Tolnavármegye és a Közérdek, 1914 (25./10. évfolyam, 1-104. szám)
1914-03-30 / 26. szám
XXIV. X. évfolyam. 26. szám. Szekszárdi, 1914 március 30. MVAHE BI KÖZÉRDEK Előfizetési ár': Egész évre ..................16 korona Fé l évre ...... 8 > Negyed évre .... 4 > Egy szám ára .... 16 fillér. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 kor., további sor 30 f. — Nyílttéri garmond soronként 40 fillér. POLITIKAI HETILAP. Az orsz. m. kir. selyemtenyésztési felügyelőség hivatalos lapja. Megjelenik hetenkint kétszer: hétfőn és csütörtökön. Szerkesztőség telefon-szám: 18—24. — Kiadóhivatali telefon-szám: 18—II. Szerkesztőség : Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő össze» közlemények. Kiadóhivatal: Bér! Balog Ádám-utca 42. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések'lde küldendők. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 8 korona. Főszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Főmunkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Laptulajdonosok a szerkesztők. Szolgálati pragmatika. Az állami, a városi és a vármegyei tisztviselők országos szervezetei összeíog- tak, hogy egyesült erővel kivánják a magyar köztisztviselői kar szolgálati és jogviszonyainak törvényhozási utón való szabályozását. Évtizedek meddő törekvései kerülnek ismét napirendre e közös akció megindításával. Törekvések, melyeknek jogos voltát 1880 óta csaknem minden kormány elismerte, de amelyek termőtalajra még sem találtak, mert állítólag magasabb politikai érdekek mindig azt követelték, hogy a magyar köztisztviselői kar a maga testületében rejlő nagy erőt és befolyást soha szabadon ne érvényesíthesse. Ezt a téves politikai nézetet Ausztriától tanulták el vezető államférfiaink. — Most azonban már Ausztria is szakított elavult kormányzati politikájával és felszabadítja a maga köz- tisztviselő karát bizonytalan helyzetéből, megadta a maga köztisztviselőinek, amit évek hosszú sora óta hiába kértek és követeltek. Csak nálunk maradt minden a régiben, dacára annak, hogy a kormány épp most tesz lépéseket arra, hogy a maga hatalmát a közigazgatási szervezet államosítása által még jobban megnövelje. Az a köztisztviselői biok, amelyet az állami, vármegyei és városi tisztviselők szervezete létesített, éppen erre a hatalmi növekedésre építette tel a maga egyesült akcióját. A kormányzati hatalom folytonos gyarapodása alkotmányos szempontból parancsoló szükséggé teszi, hogy a’ törvény- hozás garanciákat eszközöljön ki a nemzet számára, ha egyébre nem, legalább arra nézve, hogy törvényeink helyesen, a törvény szellemének megfelelően fognak végrehajtatni. Erre pedig a legjobb garancia az, ha a köztisztviselői kar a kormányzati hatalom esetleges önkénye, vagy illetéktelen befolyása alól lehetőleg függet- lenittetik és ha úgy jogait, mint kötelességeit illetőleg, a független bíróság védelme alá helyeztetik. A köztisztviselői kar erkölcsi függet- lenitésének kérdése nem tisztviselői, hanem nemzeti kérdés. Megmondta ezt már Szilágyi Dezső 1886-ban, amikor ugyancsak a vármegyei közigazgatás újjászervezése alkalmából a képviselőházban fényes beszédet mondott, ekkép nyilatkozván : „Van egy jog, amelyet én a kormányra és egy emberre nem bízok : ez a hivatalnok elbocsátása a hivatali szolgálatból. Ebben egy disciplináris legfőbb bíróság biztosítékát kívánom. És ez nem a tisztviselő kedvéért van, ez a közönség kedvéért van. Hogyan képzelik a nagy közigazgatási feladatokat végezhetőknek egy hivatalnoki kar által, ha annak önérzete, ha állásának biztonsága, ha hivatalának tekintélye és ereje meg nem őriztetik ?“ A magyar köztisztviselői kar sem kíván elérhetetlent akkor, amidőn törvénybe iktatott jogokat követel, melyek egyszersmindenkorra függetlenítsék mindennemű illetéktelen befolyás alól. Viszont azonban szükséges, hogy a szolgálati pragmatika ne a szükséges fegyelem meglazulását, a túlságos egyéni önérzet megdagadását jelentse. Tisztikarunk ne legyen szolgalelkü, meghunnyászkodó, de a mindenekfelett való kötelcsségtudás s munkaszeretet hassa át. A hadsereg. Az utolsó időben a zaberni események az egész világon, hazánkban pedig az ellenzéknek a palotaőrség ellen folytatott szélmalomharca és az ebből származott kaszinói affér megint utat nyitott az antimilitarizmusnak nevezett oktalan és hazafiatlan mozgalomnak. Ezen bár kevés, mondhatni semmi sikerrel sem dicsekvő, de mégis boszantó mozgalomnak szószólói azok, akik a katonai szolgálatnál elengedhetetlen testi és szellemi férfias tulajdonságok hiányában csak a „kettős rendek“ poros és izzadtságszagu közepéből látták a katonai dolgokat és ügyetlenségüknek vagy nemtörődömségüknek megfelelő bánásmódban részesülvén elöljáróik részéről, persze kevés kellemes emléket hoztak magukkal a polgári életbe. Nem vagyok illetékes arra, hogy birálatot mondjak Forstner hadnagy, Reutter ezredes vagy Gerő százados fellépése felett, feltéve azonban, hogy Forstner, Reutter és Gerő helytelenül jártak volna el, lehet e e miatt pálcát törni az egész hadsereg tisztikara, az egész intézmény felett? Előbb lehetne akkor Kovács Gyula vagy a ma- gyargyalázó Vajda-Vojvoda cselekedete nyomán elitélni az egész képviselőházat. Moltke azt mondja : »A hadsereg minden ország legelőkelőbb' institúciója, meri egyedül ez biztosítja minden más intézmény fennállását, minden politikai és polgári szabadságot, a kultúra minden alkotását, a pénzügyet. Az állam hadseregével áll és bukik /« Ezek a tömör szavak tulajdonképen feleslegessé tesznek minden további fejtegetést. Talán az antimilitáristák is elismerik, hogy a hadsereg a férfinemzedék egészségét növeli. Ha nem, nézzék meg az újoncokat, mikor bevonulnak és — nem is mondom, hogy kétévi szolgálat után — csak annyit, hogy mikor karácsonykor szabadságra mennek. E felett igazán kár a szavakat vesztegetni. Pedig, ha más haszna nem volna a hadseregnek, már ezért is érdemes volna fentartani. Hogy a fegyveres erőre szükség van és pedig ma és nekünk inkább, mint bármikor és Vezeklés. Irta: Dánlelné Lengyel Laura. A férfi ott ült az asztal mellett és várt. Korán niegveniilt, sápadt arcán különös, merev, fájdalmas feszültség látszott. Nagyon jól tudta, hogy életének egyik legkínosabb, legnehezebb órája fog elkövetkezni. Ám Bacsó Miklós nem tért ki soha a nehézségek, a küzdelmek, a szenvedések elől. Volt idő, mikor még tüzes harcvágyból, ma már a biztos, pozitív tudásból az volt a meggyőződése, hogy hiába minden ; ami reánk van mérve, el kell viselnünk s amivel tartozunk, ki kell fizetnünk. Fizessünk hát sóhaj, panasz, késedelem nélkül, ha már úgyis meg kell lenni. Az ajtó Isssan kinyilt és a szobaleány beszólt: — A kisasszony már elment. — Jól van, ha az a hölgy jön, aki a múltkor keresett, eressze be. Félóra sem telt el és a szobaleány beeresztette az idegen hölgyet. Sápadt arcú. magas, még mindig szép termetű asszony lépett be. — Az arcán világosan látszott a hajdani szépség nyoma. De valami nagy szomorúság volt ebben az elhervadt szépségben. Mintha folyton siratna valakit vagy valamit. Talán egy bolond, dóré, tüzes, ifjúkori álmot, talán önmagát, hogy ez álomban hinni tudott. Szemmel láthatólag remegett, mikor belépett. A férfi szomorúan, de nyugodtan nezte. Az' arcán nem látszott sem harag, sem fölindulás. Nem voit azon más kifejezés, mint a mélységes, fájdalmas részvét. — Aki most a Bacsó Miklós arcára néz, tán el sem hiszi, hogy húsz esztendővel ezelőtt ez az asszony üdvössége, élete, mindene volt. Hogy mellette ismerte meg a legnagyobb boldogságot s miatta szenvedett pokoli kínokat. Mind ez elmúlt régen. S a férfi, amint a sápadt, remegő asszonyra nézett, immár biztosan tudta azt, amit a fájdalom első és legszörnyübb óráiban is sejtett, hogy kettőjük közül nem ő a szerencsétlenebb, a boldogtalanabb. — Üljön le kérem, úgy látom, fáradt. Jóakaratu, barátságos hangjára az asszony fölvetette fejét. — Köszönöm, valóban nagyon fáradt vagyok, testben és lélekben. — Látom. Egy percig hallgattak, aztán megint Bacsó beszélt: — Csak ma kaptam meg levelét, különben rögtön intézkedtem volna. Sajnálom, hogy a múltkor nem talált itthon és még egyszer kellett fáradnia. Egyébként miben lehetek szolgálatára ? Az asszonyt nem tevesztette meg az udvarias hang. Jól ismerte emberét, hiszen öt esztendeig volt a felesége. Tudta, hogy sokkal mélyebb sebet ejtett ennek a férfinek szivén, lelkén, büszkeségén, mintsem feledni tudott volna. Nem is apellált sem a könyörületére, sem az irgalmára. Sejtette, hogy hiába tenné, aztán meg benne is volt nagy adag gőg. Bármennyit szenvedett, gyötrődött is, bármilyen bűnösnek erezte magát, mégis félt a megalázkodástól. Ám jól tudta, hogy volt férjében nagyfokú, szinte fanatikus igazságérzet van. Ehhez akart folyamodni. — Azt hiszem, — kezdte halk, bágyadt hangon, — tisztában van azzal, hogy nem bocsánatát jöttem kérni. Olyan szenvedés után, amilyent én okoztam önnek, nincs bocsánat. Ön nem is az a férfi, kinek kedve telnék egy asszony megalázkodásában. Különben, ami volt, már a múlté. Nincs miért beszélni róla. Ha vétkeztem, sokat szenvedtem érte. Ön nem volt olyan boldogtalan, mint én. — Nem. Magam is azt hiszem, hogy nem voltam. Nekem itt maradt a gyermekem. Az asszony megrázkódott, mintha erős, brutális ütés érte volna. A szeme — a még mindig szép kék szem — megtelt könnyel és ezen a könnyfátyolon keresztül nézett a férfi arcába. Az mozdulatlan, nyugodt és sápadt volt, mint az imént. — Ugyebár tudja, miért jöttem, tudja mit akarok kérni ? — Nem tudom, de rajta leszek, hogy kívánságát teljesítsem, ha rajtam áll. — Önön . . . Csakis önön . . . Szenvedelmes, remegő hangon mondta ezt és hirtelen egy kis képet vett elő táskájából.' A kis képen látszott, hogy nemcsak az idő sárgította meg, hanem a sok titokban .ráhullott könny és csók. Egy kis ingecskében álldogált hároméves gyermek képe volt ez. Az asszony keze remegett, mig a kis képet fölmutatta. Egyebet nem vittem magammal, mikor a házát elhagytam. Ilyen volt a kis Évi, mikor... — Mikor az anyja hároméves korában hűtlenül elhagyta, — fejezte be Bacsó az asz- szony mondatát. Az asszony lehajtotta fejét és igy maradt szótlanul. Vegre is Bacsó kezdte: — Tulajdonképen mit akar ? — A gyermekemet akarom látni. — Most, tizenöt év után ? — Előbb is akartam, jól tudja nem rajtam múlt. De most végre meg kell mondanom, ha. vétkeztem, megbünhődtem érte és jogom van ahhoz, amit kerek. Joga magának ?
