Tolnavármegye és a Közérdek, 1915 (25./11. évfolyam, 1-103. szám)
1915-04-22 / 32. szám
XXV. (XI.) évfolyam. 32. szém. Szekszárd, 1915 április 22, TOUIAVAm E5 A KÖZÉRDEK Előfizetési ár: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy szám ára 16 korona 8 » 4 » 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt- tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az opsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik heíenkinl kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18 —II. Szerkesztőség: Bezeréd] István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összoi közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám Az előfizetési pénzek és hirdetések Ida küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre b«« küldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő: BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Dr. Kramolin Gyula ünnepi beszéde az Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nőegylet háborús délutánján. Mélyen t. Közönség ! Hölgyeim és Uraim ! Ha valaha életemben elfogódva léptem az engem kegyesen meghallgatni kész közönség elé, úgy ma vagyok ilyen helyzetben. Elfogódásomat könnyű megérteni : mióta a világháború immár kilenc hónapos ciklonja söpri körül a földgolyót, az emberiség kulturnépeinek vezéreiméi — tudósai és irói, államférfiai és hadvezérei, sőt itt ott még koronás fői is — annyiszor és annyiféleképen fejtették ki nézeteiket, Írásban és szóval, ünnepélyes alkalmakkor és interviev-okban úgy letárgyalták a háború minden kérdését és vonatkozásait, szóval, úgy kimerhették a háború gazdag és sokoldalú thémáját, hogy ha most egy, a világesemények gócpontjaitól távol élő, igénytelen, vidéki orvos lép Önök elé, hogy a mi „háborús délutánunk“ alkalmából valamit mondjon, úgy ezt már nem is merész, hanem majdnem nevetségesnek lehet csak éreznem 1 És ha a nevetségesség ezen veszedelmével szembeszállva és dacolva mégis itt vagyok, ebben két kötelesség vezet: az egyik a lovagiasságra törekvő férfi köteles engedelmessége a hölgyek, a nőegylet megtisztelő felhívásával szemben, a másik pedig az orvos becsületbeli kötelessége azon ügy szolgálata iránt, amelynek támogatása és előmozdítására mai délutánunkat szenteltük. Az elém szabott feladathoz mérve, oly katonának érzem magam, akit betegsége és nyilvánvaló alkalmatlansága dacára besoroznak és hadba visznek ; de amint az ilyen katona is helyt állni kénytelen és helyt állni igyekszik, amig inai birják : elnéző türelmükre számítva én is megkísérlem, hogy néhány gondolatot röviden kifejtsek ! M. t. Közönség! Régi igazság, hogy az abszolút jó és az abszolút rossz vajmi x-itkán terem a világon. Képzelhetünk-e valami jobbat, önzetlenebbet és nemesebbet, mint pl. az anyai szeretet; és mégis, hányszor vezet az — kedvence érdekében — mások igazságtalan megítélésére ! ? Vagy tudunk-e valami rosszabbat, visz- szataszitóbbat, megvetendőbbet az eszközeiben nem válogatós, telhetetlen kapzsiságnál; és mégis, hány nagy és hasznos intézmény köszöni létrejöttét a bűnös módon összeharácsolt, nagy vagyonoknak ! ? Ha függetlenítjük magunkat egy pillanatra az egyéni érdek, kényelemszeretet, biztonságérzet és egész megszokott érzésvilágunk rabbilincseitől és az emberi természethez tapadó önzés alacsonyabb légköréből az átfoglaló szemlélődés objektiv magaslatára emelkedünk : onnét nézve még a sziv- szorongató borzalmaival és súlyos gondjaival reánk nehezedő háború képe sem olyan riasztó, nem oly vigasztalan ! Az emberi társadalom univerzális szempontjaiból tekintve a háború mérlege éppen nem kétségbeejtő! Nem is szólva arról, hogy a népek és nemzetek nagy versenyében a sokat áhított „örök béke11 épp oly utópiának látszik, akár csak a természet szerves lényeinek létért való folytonos küzdelmében, a háború éles szélrohama mélyen felszántja a hiper- kultura posbadásnak induló vizeit, mintegy felfrissíti azokat, melyeket a dekadencia hinárja már elposványositani kezd. Valóságos rigolirozást, talajforgató munkát végez és dúsabb termést, gazdagabb ai'atást biztosit a jövő számára. Mert igaz ugyan, hogy a háború mérlegének egyik serpenyőjére töménytelen élet- és véráldozat, mil- liárdokra rugó, emberi munkaeredmény megsemmisülése és szinte pótolhatatlannak látszó kulturértékek pusztulása nehezedik, de a másik serpenyőt számtalan — mondhatni, már a forgalomból kiment, kurzuson kívül került — erkölcsi értékeknek újraéledő, hatalmas energiája billenti helyére. Nem csupán a békés polgári munka idején vajmi kevésre becsült, ölni és magát megöletni kész bátorságra gondolok (bár a sikernek ez is egyik eszköze) hanem az önzetlen áldozat- készségre, az önuralomra, önfegyelmezésre, kitartásra, a lemondani tudásra, a közös célok és érdekekbe való, szerény, igazán demokrata beolvadásra, az igények lefokozására, összetartásra és mindennemű, valóban altruista munkálkodásra a legnagyobb közösség — a haza javára! Mindezen nagy, etikai értékek, melyeket rendes időkben a nyárspolgárias haszonlesés és szemfüles okosság már holmi Kossulh-bankók- nak tekintett és szánakozva megmosolygott, most egyszerre — a háború folytán — magas árfolyamú „valeur“ ükké szöknek fel. A háború a társadalom valóságos terhelési próbája, úgy anyagi, mint erkölcsi térén. Sok minden, sok ember, sok tekintély omlik össze e teherpróba alatt! Közéleti „oszlopok“ és „csillaqoku, akiket valóságos Baál-istenekké hizlalt fel az előttük görnyedezők tisztelete, egyszerre láthatatlanokká válnak és nincsenek seliolsem! A válságos, komoly időkben, a tettek és önmegtagadást igénylő áldozatok órájában nem mozdítják egy ujjokat sem a bálványok, hogy segítsenek. A háború szélvihara lefújja róluk az aranyport és kisül, hogy csak agyagból vannak. Tisztitó szélvihar ez, amely elsöpri a körülöttük lengő, misztikus ködöket és tisztábban látunk magunk körül. M. t. Közönség! Ha csak a társadalom elég bátor és elég konzekvens lesz arra, hogy a tétlenül vagy tehetetlenül terpeszkedő agyagbálványokat romba döntse, összezúzza és nagyképü talapzataikról lehajigálja és a talmi-presztizsök- ből áradó, mérges gázaktól a levegőt megtisztítsa: úgy valóságos ethikai renaissance, egu erkölcsi megujliodás fakad majd a háborít nyomán és a kigunyolt polgári erényeknek, a demokrata polgári életnek olyan latens energiáit szabadítja fel, amelgek a romokat csakhamar még fényesebb épületté hordják össze. De nem akarok m. t. Közönség a háború távolabbi kihatásainak fejtegetésébe mélyedni, sőt még csak azon, bennünket legközvetlenebbül érdeklő kérdés prognostikus taglalásába sem bocsájt- kozom, hogy meddig tarthat és győzelmünkkel végződik-e ? Mindenesetre tovább tart, mint szereinők és még messze vagyunk a végétől, mert győzni akarunk, győzni pedig — ilyen teijedelmü és méretű háborúban •— csak kitartással és higgadt türelemmel lehet! A kishitű peszimistákhoz volna azonban egy kérő szavam ! Azokhoz a peszimistákhoz, akik volta- képen a legnagyobb és legvérmesebb optimisták, mert egyre valami váratlan, csodaszert! fordulatban, az ellenségek összeveszésében vagy más ilyesmiben reménykednek, ami a háborúnak hirtelen véget vetne. — A békét mindnyájan óhajijuk, de mégis arra kérem a peszimistákat, hogy ne esengjenek tulsáigosan a béke után, legalább is ne annyira, hogy azért cserébe még a győzelmet is odaaadnák ! A minden áron megalkuvók azon régi hitét, hogy a »legsoványabb béke is többet ér a legdiadalmasabb háborúnál“, mindig csak a kislelkü gyengék vallották, akik félénkségüket az okosság és bölcs előrelátás oroszlánbőrébe igyekeztek bujtatni ; de talán még Ezsau sem adta volna el a holnap várományát egy mai tál lencséért, ha a Zeppelineket, az ezer tonnás búvárhajókat, a harminc és feles és a negyvenkettőseket ismerte volna ! ? S ha már í’eánk kényszerilették a háborút, úgy ne feledjük, hogy minden berendezkedésünk, ami az erőnket növeli, ami az . ellenállóképességünk öregbítésére alkalmas, ami a háborúnak a rendes élet lehető megzavarása nélkül való elviselésére képesit, természetszerűleg nyiljtja is azt és elodázza, elhalasztja azon végleges döntést, melyet kedvezővé csakis az erők bizonyos túlsúlya alakithat. M. t. Közönség ! Hallom a kishitüek ellenvetését, hogy igen, éppen itt a baj, hogy az erő dönt és mi túlerő ellen küzdünk! ? Ámde igen tisztelt Közönség, a tömeg ne tévesszen meg bennünket és ne ingassa meg hitünket ! Ha csupán a tömeg döntene, kilenc hónap alatt már elég időnk, elég bő alkalmunk lett volna elpusztulni. Háborúban a tömegnek nem az a jelentősége, ami a physikában ; a háborúban a tömeg az erőnek csak egyik tényezője-, az erőt egy világos és könnyen érthető mathematikai képlet határozza meg: az erő az anyagi és ethikai tényezők szorzata. Ha bármelyik tényező zérus vagy csak alacsony szám, úgy az eredmény is zérus, vagy egy alacsonyabb szám lesz ; viszont: a tömeg kisebb számát az ethikai szorzó magassága teljesen kiegyenlítheti, sőt eredményben felül is múlhatja. Ha az ellenség tömegét tiz millióra teszem, de lelkesedésének, intelligenciájának, mozgékonyságának, önfegyelmezésének, halálmegvetésének szorzója csak „egyu, úgy az eredmény egy tiz milliós tömeg marad; és ha ezzel csak egy két milliós tömeg áll szemben, a melynek ethikai szorzója azonban négy-ötszörös, úgy már egyenlő eröértékek birkóznak egymással. Nem akarok száraz matliematikába fulladni és igy csak a statisztika és ethnographia közismert adataira utalok, hogy az analfabetizmus, az alkoholizmus, a higiénikus viszonyok, a forgalmi berendezések, a kancsuka-bátorság és a sebesületleu fogoly tömegek plusz vagy mínusz előjelű szorzói melyik oldalra kedvezőbbek ? Bocsánatot kérek m. t. Közönség ezekért a kombinációkért, nem folytatom azokat tovább. Hiszen ennek a háborúnak sorsa csak félig dől el a harctereken, a másik felét a győzelemnek itthonn kell kivívnunk ! Közismert megállapitás, hogy az 1870-iki német francia háborút voltaké- pen a német néptanítók nyerték meg ; a most folyóról pedig maguk a franciák mondották ki, hogy ha a németek győznek, úgy a diadal a német vasutasoké lesz. En egy lépéssel tovább megyek és azt mondom : ezt a háborút, melynek a mi derék, hős katonáink mintegy előcsatárjai csupán, a polgári munka nyeri meg ; a váróivá lajtorját, melyen vitéz hadseregünk a győzelem várfokára felkapaszkodik, a polgári társadalom tartja ! A szervezett munkamegosztásban vállvetve dolgozó és küzdő polgárság kovácsolja mindazon anyagi, gazdasági, tudományos, sőt harci fegyvereket, amelyeket katona tiaink, katona-testvéreink saját hősi egyéniségük önfeláldozó latbavetésével diadalmasan suhogtatnak ! Ha pedig — mai délutánunk közvetlen céljára gondolva — egy lépéssel még tovább megyek, úgy azt merem mondani, hogy ez a háború egy meleg és ideális lelkesedéstől fütött keresztes háború, amelynek középkori jelvényét és szimbólumát a barát és ellenség között nem válogató, nemes emberszeretet vörösre festette. A Vörös Kereszt lobogó 50 év óta (az 1864-iki MT Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.'^! I
