Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-06-22 / 50. szám
50. szám XXIV. X. évfolyam. Szekszárdi 1914 junius 22. Előfizetési ár : Egész évre ....................16 korona Fé l évre......................8 » Ne gyed évre .... 4 > Egy" szám ára .... 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyilt-. tér: garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: fi8—II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Adám-utca 42. szám . Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Társadalmi osztályok. A magyar társadalmi osztályok széttagoltságáról és a társadalmi fejlődés hibáiról Marczali Henrik egyetemi tanár egy nagybecsű tanulmányt irt. Abban megrajzolta a régi és az uj magyar társadalomnak hű fotográfiáját történelmi és gazdasági alapon. A nemesség hanyatlásának és térvesztésének okát a történetiró abban látja, bogy a magyar nemesség, melynek ősi földbirtok-privilégiuma lassankint elkótya- ^etvélődött, nem tanulta becsülni s igy Tieg is veti a kereskedést. Ha a nemes iába alól a föld kezdett kiszaladni, nem iparra, kereskedésre, vagy vállalkozásokra gondolt, szóval nem törekedett igazi „polgár“ lenni, hanem (mivel a német katonai yálya nálunk nem igen népszerű), hivatalra yályázott. Elsősorban a vármegyénél, ha ehet, az államnál. Törekvése nem az volt, íogy sok munkával nagy polgári vagyont szerezzen, hanem hogy kevés munka mel- ett, bár szerényen, megéljen. Ezt pedig a livatal adta. Az adja ma is. A hivatal ? Érdekes adatokat nyújt a anulmány a hivatalok nagymérvű szaporodásáról. — Az 1912. évi budget már 118.000 állami alkalmazottat tüntet föl, a nihez még a vármegyei, városi és községi ilkalmazottak tömege járul, továbbá kö- •ülbelül 40.000 tanító és 30.000 főnyi papság. A történetiró joggal szörnyed el i közalkalmazottak emez óriási számától, íolott az 1914—15. évi állami költségve- és megint igen jelentékenyen szaporítja a )irák és minden más köztisztviselők számát. A hivatalok s igy az elhelyezési alkalmak száma tehát még .egyre nő. A köznemesség 1848-ban tehát lelkesen föláldozza kiváltságos állását a hazának, de ő maga nem lesz alapjává az uj rendnek. Nem bir polgárrá lenni. Inkább beéri „kevés munkával és kevés fizetéssel“ — vagyis hivatalt keres. A régi tehetséges családok ezrei jutnak ilyképen gazdasági meddőségre és a magyar élet- ban nagy hézagok kezdenek tátongani. Itt érkezik el Marczali ahhoz a vázlathoz, mely jelenkori társadalmunk alakulásának képét adja és annak gazdasági alapjait tárja föl. Okfejtésének a lényege a következő : Ahol ennyi hivatalnokot és tisztviselőt kell eltartani, ott a magasabb színvonal lehetetlen, mivel a társadalom lenyomja az államot. Nagyban és egészben tehát Magyarországon a régi társadalom győzött. Az ország egyik legfontosabb, államalkotó tényezője (a régi köznemesség) nem tudta történeti állását megtartani. — Nem emelkedett hanem leszállóit. Sajnos arra sem volt képes, hogy a polgársággal egybeolvadjon, azt magához emelje és gazdaságilag előnyös helyzetének részesévé váljék. Jogairól le tudott mondani, előítéleteiről nem! Ez az a mínusz, amellyel mi dolgozunk a többi európai népekkel szemben. Pedig a. mostani korban nagy társadalmi átalakulás folyik s ha a történeti osztályok nem bírják el az erkölcsi és szellemi vezetés nagy munkáját, további uralmuk veszéllyel fenyegeti a nemzetet, még pedig első sorban gazdaságilag. A magyar polgárság, amennyire ez 1905-ig megállapítható, előrehaladt, gazda- ! gabb és művelődött, ' ellenben az ellentét a mezőgazdasági és ipar közt ma is megvan. Ezzel szemben erős állami akarat kellene, mely az egyes osztályok külön érdekét a közérdek alá bírja rendelni de ez nálunk nem mindig volt meg s inkább a nagybirtoknak kedvezett. Tehát hol van nálunk most emelke- | dés? A parasztnál. Ez az egyetlen elem, mely Magyarországon 1848 óta határozottan emelkedik, még pedig nemcsak jólétben, hanem bizonyos tekintetben tanulságban is. Gazdaságilag nálunk tulajdonképen a parasztság pótolja a középosztályt is. — Ez azonban elmaradottságunkat is mutatja. A szekszáúi önkéntes tíízoltóegyesiiiei újjászervezése. Az a válság, mely a szekszárdi önkéntes tüzoltóegyesület kebelében az újjászervezésre vo natkozólag megnyilvánult törekvések nyomán kitört és abban csúcsosodott ki, hogy az egyesület elnöke és főparancsnoka : Boda Vilmos, az összes paranesnokokko! és tisztikarral lemondott, hamarosan véget ért. A válság lefolyása zajtalan és gyors volt és ami a fő : természetes és sima. Nem volt semmi ceremónia és semmi érzelgősség. Az egyesület minden egyes tagja tudta, hogy az egylet fennál'á- sára szükség van. Mindenki érezte, hogy a régi vágányból ki ke'l emelni az egyesület szekerét és örömmel látta, ho^y minden irányból sürü sorokban uj bajtársak sereglenek a régi zászló alá, készen a segítségre, az önfeláldozó munkára, hogy az uj erők tömörítésével újabb, nagyobb és eredményesebb célok tűzessenek ki és valósittassa- nak meg. Az újjászervezés ténye vasárnap délután fél TÁRCA. Kürtszó a gúla tetejéről. Elszavaltatott a szekszárdi áll. főgimnázium 1914. junius 21-iki tornaversenyén.) Hahó, fiuk! Vigyázz! Feszíts keményen! Cserkész pajtás, a jelszót tartsd „légy résen!“ Ötezredéves Egyptom gúlája, Ez a miénk: öt percig tán megállja, Csak épp' mig pár üdvözlő szót beszélek, Óhajtanám a szívnek, nem a szélnek. Mélyen tisztelt arak, jószivii hölgyek Legfelsőbb helyről szívvel üdvözöllek, Tinekíek játszunk s viaskodunk máma, Pörögve sorba, vagy igy ni gúlába. Az ősz atyáknak meg kell matatnunk ma, Hogy ősi kardjuk bizton áll markunkba. Am nem vér ontó vas az erőnk máma, De minden erőnk összeforrottsága A mi gúlánk, izombal s fegyelemből Egy test s egy lélek, ahogy égnek lendül. Kéz kézbe váll váltnak s szem szembe nézve, Szövődik friss vidám testvériségbe. A régi gálát mill jó, egynek rakta, Itt minden egy: az összest védi-tartja, Ez uj gúlát mindnyájunk akaratja, Közös tudásból, közös szívből rakja; És meglátjátok: ez lesz az erősebb, Es égig nyulóbb, emberibb és hösebb! A mi gúlánk: a jövendőnek tornya; Az ezredévek ezt nem döntik porba! Ha most szétoszlunk, bármi messze válva, És bármi sorsba, szét egész országba: Egyetlen jelre, kit hol a jelszó ért: Mind együtt állunk: egy a milliókért! DR. BODOR ALADÁR. Hogy meg ne csalják. Irta: Jean Rameau. Des Roulettes Annibal megnősült és felesége megcsalta. Elvált, majd ismét megnősült, azonban második felesége is hűtlen lett és szarvakat rakott homlokára. Újra 'elvált és harmadszor is megnősült. Fájdalom, sorsát ezúttal sem kerülhette el ! . . . — Ah, most unni kezdem a dolgot ! — mormogott Annibál, kinek nem volt erős oldala a türelem. Kezeibe temette a fejét és töprengeni kezdett, hogy miként találhatna olyan módot, mely- lyel alaposan segíthetne a nős férfiak valóban szánalomra méltó sorsán. — Hopp — kiáltott föl hirtelen, mert pom- gás gondolat villant meg agyában. S ezzel rögtöni el is határozta, hogy egyszer még kimondja a holtomiglant. Tehát negyedik feleségének fölkérésére indult. — Ez az, amit én keresek ! — gondolta magában Annibal, mikor egy sötét folyosón egy elhagyatott kis leányt talált. Azonnal fölemelte a földről, majd arcát letakarta s azután beállított vele az orvoshoz — Uram, mennyi idős lehet ez a kis leány ? — kérdezte. — Nyolc napos! — Azt hiszi, hogy még testileg, lelkileg ártatlan ? Az orvos kissé gondolkozott. — Minden jel arra vall — válaszolta azután fontoskodó hangon. — Köszönöm, uram ! Annibal ekkor ismét letakarta a gyermek arcát és gyorsan hazament. Magas tornyot építtetett és annak legfölső helyiségében helyezte el a kis leányt. A toronyból csak az égboltot lehetett látni. Köröskörül kőfal zárta el a látóhatárt és még a madarak közeledését is meggátolta egy száz méter magas, sürü drótháló. A gyermek úgy nőtt föl, hogy egyetlen élő lényt sem látott Annibalon kívül. Később, mikor a leányka szeimei már más látvány után is epe- kedtek, Des Houleites ur, hogy hozzászoktassa a természet szépségeihez, melyeket amúgy is meg fog ismerni, ha később férjhez megy, a láthatárt elzáró falra néhány mesterséges fát erősített s azokat tavasszal zöldre, ősszel pedig sárgára festette saját kezeivel. A fiatal leány igy érte el huszadik évét. Ekkor Annibal elérkezettnek gondolta az időt. hogy megtegye a kisérletet. Lehozta tehát menyasszonyát a toronyból és feleségül vette. Ha ez is megcsal, annyi bizonyos, hogy még ötödször is megnősülök, — gondolta Des Houlet- tes ur az esküvő után, mialatt megelégedetten dörzsölhette kezeit. Es annak az eszméjének a megvalósitására készült, mely busz év előtt fogamzott meg agyában.
