Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)

1915-09-02 / 70. szám

2 jük eiőnk minden megfeszítésével e reánk kény- szeritett harcot, eddig hozott nagy áldozataink hiába valóknak bizonyulnak. (Élénk helyeslés 1 Teljesítsük kötelességünket. A ' mozgósításkor azon reményemnek adtam kifejezést, hogy népünk a háborúval szemben meg fogja tenni kötelességét. Ma, a háború ki­törése után egy év múlva büszkeséggel mondlia tóm, hogy úgy a nemzet, m nt Tolnavármegye közönsége is eddig megtette kötelességét és igy számíthatunk rá, hogy reményeink teljesedésbe fognak menni. Mindenki a legjobb tehetsége sze­rint azon igyekezett, hogy a haza iránt fennálló kölelességeit teljesítve, méltók legyünk a tűzhe­lyeink védelmében véröket hullató harcosokhoz. Arra kérem Tolnavármegye közönségét, hogy e kötelességteljesitésben továbbra is vonzó példát mutatva teljes erejével tartson ki. Az ülést meg­nyitom. Lelkes éljenzés fogadta a főispán szép be szódét, mely után a főispán még két bejelen­tést tett. Elismerés a megyei tisztikarnak és közsegjegyzöknek. Az egyik az alispáni jelentéshez kapcsoló dott, mely elismeréslel emlékezett meg a községi jegyzői karnak a háborús időkben kifejtett szép, hazafias és eredményes munkásságáról, de nem emlékezett meg, úgymond a főispán, a megyei tisztikarról, talán azért, mert hiszen a tisztikar ban az alispán is beufoglaltatik. Köszönetét mond az elnöki székből úgy a megyei tisztikarnak, mint a községjegyzői karnak önfeláldozó, nehéz, fárasztó munkásságukért, melyben nem az elvég­zett ügydarabok száma a fő, hanem a sok kér vényező, a sok ügyes b.ijos ember panaszának meghallgatása, alintézése és hogy ennek dacára a vármegyei tisztikar és a közsegjegyzői kar hi vatalos ügykörének eleget tett, az érdem annál nagyobb, amiért hálás köszönetét nyilvánítja. (Általános helyeslés.) Simontsits Elemér lemondása. A másik bejelentése Simontsits Elemér képviselőházi alelDöknek a közigazgatási bízott sági tagságról való lemondásához fűződik. A fő­ispán sajnálatát fejezte ki e lemondás fölött, me­lyet annak idején megmásítani igyekezett, de be kellett látnia, hogy Simontsits Elemér másként nem cselekedhetett, egyrészt nagy elfoglaltsága miatt, mert országos munkakörében az üléseken részt nem vehetett, másrészt erős törvénytiszíe- lete miatt, mert, aki egy évig nem vesz részt a közigazgatási bizottság ülésein, annak mandá­tuma, ha elmaradónál igazolja is, megszűnik. Azon reményének ad kifejezést, hogy bár a köz- igazgatási bizottsági tagságtól vissza is vonu1, számíthat megyei közéletünk Simontsits Elemer jóakaralu közreműködésére és hogy fényes tudá sávalj nagy tapasztalataival támogatni fogja to vábbra is vármegyénk közügyéit. Általános helyeslés követte a főispán sza TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK vait, mely Után felölvastatott a közgyűlésen je­lenlevő Simontsits Elemér képviselőházi alelnök nek lemondó levele, mit lapunkban annak ide­jén már közöltünk. Következtek a tárgysorozat pontjai. Hódoló küldöttség. Az alispáni jelentés tudomásul "vétetvén, ezzel kapcsolatban tudomásul vétett, hogy a hó­doló küldöttségben a vármegyét Kovács Sebes- lény Endre főispán, gróf Apponyi Sándor és gróf Apponyi Géza vbt. tanácsosok, Simontsits Elemér képviselőházi alelnök, gróf Szécheny Domonkos, báró Schell József, Sztankovánszky János és Csapó Vilmos cs. és kir. kamarások képviselik. Az elpusztult falvak újjáépítése. A háború következtében elpusztult kárpát­vidéki falvak újjáépítése céljából megindított or­szágos mozgalom támogatására a közgyűlés elv­ben elhatározta, hogy anyagi támogatást ad és e célra 1916 és 1917 évre 7a% m-'gyei pótadót vet ki. Ez a határozat mintegy 25000 Korona anyagi támogatást jelen'. A pótadó megszavaz sa az őszi közgyűlésre haiasztatott és az alispán fe hatalmaztatott a szükséges intézke dések meg­tételére. A tisztikar munkássága. A számonkérőszék jelentése, hogy a me­gyei tisztikar kötelességét pontosan és lelkiis ineretesen végezte, örvendetes tudomásul véte­tett. Különösen kiemeli a jelentés az alispáni hivatal működését, ahol az elmúlt félévről, jól­lehet a tiszti létszám a felére apadt, összesen 8 hátralék maradt. , Szolgalat érdemek móltitása. Kiváló és érdemes szolgálataikra való te­kintettel és elismeréssel Iiassovszky Ju ián du- naföldvári főszolgabíró szolgálati pótlékban ré- szesittetett, Bajó Pál központi járási főszolgabíró és Bajó János árvaszéki ülnök p d g a VII fizetési osztályba léptettek elő, amely halároza tok általános helyesléssel fogadtattak. Uj közigazgatási bizottsági tag. A Simontsits Elemér lemondási következ­tében megüresedett közig, bizottsági tagsági hely betöltésére a szavazás elrendeltetvén, két szava­zatszedő bizottság küldetett ki és pedig Őr/fg Lajos elnöksége alatt Gazsi] Tibor, Csap i Dá­niel, jegyző liernáith Béla dr. és Pestiig Fal dr. elnöksége alatt Leopold Kornél dr. és Fekete Ágoston, jegyző Haypál Sándor dr. Beadatott 55 szavazat, ebből 54 szóval Forster István vá­lasztatott meg. Nyugdi,ázások. A nyugdíjba vonuló tisztviselők ügyei tár­gyalásánál a tőL-pán igen melegen emlékezett meg Haypál Sándor árvaszéki ülnökről; „szi­vem sugallatát is követem, midőn búcsúzom tőle“, monda a főispán, kifejezve azon óhajtását, hogy jól megérdemelt, bee ületes munkával megszoi­gált.nyugdiját sokáig élvezhesse és adjon neki megnyugvást a bic-ülettel végzett munka tudata. Á nyugdijbi vouu'ó Csukly Ignác, Reiz- ner Béla, Pápay István, Nagy József és Szabó Zoltán köziégi jegyzők nyugdíjazása megszava­zásánál ped-g megkapó mély érzéssel adózott a nyugdíjazó faltnak évtizedeken át szerzett érde­meinek, őszinte elismerését nyilvánítva nekik, kik mintaképül állhatnak kartársaik elé; arra kéri őket a főispán, hogy nyugalomba vonulva is szeretettel törődjenek az egykor gondozásuk alatt állott község ügyeivel és vegyenek részt a me­gyei közügyekhen. A vármegye lisztellátása. A vármegyei közélelmezés fontos és bo­nyolult kérdésének kifogástalan lebonyolitása ér­dekében az alispánhelyettes főjegyző mindenre kiterjedő és körültekintő eljárást folytatott le és há­romféle módozattal pilyázatot irt ki Az egyik szerint a törvényh uéság hitelmű­velet u jan szerezte volna be a gabona es liszt­ellátása li >z szükséges összeget és bocsa jtotta volna a községek rendelkezésére, hogy azok szerezzék I be a szükséges gabonamennyisége'. A kölcsönre nézve három ajánlat érkezett he a tórvenyh »ló­sághoz és pedig a Szekszárdi Takarékpénztár és a Tolnameyyei 7 akarók és Hi leibank ajánlata, amelyek az egész vármegye közélelmezésén ik el­látására szükséges hitelösszeget ajánlották t-l és a Simonioniyui Takarékpénztár ajanlata, amely a simontornyai járás nénzigé lyére szoritko ott. A második módozat a községek számára szükséges gahon ímennyiség beszerzésére vonat kozott, amelyre nézve azonban nem érkezett be ajánlat. A harmadik módozat a községek számára szükséges összes gabona beszerzésére és inegőr- letésére, vagyis a községek teljes lisztsziikséy- letének előd lilására vonatkozott és pedig oly módon bogy a vállalkozó Cég köteles h minden­kori szükséglet mérvéh *z képest a vármegye ősz szes községeit 1916. évi augusztus hó 15 ig a miniszteri rendeletekben körülirt módon előállí­tandó liszttel ellátni. Esen tervezetre nézve há­rom ajánlat érkezett be: és pedig a Hadiler- mény rt., a Szekszárdi Takarékpénztár és a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank ajánlata, mely társaságok ajánlatot tettek a vármegye köz­ségei által igényelt összes gabonamennyiség be­vásárlására és liszttel való ellátására; azonkívül a Dunaföldvári Népbank is tétt ajánlatot, de csali néhány községre nézve. A közgyűlés az alispán és az állandó vá la-ztmány javaslata »lápján a Tolnamegyei ta­karék és Hitelbank ajánlatát találta a várme­gyére nézve a legelőnyösebbnek és legcélszerűbb nek és igy ezen intézettel kötötte meg a várme­gye községeinek közélelmezésére vonatkozó szer­ződést, ilyen módon biztositván a vármegye a községeket, hogy megfelelő mennyiségű és minő­ségű liszt áll majd állandóan a községek rendel­kezésére, minél fogva a közigazgatási hatóságok, melyeknek túlterheltsége a mai időben köztudo­1915 szeptember 2, PorszemeK. i Sárszenllőrincz, augusztus. A lilás ég peremén a sugaras n.--p lassan lecsúszott. A nyári alkonyaiban mé'y sóhajtás hallatszott: messziről jött szellő csendes bánata. A távoli dombok felett a szürkület finom fátyla lebegett, amelybe egyre több es több sötét fo­nalat szőttek az éj szellemei. A kis falusi temetőre mélységes csend bo­rult. DisztÍDgvált illat úszott a langyos levegőben, az akácok másodvirágzásának halvány reminis- ceuciája. Ez-k a falusi embei ek szeretik az akácokat nagyon. Hogy ne szeretnék. Egyformán nyílik, egyformán illatozik, egyformán hervad el itt is, amott is. Itt a temetőben és amott, a zöld zsalus ablakok alatt. Egyformán mosolyog a hófehér virág ott benn a faluban és itt künn a besüp pedt, jeltelen, meg az oly sokszor álkegyelet emelte, hivalgó sírok felett. — És talán a fehér virágnak igaza van. Tab n tanulhatnánk egy kis bölcseséget tőié. Mert nem tudni, nem rejlik-e több igazság egy illatos, üde virág mo solygó némaságában, mint annyi, meg annyi rán- C08képü, keserüvonásu életismerő axiómáiban, akik mindig kiiiiáltják a legfőbb igazságot, de sohasem szűnnek meg azt keresni. . . . Lenn a völgyben valahol egy szekér nyikorgott A pázsitszerü fűre leszállón az esteli harmat. EgV kis kanyargós utón ballagtam az akácok alatt. Kétfelő! szejjelszórtan apró dombok, vadvnaggal, bozóttal benőtt sirok emelkednek. A fakeresztek is korhadtak, némelyik összeros- kadt, félrebillent. Elvétve akadt egy-egy fehér emlékkő, egy egy gondozott rózsatő, fehér lili­ombokor. Egy kisded sirhalom előtt megálltam. Eb­ben a sivár miliőben egy kissé bizarr, szokatlan volt ez a nagy, ryigy szeretet, amely erre az egye volt pazarolva. A töméntelen virág közül alig látszott ki a világoskékre mázolt kereszt. Óvatosan félrehajtottam a piros rózsákat és elolvastam az aranybetüs nevet: BIJLESlC FOSCARINA nata 1914. Szépen visszarakosgattam a hervadó rózsá­kat és valami nagy, súlyos bánat • szakadt a lelekemre. Sírni szerettem volna, leborulni a virágos hantokra és siratni valamit, nem a kis Foscari nát, hisz nem ismertem szegénykét. Sírni szerettem volna és csak álltam lenyű­gözve, tehetetlenül. A tengert láttam, a Quarnero sötét hullá­mait, amint csapkodva, vakon rohannak felém, már egészen közel vannak, már visznek is, ra­gadnak is magukb*al, de ... belebotlanak a szürke szíriekbe és bősz ordítással ott a lábaim előtt ezer darabra zúznak. Szemben velem a Monte-Maggiore dülyfösködik a félelmetes viz kolosszussal, amint visszahajló testtel, büszke semmibevevéssel tűri a lábainál dühöngő áradatot. A szürke ég alatt fuszlányms felhők lótnak-fut nak. A Necton messze libbenő tiárkáinak fehér vitorláival a meleg sirocco vidáman játszadozik. A pálmák zizegve hajlonganak a lágy ölelésben ; egy-egy matróz kiáltása, egy-egy távozó hajó rekedt bugása hallatszik szakadozott összevisz- szaságban. Összerezzenek. A hátam mögött megkon- dulnak a harangok. Egy, kettő, három, négy . .. nyolc. Késő van. Körülöttem lappangó félhomály. Indulok haza A falu végén nagy deszka­barakk Apró gyerekek futkoznak körülötte. Az ajtói szélesen kitárva. Benézek. Hosszú asztalon egy szál gyertya pislog. A földön szalma. Egy sarokban asszonyok beszélgetnek. A ruhájuk sza­bása elüt az itteniekétől, a beszédük se magyar. A gyertya körül valami nyo c feni ül, egészen öreg-.k és egészen fiatalok. Tenyerükbe hajtott fejjel bámulnak a gyertyavilágba. Arcuk nem fejez ki érzést, mintha a lelkűk valahol messze kószálna. Az egyik egy szakadozott, ócska újság- Upot tart a kezében. Halkan olvassa a többinek is. Amint feljebb emeli, látom a vastag, f.kete hetüket. Elolvasom : Rieőka Novine. Égy kisleány szalad ki az ajtón. Rím néz, rám köszön : Jó estét kívánom ! Aztán dicsekszik : Én már tudom sok ma­gyar. Szve tudom magyar. Ez is magyar ! Szép, szép! Azzal boldogan a rózsás kötényére mutat és elvegyül a zajongó gyerek táborba. II. Sokáig fenn voltam és kibámultam a csen­des éjszakába, a csillagos, nyári éjszakába. Az akácok között könnyű szellő susogott ; üzenete­ket hozott tudja isten honnan, tudja isten, mit. A falu hallgatott mélyen, titokzatosan. A ragyogó fehérfalu hazakban fáradt emberek alud- ták egészséges álmaikat. Ók nem ismerik a romantikát, ők józan, napestig nehéz, áldásos munkában törődő emberek, őket a csillagos ég, a mámoros nyári éjszaka csodás bübája csak a zizegő kalászok termőidején ejti néma ámulatba, amikor még az éjszakát is az iste i szabad ege alatt töltik fáradságos munkában. Hogy él-e a lelkűkben poézis ? El. Ott van a lelkűk mélyén jól elrejtve, a mindennapi élet, a gond, a megszokás szürke, durva takarója alatt. Ott van, ott szunnyad. Nem szentimentális, nem tétova, érzelgő, álmodó poézis, hanem szilaj, ujongó, kitörő, az egekig emelkedő, könyekba temetkező nagy szenvedély.

Next

/
Oldalképek
Tartalom