Tolnavármegye és a Közérdek, 1916 (26./12. évfolyam, 1-79. szám)
1916-04-20 / 32-33. szám
TOLNA VARMEGYE és & KOZERDFK 1P16 április 20. Örökös földbérlet. Püspök a népért. A fold, az édes hazai föld volt mindenkor a magyar ember szivevágya. Ezért dolgozott, tett, vett, fáradott, sőt nem egyszer azért vándorolt ki is, hogy hazatérve a pénz, a kereset Eldorá- dójából, Amerikából, megtakarított dollárjain boldog kis otthont szerezzen magának. A magyar parasztnak ezt a szive dobogását figyelte és leste meg a magyar főpapság egyik dísze, Székesfehérvár hazafias püspöke. rino után mentek katonáink. Ezek az emberek nem középkori ért.Iemben harcolnak a királyért, ezek önmagukért harcolnak és ha kiderül, hogy nem volt miért harcolniok, ez végzetes következménnyel járhat. — Ha mi ezt a nagy szociális feladatot elvégeszük, úgy megalkotjuk 1848 óta a legnagyobb reformot Magyarországon, megalkotjuk Magyarország birtokfelosztásának reformját. A nagynevű püspök indítványa természetesen nem oldhatja meg egyszerre ezt a nagy fontosságú kérdést, mert a nép voltaképpen örök tulajdont akar és nem bérletet. A nemes szivü püspök érdeme azonban ez által sem lesz kisebb, mert mindenesetre már az is haladás, ha akad legalább egy ilyen fennkölt lélek, aki megérti a földet óhajtó nép szociális igazát b jövőbe látó szemmel észreveszi a bajt s békésen igyekszik előkészíteni a várható demokratikus fejlődés jövő alapjait. Egy tábori lelkész naplójából. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök lángolóan lelkes b.széd kíséretében indítványt terjesztett elő a gazdák gyűlésén, hogy az állam vegye örükbérbe a hitbizományi, egyházi és köz- alapitványi birtokokat, osssa fel parcellákra és adja bérbe olyan kisgazdáknak és mezőgazdasági munkásoknak, akiknek nincsen földjük. Egy uj, nagyszabású, demokratikus birtokref.rm alapjait veti meg a székesfehérvári püspök indítványa, amely méltán keltett országos visszhangot. Prohászka indítványának lényege az, hogy bizonyos mezőgazdasági területek haszonbér ellenében az államnak örökbérbe engedtetnének át. Az államnak ez alapon biztosított igénye kiterjedhetne a hivatott tényezőkkel való megegyezéssel a törvényhozás utján hitbizomáDyoki a, egy házi javakra, közalapítványi birtokra. Az igénybevétel csakis mezőgazdasági művelésre alkalmas területekre vonatkozhatnék s a bér összegét egy vegyes bizottság állapítaná meg. Az állam az ekként bérbevett területekből 15—35 kataszt ralis holdig terjedő kisbirtokot örökbérbe adna azoknak a földmivelőknek, akik resztvettek a háborúban, ott érdemeket szereztek maguknak. Vagy olyan földmivesnek, akik nem vettek részt a háborúban, de a háború folytán vagyonukat vesztették. Vagy ha vagyontalanok voltak, közvetlen hozzátartozóiknak a háborúban történt eleste, vagy elpusztulása folytán károsodtak. Nőknek, kiknek férjük elpusztult a háborúban, férfiaknak, akik visszavándorolnak, ámde ezt a kisbirtokot csak olyan kaphatja, akinek nyolc holdnál nagyobb birtoka nincs. A kisbirtokon kívül alakítanának 350 holdas középbirtok örökbérletet és ezt olyan tisztnek, vagy annak, aki önkéntességi jogosultság alapján vett részt a háborúban és magát kitüntette, adnák bérbe. A bérösszeg ai állam által fizetendő béren felül csak egy bizonyos kezelési költségnek és egy teremtendő tartalékalap létesítésének megfelelő csekély összeggel legyen magasabb. A birtokot csak az elsőszüllött fin örökölhetné és nem kellene kártalanítani neki a többi testvéreit. Nagyhatású, mert tüzesen égető, súlyos igazságokat tartalmazó beszédét igy fejezte be a püspök : — Amiről itt szó van, az egy szent, elementáris szükségesség. Ami hőseink, akik Lima- novnál és Doberdónál harcoltak, nem mehetnek verklivel szét az országba, féllábon, mint Solfeazt a rézaugyalát! Ez se eszik többé kását. Hát te, Gyuri, alszol ? Érdekeld oldalba! No most egy fejest neki! így la, de most még egyszer alaposan hátba . . . De nini, nem birtok velük ? Hát te mit csinálsz, öreg Dudás ott a bakon azzal a szuronnyal? Forgasd bele már, mintha szalonnát sütnél . . . De látom már, fiuk, igy még se jó lesz. Váljatok csak egy kicsit, majd segítek én Í3. Már ekkor le is vetette az istrángot. Oda támasztotta a vállát az egyik bérfának s nemsokára egy hatalmas, alaktalan tárgy suhogott a kezében. Puff-paff — lefordult egy kozák. Újabb ütés, a másiknak még a lova is elesett. A harmadik oldalról került. Annak meg csak úgy fél— kézt az állát picentette föl. Éppen elég volt, hogy ne egyék több puliszkát. A negyediket már menekülés közben sújtotta nyakszirten. így hamar végeztek. Tiz kozák már a földön bevert. Kettő kereket oldott. Az egyik alól az öreg népfölkelő végre is lepuffantotta a lovat. Csak egy tudott elinalni. Keresztül léniázott a friss havon. Azóta már bizonyosan a kaukázusi fronton jelenti a leghosszabb nagyhercegnek a túlnyomó erő elől való megfutamodását. De ekkorára már világosodni kezdett. Most látták csak, hogy nem annyira ők tévelyedtek el, mint a kozákok. Előttük volt a f»lu. A harapnivaló ködben majdnem az orrukkal mentek neki az első házak falának. 7. J. T. D. Alkonyodik. Okos Gyula barátomtól jövök haza felé a p.-i erdőből Hej, mikor elindultam, még nem alkonyodott! Akkor még magasan járhatott a nap ott fönn, valahol a felhők mögött. De mire a kocsi kiér abból a jószivi>, marasztalgató wol- hyniai sárból, amelyben a lovak majd egymáshoz vágódnak, majd meg csak az ostornyél oly szívre ható ékesszólásának köszönhetik, hogy el nem esnek s közben többet kell állniok, mint a menynyit mászni lehet: bizony csak eljár az idő. Hátunk megett van már a sz.-i erdőcske is. Már ott integet a sürgónydrótok oszlopsora. Még egy fél kilóméter! Félóra alatt tehát a jó utón leszünk. Az is eltelt. A lovak patkója megroppan. Az én András kocsisom megforgatja feje fölött az ostort. — No, Mici, Húszár, ébredjetek! Aszfalton megyünk már! A két ló összenéz. Mintha ezt kérdezné egyik a másiktól: Te birod-e még? Aztán, Isten neki, gyerünk! Azt hiszik a szegény párák, hogy igazán futnak. Mint mikor a teljesen berekedt ember összeszedi minden erejét, egyet hördül s ezt gondolja: Most ugyancsak nagyot kiáltottam: No de nem baj! Mehetünk lassan is! Annál jobban szemügyre tudom venni azt a valamit, ami ott zakatol az ut baloldalán. Asztmás köhögéssel. Lámpája messze világit a már leszállott alkonyatban. Lassan, méltóságosan közeledik felém a fény. Szinte felkiáltok: Hisz Szekszárdon vagyunk! A mi vicinálisunk köhög ilyen szabályosan. Annak lámpája írja ilyen nagyúri ráérőssel az éjszaka fekete tábláján azt a csendesen rázkódó vonalat. Már látom is az én Hock Pista barátomat, sapkáján a repülő koronával. Hallom messze hordó hangját. — Nem mész onnajd.! Már látom az arcát is. Borús biz az! Bizonyosan arra a szép, fiatal zászlósra gondol, akiről olyan meg-megdobbanó szívvel, fájó büszkeséggel szokta mondani, hogy az ő szemefénye. Aki nem rég volt otthon elbúcsúzni. Annál jár a lelke. A hadak utján ! Ott szálldos fölötte takargatva, védelmezve az édes szülő szeretetének melegével. Megpillant. Szeme felcsillan egy kissé. Jóságosán mosolyog, mint mindig, mikor csak meglát. De nini, mégis tévedtem! Más hely, más vidék ez, mint azok az otthoni ismerős tájak. A lámpa ( egy helyben áll az ut mellett. Az én táltosaim j A vasládát hamarosan átadták. Persze a nagy lövöldözésre már talpon volt az egész őrség. Elmondták a kalandot. A parancsnok mindjárt adott egynéhány embert, hogy mégegyszer átkutassák a kis csatateret. Az emberséges Schuller, a fiatal bécsi egyetemi tanár, tartalékos ezredorvos is velük ment egy pár sza- nitóccel. Hátha még segíthet ? Utóvégre a kozák is csak ember . . . Hát bizony a csatatér elég szomorú látványosság volt. Ott feküdt a tiz kozák egymás mellett. A tizennegyedik, aki alól a lovat kilőtték, szintén ott gubbasztott, mert jobbnak látta visszasompolyogui. Föltartott kéziéi várta az érkezőket. A doktor azonnal munkához látott. A nehéz huszárkard bizony hatalmai lékelést végzett nem egy koponyán. A kis kézi gyógyszertár vattáját csak úgy falták az iszonyatos mély vágások. De csodálatosképpen még sem igen volt igazi komoly baj. Egy kozáknak volt csak tüdőlövése. De amikor a doktor ur konyakos fiaskójának kotyogását meghallotta, ez a súlyosabb beteg is fölnyitotta a szemét és olyan jelentőség- teljesen pislogott.... Hanem hát ott az a négy kozák ! Seregek ura, ezek gyönyörűségesen ki voltak adjusztálva ! A doktor egyre csóválta a fejét és húzogatta a vállát. Nézegette, egyre mérési kélte a tátongó koponyarepedéseket. Sägewerk. kocognak feléje. Ez hozza mind közelebb, közelebb. Az épületben nem az én otthonom neve díszük, hanem éz a pár rövidített szó : 7. J. T. D. Sägewerk. Az az egyenruhás bácsi sem az én Hock Pista barátom, hanem Lehoczky János mérnökhadnagy, aki a nap leszálltával osztogatja a mai dicséretet és a holnapi parancsot. 7. J. T. D. Sägewerk. Nem sokkal ezelőtt még más volt a neve. A 40. honvédhadosztály fűrésztelepe. Tán nem lesz érdektelen, ha főbb vonásokban megismertetem e vállalkozás születésének történetét és ha működéséről elmondok egyetmást. * A múlt év szeptemberének végén erőltetett meneteléssel húzódott vissza előlünk az orosz sereg. A mieink utáh'a. Meleg napok voltak azok! Róluk mindent elmondani most még nem lehet. Bár igazán nem tudom, miért. Hiszen hadseregünk dicsőségét hirdeti mindenik nap. Az orosz tüzérség, mely a visszavonulás fedezésére többször akcióba lépett, bámulatos pontossággal lőtt. A mi gyalogságunk még bámulatosabb ügyességgel tért ki a gyilkos golyók elől. Végre az orosz kolosszus megáll. Kiépített védő vonalán felveszi a harcot. Titáni birkózás keletkezik. A küzködő óriások földhöz verődő tagjai meg-megrázzák a földet. Tüzes leheletük izzóvá teszi a levegőt. Egyszerre minden elnémul. A csatázók kölcsönösen dobbannak vissza. Meglapulnak a földön. Szemük lázasan kiséri egymás szemének mozdulását. Mint a halálharcban szünetet tartó, fáradt, vérző tigrisek. Csak a szemük fénylik lázasan. Többi tagjuk látszólag mozdulatlan, holott minden izmuk rettenetes erőfeszítés sei dolgozik. Első fedezékeink szinte varázsszóra teremtődtek meg. Azután hozzáfogtunk tulajdonképeni földváraink kiépítéséhez. Istenem, de sokat is dolgoztak azok a mi egyszerű, derék fiaink! A mocsaras, sáros, omladozó föld szilárddá tételéhez deszkára lett volna szükség. Igen ám, de honnan vegyék. — K. B.-án egy erdő mellett fűrésztelep nyomára akadtak. Siralmas nyomokra. El volt ott égetve minden, csak az ütött-vert, torz vasalkatrészekről lehetett következni arra, hogy ott valamikor virágzó ipartelep feküdt. Nagy honvédtábornok szakembereket küldött ki. Nézzék Csonka Szabó Pista csak pislogott. Ezek az ő kozákjai voltak ! A doktor egy darabig csak forgatta erre és arra is az alaktalan alakokat, de aztán egyet legyintett a kezével. Ilyen sebeket sohasem látott sem a klinikán, de még a harctéren sem.. . Nem volt azokban semmi rendszer, semmi logika. Egyik hosszabb volt, másik szélesebb, jobban mondva, a melyik széles volt, mintha az még hosszabb lett volna. Firtatta is előbb németül, majd tört magyarsággal hogy ki tette ily veszekedetteu csúffá ezeket a szerencsétlen muszkákat ? — A lőcs, a lőcs, ezredorvos ur, — vágott közbe Csonka Szabó István. — Was Bagt er ? ... Löts ... löts ? . . . Wie heissen ? ... — A lőcs, bizony Isten a lőcs, — erőskö- dött Csonka Szabó Pista s nagyobb nyomaték okáért meg is mutatta, hogyan és miképpen volt. Neki támaszkodott a bérfának s egy lóditással leemelte a hátulsó lőcsöt. — Egyet a mellyre, egyet a fejre... Kész... így szoktuk mi ezt csinálni a pálfai búcsún, meg a kölesdi országos vásáron ... A doktor urnák megmagyarázták s az csak mosolygott s valamit följegyzett a noteszába, de közben folyton lelkendezett: — Löts, bravó, bravisszimó ... Löts! Hogy legyezhető hadlkölcsön tőkepénz nélkül? tles tudható a SZEKSZÁRDI NÉPBANKNÁL! Küllők jegyezhetők a jövőben megtakarítandó tőkékből!
