Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-01-19 / 6. szám
2 európai államok nem mint eddig, elkülönítve, hanem egy ilyen hasonló szervezetbe egyesülten tudnának vele szemben ál la ni. A vámuniót önként érietően,' magam sem a teljesen szabad forgalom alapján képzelném, hanem azon az alapon, hogy a vámuniót képező államok egymással szemben autonómiájukat fen tartva, a kölcsönös forgalmat mégis a vámunió keretein kiviil maradt területekkel szemben jelen tékenyen kedvezőbb elbánásban részesítenék. Azt hiszem, hogy ezen uj kereskedelmi szerződési ciklusban, illetőleg az erre vonatkozó nemzetközi megállapodások kereteiben célszerű lenne megoldani egy napról-napra aktuálisabbá váló és mindinkább nemzetközibb jelleget öltő kérdést : ez a különböző nyílt és rejtett kiviteli prémiumok kérdése. A prémiumok a természetes gazdasági fejlődéssel ellentétes, mesterségesen előidézett forgalom : eltolódásokat eredményeznek. Kívánatos teliát, hogy az ebből származó gazdasági és pénzügyi visszásságok úgy, mint annak idején a cukorprémium kérdésének nemzetközi rendezése alkalmával sikerült, lehetőleg kiküszö böltessenek, illetve egyetértő nemzetközi rendezés utján általánosságban is kívánatos helyes irányba tereltesseuek. Ha sikerülni fog a monarchia másik álla mával való gazdasági viszonyunk rendezése érdekében a méltányos megegyezést létrehozni, amit én remélek, akkor a külföldi államokkal együttesen kötendő kereskedelmi szerződéseink tekintetében továbbra is a múltban követett azt a helyes politikánkat kell szem előtt tartani és kö vetni, amely a monarchia két államának eltérő gazdasági és kereskedelem politikai érdekeinek egyaránt méltányos kielégítését tartja szem előtt. Értem ez alatt azt, hogy mezőgazdasági terme lésünk feleslegének a Nyugat felé irányuló kivitele érdekében szükséges engedményekért, tehát első sorban Magyarország érdekeit szolgáló koncessziókért a nyugati államok iparcikkekben való behozatalának, tehát az ipari termelés terén túlnyomóan érd kelt osztrák érdekek számlájára adunk ellenszolgáltatásokat, viszont a keleti irányban való kereskedelmi szerződések terén, ahol a gazdasági érdek megfordított arányban érvényesül : az ipari cikkek kivitele érdekében kiesz- közlendő engedményekért, tehát elsősorban túlnyomóan az osztrák ipar érdekében mezőgazda- sági téren adandó ellenszolgáltatásokkal, teliát túlnyomóan Magyarország érdekeinek rovására adandó engedményekkel fogunk fizetni, Ebben találjuk meg az Ausztriával közösen követendő kereskedelmi politikánk helyes célját, a mindkét fél érdekeit egyaránt szolgáló gazdasági egyen súly biztosítását. Gazdasági politikai viszonyunk ilyen irányú rendezésénél azonban önként értetően jövőre sem lesz szabad szem előtt tévesztenünk és túllépnünk azokat a korlátokat, melyeket e tekintetben ránk nézve a múltban is irányítónak tartott leghatalmasabb kiviteli területünk, tudniillik a német birodalom gazdasági politikája ránk kény szerit. Tehát mezőgazdasági védvámjainkat a keleti államokkal kötendő szerződésekben sem lesz szabad TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK lejebb szállítanunk azoknál a hasonló vámtételeknél, amelyeket mezőgazdas-igi Isi vitelünk javára a mi kiviteli piacunkon, elsősorban Németországban sikérülend kieszközölni. Csak ily módon tudjuk a gazdasági érdekeink szempontjából múlhatatlanul szükséges gazdasági egyensúlyt továbbra is .biztosíthatni.' Ive az elv lesz tehát irányadó főleg a Balkán területekkel való. gazdasági politikai viszonyaink további rendezésére vonatkozó szerződési tárgyalásaink alkalmával is. Az állami gyermekvédelem kardinális hibái. Tekintetes Szerkesztőség ! Fogadja legmélyebb küszönetemet, a nekem a priori válaszadásra biztosított helyért, amelyből ezúttal — tekintettel arra, hogy cikkem alapeszméit tárgyilagos érvekkel nem ingatták meg —- csak keveset kérek számomra. I. Dr. Gobbi Gyula igazgató főorvos ur objektiv replikájára csak annyit kívánok megjegyezni, miszerint megengedem, hogy a hivatalos formai eljárás a belügyminisztérium gyermek- védelmi ügyosztályához vezető ut lett volna, azonban sajnálattal kell kijelentenem, hogy ez az ut én előttem ismeretlen és azt, hogy nem tartom oly nagy bűnnek a gyermekvédelmi ügyeket a nagy nyilvánosság elé vinni, mert hiszen, ha lépten-nyomon a nagy közönség humánus támogatására appeliálunk, akkor mért nem volna megengedhető az is, hogy a nagy közönség, a nyilvánosság tudjon rólunk, ismerje ügyünket-bajunkat. A dolog meritumát illetőleg pedig újabban ki kell jelentenem, hogy itt nem reformeszmék ről van szó, hanem tapasztalataim és észleleteim logikus leszürletéről, mert ad a) „a telepfelügyelő női intézmény létesítése és meghonosítása“ tárgyában szabad legyen hivatkoznom a m. kir. belügyminiszter 72.843/913. sz. leiratára, melyben szószerint bennfoglultatik : „A telepeknek nagyobb számban történt alapítása óta azonban nem egy ízben arról győződtem meg, hogy a telepfeliigyelőnői állásra alkalmas egyén nem találkozik“, ime tehát nem az én reformeszmém, hanem a miniazterluirí tapasztalata is! b) A gyermekek jövőjének biztosítása kérdésében pndig az esetek háromnegyed részével esetről esetre bizonyítani tudom, hogy az intézkedés nem vált be. ej A gyermekek szükségletének ellátása kérdésében maga az igazgató-főorvos ur is és mindannyian elismerjük, hogy mai módjában egyáltalában nem megfelelő. Mindezeknél fogva cikkemmel, mellyel sze rény vélemény alakjában véltem az ügynek jó szolgálatára lenni és mai válaszommal részemről a további vitatkozást feleslegesnek és befejezettnek nyilvánítom. Adassák rá alkalom, hogy hibákat korrigál h a8su n k. : • II. Bcdolan István gondnok urnák az ügy érdemét alig érintő nyilatkozatára, miután azt köztünk, szakférfiak között, már a fenti válasz- szál teljesen kimeritettnek találom már az ügy komolyságánál fogva is, viszont válaszom nem lehet. Apró mérgezett tüszurásaival szemben használnom kellene éles bonekésemet, de félő, hogy nemesebb részeket sértenék vele, mi pedig a humanizmus szolgálatában állunk. Őszintén sajnálom, hogy nyilatkozata azt a látszatot is keltheti, mintha szívességből a spadassin szerepére vállalkozott volna, de én a „calumniari audacter“ sikamlós küzdőtérre követni sem nem tudom, sem nem akarom és nem fogom ! Mindössze eddig az Igazgató főorvos ur által és az igen tisztelt Gondnok ur által is elismert jó reputációm érdekében kénytelen vagyok azt az indiscréciót elkövetni, hogy a Gondnok ur „a gyermekvédelem kardinális hibái“ cimü cikkben megjelenése után nyomban, bizonyára nem vendégszeretetemért, üdvö zölve hozzám intézett levelében azt raéltóztatik sajátkezű aláírásával megírni „hiszen bizonyára emlékezni fog rá a teleporvos ur! hogy a cikkében fejtegetett alapigazságokat a menynyire magamévá tettem, sőt élőbbről is ugyanazon a véleményen voltam“ !! ! Nem kérkedni kivánok ezzel, csak módot akarok nyújtani arra, hogy az olyannyira rettegett nyilvánosság is okuljon belőle, miszerint egy és ugyanazon ügyben kétféle igazság nem lehetséges ! Egyébként én már 18 éve szolgálom a gyermekvédelmet, talán nem kevesebb örzetlensággel, mint a Gondnok ur és továbbra is szolgálni akarom, de íiiég az eddiginél is nagyobb benevolen- tiával „sine ira et studio ‘! Bölcske 1914 január 16. Benevolus. Életbe léfett a fiatalkorú bűnösök törvénye. Az 1913. évi hetedik törvénycikk, 1 én életbe lépett. Az uj törvény a fiatalkorú bűnösökről szól, azoknak a bűnözéstől és az erkölcsi romlástól való megmentését célozza. Nem hallgatjuk el, hogy a régi szabású, .büntetve javító jogábzemberek nem nagyon lelkesednek az uj törvényért, amely szerintük kivételes helyzetet teremt, szinte privilégiumot ad a 18 évesnél fiatalabb embereknek a bűnözésre. Ma azonban már egész Európában belátták, hogy a régi rendszer gonosztevőket nevel és a paragrafusok nem engednek elég szabad mozgást a biróuak akkor, ha, csak a méltányosság gondolatának engedve, szelidebb elbánásban akarja részesíteni a fiatalkorú bűnözőket. Ezért volt szükség az uj törvényre, mely részint a rendőrbiróság hatáskörébe, részint pedig külön e célra kinevezett szakbiróság elé utalja a fiatalkorú bűnözőket. 1914 január 19. hogy fogadásomra senki ki nem jön ; hol vannak itt a bázbeliek ? Belépek a kisajtón, semmi nesz ; | a konyhaajtó nyitva ; odámegyek s hangos ,.jó estét“ kivánok ; semmi válasz. Megnyitom a szoba | ajtaját, egy kis helyiség hiányos, szegényes bu torzattal, egy fapad, egy kis asztal, ágynemű j sehol; az asztalon egy kis bádog petróleum mé esés pislákol üveg nélkül, cérnaszál vastagságú kanóccal. Eme fényes világítás mellett, kutatok, fürkészek szemeim megerőltetve és a sarokban egy 8zalmafonatu ágyon szűr takaróval leteritett emberi alakot sikerül végre felfedeznem. „Jó estét barátom“ — köszöntőm az ágyon fekvőt. Nem felel. Közelebb megyek hozzá s azonnal orvosilag szemügyre véve, látom feltűnően sápadt arcát; az ajkak halványak; a láták tágultak, mozgékonyak ; az ütér fonalszerü, lassú, egyen letes; szívműködés alig hallható Tehát az ember nem halt még meg! De mit kezdjek vele?! Környezet nincs 1 Ä rémesen sötét éjszakában honnan vegyek segítséget?! A beteg nem tud válaszolni kérdéseimre; semmi kiinduló pont a segélynyújtás mikéntjére és nincs senki, akitől valamit megtudhatnék. De mindegy, itt valamit tenni kell! Alig hogy vizsgálódni kezdek, a beteg nyakán egy fehér rongy alatt nagy mennyiségű agyag- sarat látok odatapasztva, körülötte pedig egész halom pókháló csomót. Itt kell a sebzés helyének lenni ! Hozzáfogok a munkához. Levetem felső ruháimat, a műszereimet és a kötszereket az asztalra készítem, kémkedve megyek ki a kony kára, leakasztom a falról a nagy tálat, még vizet is találok egy cserép korsóban. Most azután kezdem az agyagsarat lefejteni, óvatosan szedegetem le, mialatt egyre jobban csörgedez a vérsavó, majd a tátongó mély nyakseb egész valóságában tárul elém, amelyből hirtelen, mintegy szökőkút módjára tör elő a kis ujjnyi vastagságú vérsugár, beszennyezve arcomat s ruháimat. Hirtelen műszereimhez kapok és sikerül az első ütér csipeszszel a nagy vérző eret lefogni. Gyors egymás utanban rakom fel a még vérző helyekre a csípőket, majd sorba lekötöm az ereket. Már nincs vérzés s igy hozzálátok a seb tisztogatásához ; ennek végeztével pedig a 16 cm. bosszú sebet varratokkal egyesítem, kötszereket alkalmazok rá s ezzel a műtétet befejeztem. Sikerült. Mikor rendbe szedtem magam és elraktam műszereim, látom ám, hogy a szótlanul nyöszörgő beteg egyre halaványodik, lélegzete szakgatott, fuldokló lesz, borzadva nézek a vérveszteségtől amúgy is kimerült betegre s keresem a hirtelen támadt elesett- 8égének okát. Ijedten veszem észre, hogy a szabadon füstölgő petróleum mécses fojtó gőze teli tette a kis szoba levegőjét. Gyors mozdulattal szakítom fel a betett ablakszárnyat, kirángatom a beteg feje alá gyömöszölt ruhagöncöt, mesterséges légzést alkalmazok és ezzel meg néhány más elesztési kísérlettel sikerült ájult betegemen segíteni. Már szabadon és nyugodtan lélegzik ; állapota sokkal javult. Most kezdek csak gondolkozni azon, vájjon helyesen cselekedtem e, amikor egéSzen magamra hagyatva, ilyen merész elhatározással a beteg és környezetének beleegyezése nélkül,* segélyadásra vállalkoztam; hátba ezenközben hal meg az ember ? ! S még mindig egyre szakadó eső zuhogása hallik be a nyitott ablakon át, s amint odatekintek, egy ráncos arcú, öreg asszonyhoz hasonló árnyat pillantok meg. Gyermekkori meséim elevenednek meg, az ő boszorkányaikkal; kezdek gyönyörködni e nagyszerű látományban, de csakhamar felriaszt álmodozásaimból az árny, amikor siró hangján beköszön : „Jó estét tek. Uram ! Nem balt meg még a fiam!“ „Nem, nem“, mondom s végtelen öröm fog el, hogy végre egy élő lényt látok, aki talán felvilágosítást tud adni az itt történtekre. Egyre biztatom, hogy csak jöjjön be, rendben van minden így bátorkodik csak az öreg szüle lassú léptekkel becsoszogni, könnyezve borul rá szerencsétlen fiára, majd hozzám fordul s a következőket mondja el : „Elleneztük fiamnak, hogy azt a rosszat feleségül vegye, de ő nem hallgatott ránk. Az apja sehogy se tudott belenyugodni, még most se beszél vele. Két kis apró unokám odaát van nálunk, azokat helyezgettem el most. — Megjárta szegény fiam, hogy elvette a szegény lányt. — Igaz, hogy szép volt, de mink hallottuk, hogy lánykorában «e volt már jó. Most itt van, az a falu rossza T. J. a szeretője; férjes asszony lé tire hogy nem sül ki a szeme. — Az urával, a gyermekeivel nem gondol, egy szomszédja se szíveli, nincsen ennek jóakarója talán senki, az urakkal is kacérkodik. Ma meg nem tudom, mi esett köztük, itt érte a szerencsétlen fiam azt a falu rosszát a feleséginéi, amikor sikoltozva futottak át hozzánk, hogy agyonszurták s fiamat. Én öreg, tehetetlen létemre átesoszogtam, csak a kis unokáimat tudtam átvinni, de az én uram azt sem akarja megengedni. A fiamnál meg nem maradt senki, mert az a rossz lélek úgy elpárolgott, mint a kámfor, itthagyta vériben az urát. Verje meg az Isten, ott, ahol van !“ Eddig az anyóka; én elmerengek e családi tragédián. Két óra éjfél után. Ismeretlen vagyok a községben s igy az öreg asszonyt kérem meg, hogy legalább kisérjen el a községházához. —*■ A ragadó Bárban és zuhogó esőben bandukolunk
