Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)

1915-11-29 / 95. szám

2

TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK

1915 november 29.

Síivem már alig működött. Dermedt voltam. Kiabáltam : segítsenek. Ekkor a Drina túlsó partjáról, amelytől mintegy száz lépésre feküdtem, magyar hang válaszolt segélykiáltásomra. Fischhof Sándor főhadnagy, századparancsnok volt. Felismertem a hangját.

— Sándor! Sándor, segítsetek, itt kell elpusztulnom !

— Próbálj a partig lekuszni, érted jövök, volt a válasz.

— Nem tudok, nem tudok! — hanyatlottam vissza.

Délben Fischhof főhadnagy egy altiszttel, vöröskeresztes lobogóval átjött a folyón a szerbekhez.

— Nem kérem sebesültjeink kiadását, mert ezt úgy sem teljesitenék, de minden emberi érzés nevében követelem, hogy a másfél nap óta bekötözetlenül fekvő sebesültjeinket ne hagyják elvérezni, elpusztulni! — mondta a szerb parancsnoknak, aki a követelés teljesítését megígérte.

— Fischhof erre bántatlanul visszatért a mieinkhez.

Este hat órakor, tehát sebesülésem után 36 órával utóbb, jött három szeib egészségügyi katona értem. Egy korty vizet adtak, összenyalá- boltak és így hurcoltak Badonvincibe. Itt egy szerb orvos volt, aki a hátrább levő kötözőhelyre küldött. Többünket egy kocsira tettek és bekötözetlenül, véresen, rettenetesen rossz után, éjszaka 11 óráig hurcoltak. A kötözőhelyen kimosták a sebemet, bekötözték, rossz sint tettek a lábami'a, mely a térdemen alul ért s akkor szalmára fektettek, szerb közlegény sebesültek közé. Étlenül virradt rám a reggel, könyörögtem, hogy sárossá lett sebem fertőtlenítése végett tetanussal oltsanak be. Nagy kérésemre megtette az orvos. Délután két órakor kocsira tettek és a segélyhelyre akartak vinni. Hat órai kocsirázás kínszenvedései állottak előttem. Rémes fájdalmaim voltak, könyörögtem, hogy ne hurcoljanak tovább. Nem hallgattak meg. A szerb fin közébe vágott a lovaknak, a döcögő utón rettenetesen rázva cipelt tovább és hiába kértem: hajtson lasabban. A szemembe nevetett.

— Svába — volt a megvető válasza.

Este nyolc órakor elértem a segélyhelyet,

ahol fájdalmaim alélttá tettek. Nem hittem, hogy megérem a reggelt. Itt az orvosok tovább akartak küldeni. Könyörögtem, hogy nem bírom el.

— Móra (muszáj) — volt az embertelen válasz.

— Kérek egy revolvert és akkor egy-két perc múlva vihetnek oda, ahova akarnak — mondtam az egyik németül tudó orvosnak.

Szó nélkül hátat fordítottak, és egy ideig igy feküdtem a kocsin. Ekkor jött egy francia orvos — akiről utóbb tudtam meg, hogy francia —- levitetett a kocsiról és letettek sebesült szerb közlegények közé, akik gúnyosan nevetve „Pfuj svába“ kiáltásokkal még elviselhetetlenebbé tették a szenvedéseimet. Másnapig itt maradtam. Reggel meglátogatott a francia orvos, aki németül beszélt velem.

— Mondja csuk, mit Írnak az önök ujságjsi ? Mi a központi hatalmak lapjait sohasem kaphatjuk kézhez és őszintén szólva, a mi lapjainkban nem igen hiszünk — kérdé tőlem a francia orvos.

Elmodtam az orosz harctéri győzelmes eseményeket, de ő főleg a francia harctér iránt érdeklődött.

— Mi van Joffre és French offenzivájával ?

— A franciáknak és angoloknak 190 ezernyi veszteségük volt és offenzivájuk összeomlott — feleltem.

— Minderről nem tudunk — felelte és hihetetlenül rázta a tejét.

— Sajnálom, hogy egy kulturnép, mint a francia, igy pusztul el — modtam neki, még akkor mit sem sejtve, hogy francia doktorral van dolgom.

— Én is francia vagyok és jól esik ilyen hangot hallani.

Melegen megrázta a kezemet és azóta folyton nálam volt. Másnap a szerb törzsorvos tovább akart küldeni. A francia nem engedte és ismételten megakadályozta, hogy elvigyenek. Gondosan ápolt, mig egy pár nap múlva azzal jött be hozzám és megindultau mondta:

— Egy óra múlva elkeli mennünk, az önök katonái már itt vannak.

Menekülünk. Feltettek egy kocsira és reggeltől estig kocsizva, őt nap múlva Yaljevó városába érkeztem.

Ezalatt végigéltem az összes szenvedéseket. Yaljevóban Gabányi dr. magyar orvos és még másik két magyar orvos teljesített a kórházban

— még tavaly óta — szolgálatot.

Meleg szeretettel fogadtak, vigasztaltak, hogy jönnek már a mieink. Másnap már elfoglalták Valjevót, orvos honfitársaim búcsú nélkül távoztak, oly gyorsan történt a kórház menekü lése. Egy marcona szerb katonatiszt harsányan orditotta, hogy aki saját lábán tud jönni, az velünk jön, aki nem, ott marad. Én voltam az egyedüli magyar tiszt, persze maradtam. Köz legényeink és altisztjeink közül is sokan maradtak vissza. Egy napig étlen-szomjan voltam, nem is jött be hozzám senki, mig végre egy magyarul tudó, Budapesten hét évig szabóskodott fiatal szerbiai katona, Filipovics Dusán, vánszorgott be hozzám és könyörgött, hogy nálam maradhasson és ápolhasson. Nem akart a szerbekkel menni. Magamhoz vettem. Éjjel nappal ott volt az ágyam mellett, ápolt, gondozott, mint jobban egy anya nem tehetné. Azóta tisztiszolgám. Ma is szerb ruhában jár, hü és önfeláldozó.

Másnap repülőgép keringett a város felett. Piros fehér szinü. A mienk, Dusán Örömmel jelentette nekem. Meglássa, — mondta — hogy ma itt lesz a magyar lovasság. Aznap este az 1. sz. honvédhuszárezred lovasörjárasa jött a városba. Gróf Csekonics Gyula huszárfőhadnagy nyomban maga elé hivatta a város vezetőségét és az orvosokat és rendelkezett. Reggelre már gyalogságunk is Valjevóban volt.

Ez volt életem leszebb napja. Szabad vagyok és ez a tudat elfelejtette kinszenvedésemet.

HÍREK.

— Katonai kitüntetés. A király Kocsis Zoltán 19. honvédgyalogezredbeli főhadnagynak, Kommandinyer Kálmán decsi főjegyző unokaöccsének a 3. osztályú katonai érdemkeresztet adományozta.

— Katonai előléptetés. Szabó Sándor szekszárdi m. kir. pénzügyi számtisztet, a cs. és kir. 44. gyalogezred egyéves önkéntes tizedesét, az északi harctéren szerzett érdemei elismeréséül, soronkivül hadapróddá léptették elő.

— Kitüntetett hős. Tóth Ödön tanító, a 17. honv. gy. e. katonája, Tóth Antal saekszárdi magánzó fia, ki ac olasz harctéren küzd, mint örömmel értesülünk, hősies magatartásáért a másodosztályú vitézségi érmet kapta A* érmet maga József főherceg tűzte a hős mellére, meleg, elismerő szavak kíséretében. Itt emlitjük meg egyúttal, hogy nevezett tanító először a kárpáti harcokban küzdött, hol fejlövést kapott. Sebeiből felgyógyulva, a „hü szövetségesünkkel“ szemben álló frontra került. Háromszor jutott a taliánok fogságába, de felejtve minden veszély lehetőségét, mindannyiszor vissza szökött ezredé hez. Ez a nem mindennapi eset — ha figyelembe vesszük, hogy az entente katonái örülnek fogságba jutásuknak, mely számukra a szenvedések enyhülését jelenti — mindennél világosabban illusztrálja a különbséget. Hja, ilyen a magyar!

— Ezüst vitőrségi érem. A szeptember 19 iki Ikwa-menti orosz áttörési kísérlet a C3. és kir. 69. számú gyalogezred hősi ellenállásán meghiúsult, mely alkalommal a IV. Bataillon külön dicséretben részesült. A mostani kitüntetettek névsorában van Schmiedt Jenő földink, Schmidt Ferenc gyönki vaskereskedő fia, akit vitéz magatartása és hősi szakaszparancsnokságáért ezüst éremmel tüntettek ki.

— Egy fiatal szobrász művésznő sikere.

Wigand Edith, Wigand János főgimnáziumi igazgató nagytehetségü leányának óriási sikere van a most megnyílt budapesti téli kiállításon. Két müvet állított ki : dr. Leopold Kornélné és Leopold Évike szobrát, amelyek általános feltűnést keltenek. Művészi körök a két szobor kiállítóját határozott tehetségnek tartják s a leg- hizelgőbben nyilatkoznak képességeiről. A kiállítás megnyitásakor a kultuszminiszter is gyönyörködve állt meg a szobrok előtt s meg akart ismerkedni a fiatal művésznővel, aki azonban éppen akkor nem volt ott. Ez a nagy siker annál érdekesebb, mert a szép tehetségű művésznő előbb a festői pályára készült s ezek a szobrok a dr. Szévald Oszkárné szintén szépen sikerült mellszobrával együtt úgyszólván, az első alkotásai. Azóta azonban más több sikerült szobrot is alkotott, igy Beöthy Pál képviselőházi elnök és Lánczy Leóné melszobrát. Az utóbbi, amint budapesti művészkörökből értesülünk, 2000 koronával dijazta sikerült munkáját a fiatal művésznek, aki most külföldi tanulmányútra készül.

— Hadifogoly számvevő. Bloch Miksa, paksi járási számvevő, aki az olaszok elleni harcokban vett részt s akinek holt hírét is közölték paksi ismerősei, olasz fogságba került s ott, mint irja, jól érzi magát és jól is bánnak velük. — Főgságba kerülésének részletei még ismeretlenek.

— A Szekszárdi Kaszinó uj tagjai. A

Szekszárdi Kaszinó választmánya legközelebb meg tartott ülésén a következőket vette fel uj tagokul : Páti Nagy Sándor törv. albirót, Fehérvári Ferenc belvárosi káplánt, Scholt* Gusztáv oszt. mérnökségi főnököt, Hitter Győző jb. jegyzőt, Babay Béla sárpilisi lelkészt, Stokinger János cseudőrszázadost, Horváth Károly belvárosi káplánt.

— Megyebizottsági tasrválasztások. Nov. hó 27-én voltak az időközben megüresedett megyebizottsági tagsági helyek betöltésére elrendelt választások. Megválasztalak a paksi főválasztókerületben : Virág Ferenc plébános, a tamásii választókerületben: Németh Géza, a sió - agárdi választókerületben Sági György Mancsi.

— Miklósi M. Ödön a téli kiállításon. Miklósi M. Ödön, a mi szép tehetségű szekszárdi piktorunk, egy bravúros festésű képet állított ki „Boszorkány“ cimmel a budapesti téli kiállításon.

— Nyilvános köszönet és nyugtázás. Dr. Lichlenberg Andor az olasz harctérről 20 koronát, Wohlschlägel Henrik kistengelici lakos pedig 10 koronát adományozott a szekszárdi Vöröskereszt kórház részére, mely összeget is a fiókegyesület pénztárába beszolgáltatván, a kórház vezetősége leghálásabb köszönetét mond érte.

— A Kárpát-vidéki falvak újraépítésére Uzdborjád községben gyűjtés indíttatott, mely 600 koronát eredményezett. A gyűjtéshez járultak: Sass László és neje 50 kor , Fördős Dezső 20, Pesthy József és neje 20, Pesthy Lidia 10, Pesthy Endre 10, öev. Fördős Vilmosáé 20, Fördős Ilonka 10, özv. Pesthy Móráé 30, Dob- rovszky Gyula 10, Kontsits Elemér 20, özv. Kontsitz Jánosné 6, Bordács József 10, Klie Sándor 2, Horváth János 5, Uzdborjád község mint erkölcsi testület 70, Nagy Ferene iskola- széki elnök gyűjtése 53, Farkas István pénztárnok, Nagy István biró és elöljáró társaik gyttj tése pénzben és terményekben 254 K, összesen 600 korona. A nemeslelkü adakozóknak ez utón is köszönetét mond a gyűjtést vezető Horváth János jegyző.

— Drágasági pótlék. Ozora község elöljárósága e hó 25-én Szabó Lajos községi írnoknak egyelőre egy évre 400 korona drágasági pótlékot szavazott meg.

— Jegyzőválasztás. Az Ozorán megüresedett adóügyi és közigazgatási jegyzői állások e hó 24-én lettek betöltve. Az előbbire Fekete János nagykónyii (ki jelenleg főhadnagyi rang ban teljesít katonai szolgálatot a harctéren), az utóbbira Ugrosi Jenő kakasdi segédjegyző lett egyhangúlag megválasztva.

— Városgazdái állás betöltése. Szekszárd rt. város képviselőtestülete folyó hó 26-án d. e. 11 órakor, a Forster Zoltán alispán elnöklésével tartott közgyűlésen töltötte be a városnál megüresedett városgazdái állást. Az alispán megnyitva a közgyűlést, jegyzőkönyvi hitelesitőkül Reicht Sándor és André István tagokat jelölte ki. A kijelölő választmányba az alispán Török Bélát és dr. Tanár kg Árpádot nevezte ki, a képviselő- testület pedig dr. Mager Gyulát és dr. Leopold Kornélt választotta meg. A jelölő bizottság mind az 5 folyamodót jelölte és pedig : Haiszler Jót- zsefet, Albert Sándort, Henczelics Ferencet, Szulimán Györgyöt és Finla Jánost. Miután tiznél több bizottsági tag Írásban kérte a névszerinti szavazást, az alispán azt elrendelte és két szavazatszedő bizottságot alakított. A szavazás eredményét Szabó Ferenc bizottsági elnök hirdette ki. |E szerint összesen 99 bizottsági tag szavazott. Ebből Haiszler Józsefre 56, Szulimán Györgyre 39 és Henczelics Ferencre 4 szavazat esett és igy Haiszler József lett a. városgazda, aki a közgyűlés előtt letette a hivatali esküt. Forster Zoltán alispán melegen üdvözölte az uj városgazdát-és a közgyűlést berekesztette.

— Házasság. Dr. Végess Ferenc szekszárdi törvényszéki biró és Lörinczy Crescentia Budapesten a múlt héten házasságot kötöttek.

— Tanítónői állás. Helyettes tanítónőt keresnek a bölcskei állami elemi iskolához havi 100 korona díjazással, azonnal való belépésre. Oklevél és jelentkezés a kir. tanfelügyelőséghez küldendő.

— Megszabadult fogoly levele. Marton Kálmán dombóvári kántortanitó, akit a bolgárok kiszabadítottak a szerb fogságból, nov. 16-iki dátummal levelet küldött hoizátartozóinak Dombóvárra. Ebben a levélben többek között ezeket irja: „Megszabadulásom óta már a hazai foglalkozásomat is gyakoroltam Kétszer volt tábori mise 8 én kántorizáltam. Az itteni katolikus paptól kerítettünk egy harmoniumot s igy egész rendes misét celebráltunk. Dolgomat elég jól végezhettem, mert a jelenlevő összes katonai és civil hatóságok kiküldöttei a legnagyobb elismerésüket fejezték ki. — Hát bizony már jobban szeretnék otthon kántálni. — De hiszem, hogy rövidesen ez is meglesz.“ stb. stb.

— Hadi kölcsön jegyiéi. A három liadi- kölcsönre Tolnanémedi község lakói 96,000 koronát jegyeztek.

— Hajózás a Danán. A Dunagőshajos Társaság az idő előrehaladottságára hivatkozva közli, hogy Nsgytény, Szásshalombatta, Tököl, Duna8zekcső, Kiskőszeg, Cserevie, Kameniea és Srijemski Karlovci állomásokat november 28-ától kezdve a személyszállító hajók nem fogják érinteni.