Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)
1915-10-18 / 83. szám
XXV. (XI.) évfolyam. 83. szám. Szekszárdi 1915 október 18. Előfizetési ár: Egész évre .................16 korona Fé l évre..................... 8 » Ne gyed évre .... 4 > Egy szám ára .... 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 Mlér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkinf kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 88—II. Szerkesztőség: Bezerédj lstván»utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő össze küldemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik. 8 korona. Főszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A szabadkai üzletvezetőd. Hihetetlen mennyi kellemetlenséget, zavart és kárt okoz Szekszárd városnak és vidékének vasúti forgalmunknak megbc- nultsága. Mialatt a hadi menetrend volt hatályban, több mint 3 hétig elszenvedtük a súlyos mizériákat panasz nélkül, jóllehet körültekintőbb és gondosabb intézkedések mellett ezalatt is sok bajtól mentesült volna a közönség. Azonban a hadi menetrend megszűnte éta is állandóan napirenden vannak a leg- jogosabb panaszok. A személyszállításra beállított vonatok állandóan rengeteg késéssel közlekednek. De nemcsak késnek, hanem a papiroson tűrhetőnek látszó egyetlen vonatunk, amely délután háromnegyed 5 órakor indul Szekszárdról, igen sokszor lekési Sárbogárdon a gyorsvonattal való csatlakozást, pedig ezen a vonaton nincs áru ki- és berakás. Ahelyett, hogy ez a vonat valamivel korábban indulna Bátaszékről, hogy biztosan elérje Sárbogárdon a csatlakozást, ugv állították össze a menetrendet, hogy Sárbogárdon csupán 3 percnyi várakozási időt hagytak. A gyorsvonat azonban nem teszi meg azt a szívességet a szabadkai üzletvezetőségnek, hogy Fiúmétól Sárbogárdig nagyobb késéseket rendezzen csak azért, hogy a rosszul beállított bátaszék—^sárbogárdi vonat ott érje, azért kell az utasoknak annyiszor lekésni Sárbogárdon a gyorsvonatot és az éjjelt a sárbogárdi állomás minden kritikán aluli helyiségeiben végig szenvedni. Hogy a másik vonatunk, mert összesen csak kettő van, amely délben indul, mennyi késéssel jár állandóan és még vé- letlenségböl sem tartja be a menetrendet, azt nem kell külön ismertetnünk. A délben induló vonat innét Sárbo- gárdra nem jut el 5 óra alatt és rendszerint lekési a személyvonatot, amelyhez való csatlakozás volna ezen útnak célja. A délutáni vonat pedig leginkább csak azon esetben éri el a csatlakozást, ha magának a gyorsvonatnak van '-ésése Ma az a helyzet Szekszárdon és vi<Mtén, hogy aki Budapestre készül és a legközelebbi vonattal már visszasiet, 38 órai időt kell ezen utazásra szánnia, amiből a budapesti tartózkodásra 13 óra, magára áz utazásra pedig 25 órai idő esik. Valóban ázsiai állapot, ha meggondoljuk, hogy 150 kilométeres útról van csupán szó. így nézünk ki a személyszállítással. Az áruszállításról ugyancsak a legnagyobb felháborodás hangján lehet csak szó- lanunk. A legrosszabb helyzet Szekszárdon és a szomszédos vasúti állomásokon van, ahol a hadi menetrend megszűnte óta sem vesznek fel árukat és ahol waggonokat minden könyörgés és sürgetés dacára sem kapni, ami óriási károkat okoz egész gazdasági életünknek. Aki megunja a helyi panaszokat és sürgetéseket és a szabadkai nagyérdemű üzletvezetőséghez fordul, ott biztosan süket fülekre talál. Általános a panasz és az elkeseredés a szabadkai üzletvezetőség ellen, amely nem veszi semmibe sem ezen vidék jogos igényeit és azokat teljesen negligálja. Azért, mert érdemetle- nül vicinális vasúti összeköttetés áll fenn Sárbogárd és Bátaszék között, végtelen hiba, hogy állandóan ilyen kíméletlen és mostoha bánásmódban részesítenek bennünket. Mióta az a szerencsétlenség érte ezt a vidéket, hogy a mi vonalunkat a szabadkai iizletvezetőséghez csatolták, csak fokozódtak a bajok, a panaszok és a legjogosabb kifogások. Azelőtt sem voltak rózsásak a mi vasúti közlekedési állapotaink, de most a szó szoros értelmében tűrhetetlen a helyzet. Ezt nemcsak a közönség tudja és érzi, hanem maguk a vasutasok is. Hiába fordul az ember magához az üzletvezetőséghez, vagy egyáltalán nem, vagy pedig csak elkésetten, természetesen elutasitólag válaszolnak. Az üzletvezetőség vegye tekintetbe, hogy ő van a közönségért és nem megfordítva. Tartozik a helyi érdekeket és igényeket figyelembe vanni, most pedig waggonokat nem adnak, a menetrendet a csatlakozásokra való figyelem nélkül állítják össze stb. stb. A mai időkben sem szabad a gazdasági forgalomnak fennakadnia és a polgári életviszonyok rendjének teljesen kizökkennie. Sajnálatos, ha ezt Szabadkán nem tudják és nem érzik. Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Visszavert orosz támadások. Budapest, október 17. A Körmi» patak mellett erős orosz támadásokat utasítottunk vissza. Egyébként északkeleten nincs újság. TÁRCA. Wolliyneában. (á posta a feleségem arcképét hozta.) Elült a harci lárma, szárnyat bontott az éj; Sátram előtt elhamvadt a parázs. Egy-egy sóhajt takar a sátrak néma méhe. Messze haitik pár fegyver pukkanás. A mécsem fénye képedre világit... nézlek, nézlek, a kezem megremeg, s a mécsre fúvók. (Hirtelen sötét lesz). Hogy meg ne lássák könnyes szememet! Polatsek Gyula, _____ főhadnagy. „M ikor az est mesélni kezd.“ Irta : Báuyay Kálmán. Szép, csendes, nyári éjszaka volt. Langyos levegő simogatta a borotválatlan katonaarcokat. Teljes nyugalom honolt a lövészárokban. A vén népfelkelők pipázgatva üldögéltek. A kígyózó füstöt nézegélték, amíg eltűnt szemük elől. Ka nyargó, vonagló karikákban kedveseik arcvonásait próbálták felfedezni. Távolról valaki a harmonikán nyúzott valami divatja múlt operetti melódiát. Odébb együtt üldögéltek a tisztek. Némelyik végig feküdt a füvön, nézte a millió s millió csillaggal borított fekete palástot : a Nap palástját, amellyel eltakarta magát szemeik elől. Egy fehérképü, gyerekarca kis kadét egy piszkos, gyűrött arcképet nézegetett a hold regényes világánál. Úgy nézett ki az egész tábor, mintha ösz- szegyüjtöttek volna pár ezer álmadozó szerelmest, vagy költőt, hogy ihletet merítsenek az észboly- gatóan gyön) örü olasz nyári éjszakából. A kis kadét inkább magának, mint társai nak beszélni kezdett. — Nézzétek azt a bolond poétát, már megint ábrándozik, ahelyett, hogy ezt az egynéhány órát átaludna . . . — Édesebb az nekem . . . Elrepül az éjszaka és úgy érzem, ez az én utolsó, az én legeslegutolsó éjszakám . . — Mondtam, bolond vagy — nevetett egy szép daliás főhadnagy — most meg a halálról ábrándozol. ... Már régen sejtem, érzem, hogy meghalok. Hisz egyszer meg kell halni. Csak az bánt, hogy rövid életemnek legkedvesebb álma nem teljesülhet soha ... soha ... Soha nem éneklem már az ablaka alatt.. . „Mikor az est mesélni kezd“. Pedig hogyan szerette. Ez volt a legkedvesebb nótája ... Ti urak! Ha elesem, ígérjétek meg, hogy elénekli tek fölöttem . . . Halkan a fülembe és én meghallom, én nyugodtabban nyugszom majd akkor a sirombau is . . . És elhallgattak mind. Ott folydogált mögöttük egy kis patr.k. Frissen csörgedező vizében a hársfák fekete árnyéka ringott. A kadét hauyat feküdt, kezeit a feje alá tette s gyönyörködött a csillagokban. Nézte, nézte őket . . . S a rongyos arckép kicsúszott kezéből le a kis patakba . . . aztán úszott lefelé messze Olaszországba. A kadét pedig álmodott szépet, gyönyörűt . . . Azt álmodta, hogy ott énekelte kedvese ablakja alatt: „Mikor az est mesélni kezd . . .* * És az ajka édes mosolyra húzódott. * A doberdoi fensikon táborozik az ezred. Majdnem mindenki ott van a régiek közül, csak | a kis kadét szőke feje nincs sehol . . . Ha a beszéd ráfordul, könnybe lábadnak a marcona katonaszemek. — Szegény kadét ... de jó tiu volt. — Nem igen szeretnek beszélni róla : nem tudnak. A legényei is mintha mind sírni akarnának. Olyankor, amikor szuronybegyre kerül a dolog, mint a vadak rohannak az olasznak. Nem jut ki élő a kezeikből. A boszu hajtja őket. A tétlenség perceiben csak el-elmerengenek észak felé. Valami odabuzza a szivüket. Csak egy kicsi, egy egyszerű sírkereszt . . . Nem valami művész alkotása . . . durva bakakezek primitiv munkája . . . Este hármasával, négyesével elballagnak arra felé s nemsokára ének szűrődik át a légen. A tisztek összerezzennek. S hallgatnak . . . Ajkaik megnyilnak . . . gyengén, majd mind erősebben és erősebben hangzik az ének. A bakák a sírnál, a tisztek a fedezékben csodálatos harmóniával zengik a kadét dalát: „Mikor az est mesélni kezd . . .“ Aztán elhang zik a dal, csak a távoli viszhang ismétli az utolsó szótagokat. A bakák lassan visszafelé jönnek ... A tisztek letörlik könnyeiket s elsóhajtja magát egy főhadnagy : — Szegény kadét . . . szegény poétám . . .
