Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)
1915-08-05 / 62. szám
« Előfizetési ár: Egész évre...................16 korona Fél évre................... 8 » Negyed évre .... 4 » Egy szám ára . . . . 16 fillér Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkinf kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—11. Szerkesztőség: Bezerédj lstván-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes küldemények. Kiadóhivatal Béri Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetésekltd. küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Magyar-német vonatkozások. Irta: Tisza István gróf. Körülbelül ezer évvel ezelőtt választott Magyarország Nyugat és Kelet között s kezdette meg a majdnem szakadatlan küzdelmet Nyugat biztonságáért és szabadságáért. — A dunamenti maroknyi nép a nemzeti tulajdonságaihoz való szívós ragaszkodással a nyugati kultúra és az emberi haladás iránt való fogékonyságot párositotta. Idegen uralom centralizáló kísérletei ellen, még ha nyugatról fenyegette is a veszedelem, kétségbeesett halálmegvetéssel védekezett a magyar, de a biztosított önmaga fölötti rendelkezés és békés fejlődés minden időpontját fölhasználta arra, hogy önként közeledjék a német kultúrához. Ma, amikor mindazok a kísérletek amelyek Szent István koronájának romjain germanizált, centralisztikus Ausztria fölállítására irányultak, a múltéi, egész Magyarország tudatában van históriai hivatásának és arra törekszik, hogy a dualisztikus monarchiában őt megillető befolyást a Németországgal szemben fönálló érdekek és érzelmek állandó összhangjának szellemében érvé nyesitse, ami által biztos alapot teremt a tartós barátságra. Nevetséges volna, ha nem lenne olyan szomorú, hogy azt a szabadságot és haladást szerető népet, amely előőrsi állásában annyi nemes vért áldozott töl a Németország ellenségeivel vívott harcokban, amely annyira fogékony a német kultúra iránt s annak terjesztéséből úgy kivette a részét, amely a népek nagy mérkőzésében jövőjét céltudatosan Németország oldalán igyekszik biztosítani, széles német körökben igaztalanul ítélik meg és ez a nép a németek ellenségeitől eredő rágalmakkal szemben hiába védekezik. Adná Isten, hogy ennek a háborúnak elemi ereje, amely már a hazugságoknak nem egy szü-. vedékét tépte szét, amely illúziókat rombolt bru tális kézzel és egyeseket úgy, mint népeket, kóny- szeritette arra, hogy kendőzetlen arccal jelenjenek meg az igazság fényében, hogy valódi súlyokat dobják a világtörténelem serpenyőjébe, ahol a hamis pompa ronggyá válik és a valódi TÁRCA. Levél a harctérről. — Irta: dr. K. J. — Egész éjszaka kergettük a muszkát, túl a Dnyeszteren — des sein ein fluss, mint az egyik sváb bajtárs irta haza. — A sarkát se nagyon látjuk már s mivel a muszi jobban győzi a sza- ladást, mint mi a futást, megpihentünk néhány órára, zöld erdő harmatján. A nap még nem tüzes. Szemünket, szánkat belepő porfelhők elmaradtak mögöttünk, a nyuszik — ez is baka elnevezés — nyomán kavargó messze van előttüuk. Az erdő mélyén fakadó hős forrás gyöngyöző vizén felüdültem és eszembe jutnak egynémely hasai dolgok, mivelhogy ezek gyakran nyilainak a szívbe is, és némely feljegyzésre érdemes hadi tapasztalatok, bakatempók és vitézi tettek ! — - Hogy mik a vitézi tettek ? Amiket mindig más követ el, mint aki dicsekszik velük. Harmadszor járok már — szerény ibolyaként, mert úgy elbújik itt az ember — és az el nem követett hőstetteivel is inás dicsekszik — a harctéren, de eddig még mindig és mindenütt mást láttam. Nem ismétlődik jóformán semmi ; úgy hogy feljegyezni való bőven akad, és a há ború 12-ik órájában is még van uj mondani való. 1914. augusztusában mentem első Ízben a harctérre, Szerbiába. Azaz, hogy akkor még ép ép olyan távol voltunk tőle, mint most, és csak iránynak volt megjelölve a Nis városi templom. De sokszor volt piros a Drina vize azóta. nemes érc tüzpróbásan, győzelmesen fömarad, e megtévesztéseknek is véget vetne és Magyar- ország helyes értékelését biztosítaná'. A megpróbáltatások napjait éljük. Ezek a napok a magyar népnek nemcsak a hűségéről, szívós vitézségéről s önfeláldozó hazaszeretetéről szolgáltattak beszédes tanúbizonyságot, hanem azt is beigazolták, hogy e kis nép államalkotó és államfentartó ereje Szent István koronájának min den polgárát a királyért és hazáért harcrakész, egységes nemzetté kovácsolta. Mily nevetségesnek tűnnek föl e nagy na pókban, a szeretet- és bizalomteljes közös erőfeszítések ez óráiban azok a frázisok, amelyeket a magyar tirannizmusról és a nemzetiségek el nyomásáról költöttek. El kell jönnie végre a nap nak, amikor a német közvélemény fölhagy annak u népnek helytelen megítélésével, amelynek kebelében általános szeretettől és tisztelettől övezve, mint az állam nagyra értékelt támaszai, két millió német él. A kölcsönös szeretet és közös patriotizmus erős kapcsa, amely" a mi németjeinknek nagy tömegét a magyar polgárokkal egybefüzi, kifelé is kell, hogy hozza gyümölcseit és erősebben kell hatnia a németországi közvéleményre, mint a magukat nevetséges martirszerepbe fültoló, fizikai és politikai ekszisztenciájuk kinyujtásáért harcoló egyének gyűlölettől szikrázó sugalutazásainak. Elérkezett az a nap, amely fölébreszti a német szivekben a hatalmas érzést: Félre minden félreértéssel, kis emberek kicsinyes cselszövéseivel, amelyek a két nép bensőséges és tartós testvériségének útjában állanak! Távirataink. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Az oroszok folytonos hátrálása. Ivangorod nyugati része a mienk. Budapest, augusztus 4. A Visztula és a Bug között lépésről lépésre hátráló oroszok különböző pontokon, a szokott módon, ismét ellentállást fejtettek ki. Dubienká- tól és Cholmtól északra a Swinka mentén és a Lecna—Novoalexandria vonalon kéméin/ harcokra került a sor. Az ellenség az arcvonal egyes részein rövid ellentámadásokba kezdett, hogy utánanyomulásunkat fedezze, de nem tudóit Jielyt állani. Visszavertük és éjfélkor folytatta visszavonulását észak felé. Iraiigorodnak a Visztula bal pariján fekvő nyugati része kezünkben van. A Radomka torkolatával szemben a Visztula keleti partján álló német erők ismét előrehaladtak. Vladim;r, Wolynskij és Sokai közti csapataink szétszórtak eqy kozák ezredet Vladimir, Wolynskijtől délnyugatra nagy tűzvészek látszanak. — Kelet-Galiciában semmi újság. Újabb olasz kudarcok. Budapest, augusztus 4. A görzi grófságban a fensik szélén augusztus harmadikára virradó éjjel ismét visszautasítottunk több elszigetelt olasz támadást. így Sdraussinától délre és Polazzotól keletre, ahol az ellenséges gyalogság kétszer szuronnyal támadott, de mindkettőször súlyos veszteségei mellett visszavertük. Az olaszok augusztus 3 áu délután esőben és ködben heves tüzérségi előkészítés után megkísérelték, hogy a Monte dei Sei Busin levő állásaink ellen ismét előnyomuljauak, ezt a támadást is visszavertük. A kariDtiai és tiroli határterületen egyes szakaszokban élénk tüzérségi tevékenységre került a sor. Cellon hegykup ellen harcbavetett olasz gyalogság a magaslat nyugati lejtőjére vonult vissza, mert saját tüzérségének tiizébe került. Két ellenséges századnak támadását Schluderbachtól délre levő határhid ellen, valamint Col di’Lana (Buchenstein) ellen intézett erősebb olasz támadást visszautasítottunk. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese, Ujabbi török sikerek. Konstantinápoly, augusztus 4. A főhadiszállás jelenti: A kaukázusi fronton hadműveleteink. Tokát irányában igen sikeAkkor tombolt a lelkesedés és Szerbia le- verésével kapcsolatban — nem katonák között I — sokat és gyakorta beszélgették diszmenetről, katonabandáról, amely utóbbiról hamarosan ki derült,, hogy csak az állomásig kisérik a mars kompániákat. Ott lennt más muzsika szólt. — : A nagydobot az öreg ágyú dörögte, a kis hegyi j ágyukról csak azt mondtuk: pityeg a rebulus j (revolver) is. A gépfegyver pikulázott. A gyalogság tüze meg úgy suhogott, pattogott, zizegett, süvített, hogy azt már nem is lehetett hangszerhez hasonlítani. A zenészek Wagner Richard- i jai még csak ezután fogják kitalálni azokat a hangszerelési ördöngösségeket, amelyekkel ezt a zivatart kiharsogtatják réz kürtjeikből, a hang versenytermek finom publikuma előtt. — Ebhez majd a béke nyugalma kell. Akkor még nagyobb veit a mámoros lelkesedés, mint a nehéz időkhöz inkább illő elszánt komolyság. Nem igen tudtuk, vagy nem mertük hinni, hogy a kipattanó szikra lángba borítja a világot. — Mi, akik akkor a harctérre mentünk, valamennyien regruták voltunk, pántlikával jól körüiteremtettézve, virággal gazdagon feldíszítve és olyan könnyű szívvel felszerelve, mintha őszi gyakorlatra mennénk, sőt mondhatnám, hogy az őszi gyakorlattól, sokaknak jobban borsózott a háta. Rengeteg nép kisért bennünket, virág, éljenzés, tüntetés véget nem ért. Az utón is lefelé olyan gondtalanok voltunk, hogy aki nem érezte, el se hinné, és ebből a herbstmanöver hangulatból még az első tűz sem zökkentett ki bennünket. Szerencsénk volt, hogy a tűzkeresztség nem volt egyúttal vérkeresztség is. Maradt időnk a megszokásra. A srapnelek úgy búgtak a fejünk felett, mint a jégeső, de kárt nem tettek. A srapnel — a tapasztalat erre hamar megtanította az analfabétákat — a levegőben robban és százával szórja magából a jókora, babszem nagyságú ólomgolyókat. Nekünk pedig, látva az eredménytelen puffogást a magasban, az a naiv ideánk támadt, hogy ez csak próba lövés. Ettől nem kell félni. — Előttem ma is hihetetlen naivsággal mondogattuk,_ most csak „belövik magukat a vaddisznók“. Olyan nyugodtak voltunk, mint akinek legjobb rendben van a dolga. Az akkori magatartásunk csakugyan valóságos diszmenet volt emelt fővel, mell ki, has be, fel a fő, katonabandával. Nemsokára jött velünk szemben a sebesültek hosszú sora, ki felkötött kézzel, ki puskára támaszkodva, másokat a könnyebben sebesült bajtársaik támogattak, egyeseket hordágyon hoztak. Az arca valamennyinek viaszsárga a szenvedéstől, izgalomtól. Mentünk tovább, de nem olyan vidáman már. Feltünedeztek az első sirhalmok az ut mentén. Hevenyészett, faragatlan kereszt, némelyiken hervadt koszorú. — Mindenki hallgat, az arcok rózsái kezdenek elhalványodni. Tovább, tovább. Itt-ott holtak hevernek', temetetlenül. Mély megdöbbenés, az arcok egész fakóra váltak, egyik se mer a másikra nézui. Egynek, egynek megcsuk- lik a lába, de azért egyenes tartással mentünk tovább, csak a liátbürönd kezdett nehéz lenni. Azután más irányba tolták el csapatunkat, a megdöbbentő kép eltűnt és a pántlikát még nem mosta zápor, nap nem szivta ki szinét, por se lepte fakóra, elvégre utoljára háború van, gondoltuk — most először — és folytattuk utuckat. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.
