Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-04-15 / 31. szám
XXIV. X. évfolyam 31. szám Szekszárd, 1314 április 15. TOUIAVÄRHEGVE B1KOZER Előfizetési ár': Egész évre . .... 16 korona Fél évre ......................8 » Ne gyed évre .... 4 * Egy szám ára .... 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílt- tér : garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkínt kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Kiadóhivatal: Béri Balog Ádám-utca 42. szám_. Az előfizetési pénzek és hirdetések Ide küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. A vármegye. Lelkes, meggyőződéses hívei vagyuuk a közigazgatás államosításának. De nem tagadjuk, egy kissé mélabus hangulat vett erőt rajtunk, mikor most közelebb jutunk hozzá. Megelevenedtek előttünk a magyar história fejezetei azokról a nehéz időkről, amikor a magyar nemzet csak a vármegyékben és a vármegyék által élt. Amikor a diéták csak sérelmeket tudtak panaszolni, az államügyeket dikasteriális kormány igazgatta és alkotmány, közigazgatás, igazságszolgáltatás mind-mind a vármegye hivatása volt. Ma már a vármegye csak árnyéka a réginek. Ma már népképviseleti alkotmány van, felelős kormány van, az egész országot betöltik az állami hivatalok hálózatai. Az igazságszolgáltatást már régen kivették a vármegyék kezéből. A rendőri közigazgatást is túlnyomó részben állami közegek látják el. A szorosan vett vármegyei közigazgatás élén is kinevezett tisztviselő, a kormány bizalmi embere, a főispán áll, jelölési és fegyelmi joggal. Sok minden megváltozott már 1867 óta és az alkotmányvédő, nemzetfenntartó hivatás, melyet a vármegyék oly híven teljesítettek a sötét századok alatt, amikor minden megye külön állam volt az országban, ma már anachronizmus. A régi jó táblabirák ivadékaiból került ki az a nemzedék, amely megcsinálta a 48-iki és 67-iki átalakulást, amely ma a miniszteri székekben és miniszteri szobákban, az országgyűlésen, az állami és autonom hivatalokban intézi a modern állami és társadalmi élet megsokasodott közügyéit. Most készül ennek a nagy, hatalmas : átalakulásnak a betetőzése, mely végleg ! elválasztja a szorosan vett állami felada- í tokát az önkormányzat modern és igazi feladataitól, mely visszaadja az önkormányzatot maga-magának. Az önkormányzatnak a mai korban már a közigazgatás épp úgy nem feladata, mint az igazságszolgáltatás. Ellenben a felesleges és nehéz ballaszttól felszabadított önkormányzat annál nagyobb erővel foghat igazi feladatához, a kulturális és szociális intézmények megteremtéséhez, a helyi igazgatás szü- kebb területéh. Ipar, kereskedelem, közlekedés, iskolák, könyvtárak, múzeumok, — népnevelés, a társadalom egybeforrasztása nemzeti, humanitárius, hazafias célokban, a közigazgatás ellenőrzése, ez az igazi modern önkormányzat, melynek hű és szabad teljesítése az alkotmányvédelem terén is, nehéz időkben, többet használ, mint az a jog, hogy 6 évről 6 évre a törvény- hatóság választja meg az alispánt, a főjegyzőt és a szolgabirákat. A régi vármegye nem pusztul el, hanem uj, hatalmas életre ébred, a készülő korszakos reform által. És, akik e reformtól az alkotmány védőbástyáit féltik, azok hipokristák. Minden tettük ezt bizonyítja! Mikor a vármegyék bizalmi szavazatairól van szó, cinikusan úgy beszélnek a törvényhatóságokról és a magyar intelligenciáról, hogy „függő elemek',, melyeknek bizalmi nyilatkozata nem. számit. De azért a közigazgatás államosításától mégis féltik az „alkotmány utolsó védőbástyáját.“ Azaz nem féltik, csak néha emlegetik szokás módjára, régi, unott, elcsépelt, hazug jelszavaik mellett. A közigazgatás államosítása országos és nemzeti érdek egyaránt. Mi hisszük is, hogy minden téren, kulturális és gazdasági tekintetekben csak előnyünkre fog válni az uj vármegye. SzeKszárd város kövezetvám Io$a. A kereskedelmi miniszter végre döntött Szekszárd rt. város kövezetvám ügyének évek éta húzódó ügyében és a belügyminiszterrel egyetértőig megengedte a város közönségének, bogy egymásután következő 12 éven át, 1926 április bó 30 ikáig bezár lag kövezet.vámszedési jogot gyakorolhasson s annak érvényesítésével a megállapított várni szabályzatot alkalmazb issa. Az engedély okirat a törvényhatóság területén a legtágabb módon közhírré teendő. A miniszter elrendelte a vámbárcák kötelező használatát és e rendelkezése végrehajtásának szigorú ellenőrzését. A vámszedési jog tartamára a kereskedelmi miniszter a város kezelésébe és fentartásába adja át a buda-—eszéki állami közút vámtárgyát képező 146—149 km. közúti szakaszát. A vámszedési jog tényleges gyakorlása csakis akkor lesz megkezdhető, ha a közvetlenül a vasúti állomáshoz irányuló forgalmat lebonyolító útszakasz a műszaki terveknek megfelelően kiépíttetett. Az erre vonatkozó felülvizsgálati jegyzőkönyv csatolása mellett a város tartozik a vámszedés tényleges megkezdésének megengedését kérelmezni. A szekszárd—keselyüsi törvényhatósági közút 0 — i080 km. közti szakaszának, továbbá a vasúti hozzájáró utak és ezek összes tartozékainak fentartási kötelezettsége a vámszedési jog gyakorlásának tartama alatt a várost terheli. A vámszedés gyakorlásának feltételeire vonatkozólag a városnak érintkezésbe kell lépnie a Máv. üzletvezetőségével. TÁRCA Áldott legyen a nap* — Margitkának. — Áldott legyen a nap, Amikor születtél, Amikor az én szép Kis unokám lettél! Hogyha a szivemet Nehéz búgond nyomja, Gyönge kezecskédtől Megkönnyül az nyomba’. Ha ijeszt a sötét Aggodalom árnya, Átölel angyali Lelked ezüst-szárnya. Mikor imádkozol, S megcsókolom orcád: Gyermek leszek s érzem, Enyém a mennyország. Szegény kis ibolyám, Fehér liliomszál: Óh csak teljesedjél, Óh csak nyiladozzál! < Illat a jóságod, Virág a szépséged, Maga a boldogság A te gyermekséged. * Mutatvány szerzőnek »Isten, Haza, Család« cimü kötetéből. Maradj meg ilyennek, Nyíló virágszálnak; Fohászaim érted Az égbe így szállnak: Áldott legyen a nap, Amikor születtél, Amikor az én jó Kis unokám lettél! SÁNTHA KÁROLY. Egy tolnamegyei körorvos 25 éves naplójából. Igaz történet az életből. Negyedik év. (Folytatás és vége.) Mindezekből pedig azt vettem észre, hogy a biró ur a kárörömtől kissé elfogult e szomorú esetben, nagyon neheztel X. gazdára és én nem firtattam tovább az ügyet, hanem figye'mét elterelendő, arra kértem, mondaná el a szövegét annak a dalnak, ha tudja, amellyel az a két szerencsétlen ember egész naphosszat elmulatott. — Már mint én ! Hogyne tudnám ! — szól a biró s dudolgatni kezdi a csodaszép dalt : Volt nekem két ökröm, két szép vellás szarvú, Gyönyörű két állat, fehér mint a hattyú, Cselő csákó ! bimbó ! az ekét tartottam, Dalolt a p'acsirta, amikor szántottam. Egyszer csak azt mondták, ki ad többet érte? Ökrömet a törvény elkótyavetyélte 1 Hiába dalolsz már mezei pacsirta ! Szegény ember sorsát, boldog Isten bírja ! ! Papirra vetem az alkalomszerű gyászos dal szövegét, a mely aztáu jó ideig divatban volt nálunk. De nini! futó lépések zaja riaszt fel bennünket, kitárul hirtelen a tanácsterem ajtaja és kétségbeesetten kiáltja be az egyik őr: „Biróur! nagy baj van! a fogoly megszökött!!!“ Villám- ütésképen hat a bíróra a jelentés, mintha puskából lőtték volna, oly gyorsan terem az őrök szobájánál, „nyomorult, hitvány kutyák!“ kiáltja dühében az ott maradt egy szál őrnek, aki nagy alázatosan és restelkedve mentegetődzik: „nem vagyunk hibásak, egy percre kéredzett ki csak az udvarra és megengedtük ; nem is gondoltunk arra, hogy a levetkőzött ember ilyen nagy hidegben el merjen lépni, a mikor maga jelentkezett. Tüzilármaszerü futkosás és kiáltozás hallatszik, a szélrebbent őrök egyike rohan be a községházához. „Biró uram! a kist Dunának ment neki“. Nosza! rajta! utána! futunk mindannyian az alig 50 lépés távolnyira eső kis Duna partjára. Borzalmas látványosság tárul most elénk. Világos boldfény mellett, a folyammá áradt Duna- ág közepén, az erősen zajló jég egy nagy táblájára kapaszkodik fel a ruhátlan alak, a sikos jégen bugdácsolva igyekszik a jégtábla közepére jutni ; odaérve, karjait kitárja, hogy az egyensúlyt könnyebben fentartsa, gyors iramban viszi a jeget emberével együtt aláfelé a megdagadt ár sodra; inog, himbolyog a jégtábla; „Gyere vissza te szerencsétlen!“ kiáltja felé a biró, nem lesz semmi bántódásod, erre nagy zuhanással vágódik el hanyatt a hatalmas test, hozzatok fegyvert ! lőjjétek le, kiáltja az őrmester; de a menekülő úgy látszik, mindezeket nem hallja; — kétségbeesett erőfeszítéssel tápászkodik fel ismét a jégtáblán ; mintha imára kulcsolná össze most kezeit; majd felénk fordulva, kézmozdulattal „Isten veletek“, intése látható; — hatalmas lódulattal dobja le magát a jégtábla széléről a vizbe; egy pár erős úszási tempóval, miközben labdaszerüleg
