Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-02-03 / 10. szám
2 nyomják és így .a tó felszíne m m hogy apadna, hanem folyton növekszik. És most egy igen fontos körülményre hivora fel a földmivelesügyi minisztérium figyelmét. A Sió csatorna, kibővítésé sok bajjal fog járni, mert a számtalan millióval ugyahogy lendületbe hozott Ba- latontkültúszt egy csapásra tönkre lehet tenni. Kihő vitessél leszállított vizsziu mellett ugyanis a Balaton vize visszahúzódik, a somogyi, zalai, tolnai és veszprémi partokat kilométerekre hagyja szárazon és ezzfl a partmentén épült telepek egyszerre Balaton nélkül maradnak. A bozótokból a Balatonba ömlő víz magával ragadja a nádasi hináro.s iszapot, eliszapolja a part homokos lejtö- jét és tönkre teszi kü oi.ösen a somogyi partnak a fürdőzés szempontjából legcrdekesehb tulajdon ságát. Hogy mindkét veszt-délem mennyire komolyan fenyeg* t, mutatta, az 1903. év példája. Ebben az évben a Sió csatorna zsilipje az előző évekhez képest ' leszá llt s«1 ott s ez egyszerre a Balaton vizének jelentékeny alá szál lá-át, .a viz visszahúzódását, szóval a legnagyobb veszededel- ni eket vonta maga után,' intő például szolgálva arra, hogy a Sió csatorna kibővítésével jaió minden kiserletezés a Balatonnak válhat veszedelmévé. A somogyi bozótok terjedelme felér egy kis. 'rémet h reegséggel. Ezeknek legalább részben mű- vethetővé tétele nagy nemzetgazdasági érdek : ier mészett-sen ez a nagy erdek nem is maradt képviselet nélkül. A fontos kérdés mindkét részről olyan kielégítő megoldást talal. hogy a hozót vizét a Ba laton vizszinének leszállítása, nélkül emelőgépekkel szivattyúzzák át a csatornákból. A somogyi Ba iatonpart fejlődése azóta újabb ónasi lépegekkel haladt előre. Balaton Keresztül tói föl Siófokig a part menti községek úgyszólván összeépültek és úgy ezek a községek, mint a magánosok milliókat fektettek bele a fürdők, telepek kiépítésébe, hogy a somogyi part- természetadta előnyeit a Lgmo deruebb alapításokkal < tső fürdőhellyé tegyék. A tapasztalatok teli t vigyázatra intenek és az érdekeltségek el is köveinek mindent, hogy a műn kálatok a Balaton viz>zmém k leggondosabb vé delmezésével történjenek. A somogyi partnak fő előnye a zalai és a veszprémi partokkal szemben, hogy lejtős. Ezen a lejtőn a vizszinének minden centiméternyi esése a víznek méterekkel való visszahúzódását jelenti. A Sió-csatorna legjelen tékteienebb mélyítésé és megnyitása, a jelenlegi zsilipmagasság legkisebb változása a partok jelen légi alakulatának jelentékeny változását vonja maga után. A Sió hajózhatóvá teleiének munkálatait tehát az érdekeltségeknek lehető legéberehb figye lemmel kell kisérni és vigyázni arra, bogy a so rnogyi, zalai, toluai és veszprémi érdekek a legteljesebben megóvassariak. Egyebekben a mederkibővitési munkálatok terveit a fölumivelésügyi miniszter rendeletére a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatal készítette el, a munkálatok végrehajtását pedig a megtartott ver senytárgyaláson a Magyar Építő Részvénytársulat nyerte el. A kultúrmérnöki hivatal vezetése mellett 19 L3 január és február havában a Sió-medrénék a siófoki zsilip és a volt péii Ilid között levő részét részletesen felvették és most novemberben már a kiviteli tervezeti munkálatokkal is elkészültek. A hajózás céljaira azonban elegendő a 2T0 méteres vízmélység és igy önként következik, -hogy. mind-' amaz esetekben, amikor a sitifoki zsilipet nem kell a legnagyobb vizeresztésre megnyitni, elegendő a még ezután kiépítendő kamara zsilipekkel' a 2 10 méteres' vízmélységet duzzasztással előállítani úgy, hogy ez minden kamarazsilip alsó kapujánál legyen meg ................. A tervezett mederbővítés a siófoki zsiliptől a Kapos betorkolásáig terjed. Azon alul csupán a meglevő Sió szakaszhoz csatlakozó célszerű át hidalásról kell gondoskodni, mert a simontornyai vasúti vashid alatti Sió-meder már is oly méretű, hogy a fentebb részletezett összes követelményeknek megfelel. A földmunkálatokat a. vállalat két szárazkotróval fogja a siófoki és a kiüti határban a tavasszal megkezdeni ; a Sió nevű kotró a bal- parton, az Ikva pedig a Sió jobb partján dolgozik. Az 1 millió 800,000 köbméternyi föld kiemelése barom év alatt befejezést nyer. Ezeknek a munkálatoknak az államkincstár részéről való vezetésével Vágó Viktor kultúrmérnök bízatott meg. A földmunkálatok végrehajtása után a siófoki zsilipnek átalakítására, illetve a hajózó kamara zsilipek kiépítésére kerül a sor, hogy azoknak segítségével a Sión való hajózás a legkisebb balatoni vizáliás, illetve a legkisebb balatoni viz ere-ztés mellett is keresztülvihető legyen. TO LA A VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK Pogány Béla. — Személyi hir. Szilassy Aladár vbt. tanácsos nyugalmazott közigazgatási bírósági másod elnök üdülés céljából Semmeringen időzik. — IV!áv. kinevezés. A máv. igazgatója Róth Mariskát, líóth Pál szekszárdi főraktárunk leányát jegypénztár kezelőnővé nevezte ki a szekszárdi vasútállomáshoz, ahol eddig helyettesi minőségben volt alkalmazva. — Nyugdíjazás. A dunamelléki egyházkerület nyugdíj bizottsága folyó hó 28 áu tartott ülésében, amelyen Baksay püspök elnökölt, Dömötör Lajos bölcskei lelkész nyugdíjazási ügyét is tárgyalta. 40 évi szolgálat után \^onul az év első negyedének végén nyugalomba. — A király adománya. A nagydorogi aut. orthodox szervezetű izr. hitközségnek leégett temploma felépítési költségeire O felsége 200 koronát adományozott. — Lelké^ZVálasztáS. A sepsei református hitközség kedden töltötte be a nyugdíjazás kö vetkeztében megüresedett lelkészi állást. Két pályázóra szavaztak a választók. Három szótöbbséggel Arany Dénes miszlai lelkészt választották meg Fábián Mihály ellen. — Szigorlat. Havas ti József .szekszárdi ügyvédjelölt a kolozsvári tudományegyetemen jó sikerre,1 ette le a szigorlatot. — Betnár Béla hitközségi elnök. Bonyhá- don, mint íértesufünk, a rk. hitközség világi elnökévé Eihach Ölön ellenében, heves választási küzdelem imn, Bf-tnár .Béla választatott meg 100 szóniji lülih^éirgeh 7—- Eljegyzés, l'odör Aladár, , újpesti áll polg. isk, tauár, aki a szekszárdi polg. iskolában is tanított pár évig, eljegyezte Goldschmiedt Mór várpalotai takarékpénztári vezérigazgató és föld- birtokos leányát Emmát. — Választások Bölcskán. Múlt hó 24-én a bölcskei képv.stílőtéstület Rkssovszky Julián főszolgabíró elnöklete alatt barom választást lett volna hivatva- megejteni Az első állás az ujonan-rendszeresített segédjegyzői állás lett volna, de. ez .alkalmas jelentkező hiányában betölthető nem volt. A második állás a megüresedett körálla-tor- vösi állás volt, amelyre az egyedüli’ pályázó H times. Ödön l> ssv.nvőszegi községi álla orvos volt és meg is választatott. A harmadik állás Fazekas József községi pénztáros 1 -mondása folytán üresedvén meg, ez állásra, a lui; jelentkező közül, közfelkiáltással Dér András bölcskei gazda választatott meg. A választást vezető főszolgabíró a választóközönség Likes éljenzése kíséretében távozott a helyszínéről.-- Szi-assy Aladár vhtt. üdvczlés8. A Juna melléki ref. egy házkeriüet theologi n választom nya folyó hó 28 án a theol. tanári teremben ülést tartott, melyen dr. Baksay Sándor püspök és Darányi Ignác főgondnok elnököltek. Az ü és elején Marton Lajos theologiai igazgató üdvözölte mély megindultsággal az ősz püspököt, akit ezelőtt 10 évvel választott meg az egyházkerület. A püspök klasszikus, szép szavakkal mondott köszönetét a megemlékezésért —- Az igazgató megemlékezett azonban a választmány egyik • legbuzgóbb tagjának és b. vil. elnökének, Szilassy Aladárnak legfelső kitüntetéséről. A Semmeringen üdülőhöz az elnökség aláírásával meleg távirati üdvözletét küldtek. — Községi ügyek. Nagyszokoly község képviselőtestülete az éjjeli őrök fizetését 600 koronával felemelte és az éjjeli őrködés terhe alól a lakosságot felmentette. Nagyszokoly község a községi főjegyző " részére a f. évre 500 korona irodai segélyt szavazott meg— Ritka vadász szerencse. Január hó első felében Bezerédj Pál vbt. tanácsos h’djai nagy- birtokos dunaerdei bérelt vadászterületén ifj. Bernrieder József középhidvégi földbirtokos két nap alatt 12 drb szarvastehenet és 1 vaddisznót hozott terítékre. — Uj telefon állomás. A pécsi m. kir. posta és tavirda igazgatóság 835/11- 1914. sz. értesítése szerint a tamási-i—koppányszántói távbeszélő áramköz, illetve a koppányszántói telefonközpont ez év május hó 1 ével létesülni fog s a forgalomnak átadatik. 1 0 ! 4 február. 3, / neje csokrot nyújt fel, majd felemelik a szekszárdi közönség óriási babérkoszorúját is és Kovács Dávid nagy hatást keltve, keresetlen szavakkal, az érzés belső melegétől áthatva, a következő, igazán szép kis beszéddel üdvözölte a tanári kar s a nagyközönség nevében is az egykori tanítványt: Kedves Vendégünk! Engedje meg, hogy e helyen, ebben a teremben üdvözöljem Alkalmasabb h lyet az Ön üdvözlésére keresve sem tudtam volna találni, mert ebben a teremben volt ezelőtt 25 évvel az a nevezetes szinielőadás, amely lángra iobban- tot.ta az Ön lelkét, kimondhatatlan, epedő vágy gyal töltve el egész valóját a színművészét után. Két kis képet akarok ez alkalommal az Ön lel kébe felidézni. -— Tudom, hogy a színművészek, akik legtöbbet és legtöbbnek beszélnek, a legjobban unják a beszédet, kivált, ba az üdvözlő beszéd. A két kép közül az egyik itt játszódott le ezen teremben, ahova Ön tanári engedelem nélkül besurrant, mintegy ellenállhatatlan erőtől vonzatva, bopy meghallhassa azt az édes, azt a bűvös szini- előadást. Kipirult arccal hallgatva, lesve a színészek minden szavát, észre se vette, hogy vala melyik tanárának fürkésző szeme meglátta. Nem is gondolt arra, hogy ebből egy kis baj lehet. — És azután kilépett Ön a mi szerény,, kis isko Iánkból, vágyakkal, reményekkel telve, mint más ifjú. A szerető szülék és rokonok már lelki szemeikkel látják Önt a kétyi nótáriusi székben, sőt tán a hőgyészi főnótáriusiban, vagy ha ez nem, hát Pista bátyja nyomdokán haladva, valahol mint állomásfőnök parancsol megállást a robogó vonatnak. És az Ön szeretteinek álma mind szétfoszlott, semmivé lett; Ön szakította azt szét egyetlen lépésével. Azzal, bogy a lelkében égő lángtól űzetve, itthagyta az ismerősöket, baráto kát, rokonokat, ment, hogy ügyek a halhatatlanságot adó italból, amelyből bármennyit igyék is valaki, örökké szomjas, de halhatatlanná lesz. — A kétyi szerény postamesteri lakban ebben az időben sok könny hullott ki a megt-évelyedett, - a világgá ment hu után. A két kis kép közül, amelyet az Ön ügyel lilébe akartam hozni, ez az egyik. A másik ez a mostani. A szinpad itt ketté van osztva. A kétyi postamesteri lakba egyre- másra érkezik a hír a világgá ment búról. A vagy, ami lelkében égett, valóra vált. Egyik dicsőséget a másik után aratja, egyik várost a másik után hódítja meg s mint a győztes bad I vezér, az ország szivében : a fővárosban állapodik | meg. És a főváros rajongó szeretettel, állandó iinnepeltetéssol veszi körül. A kétyi postamesteri ház most is olyan egyszerű, mint volt ezelőtt 25 évvel. Most is könnyeznek benne a világgá ment hu után. De ezek a könnyek : örömkönnyek. A világgá ment ifjúból — Isten kegyelméből, az () lelkének erejéből és a fenséges nép akaratából — nagy ember lett. Uralkodik a lelkek felett. Naponkint ezeren meg ezeren melegednek lelke tüzénél, amely először itt, e teremben fogott lángot. Tudom, Művész, hogy legnagyobb részben mi hozta Önt most ide ebbe a terembe. Odanéz most Ön abba a sarokba, hogy vájjon legalább az árnyékát nem látja-e meg anuak a búnak lelkiszemeivel, aki ezelőtt 25 évvel olyan lázba hozott egy szinielőadás. A 25 év alatt, ami azóta eltelt, sok minden megváltozott • Szekszárd o’gy kicsit megszépült, az Ön volt tanárai közül azok, akik életben maradtak, egy kicsit megkopaszodtak, megőszültek, de mindenekfelett legjobban megváltozott Ön. Fogadja el volt tanáraitól és azoknak társaitól elismerésük jeléül ezt a kis bokrétát. — Tudom, kapott Ön ennél már sokkal drágábbat, sokkal szebbet, de nagyobb lelki örömmel soha O-^rög’yitlua.toki-e á tQdobajolc"P Ezen rendkívül fontos kérdés foglalkoztatja mindazokat, akik asthmában, tüdő- és torokbeli gümökórban, sorvadásban, tüdöcsucshurutban, idült köhögé \h0sszas rekedtségben szenvednek és eddig gyógyulást nem találtak. Minden ily beteg kap tőlünk teljesen ingyen és bérmentve egy ábrákkal ellátott kör G. Guttmann, a Finsengyógyintézet főorvosa és a könyv e kérdést tárgyalja: „Gyógyithatók-e a tüdöbajok?“ Azonkívül küldünk egy mintát, a mi bevált vi. Sok ezren dicsérik, akik eddig használták. Gyakorló orvosok e teát mint kiváló diétikuinot használták és dicsérik tüdőgümökórnál (sorvadásnál), asthma, bronchitis w ..---------------------Ez a Tea nem titkos szer, Lieberfüvekbö! van összeállítva, melyek császári rendelet folytán a szabad forgalomnak vannak átengedve. Az ára oly jutányos, hogy a vagyontalanok is megszerezhetik. De, hogy minden betegnek alkalmat adjunk, hogy e teát mieden kockázat nélkül kipróbálhassa és bajának mineinüsége iránt tájékozódhassák, elhatároztuk, hogy minden betegnek megküldjük a „Gyógyithatók-e a tüdöbajok?“ cimü könyvet és egy próbát a teánkból, és pedig teljesen ingyen és bérmentve. Csak tessék egy levelezőlapot írni pontos tiniével az alábbi cégnek: PUHLMANN & Co., Berlin 903 Müggclstrasse: 25.