Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)
1915-11-29 / 95. szám
1915. november 29 TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 3 — József főherceg dicsérete a 69-e» bakákból. Az olaszoknak a Monte Nichele ellen intézett egyik heves támadásnak legutóbbi visz- szaverésében különös vitézséggel vett részt a Hindénburg nevet viselő 69-ik gyalogezred Az ütközet után József főherceg fölkereste az ezredet s a következő beszédet intézte a hoz legénységhez: „Hatvankilencesek! Négy hónap óta küzd ez az ezred parancsnokságom alatt. Jól ismerem tehát a ti vitézségetek és hősies bátorságtokat. Ha ti szintén kiválóan harcoltok, ép úgy méltók vagytok a 69-es névre, mint az északon harcoló társaitok, mert ott, ahol 69-esek harcolnak, az ellenség hazai földre a lábát be nem teheti. Köszönöm, hogy e nehéz napokban csapataimnak segítségére jötettek. Bíztam bennetek s nem csalódtam. Reményiem, hogy a jövőben ép ily hősök lesztek és a 69-esek aranykönyve számára még sok babért arattok.“ — Esküvők. Ohmacht János bátaszéki magánzó nov. hó 27-én vezette oltár elé Harsányi Szilvia bátaszéki tanítónőt. Gáli Lajos máv. honhyhád hidasdi állomásfelvigyázó nov. hó 27-én esküdött a szekszárd- belvárosi róm. kath. templomban örök hűséget Manczéder Adélnak. — Amerikai pénz a háború özvegyeinek és árváinak. A hazai földhöz való ragaszkodásnak szép jelét adták amerikai véreink, ha már fegyverrel nem küzdhetnek a hazáért, legalább á szenvedés és nyomor könnyeit igyekeznek felszántani. A napokban 335 korona érkezett Ame rikából Szedres község elöljáróságához. Egyszerű napszámos emberek 1—5 napi keresetüket küld ték haza a legnemesebb célra, az özvegyeknek és árváknak. Lehetetlen megindulás nélkül olvasni alábbi levelüket: „Kelt Kenmor, 1915. IX./19. Tisztelettel küldjük ezen sorainkat Szedres község elöljáróságának, melyben kívánunk mindnyájuknak friss jó egészséget és szegény hazánkéban békességet. És további tudomásukra adjuk a tisztelt elöljáróságnak, hogy minek után ily tétlenül állhatunk szegény hazánk és községünk megvédése iránt, hát szivünk érzelmeit megmutatjuk, hogy Ohio Akron városában élő Szedres községi honfiak egy kis pénzgyüjtést eszközöltünk magunk között a Szedres község háború elesettéinek özvegyei és árvái részére. Tudatjuk a tisztelt elöljárósággal, hogy e hó 18. napjáig föltettünk a postára 335 koronát Szedres község elöljárósága címére, melyet ezen összeg átvétele után szíveskedjenek Szedres község özvegyei és árvái közt egyenlően, maguk jóváhagyása szerint szétosztani és minden egyén a kapott összeg után kezeirását adja, és a kiosztási nyugtát szíveskedjenek ezen címre megküldeni: „Sinszly Pál Ken- more Ohio Bx No 319. Amerika.“ — Végül kérik, hogy az összeg megérkezése után, amivel szivük érzelmeit mutatják ki hazájuk és községük iránt, ezt a köznépnek is érzelmeihez szólva, közölnék vagy isteni tisztelet alkalmával vagy valamely liirlap által. Közük egyúttal az adako zók névsorát is, hogy megemlékezzenek kik van nak Amerikában. Első, mint kezdő : Sinszly Pál 32 K 20 f, Kovács Pál 32 K 20 f., Dán József 3864, Dömény József 38 64, ifj. Dömény József 32 20, Andi István 32 20, Pintér Ferenc 32 20, Kis István 32 20, Ajándi János 32 20, Pintér József 12 88, Kőszegi János 12 88, Kis Imre 6 korona 86 fillér. Összesen 335 korona. Tisztelettel hazánkhoz és kis falunkhoz. Sinszly Pál.“ — Tolnanémedi kóiség áldozatkészsége. Tolnanémedi község képviselőtestülete «t fel vidéki elpusztult falvak felsegélyezéiére 5°/0 os községi pótadó segítséget szavazott meg. — A „Tolnanémedi Községi Hitelszövetkezet“ az Országos Központ felhívására 589 kilogramm ruha és egyéb használható hulladékot gyűjtött és küldött a Hadsegélyző Hivatalnak. — Háborús délután. A bonyhádi rkath. polgári leányiskola növendékei november 14 én „Háborús délutánt“ rendeztek, melyen Bonyhád hazafias közönsége oly nagy számmal jelent mag, hogy az intézet tágas tornaterme zsúfolásig megtelt. Közkívánatra az előadást megismételték. — A bevétel 520 korona volt, melynek 400 korona tiszta jövedelméből 200 koronát Honvédfalva felépítésére, 200 koronát pedig világtalanná lett hőseink javára fordítottak. A jótékonycélra adakoztak: dr. Jozgits János esperes plébános, a polgári leányiskola igazgatója 20 K, dr. Perczel Béla főszolgabíró 20, Kemény Ferenc tábori lelkész. a polg. leányiskola hitoktatója 40, Perczel Béla gyártulajdonos 16, Faith Jenő hittanár 3, Perczel Irmuska 5, Brauer Jakab (Hőgyész) 2, Magyar Béla (Szakos) 2, Brauer Jakabné 5, Leicht Ferenc (Hőgyész) 2, Schaff András 2, Pesti Béla (Kadarkút) 1, Schaff Linus 2, Szily Matyi (Tolna) 5, Dicsendy Pál jegyző (Tevel) 3, Till L-ijos jegyző (Mórágy) 4. Babay Sándorné (Cece) 2, Kovácsy Jenő (Pécsvárad) 3, Führer Andor gyógyszerész (Tevel) 2, Scharfenberger János hitoktató (Paks) 3, Piringer N. (Tamási) 2, ösv. Brandeis Ferencné 1, Szongott Viktor 1, Glos Mária 1, Sonnewend Frigyes járásbiré 3, Hajas Béláné 1, Tűk óra N.-né (Lengyeltóti) 4, Szalay N. (Sásd) 2, Rókusz N. 2, Mártin György I, Mudry Annus (Mike) 2, Kosh Józsefné 2, Márcz Konrád 1, Stern Miksa 3, Ostrich Mihály táblabiró 2, id. Eibach Ödön 2, Becht Sarolta 1, Bóor Aladár 1, Stern Ferenc 2 koronát, Gasz Alajos 60 fillért. — Figyelmeztetés a tábori postai cso- msgforgalom föltételeire. Egyre sűrűbben kerülnek feladásra olyan tábori postai magáncsomagok, melyek a tábori postai magáncsomagokra megszabott feltételeknek nem felelnek meg. Leggyakoribb annak a szabálynak az áthágása, hogy tábori postai csomagba élelmiszert, vagy köny- nyen romló dolgot elhelyezni nem szabad és nem célszerű. A tábori főpostahivataloknál tartott vizsgálatok megállapították, hogy a tábori postai csomagokban a megengedett tartalomhoz a legkülönbözőbb tiltott dolgok is vannak hozzicso- magolva. Ilyenek : kenyér, lepény, méz, friss gyümölcs — különösen szőlő — puha sajt, tejfel, vaj, paradicsom, sült hús, szárnyas, mindenféle zsír, liszt, szilvalekvár, füge, nyers tojás, sőt nyers burgonya és Bavanyukáposzta, továbbá különféle szeszes ital, gyufa és több efféle. Csak természetes, hogy ilyen tartalmú csomagok, mikor a táborba érnek, már teljesen értéktelenek, mert nemcsak a romló dolgok mennek tönkre, hanem az ezekhez csomagolt felszerelési tárgyak, hideg ellen védő cikkek és a dohány-szivar félék is használhatatlanokká válnak. A csomagok nagy része meghaladja a megengedett 5 kg-os súlyhatárt. A csomagolás is hiányos. A burkolat még most is többnyire vékony csomagolópapiros; viaszosvásznat csak ritkán használ- a közönség. A faládák deszkái vékonyak, törékenyek és sokszor rosszul vannak leszögezve, a szög fejei kiáltanak és a kezelő személyzetet megsebezik. A papirosburkolatok oly gyengék, hogy azokból a tartalom már szállítás közben is kihull. A zsineggel való körülkötés a ritka esetek közé tartozik. A cimirat többnyire csak pecsétviaszszal van a burkolathoz erősitve, vagy pedig fa-, sőt papirlemezre Írva és a csomaghoz oly gyengén hozzákötve, hogy kezelés közben legtöbbször leválik és elkallódik. A feladó cime és lakóhelye csak a legritkább esetben van a csomagra is ráírva. A csomag belsejében csak elvétve van a cimirat másolata elhelyezve, úgy hogy ennek hiánya miatt azok a csomagok, melyekről a cimirat szállítás közben leválik, vagy olvashatatlan lesz, a címzettnek nem kézbesíthetők. Magát a cimet sokan csak közönséges irónnal Írják, ami azért helytelen, mert ily címek kezelés közben eltörlŐduek és olvashatatlanokká válnak. Figyelmeztetjük tehát a feladó közönséget, hogy a fent körülirt, meg nem engedett tartalommal csomagot ne készítsen, azokat az előirt é3 többször közölt módon csomagolja, cimet magára a burkolatra Írja és olyant a csomagban is hzlyezzen el, mert különben felvéve nem lesznek, ha mégis felvétetnek, úgy azok mint szabályellenesek a tábori főpostahivataltól vissza fognak küldetni. Megjegyezzük, hogy a tábori csomagforgalomra megnyílt tábori postákhoz, csak hétfőn, kedden és szerdán lehet feladni csomagokat, kivévén a II, 39, 51, 125, 149, 169 és 186 számú tábori postákat, hova állandóan bármely napon lehet tábori postai magáncsomagot feladni. — 1 kapitány-őrnagy temetése. Az északi harctéren elesett Spilka Ignác 9-ik huszárezred- beli őrnagy holttestét édesanyja hazahozatta Mit- rovicára s az általános Náci kapitánynak nevezett vitéz őrnagynak temetése a múlt héten ment végbe s azon tolnamegyei barátai közül Garay Ákos, a jeles rajzolómüvész is részt vett. — Péna adományok a 44-eseknek. Gróf Széchényi Mariette és Katalin grófnők Kaposvárott a 44-ik gyalogezred katonáinak téliruhával való ellátására gyűjtést indítottak. Az eddigi gyűjtés eredménye a következő : Gróf Andrássy Aladárné 200 koroDa, Márfy Emil 200, gróf Somsaich Gyula 140, Ótoeska Béla 100, gróf Széchényi Andor Pál 100, Jankovics László 100, Török Gyula 100, gróf Széchényi Géza 100, gróf Somtsich László 100, Feztetich herceg 100, gróf Festetich Kálmán 100, ifj. gróf Erdődi Rezső 100, gróf Széchényi Aladár 100, Somisich Miklós 50, gróf Somssich Adolf 50, Jankovics Gé- táné 50, Halápi Oszkár 50, gróf Somssich Józzef 50, Gaál Gasztor. 50, Márfy Béla 50, Böhm Ernőné 50, gróf Széchényi Domokos 50, dr. Fekete Gyula 50, Biró Sándor 50, Inkey László és neje 50, özv. Kund Béliné 50, Véssey Ferenc 50, Babochay Kálmán 50, Inkey Antal 50, gróf Somssich Béla 40, Trnx Hugóné 30, Zimmert Józzef prépost 30, Bien Dávid 30, báró Biedermann Rezső 25, gróf Somssich Géza 25, Kacs- kovics Kálmán 25, Sztankovánszky Imre a harctérről 25, Gaál latrán 20, báró Schell Józsefné 20, Inkey Ágnes bárónő 20, dr. Krisanich József 20, Hencz Ferencné 20, Kladnigg Alajos 20, Huszár Aladár 20, Bogyay Ferenc 10, Berack Sándor 10, báró Jeszenszky Sándor 10, Kaufmann Lajos 10, Kunffy Adolfné 10, dr. Hoch- reiter Kornél 10, Bárdi Györgyné 10, N. N. 10, Dépold Béláné 10, via S. V. 4 korona. — kiket nem lehet hadimunkára kirendelni ? A honvédelmi miniszter leiratban közli a közigazgatási hatóságokkal, — miszerint az utóbbi időben sok olyan alkalmatlan egyént ren- deltek ki hadimunkára, akiket a népfölkelő és katonai parancsnokságok kénytelenek voltak visz- szaküldeni — hogy a trachomás szembetegségben, fertőző tüdőbajban és visszértágulásban szenvedő munkások nem rendelhetők ki hadimunkára. A jövőben az alispánok az ezek közül kirendelt munkásokról jelentést kapnak, azután intézkedni tartoznak, hogy a visszaküldött munkásokat többé ne zaklassák. — A zsír és sertéshús niaxszfmálása. A kormányrendelet, mely magyar területen maximálja a sertéshús és zsirárakat, a napokban fog megjelenni. Hir szerint a sertéshús ára 5.20 tói 4.80-ig lefelé lesz megállapítva, a sertészsíré pedig 6.80-tól 6 koronáig. Az árak 28 naponkint fognak lefelé menni. így és még mindig az ősz- szes élelmicikkek ára nálunk mintegy száz per- centtel magasabb, mint pl. — Párisban, ahol még igy is panasikodnakga drágaság miatt. ■— Belga lovak importja. A német birodalom Magyarország részére több ezer belga lo vat engedett át. A gazdasági egyesületek mind megmozdultak, hogy belga tenyészállatokat szeressenek be. Baranyavármegye gazdasági egyesülete részéről Förster Jenő egyesületi igazgató e héten utazott ki Belgiumba, hogy lehetőség szerint vásárlásokat eszközöljön. — A dombóvári vásáron, mely folyó hó 30-án lesz, a szakértői teendőket Bajusz Árpád m. kir. állatorvos fogja teljesíteni. — Melegholmi gyljtés a 44 eeeknek. N. N. 5 tucat kötött hárisnya, Heinrikffy Ida 1 bunda bélés, Grünwsld Lipót 12 pár meleg harisnya, 2 meleg ing, 2 meleg nadrág, Gaszt- honyi Mihályné 9 garnitúra, áll: 1 hósapka, 1 ér- és térdmelegitőböl, 28 pár harisnya, 1 barna lábszárvédő, 3 pár térdmelegitő, 2 pár érmelegitő, Pfeifferné Koharics Ludovika 3 meleg nadrág, 3 ing, 2 baslik, Rózaa János 1 szőrmével bélelt mellény, 2 nyakvédő, Báró Inkey József 50 drb. nyakkendő, 50 pár kapcaruha, Krausz Ignácné 300 drb. cigaretta, Kertész Béla 100 méter flanelt, Véssey Lajosné 12 prém bekecs, 10 pár harisnya, 10 méter flanel!, 1 pár csavart lábszárvédő, 2 pár meleg kesztyű, 2 pár térdvédő, 2 pár érmelegitő, 1 drb. nyakvédő, Idős Forgách Ká- rolyné 8 meleg ing, 8 meleg nadrág, 2 pár posztó lábszárvédő, Forgách Lilli grófnő 5 pár érmelegitő, 5 pár lábszárvédő, 8 pár harisnya, Sperlein Józsefné 6 drb. bunda gallér, N. N. 2 kötött alsónadrág, 1 kötött ing, 1 pár lábszárvédő, Fónai Vilmos 20 pár meleg harisnya, 1 meleg felső kabát, 3 mellény, N. N. 5 pár ujjas érmelegitő, Heinrikffy Béláné 5 drb prém, Dr. Veisz A.-né 1 Watteline bélés, 12 motring gyapjufonál, Dr. Oizinan Aurélné, 6 pár érmelegitő, 3 pár térdmelegitő, 2 nyakkendő, 1 hósapka, N. N. kötött lábfej, 7 pár térdmelegitő, 10 pár érmelegitő. Elemi népiskola I ső B) osztály 7 pár kapcaruha, 7 fej- és nyakkendő, 1 tricot ing, 1 bundagallér, 1 térdvédő, Somssich Esiter grófnő 1 félkesztyü, 18 drb. haskötő, 8 pár érmelegitő, 1 hósapka, 1 shawl,