Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)

1914-04-20 / 32. szám

4 — A bonyhádi „Bauernbund“ bankrészvény társaság f. hó 134kán tartott rendkívüli köz­gyűlésén Bein ál' Béla, ki a közgyűlésen jelen volt, az eddig viselt elnöki tisztből kihagyatott. Betnár fel aka’’t szólalni, de a közgyűlési tagok­nak hangosan megnyilatkozó barátságtalan han­gulatát látva, elhagyta a termet. Az alaptőke 207000 koronára felemeltetett. Vezető igazgatóvá Eibách Kornél dr. választatott meg ; igazgatósági tagokká megválasztattak : Lovinusz János, Jéhn Péter, Schneider János, Schneider József, Huber Ádám, Spiesz Gyula, Schvarzkopf Lajos, felü­gyelő bizottsági togokká pedig: Faragó József, Liudauer Ádám, Altmann Gyula, Kobialka András. A közgyűlés után népgyülés tartatott, melyen kimondották egy kisgazdaszövetség megalakítását, melynek elnöke lett Lovinusz János. — A járásbirósági épület átvétele. A dom­bóvári járásbíróság tudvalevőleg junius 1-én kezdi meg működését s hogy ezen időre a bírósági épület minden tekintetben készen álljon, a szük­séges intézkedéseket foganatosítják. A szekszárdi kir. törvényszéki elnök megbízásából Tóth József törvényszéki irodaigazgató e hó 13., 14. és 15. napjain a községi elöljáróságtól átvette a birósági épületet, Bernát János asztalostól pedig a bíróság felszerelését. Az átvétel alkalmával kifogások nem merültek fel. — Elutasított felebbezés. A megyei köz­gyűlés azon határozata ellen, mely Majos község­ben mezőőri állás szervezését mondotta ki, Majos község képviselőtestülete felebbezett. A bel­ügyminiszter a földmivelésügyi miniszterrel egyet- értőleg, a közgyűlés határozatát indokainál fogva helyben hagyta. — Esküvő. Kemény Gábor, Kemény Adolf szekszárdi adótiszt tia, folyó é i április hó 26 án délután fél 2 órakor a budapesti Dohány-utcai izr. templomban tartja egybekelési ünnepélyét Sebestény Szidikével. — Esperesi látogatás. Hátai Endre esperes az évente szokásos esperesi látogatást most végzi. Ma a szekszárdi ref. gyülekezetei látogatta meg s holnap délelőtt Őcsényben, délután pedig Decsen teljesiti a vizsgálatot. — Országos kereskedelmi kongresszus. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés f. évi május havában ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját és ez alkalomból díszközgyű­lést és országos kereskedelmi kongresszust rendez. A díszközgyűlés május 3-án vasárnap d. e. 11 órakor lesz és ezen a kormány, a hatóság és a társegyesületek is részt vesznek. Este 8 órakor ünnepi vacsora a székesfővárosi Vigadó nagytermében. A kongresszus május hó 4-én és 5-én, hétfőn és kedden tart és napirend­jén a következő tárgyak szerepelnek: 1. Vám­politika és külkereskedelem. 2. Közlekedési po­litika. 3. Igazságszolgáltatási reformok. 4. Keres­kedelem es iparfejlesztés. 5. Kereskedelem és közigazgatás. 6. Kereskedelmi szakoktatás. 7. Fogyasztási szövetkezetek. 8. Adópolitika. Az O. M. K. E. a kongresszuson résztvevőknek mérsékelt áru vasúti jegy váltására jogosító igazolványt bocsát rendelkezésükre, ezeket a kongresszusi jelvénnyel együtt az O. M. K. E. központi irodája és a vidéki kerületek szolgál­tatják ki a jelentkezőknek. A szükséges felvilá­gosítások végett a tolnamegyei kerület vezető­ségéhez és az O. M. K. E. központi irodájához (Budapest, Rudolf-rakpart 9.) lehet fordulni. — Sorozások. A folyó évi fősorozások vár­megyénkben a következő sorrendben fognak meg­tartatni: Szekszárd r. t. város hadköteleseit május 11-én (I. és II. korosztály) és 12-én sorozzák, 13-án Sióagárd, Decs, Alsónyék, Harcz, Mözs, öcsény és Sárpilis, 14 én Báta, Bátaszék, 15-én Tolna, Simonmajor, Szedres, 16-án Várdomb, Alsó náDa és Ginlicsalád újoncait. A dombóvári já­rásban május hó 18., 19. és 20-án, a völgységi járásban 22., 23, 25., 26-án, a tamásii járás­ban 27., 28., 29., 30 án és a simontorngai já­rásban pedig junius hó 2., 3, 4. és 5 én lesznek a fősorozások. — Magánvizsgálatok. Vármegyénkben a pol­gári fiú- és leányiskolákban a magánvizsgálatok a folyó évben is junius hó második felében lesz­nek. Engedélyért az igazgatóság utján a kir. tanfelügyelőhöz kell folyamodni legkésőbb május hó 6-ig. — A dombóvári uj vasúti szertár. Amint azt már régebben közöltük, az államvasutak igazgatósága Dombóvár állomáson uj szertár lé­tesítését határozta el a zágrábi és a pécsi üz letvezetőséghez tartozó vonalak szükségletének ellátására. Az épitésre, mely már legközelebb megkezdődik, 7ÜU.U00 koronát irányozott elő a kereskedelmi minisztérium. Az ugyanott készülő talpfakikészitő telep munkálatai már megindultak. — Megörült cigányleány. Lakatos Juli dom­bóvári cigányleány megőrült. Beszállították a ka­posvári közk ói ház elmekórtáni osztályába. TOLNA VÁRMEGYE és a KÖZÉRDEK 1914. április 20. — Iskolai ünnepélyek. A szekszárdi főgim­náziumban az április 11 i iskolai ünnepélyt, mivel az a húsvéti szünidőre esett, folyó hó 18-án tar­tották meg. A nap jelentőségét Bodor Aladár tanár méltatta. A polgári fiúiskolában ugyancsak e nap volt az iskolai ünnepély. Itt Holllb János igazgató tartott hazafias beszédet és Jilk Gyula III. o. t, Bidcsovszkg István ÍV. o. t. és Mager Antal IV. o t. szavaltak, az ifjúsági énekkar pedig Krompasr kg Ede tanár vezetése mellett a Hymnuszt, Szózatot, „Most jöttem Erdélyből“ és a „Gyönge violának“ cimü énekeket adta elő. A polgári leányiskolában a hazafias ünnepélyt 17 én tartották meg. A nap jelentőségét Kovácsáé Nagy Lujza igazgató méltatta Horváth Margit II. o. t., (jéczy Mariska IV. o. t. és Schnell Mariska IV o. t. szavaltak s az énekkar a Hymnuszt, az Áldozódalt és a Szózatot éneke'te. — A szölövédekezö anyagokról. A vidéki gazdasági egyesületek évről-évre panasszal for­dulnak a központhoz, hogy találjon utat és módot, hogy az a sok haszontalan permetező, porozó, szőlőmolyirtó stb. anyag, mely gyakran csak egy vagy két szezonban tud vevőket hóditani, hogy azután egy uj nevű, de.éppen olyan értéktelen utánzatnak adjon helyet, végre eltűnjék a föld színéről. A m. kir. ampelológiai intézet is éven­ként beszámol az ilyen anyagokkal végzett kísér­letekkel, figyelmezteti a gazdákat, hogy maradja­nak meg a régi, kipróbált szereknél, ne üljenek fel minden reklámnak, minden tolakodó kínálat­nak s igy a birtokosság magára vessen, ha pórul jár. Azért most, a szőlészeti idény előtt, vessen minden gazda számot magával, mielőtt védekező anyagszükségletét megrendeli, hogy kinél és mit szerezzen be. Semmi sem bosszulhatja meg magát annyira, mint a védőanyagok vásárlásánál alkal­mazott takarékosság. Ne áltassa magát azzal, hogy az illető kereskedő vagy gyáros „garantált összetételű“ anyagot kínál. A papiros türelmes és az a kérkedő garancia legtöbb esetben szemfény­vesztésnél nem egyéb, mert számit arra, hogy a vevő először is nem tudja útját módját, hogyan lehet az anyagot megvizsgáltatni, azután sajnálná rá a költséget, végül pedig rendszerint akkor szerzi be a gazda az anyagot, mikor azt már aznap, vagy a héten alkalmazni akarja. Már pe­dig az ilyen vegyvizsgálat néha hetekig is elhú­zódik és végül is csak mindig bizonytalan kime­netelű perrel tudna kidobott pénzéhez jutni. De a szőlőjében elszenvedett kárért nem kárpótolja senki. Tehát, ha valahol, úgy itt áll a közmon­dás, bogy a „fösvény duplán fizet“, először az értéktelen anyagért, másodszor az elmaradt ha­szonnal. — Elhunyt plébános. Götz Sándor volt szekszárdi, később lánycsóki róm. kath. plébános, aki nyugalomba vonulása után huzamosabb ideig Mohácson is lakott — később pedig Visegrádra költözött — Budapesten egy szanatóriumban ked­den este meghalt. Az elhunyt temetése tegnap délután volt. Végrendeletének végrehajtásával ügyvédjét: Andrits Tivadar dr. t bizta meg. Götz Sándor 1855 november 17 én született s 1878 ban szentelték fel. Több évi káplánkodás után a pécsi székesegyházhoz került, ahol 1888-ban egy ideig a plébánia adminisztrátora, majd 1891-ben a szé­kesegyház sekrestye igazgatója lett. 1892 ben a rácvárosi plébánia helyettes plébánosa s 1894 ben Szekszárd-ujváros plébánosa lett. 1900-ban újból mint rácvárosi adminisztrátor került vissza s innét mint lánycsóki plébános 1910-ig munkálkodott aktiv szolgálatban. Meglehetősen összeférhetetlen természete miatt 1910-ben nyugdíjba ment s mint nyugdijas pap 1911-ig Mohácson lakott, majd Visegrádba költözött, ahol a legutóbbi időben sok­féle ügy keserítette életét, ami ugylátszik, halálát is okozta Nagy tehetség és éles judicium jelle­mezte őt. Kitűnő szónok, kitartó munkás és szen­vedélyes justhpárti politikus volt, aki a legutolsó választások alkalmával is erősen agitált a megyé ben politikai elvei mellett. — Mautner Gyula fogtechnikai műtermét áthelyezte a Mehrwerth Ferenc-féle házba, Széchenyi-utca 1077. szám. Postától 5-ik ház. Polgári leányiskolával szemben. — Hangverseny. A bonyhádi Protestáns Kör husvét másodnapján igen sikerült hangversenyt rendezett. Koritsánszkg Ottó, ki az uj sajtó­tól vény életbeléptével a Gyógyszerészi Hetilap felelős szerkesztője lett, „Társadalmi állatkert“ címen humoroß felolvasást tartott, mely mind végig könnyekig kacagtatta a. közönséget. Az ujonan megalakult „Bonyhádi Férfidalárda“ dr. Csia Albert vezetésével néhány magyar dalt adott elő kitűnő betanulással és színezéssel. A tiszta jövedelem a kör fenntartására forditíatott. — Letartóztatott cigányok. Egyik csendőr­járőr a napokban a harci határban letartóztatta Kolompár János és Po'ák János kóborcigányo­kat és bekisérte őket a szekszárdi kir. ügyészség fogházába, akiket Kovács István pécsi lakos ellen elkövetett rablásért köröztek. — Közgyűlés. Az Első Szekszárdi Magyar Asztaltársaság tegnap tartotta évi rendes köz­gyűlését Uglár János elnöklete mellett. A köz­gyűlés a számadások beterjesztése után az alap­szabályokat változtatta meg, majd pedig az egye­sületnek a következő címet adták: „Szekszárdi szegény iskolásgyermekek felruházására alakult Egyesület.“ Ezután a tisztikara a következőképen alakult meg: Elnök Wallacher Lajos, alelnökök : Tóth Gyula és Nagy János Prantner, igazgató: Garai János, pénztáros: Fusz Lajos, jegyző : Trischler Gyula, számvizsgálók : Fusz Ferenc, Halmos József és Rácz Pál. Választmányi tagok : Uglár János, Pekari János, Erdős Nándor, Fisch- hoff Mór, Zaratka János, Horatskó Sándor, Róth Ferenc, Schulcz Gusztáv, ifj. Tóth Pál (szóda­gyáros), Wilhelm Alajos, Frei János Takler, Herczeg Mór, Tutsni Pál, Horváth János, Debulay Imre, Haudinger Gyula, Wacek László, Mutschen- bacher Lipót, Scherer József, Iíáspel József. —: Kultúrpalota Kaposvárott. A múlt évfo­lyamán a múzeumok és könyvtárak országos fel­ügyelősége, amelynek megbízásából Fejérpataky László főfelügyelő Kaposváron járt, átiratban arról értesítette az egyesületet, hogy lépeseket tett a kultuszkormánynál a kaposvári kultúrpa­lota megépítése érdekében. Törekvése sikerrel is járt, mert a kultuszminiszter e célra 100 000 ko­rona föuntartási költséget helyezett kilátásba. — Mindezt azonban csak íz egyesület alapszabályai• nak jóváhagyása után valósíthatja meg a vallás és közoktatásügyi miniszter. A kultúrpalotához a város adja a szükséges telket. Ezenkivel a me­gyei és a Somssich-féle könyvtár is a muzeum- egyesület tulajdonába megy át. A most meg­jelent Somogyvármegye monográfiájának kiadá­sából Kac8kovics Lajos alelnök mintegy 20 ezer koronát biztosított az egyesületnek. Ezenkívül a régebben föloszlott somogymegyei történelmi és régészeti egyesület közel 6—8000 koronányi alap- vagyonát szintén a muzeum-egyesület kapja most meg. — Iskolaszéki ülés. A szekszárdi róm.[kath. Iskolaszék tegnap délután ülést tartott dr. Fent Ferenc apát plébános elnöklete mellett, mely alka­lommal a lemondás folytán üresedésbe jött bel­városi templom és iskola szolgai állásra Tóth Ferenc újvárosi sekrestyés, ennek helyébe pedig Finta József Simon választatott meg. Csákig Kálmán belvárosi kántor lakbér iránti kérelmét nem teljesítette az iskolaszék. Malonyag Elemér szobafestés iránti és Kálmán Károly fáskamará­jának és mosókonyhának épített helyiség költsé­geinek fedezését, célzó kérelme megszavaztatott. Az újvárosi tantestület azon kérelmét, melyben az egyhuzamban való tanítás megengedését a folyó tanévre — kisérletképen kéri — az iskola­szék nem engedélyezte. Dr. Fent Ferenc apát­plébános indítványára egy 5 tagú bizottság ala kult a végből, hogy az éveken át kimutatott nagymérvű adóhátralékokból a behajthatatlanokat kimutassa, hogy azt a tanácé törölhesse. Végül adóleirási kérvények tárgyaltattak még. — Uj vasútvonal. Tolnát és Somogyvárme- gyét érdeklő uj vasútvonal épitése van tervbe véve. A kereskedelemügyi miniszter ugyanis ér- tesitette Somogyvármegye főispánját, hogy a kaposvár—mocsoládi helyiérdekű vasút részvény- társaságnak vasútvonala Toponár állomásból ki- ágazólag Őrei, Zimány, Büssü, Szil, Nak, Lápafő és Szakos községek érintésével, valamint Büssü- től elágazólag Igái községig vezetendő szabványos nyomtávú és gőzüzemű helyiérdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadja. Az uj vasútvonal kiépítését még a nyár folyamán megkezdik. Az uj vasútvonal régen érzett hiányt fog pótolni, amennyiben az említett községeket mindeddig csak nehezen lehetett megközelíteni,, miután a vastvonalaktól túlságosan messze estek. — Kifogott holttest. Ozorán e hó 14-én dél­előtt 11 órakor egy körülbelül 40 évesnek látszó, feloszlásnak indult férfi hullát fogtak ki a Sióból. Hogy ki az illető és hogy milyen utón jutott a Sióba, ezt majd a nyomozás fogja megállapitani. — Vásár. Bonyhádon e hó 27. és 28. nap­jain országos vásár lesz, amelyre mindenféle állat felhajtható NESTLE"1* OIGVERMEKUSZT Próbadobozokat, valamint orvosi röpiratot a gyermeknevelésről díj­talanul küld a HENRI NESTLÉ cég, WIEN, I., Biberstrasse 171. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom