül a lap további küldését kénytelenek leszünk beszüntetni, Mély tisztelettel és hazafias üdvözlettel vagyunk Szekszárdon, 1916. julius I én. a TOLNAVÁRMEGYE ÉS A KÖZÉRDEK szerkesztősége és kiadóhivatala. A háború és a seráOlő Ifjúság. E cimen jelent meg e nagyrabecsült lap hasábjain a legutóbbi számban, mint vezércikk, egy igazán megszívlelendő s elszomorító közlemény. Az —y—i. cikkíró egészen lelkemből beszélt, mert tényleg úgy áll a dolog, bizony lehet mondani majdnem országszerte, hogy a falusi lakosság serdülő ifjúsága a züllés és erkölcsi romlás ösvényén halad, de többet mondok : valóban közbotrányt okoz annak kihívó viselkedése.' Ez a káros gyümölcse annak a nagyon fölkapott korcsmái — persze tánccal egybekötött — mulatozásnak, mit az ifjúság, még e nehéz háborús időkben, sem hagy el, de mely mulatságot a vendéglősök úgyszólván korlátlan szabadsággal majdnem vasárnaponként rendeznek csupa üzérkedésből. Rámutattam én már ezen népünknek erkölcsi rákfenéjére még az ezerkilencszázas évek elején, az akkor még „Közérdek“ cimü becses lapjában, mikor arról cikkeztem:' „Mi az oka népünk elsatnyulásának ? “ Kimutattam ott, hogy a korcsmázás, különösen pedig az ifjúságnak a szeszes italokkal való mértéktelen élvezete s a dohányzásnak idő előtti, még az iskolás fiuk által is felkapott napirenden levő megszokása, úgy physikailag, mint szellemileg tönkre teszi népünket. Utaltam egyúttal nevezett cikkemben a hivatkozott vármegyei — miniszterileg jóváhagyott — szabályrendeletre, mely szerint a 15 éven aluli gyermekek a nyilvános mulatóhelyek látogatásától eltiltandók, sőt még a nagyméltóságu belügyminisztérium figyelmét is felhívtam abban a gyakori áthágásokra is és ime, még most is hallatszik panasz, még — sajnos — most sincs érvény szerezve az ismert vármegyei szabályrendeletnek. Hiába tanít, int és fedd az a lelkész, hiába épit s nevel az iskola, hiába hozatnak meg a legüdvösebb rendeletek, ha a hatóság azokat nem támogatja, végre nem hajtja s nekik érvényt nem szerez. Az a kiskorú nép, mely sokszor nem látja be mi szolgál üdvére, nagyon is rászorul, hogy néha az élvezett nagy szabadság mellett, mely szabadosságra vezeti, járszalagon is vezettessék, a törvény tiszteletére rászorittassék. Mutassuk meg annak a népnek, amit Pál apostol is hangsúlyoz: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.“ Segíteni e bajon, orvosolni ezt az elszomorító kóros állapotot, most, mikor még nem késő, szívlelje meg az arra hivatott TÁRCA. A szerecsen király.* — Irta: Bodnár latrán. — A repülők nagy mozgolódást jelentettek az olasz fronton. Csavrák százados azt a parancsot adta Csatt őrmesternek, hogy tizenkét emberével derítse fel, vagyis cibii nyelven: kémlelje ki az alattuk hosszan elkanyargó völgyet. Az őrmester nagy óvatossággal ereszkedett le a nyitott völgykatlanba. Bujkálva, szikláról- sziklára már valami jó másfél óráig tartott a csúszás-mászás. De talián Dem volt sehol. A kis csapat derekasan eltikkadt. A gyilkos olasz nap rák vörösre pirította az arcukat s ott alattuk — alig néhány lépésre — a hegyipatak mintegy maliciózusan kipálgatta hüs kristály-habjait. Egy kicsit megpihentek. — Talián legyek, ha meg nem fürdőm! — tört ki a megtermett, vérmes őrmesterből a fáradtság. — Ez osztán beszéd, — pártolták a legények. A sokat tapasztalt őrmesterben azonban volt annyi előrelátó óvatosság, hogy kis csapatát két csoportra osztotta. Hat embert Csagunya káplárral előre küldött őrködni, ők pedig, a többiek a csekély kis patakocska mélyebb helyein, a szikláról permetszerüen alászitáló habok alá feküdtek. Pompás élvezet volt. Sőt kéjes gyönyör. Bizonyára nem cseréltek volna a szerb, vagy a montenegrói királlyal. Persze megkezdődött, ha tompított hangon is, a vidám dévajkodás. Szo- bonya Jancsi, az őrvezető évödött a többivel. — Na, öreg Dudás, lapátolja le kend magárul a szemetet, a mi a gyerek-tekenő óta még rajta maradt! S elkezdte locsolni. A miközben egy helyen valami barnás, festékszerü iszapot vett észre. Hát biz ott valami meleg forrás szivárgott be a kis patakba, annak volt az üledéke az a kuli- mászszerü anyag. — Ez a fájn, jó szappan, őrmester ur ! — vélekedett Szobonya 8 közben már be is mázolta az öreg dudást, meg a Vak Ábrist, a kik káromkodni kezdtek s elkerítették azt a hétfán- fütyülőjét az öregapjának! Hogy harag ne legyen, Szobonya magát is bekente, sőt a többiek is bekenőztek. Az őrmester először a kezén próbálta meg : — Nem szappan ez, te fülesbagoly, hanem büdö8kü-iszap. Én ne tudnám, hiszen csak mostanában firidtem végig a pöstyéni záptojásos vizet. Kenjétek be csak gyerekek a hátamat, jót tesz majd talán az — arumájának ... Szobonya és a többiek nem fukarkodtak a csuda-kenőcscsel. Jól bemázolták — véletlen- ségből még a képesfelét is s természetesen, hogy harag ne essék, a magukét is és fekete ábrázat- tal és testtel kiültek piritkozni a napra, hogy jobban használjon az őrmester ur háti arumájának és köszvényes lábainak. Szobonya vitte a szót: Hát fiuk, szépen ki vagyunk adjusztálva mindnyájan. Olyan kend, öreg Dudás, mint a legsötétebb téli éjszaka s az őrmester ur is elmehetne — szerecsenykirálynak . . . Hanem hát halljátok, jó kis tréfa lenne, hogyha most a talián ide tolná a pofáját, hogy a féreg egye meg . . . Az őrmester visszaszólt: — Ménkő kell annak . . . Van még hazulról egy kis paprikás érett túró a brodszakniban, odatesszük a kiéhezett talián vékony nyakára és az is keresztül rágja majd... ... E percben lövés dördült el. Szobonya a karjához kapott. Megcsípte valami. Egy golyó súrolta. Jött aztán több is... Tiz ... húsz ... Közben a Czagunya káplár is ordítozott: őrmester ur, őrmester ur, hamar, itt a taliány! Felöltözködésről szó sem lehetett. Még csak az alsóruhát se volt idejük magukra kapkodni. Éppen arra a helyre sivitott legjobban az áldás. — Fiuk, a hét csillagát, csak a puskát, a bornyut, meg a patrontáskát! — ordított az őrmester. Ezeket valahogy magukra kapkodták és 'elkezdtek rohanni előre, modern — Adám módjára... Az olasz előőrs bukkant reájuk. A mieink kettőt nár leteritettek. De valami négy-öt talián még erősen tüzelt a nagy kövek mögül. Az őrmester mintha elvesztette volna a józan eszét, szikláról-sziklára szökdelt, mint a zerge s a többiek utána. Csak úgy fütyöit a golyó a fülük mellett. De a mikor a babonás olaszok meglátták a sziklára kapaszkodó mezítelen fekete alakokat, bizonyára azt hitték, hogy Dante poklának az ördögei szabadultak ki, a kiket, úgy látszik, a golyó se fog. (Persze, reszketett a kezük az izgató félelemtől a nyavigásoknak.) Eldobták tehát a puskát s rohantak vissza ész nélkül . . . — Utána fiuk! — ordított az őrmester. Három taliánt útközben leszedtek. Da kettő Megjelent n «Budapesti Hirlap»-ban is. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
