Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)

1915-06-21 / 49. szám

TOLNA VARMEGYE és a KÖZÉRDEK Ibi 5. junius 21. de a hallgató közönségre is. Es mikor beszéde folyamán áttért arra, hogy a tantestületnek immár három tagja a harctéren küzd és talán rövid napok múlva neki is le kell tennie a szivacsot és krétát, hogy fegyverrel a kezében álljon a harc­téren, a honnan a hazatérés sohasem bizonyos, a tanuló sereg, de mindnyájunk szemében is könny csillogott és ez a könny nem csupán az ő rokon­szenves egyéniségének szólt, de szólt annak. a szeretett, édes hazának is, amelynek határai ma lőporfüsttől feketédnek, rémes ágyudörgéstől visszhangzanak. Az ünnepély külsőségeit nem emlitve fel, csak annyit akarunk feljegyezni, hogy intelligens, nagyszámú közönség volt jelen, ami szintén azt bizonyítja, hogy ez az intézet általános elismerés nek örvend. Az ünnepéllyel kapcsolatban megtekintettük az intézet rajzkiállitását is, ahol valóban meglepő, szép rajzokat láttunk. Ványi Zsigmond rajz­tanárt méltán megilleti az elismerés szava e he lyen is, a gyönyörű kiállításért. — Benső meg elégedéssel oszlottunk szét. Sz. Katonáink élet mentője a „SZAN1TEC“ TET0POR Legbiztosabb szer a kiütéses tífuszt terjesztő ruhatetvek ellen. Gyógytárakban, drogériákban már mint kész tábori csomag (csak a cimet kell ráírni) kapható I koronáért. Kérjünk azonban határozottan „Szanitéc‘'-port, mert mint minden jónak, ennek is akad silány utánzata. Ahol nem volna kapható oda 3 dobozt utánvétellel küld, Auber gyógytára, Mohács. 99 ADRIATICA“ COGNAC LEPÁROLÓ R. T. FIUME Különlegesség: „FIUME COGNAC MEDICINAL“ („FI u m e szójegyre kilönösen ügyelni.) TtflHILLA’ KÉŰEKÖTŐZSINEG aratógéphez Elsőrangú minőség 100 kilogrammonkint ca két kgmmos gombolyagokban 280.— K Másodrangu minőség 100 kilogrammonkint 12-30 kgmmos gombolyagokban 250.— K KÉVEKŐTÉL MANILLA kender zsinórból saját csülkös 1000 drb 18.— kor. Ugyanaz facsatos 20.— kor. KÉVEKÖTÉL JUTTAF0NÄLB0L facsatos 1000 drb 140 hosszú 15 kg. súlyban 24.— kor. Mintával készséggel szolgál SINGER MÓR W. ÖZV. ÉS FIA kender- és jutaáruk. gabonás és szalmazsák, pakróbck és min­dennemű gazdasági kötélanyagok, linóleum gyári raktára. Perzsa­szőnyegek közvetlen behozatata. Levélbeli megkeresésre meg­felelő választékot árajánlattal küld Győr, Dr. Kovács Pál-ntca (Tejíeles-otca) 1 sz^ Kovács J. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készi- arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cemen\ és email-töméseket. Arany, platina és poii cellán koronákat és hidakat. Kautschuk éi arany lemezre műfogakat és szájpadlás né - küli fogakat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás : a gimnáziummal szemben. Cuprin szőlő permetezésére! Mentőjzekrények teljes Felszereléssel. ^ t! 3 2150/1014. sz. m- kir. belügyminiszteri rendelet sze­rint minden gazdának kötelessége gözcséplöjét, járgá­nyát mentöszekrénnyel ellátni: ez indított arra, hogy mentőszekrényekben és azok kiegészítésére szolgáló cikkekben óriási raktárt létesítsek. Tolna vármegye központján lévén, igy ezeknek beszerzését a t. gazda­közönségnek megkönnyitem. Fertőtlenítő gazdaságok részére: Lysoíorm, cárból, bacillot, lysoi. Házi szükségleti cikkek: Görög és kocsimosó szivacs, flotir kendő, keztyü, fürdőkalapok, fésű, hajtü, ruha- és kalapkefék, fog és szájápolási cikkek. Gummiáruk: Sérvkötő, haskötő, gummiharisnya. Illatszerek és szappanok: a legjobb francia, angol, német és hazai gyártmányokban, Czipökrém: Fekete, sárga, fehér és szürke. Fényképészeti cikkek : amatör és fényképészek részére. Goroy drogéria Szeksznrd. Telefon 64. Telefon 64. Cuprin szőlő permetezésére! Tel értesítés! Van szerencséin tisztelettel értesíteni, hogy egy ujabbi tej- csarnok hozamának idevonása által módomban áll most már a közönség tej szükségletét ki­elégíteni. * A tej ára 28 filléi*. Úgy­szintén naponta friss vaj és túrd kapható. Fishfiof Jakab (Leicht-féle ház.) Papírpénze mindenkinek van most. 3 darab liliomtejszappant, a legjobb szap- in Aiiah pan a bőrápolására, kap Ön teljesen lll^ybll vitéz katonáink számára a táborban ha nálunk egy vagy női pnpirpénztmútsi^fK Ugyanez tiszta bőrből 1 X8 cm. nagyságban ké­szítve, lapos pénztárca ezüst és nickel pénz szá­mára darabonként 5 korona. E pénztárca a legcélszerűbb és legeredetibb cikk, mely eddig Berlinben eladásra került. Mindenki törheti a fejét, mig kitalálja, hogy hogyan tűnnek el a papir pénzjegyek a tárcában. A pénzjegyek elvesztése ez után lehetetlen. Eddig ezreket adtunk el. Ezen reklám-ajánlatunk a 3 drb liliomtejszappan ráadással csak f. évi Julius 31-ig érvényes. Szétküldés csak 1'50 márka előleges beküldésével történik (esetleg levélbélyegekben) vagy utánvét ellenében. Utánvételes megrendelésnél a portó­többletet a megrendelő viseli. Utánfizetés semmi­képen se teljesítendő. A csomagolás és postaszáliitás költségeit (tábori posta kartonban) mi viseljük. Pontos cim és postaállomás jelzése rendkívül szük­séges mert a nagytömegű megrendelés következté­ben egyébként könnyen fordulhatnak elő tévedések. Deutsche Lederwaren-lndustrie Berlin W. 30, Motzstrasse 16. fi VILÁG ff mozgókép-színház, szekszárd. Szerda-csütörtök junius 23 és 24-én Utólérhetetlen mestermtt! A páncélszoba. Detektiv színmű 3 felvonásban. adr És még több szenzációs kép. A zenét a szekszárdi első cigányzene- kar szolgáltatja Bélli Lajos prímás • • vezetésével. . : Előadások kezdete: csak este 9 órakor. Szombat—vasárnap junius 26 és 27-én. & kölcsönkért csecsemők Ü Bérletszelvények érvényesek. # * Bendes helyárak. # # LITTKE L. pezsgögyártelepe PÉCS. Főraktár: Budapest, Szép-utca 3« Frigyes Főherceg Ó császári és kirá'yi Fenség# Salvátor Lipót Főher­ceg Ó császárié* kirá­lyi Fensége ésa nemzet­közi Hálókocsi és Euró f ai Express vonat ársaság szállítója. >: Pez8göfajok: Sport Grand Vin 8«c, Créman Rosét Casinó Cxta See, For Eng­land (sa- vanykái), Britania ! Extra Dry é (énkor nélküli Legjobb minőségű és olcsó Órák, legszebb kivitelű arany-, platina-, ezüst láncok, gyűrűk, ékszerek, remek csiszolású Syémfintok, ékszerek, opálok újévi, lakodalmi, jubileumi és egyéb ajándékokra alkalmas ipormavészeti dísztárgyak, szemüvegek, orrszoritók, távcsövek, antik magyar ékszerek, diszkardok, forgók, mente­kötők, sarkantyúk stb. óriási választékban kaphatók : SriiMil Imrénél Pécs Király-utca. Budapest Deák Ferenc-utca 21. MINDEN BOR elveszti kellemetlen, idegen izét orvosságom­tól. Bármely okból is zavaros a fehér és siller bor, deritő-porom használatánál legszebb tiszta fényt kap. 1 hektoliterhez szükséges adag ára csak; 50 fillér. Eredményért szavatolok: Gúsz József, Czlkó (Tolnameiye) készitő és eladó. Szekszárd, 1915. Molnár-féle Nyomdai Műintézet es Szab. Iróalzatgyár Részvénytársaság nyomása

Next

/
Oldalképek
Tartalom