Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)

1916-05-18 / 40. szám

XXV. (XII.) évfolyam,

40. szám

Szekszárdi 1916 május 18

Előfizetési ár:

Egész évre . . . . • 16 korona

Fel évre..........................8 »

Negyed évre .... 4 »

Egy szám ára .... 16 fillér

Hirdetési árak:

Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nvilt- tér: garmond soronként 40 fillér.

POLITIKAI HETILAP.

Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja.

Megjelenik hetenklnt kétszer: hétfőn és csütörtökön.

Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II.

Szerkeec tőség:

Bczeréd] litván-utca 5. izám. Id* küldendők ■ lapot érdeklő összes küldemények.

Kiadóhivatal:

Bér! Balog Ádim-utca 42. azám.

Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők.

Néptanítók,

ha az előfizetést egész érre előre beküldik, 8 korona.

Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL.

Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN.

Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Laptulajdonosok a szerkesztők.

HeztüozdasdSf többtermelésünk leltem és a Mién iramferOIet.*

Irta: Kunffy Károly.

Sokat vitatott kérdés ma — a gazdasági | magunkra utaltság perspektívája tolta előtérbe — hogy lehetne-e Magyarország földjén a mainál sokkal nagyobb termésátlagokat elérni és állandósítani.

Rövid válaszom: hogy természetesen lehetséges. S ez állítás megerősítéséhez nem kellenek terjedelmes statisztikai adatok vagy hosz- szas theoretikus számítások, elégséges a természettől adott körülmények és egészen kézenfekvő szempontok felsorolása.

Magyarország aránylag több jó földdel rendelkezik, mint Európa bármely országa — talán az egy Romániától eltekintve — a kiimája sem rosszabb nagy átlagban, mint amazoké, noha kétségtelen, hogy e tekintetben a talaj kezelésénél bizonyos ügyes alkalmazkodásra van elengedhetetlen szükség.

A többtermeléshez szükséges természeti feltételek e szerint nem hiányoznak, hiányzjk azonban más két nagyfontosságu tényező: elegendő tőke és nagy szakértelem.

Nagy és kis birtokainknak együttvéve — sokat mondok, ha öt százaléka áll a kor színvonalán, a mai viszonyok követelményeinek, jobban mondva lehetőségeinek magaslatán. Bőséges folyótőke hiányában legtöbbje kénytelen elmulasztani és kihagyni, amit modern szakértelem, a kémia és technika hasznosnak bizonyult vívmányaival még előnyösen és termés- fokozólag felhasználhatna és kedvező konjunktúra mellett gyümölcsöztethetne.

Többtermelés pedig csak úgy érhető el nagy és paraszt-gazdaságban egyaránt:

ha a gazda lehető tökéletes szerszámokkal és gépekkel idejében és értelemmel munkálja meg földjét és gondoskodik kellő meny- nyiségü istálló- és műtrágyáról;

ha földjében talaj- és klimatikus viszonyainak legmegfelelőbb növényeket termel s azokhoz mennyiségileg és minőségileg kiváló hozamra fejlesztett, nemesitett vetőmagot használ;

ha csupán gyorsfejlődésü és magas pro- dukcióju állatfajtákat tart;

ha berendezkedéseiben, beszerzéseiben és értékesítéseiben üzletileg számítani tud ;

ha állami és gazdasági szervezetek utján a mainál hatékonyabban lesz előmozdítva, hogy úgy növényi, mint állati terményekben vidékenként az oda legalkalmasabb s ott legbiztosabban fejlődő típusok emelkedjenek magas tökélyre és hódítsanak maguknak biztos nagy piacot.

Mindehhez természetesen töke és szakértelem kell.

A gazdasági szakértelmet azonban rövid időn belül általánossá tenni, csakis radikális 'eszközökkel lehetséges s azért törvényle kellene iktatni, hogy a falu népének gyermeke iskoláztatását a népiskolával még be ne fejezze, hanem egy teljes évet, még egy osztályt, gazdasági kiképzésre legyen köteles fordítani, — fiú- és leány- gyermek egyaránt. Utóbbi könnyebb kerti, tejkezelési, baromfitenyésztési, háziipari, háztartási es egyéb munkákra vonatkozólag.

Továbbá mondassák ki törvényileg, hogy 100—500 holdig terjedő birtokon — amennyiben a gazda nem végzett földmives- vagy gazdasági-középiskolát — ily előtanulmánnyal biró gazdasági kezelő alkalmazandó; 500 holdnál nagyobb birtokon, ha a gazda maga nem végzett gazdasági közép- vagy főiskolát, ily kvali- fikációju gazdatiszt tartandó ; nagyobb birtokon, még ha a gazda szakképzettséggel bir is, kizárólag akadémiát végzett tisztek legyenek s ugyan* Egész terjedelmében közöljük az igen tisztelt cikkíró urnák nagyérdek* és szakavatott fejtegetéseit, jóllehet a külön vámterületre vonatkozó részében vele egyet nem j értünk. A szerk. |

ilyenek legyenek a főtisztek is a majorátusi, egyházi és egyéb kötött birtokokon, anélkül, hogy utóbbi esetekben u. n. jogtanácsosokra lennének a gazdaság menetére döntő rendelkezések átruházhatók.

És különösen hangsúlyozni kívánom, hogy a gazdasági közép- és főiskolákat nők is jogosítva legyenek hallgatni; nem éppen azért, hogy tisztviselőkké legyenek, hanem hogy ne kelljen feltétlenül egy birtoknak megszenvedni, ha kidül a férfigazda, vagy leányágra való öröklés forog fenn, vagy hogyha a férfitulajdonos nem lévén gazda-pályán, családi birtokának felügyeltét hozzáértő nejére bizhassa.

Éppen a háború által előidézett nehéz helyzetekben akárhány esetben csodálattal tekinthetünk magyar asszonyainkra, amint küzdelmes gazdasági viszonyaink között is tiszteletreméltó heroizmussal állták meg helyüket és tartják fenn a férfivezetőktől megfosztott családi birtokot.

Ajánlatos lenne még, hogy a rendszeres iskolákon kívül felnőtték számára rövid tanfolyamok álljanak rendelkezésre, hogy ott irányítást nyerhessenek mindazok, akik meglett- korban jutottak birtokhoz.

S mindezeken feiül bőséges feladat vár még a szaktudás terjesztésében a gazdasági körök, egyesületek és szervezetekre is.

Fő elv legyen s törvény szigorítsa azt, hogy ez országban tudás és hozzáértés nélkül senki se foglalkozzék gazdálkodással, avval a földdel, melyért annyi vér folyt és melynek az eddiginél lelkiismeretesebb, alaposabb gondozása van egyedül hivatva biztosítani a nemzet jövőjét.

*

Áttérve már most a többtermelés másik nagyfontosságu tényezőjére, a tökére, a nagyobb arányú beruházások szükségességére, lehetetlen szó nélkül hagynom s meg nem cáfolnom a közvéleménybe könnyelműen odadobott azt a tévhitet, hogy a német tőke a háború után sietni fog mezőgazdaságunk felemelésére. Annak lesz dolga, hogy első sorban a háború ütötte saját nagy sebeit behegessze és azután, hogy a municiógyártástól megszabaduló iparának keressen nagy beruházásokkal, uj közlekedési utakkal uj piacot; mert legelőnyösebb békekötés esetén is évekre kiszorul az ententeállamok érdekszférájából. Legfeljebb az tehető fel, hogy amely szövetséges társánál Németország iparcikkeihez a beutat megnehezítve látja — ipar- fejlődésre törekvő országokba, mint például Magyarországba — oda at fog telepedni gyáraival s ha kell, munkásaival is.

Magyarország mezőgazdasága számára azonban nem lesz tőkéje.

Nem is lenne éppen kívánatos akár be- táblázás, akár mozgóhitel formájában, nemcsak azért, mert nemzetiségi eltolódásokat idézhetne elő, hanem, mert hullámzó nagyipari és gyarmatpolitikai viszonyai mellett ez a hitelnyújtása könnyen labilissé válhatnék. S akkor, a mikor mi széles, szilárd alapot akarunk adni hazánk mezőgazdasága nagyarányú felvirágoztatásának, vájjon szabad-e azt ily labilis tőkére fektetnünk.

Nekünk e tekintetben első sorban saját tőkénkre kell támaszkodnunk.

De hogy gyüjtsünk tőkét ma, Ausztriával közös vámrelációnk mellett ? És mit várhatnánk »Mitteleurópától« ?

Kemény dió, nehéz kérdés ez, de mégis ki kell rá pár szóban terjeszkednem. Amig természetes és önmagától értetődő, hogy mint egymással katonai és politikai szövetségben álló országok egymás gazdasági helyzetére, lét- és

| fejlődési feltételeire — már közös érdekből is — a legrigorozusabb tekintettel és méltányossággal legyünk, másrészt nem tudom, hogy nem elégséges-e csupán az elvnek becsületes betartása s nem kockázatos-e feladni a szövetséges országok bármelyikének is azon speciális érdekeknek hathatós védelmét, amelyekre nekik természeti utaltságuk van, sajátos klimatikus, talaj, bányászati stb. és forgalmi viszonyainknál fogva Németország sem gondolja feladni vámvédelmi rendszerét az általa kívánatosnak hirdetett »Mitteleuropa« kedvéért ?

És bármily bizarrnak mutatkozzék is a nagy erők szükséges tömegesítésének hangzatos hirdetése közben, mint gazdaember és olyan is, aki át vagyok hatva attól a meggyőződéstől, hogy a mezőgazdaság prosperálása Magyar- ország jövőjének legszilárdabb biztosítéka, talán nem tévedek, ha egy, a szomszéd osszágok- kal mindenkép méltányos külön vámterületi rendszert tartok hazánk jövőjére, vagyonosodá- sára, népünk boldogitására egyedül célravezetőnek.

Ausztriával való közösségünkben is úgy vagyunk ma, hogy amint elkezdünk jobban gazdálkodni, a földből többet kivenni s ezúton jövedelmünkből gazdasági beruházásokra, ipari és fényüzési cikkekre többet fordítani, ez mindjárt egyértelmű azzal, hogy az eddiginél többet adózunk még Ausztriának — földünk zsírjának rovására. Az Ausztriába igy kivándorolt pénz Magyarország mezőgazdasága számára elveszett.

Ha a szükséges és feles kiadásainkat a hazai ipar veheti fel, az vissza is tudja adni s felszaporodó tőkéit készséggel fogja hazai mezőgazdaságunk szolgálatába bocsájtani.

Hazai ipar kifejlesztéséhez azonban minden mesterséges eszköz csütörtököt mond, ha nincs külön vámterület, melynek védelme alatt legalább azokat a nyersanyagokat kívánjuk itthon feldolgozni, amelyeket az ország maga szolgáltat s feldolgozásukhoz erőforrásokat is bocsájt rendelkezésre.

Nem akarom mondani, hogy iparállammá váljunk, mikor Magyarország szerencsés veié, hogy istenadta földjével agrárállam lehet, amikor földje biztos adóalapnak es parasztja legjobb katonának, de szomszédaival kedvezményes vámtételekre alapított külön vámterületi rendszer képesíti rá egyedül, hogy jobb gazdálkodásának emelkedő jövedelmei itthon maradhassanak és belső vagyonosodásra, tőkefelhalmozódásra vezessenek.

S ez az itthon felhalmozódó tőke nem lesz többé mezőgazdaságunkkal szemben oly szűkkeblű, mint eddig és személyi hitelezésének tárgya nem marad privilegizáltan a mozgékony, gyors forgalmú kereskedelem, hanem az eddiginél több bizalommal fordul mezőgazdaságunk felé, mely intenzív sokoldalúságával jövedelmezőségét immár állandósítani lesz képesítve és hitelnyújtásra is biztosabb alapot fog szolgáltatni.

A nagytőke utat fog találni legnemzetibb hivatásához is, amikor egy-egy vidék nagy érdekcsoportjainak jön majd támogatására — csatornázási, lecsapolási, útépítési és egyéb, a vidék gazdasági jellegét, termelő-képességét valósággal átalakítani hivatott műveletek keresz- tülvitelehez. ^

A most folyamatba teendő vámtárgyalások a legközelebbi — s lehetőleg nem hosszú időre szóló — egyezmények szinte előkészítik és megkönnyítik a külön vámterületre való át- térhetést. Ezen átmeneti idő, a talaj ily módon való előkészítése után mezőgazdaságunk könnyű szerrel fog átesni azon az átalakuláson, amelyr

1W Ilinél nagyobb lesz a hadikölcsön összege — annál gyorsabban végzünk ellenségeinkkel! ~9S