Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)

1914-03-05 / 19. szám

1 ; 4 március 5. — Március 15. a Polgári Olvasókörben. A szekszárdi Polcán Olvasókörben a szabadság hajnalhasadásának einlékünriepét, március lóét az idén is megünneplik. Ez alkalommal esti fel 8 érakor társasvflcsora (halp^prikas) lesz. Az ünnepi szónoklat, tartását a választmány felkérésére dr. Késmárki/ István jogakadémiai igazgató vállalta el, akinek kedves egyénisége és kiváló szónoki képessége a társasvacsorára nagy közönséget fog vonzani. Egy teríték ára 3 K. A vacsorára jelent­kezni lehet az Olvasókör vendéglősénél, vagy Egri Béla oivasóköri igazgatónál. — Esküvő. Dr. Herczegh Gyula, a szek­szárdi Ferenc-kórház és a kerületi munkásbizto- sitó pénztár főorvosa kedden délelőtt 10 órakor kelt egybe a budapesti anyakönyvvezetői hivatal­ban, illetve a Kálvin téri református templomban özv. Nils Istvánná szül. Dicenty Flóra úrnővel. Az esketési szertartást Petiy Elek fővárosi ref. lelkész végezte. — Pályázat irnoki állásra. A szekszárdi kir. törvényszék elnöke vezetne alatt álló kir. törvényszéknél üresedésben levő irnoki állásra március 18 iki lejárattal pályázatot hirdetett. — Pintér-est. Kedves gondolat, gyönyörű este, melynek egyetlen pontja sem volt, midőn nőm mondhattuk el, hogy élveztünk őszinte élve­zette) : igy maradt meg bennünk Pintér Imre egy év előtti estélyének emléke. Nagy, szívből jövő kacagás töltötte be a terem minden zugát, egy-egy könnycsepp csillant meg a szemekben, a szerint, amint az érzések meleg burját, vagy az ötletek bolondos játékának szeszélyes csenge- tyüit ütötték meg. Játékos lelkűknek ezernyi sziuével játszottak velünk s ki felejtette volna a Ások kedves mókát, a sok szép érzést, melyben részünk volt. Szombaton este uj műsorral, uj játékos kedvvel, de a régi nagy művészi tudással térnek be hozzánk. A közönség mindenesetre nagy érdeklődéssel várja őket, hiszen bőségszarujokban uj élvezetek, uj művészi szépségek sokféleségét hozzák magukkal. Hiszen a szépből még ha sok van is, mindig kevés s örömmel kell üdvözölnünk minden oly jelenséget, mely számunkra a tiszta, nagy élvezeteket nyitja meg: a művészetet. Pintér Imre és Parlagi Kornélia művészi tudásáról ná­lunk, nemde, fölösleges beszélni, — épp úgy, mint bárhol, hol már egyszer tudásukat bemutatták; — ahol a közönség azzal vált meg a színháztól, hogy jobban még meg nem kacagtatták, ott, ahol a kacagás mentén a megérzések melegségét is ki tudták váltani, ott felesleges aszó, mely dicséretül szóljon. Művészi érzésük azonban biztosit arról is, hogy másik két társuk is méltó hozzájuk és épp oly szép, épp oly minden tekintetben művészi estélyről lesz szó, mint amilyennek emléke oly melegen megmaradt a lelkünknen. A jegyek szá mos előjegyzésében már is megnyilvánul a leg­nagyobb fokú érdeklődés és bizonyos, hogy nagy­számú közönség fogja az idén is élvezni egy kellemes estének szépségeit. Jegyek előre vált­hatók a Molnár-nyomda rt. könyvkereskedésében. — Nyilvános nyugtázás. A szekszárdi kerü­leti munkásbiztositó pénztár által tervezett tüdő­beteg szanatórium javára legutóbb a következő adományok folytak be: A „Törekvés“ dalkör február 1-i estélyének jövedelméből 50 K, amely­ből 15 K 50 f Krompaszky Ede polg. isk. tanár, a dalkör karnagyának adománya ; a Szekszárdi Népbanktól. 20 K; a szekszárdi Polgári Olvasó kör február 11 iki estélyének jövedelméből 20 K ; a Bátaszéki Kerületi Takarékpénztár adománya 3 K — A nemesszivíi adományokért hálás köszö­netét mond a pénztár szanatórium bizottsága nevé­ben : Stokinner János bizotts. elnök, Ketskés Győző bizotts ügyvivő. — A nagydorogi országos vásár f. hó 7 én lesz. A vásárra hasított körmü állatok fel nem hajthatók. Az állatorvosi szakértői teendőket Bruch Marcel körállatorvos és Markovics Áron sárbogárdi körállatorvos fogja végezni. A főszol­gabíró elrendelte, hogy a községben levő fertő­zött udvarok „Ragadós száj- és körömfájással fertőzött.“ felirattal láttassanak el. — Kepviselötestületi közgyűlés. Szekszárd város képviselőtestülete március hó 5 én d. u. 3 órakor a városháza közgyűlési termében dr. Szent- királyi Mihály polgármester elnöklésével rend­kívüli közgyűlést tartott, melynek leglényegesebb tárgya a városházi lépcsők kicserélése, ruhatár létesítése és a folyosók füthetövé tétele volt. — Az eszéki cukorgyár újabb perei. Emlí­tettük, hogy a Kúria Strasser Henrik inárni bér­lőnek 217 ezer koronát ítélt meg, az eszéki cu­korgyár ellen Most a gyárnak ujabbi perei lesz­nek. Az eszéki cukorgyár annak idején szerző­dést kötött a kaposvári cukorgyár körzetéhez tartozó répatermelőkkel ; lekötött magának 1000 katasztrális holdat, ami csak úgy sikerült neki, hogy a kaposvári gyár termelőinek megígérte, hogy 2 koronával nagyobb árt fizet, azonkívül kilátásba helyezte, hogy ha a cukor ára a 22 koronát meghaladja, akkor minden elért korona után 6 filler prémiumot ad. A kaposvári cukorgyár TOLNAVARMEGYE és a KÖZÉRDEK erre azzal felelt, hogy az eszéki cukorgyár kör­zetéhez tartozó gazdákat hódította el. A Zivnos tenka Banka gyára ezt látva kiegyezett a kapos­vári cukorgyárral, a gazdák azonban követelték a szerződésileg megítélt jövedelemtöbbletet, amely követelést most a kúria is jogosnak találta. Ter­mészetes, hogy ezek után a már említett két termelőn kívül a többi gazda is .port indít a részvénytársaság ellen. Hasonlóan követelése van a többi között a Hunyady gróf-féle uradalomnak, a szerzeteseknek, a Göllei-uradalomuak és még több gazdaságnak. — A Világ mozgóban tegnap elsőrangú elő adás volt. ,,A levegő királya“ cimü darab való ban a film-művészet remeke s a szép számmal megjelent közönség fel-fel törő tapsai között folyt végig az előadás. Örömmel látjuk, bogy a veze­tőség gondos és lelkiismeretes törekvése, hogy közönségének elismerését megnyerje, nem maradt el, mert az mind nagyobb . és nagyobb számmal keresi fel a színházat, sőt az állandó bérlők száma is napról napra nő. A közönség tájékoztatására írjuk, bogy a jövő héten műsoron levő IX. Párán csolat, cimü darab a tegnapival teljesen egy nívón van s az utána következő héten pedig ,,A hazát­lan“, Victor Malot hires regénye nyomán 5 fel­vonásban, a főszerepben a hires Erőmet, aki játékával lázba hozza a közönséget. Ma és hol­nap általános óhajra uevettető vig előadás, szom­baton és vasárnap pedig nagyszabású Pathé műsor. — Irodalmi elöadas a múzeumban. Dr. Bodor Aladár főgimri. tanár, a jónevü és ismert költő vasárnap, március 8 án este a múzeumban a müveit nagyközönség számára előadást fog tar tani ,,A modernség az életben és a művészet­ben“ címmel. Az előadás kezdete fél 9 órakor. Belépti dij 20 fillér. — Halálozás. Id. Adamecz Gyula, a kistápéi gróf Zicluj Aladár tulajdonát képező nagybirtok tiszttartója és községi bíró folyó hó 4-én elhalá­lozott. A boldogultat nemcsak vármegyénk terüle­tén, hanem a szomszéd vármegyék gazdálkodói is mint kiváló szakembert ismerték és tisztelték, A puritán jellemnek példányképe volt s lelkileg, testileg a régi jó táblabirákra emlékeztető magyar ember volt, aki hazáját rajongásig szerette s ezen mélységes érzelmeinek külsőleg is kifejezést adott. Mély gyászbaborult családja ezen gyászjelentést küldte: Özv. Adamecz Gyuláné, szül. Grabenweger Vilma mint neje, Vilma, Gizi, Gyula, Elli férje­zett Szeöke Gézáné, Aladár, Buzsi, Inci, mint gyermekei, Szeöke Géza mint vei?., Adamecz Karolin mint nővére és az összes rokonság nevé­ben fájdalomtól megtört szívvel jelentik, bogy a felejthetetlen jó férj, szeretett apa, testvér és rokon Adamecz Gyula uradalmi tiszttartó folyó hó 4 én d. u. 1 órakor, életének 67 ik, boMog házasságának 30 ik évében rövid szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után, csen­desen jobblétre szenderült. Felejthetetlen, drága jó halottunk hült teteme folyó hó 6-án d. u. 3 órakor fog a rom. kath. anyaszentegyház szer­tartásai szerint a tolna tápéi sirkertben örök nyu­galomra helyeztetni. Az engesztelő szentmiseál­dozat a megboldogult lelki üdvéért folyó hó 6 án d. e. 10 órakor Vajtán, folyó hó 9 én pedig Né metkéren a róm. kath. templomban fn<r az Ur­nák bemutattatok Áldás és béke drága hamvaira ! — Eltűnt füstölt húsok. Horváth György máv. fékező és özv. Wolf Miklósné bátaszéki lakosok lakásába betörtek és onnáu 84 koronát meghaladó füstölt húst és zsirt loptak el A tette­seket nyomozzák. — Betekints pusztán pedig ISzücs Imre vitt el apja kéményéből 2 sonkát, 2 tábla szalonnát és 3 pár kalbászt. A megrövi­dült apa jelentést tett a csendőrségnél. — Egyenruhákat, libériákat es polgár ruhákat jutányos áron készítek, valamint anyagokból állan­dóan nagy raktárt tartok. Muischenbacher Lipóf Fia, Szekszárd. Gimnázium mellett. — Elfogott vadorzók. Múlt hó 22 én Wurra Ignác döbrönte-pusztai bérlő kocsisai jelentést tettek a bérlő intézőjének, bogy a döbröntei ha­tárban négy ismeretlen embert láttak, kik való­színűen vadorzók. Az intéző nyomban intézkedett, hogy a két legkönnyebb kocsiba négy legjobb paripa befogassák és nyolc embert megfelelő szerelékkel elküldött az ismeretlenek kézrekeri tésére. A vadorzók azonban, amint me^pillantot ták a sebesen közeledő kocsikat, futásnak ered­tek és mikor már látták, hogy hiába minden, megfordultak és az üldözőkre lövöldöztek, sze­rencsére a lövések nem találtak, ez azonban még jobban felbőszítette az üldözőket és még hevesebb hajtással sikerült a négy vadorzót a nyéki szőlő­hegyeken elcsípni, akikben ozorai egyéneket ismertek fel. Nevezetesen : Cs. Kovács Istvánt (ki már büntetve volt vadorzásért), Cs. Kovács Mihályt, E. Horváth Istvánt és E. Horváth Józsefet. Az ozorai vadorzók merészsége szinte érthetetlen, mert a jelenlegi Pap János őrmester a legerélyesebben nyomoz utánuk, akárhányszor éjjeli kirándulást tesz, csakhogy elcsípje őket. A vadorzókat átadták a csendőrségnek. 3 — Botos Imre műasztalos Szek­szárd, Selyemgyár-utca 567. (Saját házában). Ajánlkozik elsőrendű szobabútorok készítésére, mérsékelt árak mellett. — Csodok A szekszárdi kir. törvényszék Schneider János be nem jegyzett marhakereskedő és Re el) József he nem jegyzett dombóvári keres­kedő ellen a csődöt elrendelte. Előbbinek csőd biztosa Boda Géza törvényszéki jegyző, csőd­tömeggondnoka dr. Keck László gyünki ügyvéd, helyettes tömeggondnoka dr. < >rmós Ernő szek­szárdi ügyvéd. Utóbbinak csődbiztosa dr. László Sándor kir. törvényszéki jegyző, csődtömeggond­noka dr. Vas Géza dombóvári ügyvéd és helyet­tes tömeggondnoka dr. Miklós Sándor szekszárdi ügyvéd. Kovács J. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Készit arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement és email-töméseket. Arany, platina és por­céban koronákat és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nél­küli fogakat. Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás s a gimnáziummal szembún. MULATSÁGOK. — A nagyszékelyi „Egyházi és polgári dalárda“ múlt hó 22 én, a községi nagyvendéglő nagytermében hangversennyel egybekötött, sike­rült táncestélyt rendezett. Eaen dalegylet a hely­beli fiatalemberekből alakult, Pfaff Dániel reform, tanitó vezetésével, kit ügybuzgóságáért és fára­dozásáért dicséret és.elismerés illet. — A hang­verseny programtanában a legszebb magyar nóták szerepeltek, melyeket a németajkú fiatalság olyan szabatos és magyaros kiejtéssel énekelt, hogy a jelenlevők önkéntelenül is a magyar alföld vala­melyik falujában képzelhették magukat. A pro grammban szerepeltek : „De ki tudnám panaszolni magamat“, — „Két gyöngye volt a falunak“, — „Népdal egyveleg“. Közben „A modern házasság“ és „Piros szegfű“ cimü dialogot adták elő : Néth János, Nethling Henrik, Préscher Kristóf és Nethling Márton. A hangverseny befejezése után a fiatalság táncra perdült és jókedvében a hajnali órákig járta. — A mai nemzetiségi türel­metlen világban jól esik megállapítani azt a kö­rülményt, hogy a németek jó polgárai a hazának, kik a község vezetőinek nemes és hazafias célt szolgáló törekvéseit megértik s a magyar szó édes csengését még dalban is szívesen hallgatják és kultíválják. — Postás táncvigalom. Pakson, múlt hó 21 én a pécsi kerületi posta- és távirda-altisztek és szolgák egyesületének paksi csoportja sikerült táncmulatságot rendezett özvegyei és árvái alapja javára. A sikert nagyban emelte a jótékonycél és hogy Pakson a farsangban táncmulatság eddig nem volt. — Az egyesület pécsi és dunaföldvári csoportja 2—2 taggal képviseltette magát. Be­vétel 570 korona volt. Ebből az egyesületnek 320 korona, az Országos Postás Betegsegélyző- egyesületnek 30 korona küldetett be. A mulat­ságon részt vettek : Barla Sz. Sándor paksi, Vad István duuaiüldvári posta- és távirda hivatali felügyelő vezetők és a paksi posta és távirda- hivatal tisztikara. A tánc reggelig tartott, mikor is újból munkába kellett állania derék levél- hordóinknak, hogy kézbesítsék a nagy közönség­nek a jó, de sajnos sokszor a rossz híreket is. Jegyeiket megváltották: Dr. Döry Jenő, Kurz nővírek, dr. Grosch József, Barla Sz. Sándor 10—10 K, dr. Fenyő Dezső 9 K, Stern Gábor, Goldstein Ignác 6—6 K, Virág Ferenc, Gaupp József, Rassovszky Julián, Stréda Antal Székes- fehérvár, Becht Ödön, Fellegi János, Bertalan Karola 5—5 K, Dr. Grünfeld Adolf 4 50 K, Brunner Olivér (Pécs), Vad István (Dunaföldvár), Csicseri Orosz Béla, Krasznay Mihály, Szeniczéy Cecília, özv. Barsy Rikárdné, dr. Sándor Béla, Bloch Miksa, dr. Fischer Miksa, Schaffer Imre (Földes-puszta), Farkas Lujza (Dunaküinlőd) 4—4 K, Szoffer József, Weber András 3—3 K, Asztalos Ferenc 2-50 K, Stern Sándor, Alapi Salamon Iván (Szekszárd), Deésy Károlyné (Fadd), Cserta Ignác (Nagyvárad), özv. Börzsönyi L. né (Budapest), Schüffer József, N. N., Zeidelmann Gyula, Reinhardt György, Szabó Oszkár, Sckád Gyula, Gellér Imre, Galambos Lajos, Bálint Lajos, Poól József, Tarján Andor, Grósz Fülöp, Albert József, Grabler Irén, Rassovszky Juhánné, Her-

Next

/
Oldalképek
Tartalom